Albrecht Dürer: "Imádkozó kezek"...
(Történet az önfeláldozó testvéri szeretetről)
A XV. században, egy kis városba lakott egy család, akinek 18 gyereke volt.
Az apa, aki ékszerész volt, hogy el tudja tartani a népes családot napi 18
órát is kénytelen volt dolgozni, ezen kívül pedig alkalmi munkákat is vállalt.
Nehéz helyzetük ellenére, a család két legnagyobb gyereke nem akarta
feladni álmát a rajzolás terén, bár tudták, hogy apjuk nem tudja őket taníttatni
a Nürnbergi Akadémián.
A két gyerek egy álmatlan éjszakán aztán azt találta ki megoldásként,
hogy fogadnak egymással: a vesztes a bányában fog dolgozni, hogy a
keresett pénzen kitaníttassa a másikat. A 4 évi tanulást követően pedig
a győztes fogja segíteni testvérét, vagy az általa festett festmények eladásából,
vagy a bányában való munkából.
A következő vasárnap a mise után a két gyerek feldobta az érmét, Albrecht
Dürer győzött, így el is ment a hőn áhított akadémiára tanulni. A testvére,
Albert pedig megállapodásuk szerint a bányában dolgozott, hogy őt taníttathassa.
Albrecht munkái nagy érdeklődést keltettek, hiszen szobrai, metszetei és képei
sokkal jobbnak bizonyultak tanárai munkáinál. Így a fiú jelentős pénzösszegekhez
jutott a munkái által. Amikor tanulmányai befejeztével visszatért családjához,
azok nagy ünnepséget rendeztek számára.
A díszebédnél Albrecht felállt, hogy pohárköszöntőt mondjon imádott testvérére,
akinek áldozatos munkája tette lehetővé számára a tanulást.
Beszédét így fejezte be:
- “És most drága testvérem, rajtad a sor, hogy valóra váltsd az álmaidat!
Ezúttal én segítelek majd ebben!”
A testvére azonban könnyes szemmel azt mondta: „Sajnos késő már számomra!
Nem mehetek tanulni, mert a nehéz bányászati munka tönkretette kezeimet, minden
ujjam eltört legalább egyszer! A poharat is alig tudom felemelni a tiszteletedre, nem
hogy ecsetet vagy vésőt fogjak.”
Azóta eltelt 450 esztendő és Albrecht számos híres festményét, metszetét, szénrajzát
és portréját megismerhette a világ. A művész önfeláldozó testvére előtt tisztelegve,
megfestette testvére dolgos, összetört és az ég felé nyúló kezeit is,
melyet „imádkozó kezeknek” nevezett el.
