Harmati Gyöngyi: REMÉNYSUGÁR, motiváló történet az év 27. hetére - Szókratész hármas szűrője...

 

Jó lenne megfogadni és alkalmazni Szókratésznak, a nagy görög bölcsnek

a módszerét, Akihez, egy alkalommal odament valaki és a következő
párbeszéd zajlott le közöttük: 

- Valami fontosat szeretnék elmondani neked egyik barátodról.
- Várj egy kicsit - vágott közbe a bölcs-, átszűrted-e mondanivalódat a
hármas szitán?
- Milyen hármas szitán?- lepődött meg az illető.

- Nos, figyelj jól! Az első az IGAZSÁG szitája. Meggyőződtél-e már arról,
hogy az, amit mondani akarsz: HITELES?- Nem, de megbízható embertől
hallottam - volt a felelet.
- Akkor biztosan átszűrted mondanivalódat a második szitán? Ez a JÓSÁG
szitája!

- Be kell vallanom, nem - hangzott csendesen a válasz.
- Akkor biztosan gondoltál a harmadik szitára, hogy HASZNOS lesz-e nekem
az, amit a  Barátodról, el akarsz mondani?
- Hogy hasznos-, azt éppen nem lehet mondani - jegyezte meg a látogató.
- Akkor - fejezte be a bölcs -, ha se nem igaz, se nem jó, nem is hasznos,
amit mondani akarsz, tartsd meg magadnak!

(Forrás: Internetről)

A teljes évre szóló motiváló, bátorító történetek az alábbi linken megtekinthetőek:
https://abekessegszigete.blogspot.com/2023/02/harmati-gyongyi-remenysugar-motivalo_6.html

Harmati Gyöngyi: REMÉNYSUGÁR, motiváló történet az év 26. hetére - Az elpattant húr...

 

Soha ne add fel a küzdelmet, tarts ki!!!

Gyakran nézünk szembe látszólag teljesíthetetlen feladattal. De ha jól használjuk képességeinket, az eredmény nem marad el. Paganini, a világhírű hegedűművész egyszer épp közönség előtt játszott, amikor zseniális játéka közben elpattant egy húr a hangszerén. Folytatta a játékot, de egy újabb húr szakadt el. Két húron folytatta a muzsikát. Aztán a harmadik is elpattant. A mesterhegedűs egyetlen húron játszott tovább rendületlenül, és olyan hihetetlen virtuozitással fejezte be a mű előadását, hogy a közönség őrjöngő tapsban tört ki.

Paganini csupán ember volt, a mi mesterhegedűsünk Isten. Lehet, hogy mi magunk nem látszunk túl hasznosnak, tompán szólunk, nehéz hangokat kicsalni belőlünk, és csupán egyetlen húrunk maradt, mégis ha életünk hangszerét neki szenteljük, mennyei dicsőségre visz bennünket virtuóz érintése és hatalma.

Norman B. Harrison

A teljes évre szóló 52 motiváló, erőt adó történet az alábbi linken megtekinthető:

https://abekessegszigete.blogspot.com/2023/02/harmati-gyongyi-remenysugar-motivalo_6.html

Harmati Gyöngyi: REMÉNYSUGÁR, motiváló történet az év 25. hetére - Kődobálok...

 

 

                                                            saját fotóm: A tó tündére szobor, Hévízen...
                                                                                  (H. Gy.)



      Az "indián nyár" talán az egyik legszebb időszak az évben, a nyár heve lassan megszelídülve folyik át az
ősz aranyló folyójába. Hévízen, a "csúzölő csodató" főbejárata előtt a virágos sétány egyik padján csukott
szemmel pihenve arcomat a meleg napsugarak simogató ujjai felé fordítottam. Ennél idillibb állapotot elképzelni
sem lehetne, mely őszinte bánatomra sajnos nem tartott sokáig. A pihenőpadoktól pár méternyi távolságra egy kis tavacska található, közepén a Tó tündére szoborral, mely körül békésen úszkálnak a piros színben pompázó aranyhalak, illetve csak úszkálnának, ha hagynák őket. A nyugalmukat egy idősebb úr és unokájának tűnő 10 év körüli kisgyermek zavarta meg, akik egymással számomra érthetetlen, idegen nyelven beszéltek. Megdöbbenéssel láttam, hogy a kisfiú a kezében lévő nagyobbacska kavicsokkal dobálta a halakat, céltáblának nézve őket. A nagypapa pedig adogatta az unokája kezébe az újabb muníciót. Láthatólag jól "szórakoztak". Most mit csináljak? - szaladt át rajtam a gondolat, hiszen nem beszélem a nyelvüket, hiába megyek oda, nem tudok velük kommunikálni. Ennek ellenére mégis odasétáltam a szökőkúthoz, jobb ötlet híján rájuk néztem és próbáltam minél kedvesebben mosolyogni, hátha ez a stratégia beválik. Elszégyellik magukat és talán elmennek - gondolkodtam magamban. Én lepődtem meg a legjobban rajta, amikor egy erőtlen kődobási kísérlet után egyszerűen, pár idegen szó kíséretében, amit láthatóan nekem céloztak, de nem érhettem meg, elsétáltak. Már majdnem elkönyveltem micsoda "sikert"
értem el, amikor belém hasított a gondolat, hogy én sem vagyok jobb náluk semmivel. Ugyan én nem szoktam kővel dobálni a szökőkútban úszkáló ártatlan halacskákat, de sajnos gyakran előfordul, hogy nem kavicsokkal, hanem
a szavakkal "dobálózok". Meggondolatlan módon könnyen elhullajtva őket, másokat megbántva, amikkel akarva-akaratlanul is ártok embertársaimnak sok-sok keserves percet okozva ezzel, akár egy életen keresztül. Ki tudja felmérni a kárt, hogy az ilyen szavak, kifejezések, megszólalások milyen mélyre esnek le az emberek lelkében.
Nem olyan könnyű őket onnan kihalászni, mint a sekély szökőkút vízéből a beledobált kavicsokat. 
    Így tanított meg engem ez az eset arra, hogy ne ítélkezzem mások felett elhamarkodottan, hiszen
én sem vagyok különb, én sem vagyok bűntelen. Mi mindannyian Isten irgalmára szorulunk, ki ezért,
ki meg amazért! 

Harmati Gyöngyi: PILLANATKÉPEK sorozatának egyik kis története:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek

Az egész évre szóló 52 motiváló történet az alábbi linken olvasható:
https://abekessegszigete.blogspot.com/2023/02/harmati-gyongyi-remenysugar-motivalo_6.html

Harmati Gyöngyi: REMÉNYSUGÁR, motiváló történet az év 24. hetére - A megbocsájtás hidja

 

saját fotóm: Fahíd, készült a sárvári csónakázó-tónál.(H.Gy.) Egy vidéki farmon élt két testvér, egymás szomszédságában. Egy napon egy jelentéktelen félreértés kapcsán összevesztek. Eddig kölcsön adták egymásnak szerszámaikat, ameddig az egyik távol volt, a másik vigyázott a farmra, megbeszélték a problémáikat, de most, egy csapásra minden megváltozott. Hiába a negyven éves szomszédság, most végül odáig fajult a dolog, hogy nem is álltak szóba egymással. Egy szép napos reggelen az idősebbik testvérhez bekopogott egy idegen férfi, aki munkát keresett egy-két napra. Először el akarta küldeni, de végül, amikor meghallotta, hogy ácsmester, és jól bánik a fával, megmozgatta a fantáziáját. Azt a feladatot adta neki, hogy a testvére és az ő telke határába építsen egy kerítést. Olyat kért, amin még átlátni sem lehet, mert annyira haragudott a testvérére. Miután kiadta a feladatot és minden faanyagot, szerszámot, szeget a rendelkezésére bocsátott a mesternek, elment a városba. Az ács neki is látott a munkának. Estefelé, amikor visszajött az idősebb testvér megdöbbenve látta, hogy a telek határában, a kis völgyben nem egy kerítés, hanem ellenkezőleg  egy híd áll, mely összeköti az ő és testvére telkét. Pont akkor jött ki a fiatalabbik testvér, aki szintén megdöbbenve nézte a hidat, ezt mondta: "Drága testvérem! Te képes voltál egy hidat építtetni, azok után, ami köztünk történt? Azok után, amiket tettem és mondtam?" Erre mindketten nagyon elszégyellték magukat, és a híd közepén egymásba borulva kibékültek. Ennek örömére kérték az ácsmestert, hogy maradjon még pár napig, találnak neki valami munkát. Mire a Mester így felelt: "Nagyon szívesen maradnék, de még sok olyan hely van, ahol hidat kell építenem!" (Forrás: Ismeretlen) Az egész évre szóló 52 motiváló, bátorító történet az alábbi linken olvasható: https://abekessegszigete.blogspot.com/2023/02/harmati-gyongyi-remenysugar-motivalo_6.html

Márai Sándor: Június...

 

                                                            saját fotóm: Kertben...(H. Gy.)

E hetekben, csendesen, utazni kezdek.

Már nem szeretek messzire utazni. Már csak bensőségesen szeretek utazni. Néhány év előtt, ha megszállott az elképzelés, még nem adtam alább, mint Bombay vagy Kína. Mint egészen közeli útszél vagy úti cél, melyre ásítva gondoltam, San Francisco lebegett szemeim előtt. De most már csak lassan szeretek utazni, nagyon lassan. Nem fontos, hogy a vonat haladjon. Az a fontos, hogy én haladjak. Ez sokkal nehezebb. Goethe szerint a megérkezés sem fontos. Csak az utazás fontos, ez a lebegés, két állapot, az otthon és a végtelen, a meghitt és a veszélyes között. Júniusban mindig újra utazni kezdek, óvatosan és megfontoltan, Scott kapitány körültekintésével, s oly gyanakodva, ahogy a lábadozó járni tanul. Néha csak a szomszéd utcába utazom, portakaróval, sétabottal és kézitáskával. Felébredek az idegen szobában, s a változás csodálatos kalandját bámulom, pislogó szemekkel, megrendülten és alázatosan. Egy idegen szekrény tud oly rendkívüli lenni, mint Bagdad.

A világ bennünk van. Időnként el kell indulni feléje.

Ez a hónap, mikor a lakás útra kél mint egy hajó, s lassan halad életünkkel a szelídebb, melegebb égöv felé. Tegnap éjjel még esett, májusban, valahol, a mi külön Triesztünkben; de reggelre ébredve észrevesszük, hogy életünk új kikötőbe érkezett. Pitymallatkor partra szállunk, s szemdörzsölve észleljük, hogy idegen városban kötöttünk ki, ahol a nők és a férfiak másképpen öltöznek, az utcákon változott, kissé keleties élet zajlik, s különös, fehér félhold úszik az égen. Júniusi reggeleken, mikor a város még az első hőség fátylaiba burkoltan piheg, kibámulok a Lánchídon áthaladó társaskocsi ablakán át a Dunára, amely valahogy elemibb most, mint tegnap volt, áradóbb és kegyetlenebb. Tegnap még úgy tudtam, hogy Göd felé halad; ma eszembe jut, hogy a tenger felé is halad. Partjain idegen nők sétálnak, különös, virágos ruhákban, szemükben idegen végzetek csillámával, kezükben labdaütővel és piros viaszosvászon táskával, melyben a meztelenség kellékeit cipelik a folyó felé. A bennszülött gigerlik ilyenkor már felöltik a szalmakalapot. A levegő hőfoka dél felé figyelmeztet, hogy Kelet felé haladunk, a krokodilok, törökmézárusok, nyári szerelmek és a világháború fokozott esélyei felé. Pénzt váltok, s lassan elindulok a parton, az idegen földrész partján, Június partján.

A lakás észrevétlenül megtelik virágokkal. A hétköznap, ünnepszerűen, virágfüzért aggat homlokára, s minden kissé húsos e hetekben, anyagias. Az előszobában is virágok állnak, befőttösüvegben, a szekrény tetején is csokrok virulnak, mintha állandóan menyegző lenne valahol, sikolyokkal, szivarfüsttel és rokoni csókokkal. Kissé bódultan élek e húsos érettségben, e nem egészen ártatlan testiességben, e júniusi, meleg és kitakart anyagiasságban. A nyaralóházak tornácain mindenfelé fiatal asszonyok hevernek a fekvőszékekben, kócosan, kissé elhízottan, délutáni szundítástól piros és meleg arccal, s önfeledt, álomtól tikkadt mozdulattal nyújtózva bámulnak a lombos fák távlatán át a kertajtó felé. Egészen biztos, hogy várnak valakit. A kavics csikorog a kerti úton. Már jön a nyár, gondolják; s behunyt szemmel, kezüket, álmosan, meleg szájuk elé illesztve, rövidet ásítanak. Mire gondolnak ilyenkor? Férjek, szerelmesek, vigyázzatok! Itt a június. Valaki jár a kertben.

Márai Sándor, eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik (Kassa, 1900. ápr. 11- San Diego, Kalifornia, 1989. február 21.) magyar író, költő, újságíró. Márai életútja az egyik legkülönösebb 
a 20. századi magyar írók között. 

Harmati Gyöngyi: REMÉNYSUGÁR, motiváló történet az év 23. hetére...Változtasd az akadályt lépcsővé!

 

saját fotóm: felfelé vezető lépcsők...(H.Gy.) 

A közeli erdőben különleges fát fedeztem fel: az egyik lúcfenyő egy hatalmas szikladarabot körülölelve nőtt ki a földből. Úgy ült ott kőszékén, mint egy óriás. Barna törzse köpenyként vette körül a sziklát. Könnyed mosollyal, hanyagul tornyosult ellenfele fölé  mint bajnok a megérdemelt győzelem után. A fa merészsége engem is mosolyra késztetett. Elképzeltem kettőjük harcát: ki tudja hány évvel ezelőtt kicsi hajtás bújt ki a földből a szikladarab mellett. 
A kő úgy magaslott fölé, mint egy óriási hegy. Miféle esélye volt ennek a kicsi hajtásnak a kemény szikladarabbal szemben? Mégis bátran birokra kelt vele. Ahogyan a sarj növekedett, újra meg újra nekiütközött a sziklás talaj keménységének. Ez a mindig hajthatatlan,
kellemetlen szomszédját juttatta eszébe. Ha a fa ember lett volna, talán morogni kezd: Mivel szolgáltam én rá erre? Nem tudok úgy kinyújtózni és növekedni, mint más, rendes lucfenyő! De a fácska minden morgás nélkül lassan tovább nőtt, az ég felé törekedett, és kinyújtózott.
Az egyetlen értelmes dolgot tette: ránőtt a sziklára. Amikor törzse végül felkúszott a szikladarab tetejére, tovább nőtt olyan egyenesen, mint a gyertyaszál  akárcsak a többi
fa. Ha ma valaki rátekint daliás termetére, úgy tűnik, mintha a lucfenyő ezt mondaná: Ha a
sziklát nem tudod elmozdítani vagy áttörni, használd arra, hogy fölé emelkedj!                                               VÁLTOZTASD AZ AKADÁLYT LÉPCSŐVÉ!Mi tart vissza bennünket attól, hogy olyan emberré váljunk, amilyenek lenni szeretnénk?
Milyen szikladarabbal kell megharcolnunk? Valami gyermekkori trauma, ami aláásta önbecsülésünket? Nehéz természetű munkatárssal kell együtt dolgoznunk? Házassági problémáinkkal küzdünk? Anyagi nehézségek állják utunkat? Fogadjuk ezt úgy, hogy az utunkba álló szikla része Isten tervének! Kezdjünk el hálát adni Istennek az életünkben lévő nehézségekért! Az akadályok ugyanis lehetőséget adnak arra, hogy megtapasztaljuk Isten erejét. Az akadályok vagy mindent eltakarnak a szemünk elől, vagy lehetővé teszik
számunkra, hogy föléjük kerekedve többet láthassunk, mint előzőleg. Ez egyedül tőlünk
függ.
Mennyei Atyám, köszönöm neked, hogy azoknak, akik Téged szeretnek és benned bíznak, MINDEN A JAVUKRA VÁLIK. Adj nekem erőt, bölcsességet és türelmet, hogy az utamba kerülő szikladarabok adta esélyt megragadjam, és közben megtapasztaljam a Te erődet, amely minden akadályt legyőz.  
(Forrás: Ismeretlen)

A teljes évre szóló 52 motiváló, bátorító történet az alábbi linken megtekinthető:
https://abekessegszigete.blogspot.com/2023/02/harmati-gyongyi-remenysugar-motivalo_6.html