2015. augusztus 29., szombat

Túrmezei Erzsébet: A legnehezebb kérés

saját fotó: tükröződés (H.Gy.)

"Legyen meg a Te akaratod!"
Ha elkerülnek gondok, bánatok,
Könnyű kimondani. De ha nehéz
Órák jönnek, s az öröm ködbe vész?
Ha a szív vérzik, a lélek zokog,
Ha éjszakának tűnnek nappalok,
Eltördelni mégis a mondatot,
Hogy "legyen meg a te akaratod!"?

Inkább sikoltanék: "Atyám, ne, ne!
Miért kell ennek így történnie? !"
Szívem keserű lázadásba jut,
Ha érthetetlen előtte az út.
Sírva tesz fel kínzó kérdéseket:
"Én Istenem, hát ez a szeretet? !"

Aztán elcsitul: "Bocsáss meg, Atyám!"
Te szeretsz engem híven, igazán.
Kínban vergődő szívvel is tudom:
Te vezetsz engem a legjobb úton.
Ellenemre is véghezviheted,
De szívem attól nem lesz csendesebb.
Taníts meg hát szívből kiáltani
Ne csak szájjal, de szívvel mondani:
"Ahogy te akarod, ne ahogy én!"
A békesség csak így lesz az enyém.

Lehet az út tövises, meredek,
Amerre vezetsz, bátran mehetek.
S mindennapi kérésem az marad:
"Add, hogy csupán Téged kívánjalak!"

"Legyen akaratod", ha nap nevet.
"Legyen akaratod", ha éj temet.
Legyen most és mindörökké! Igen!
Fogd meg a kezem, fogadd el a szívem!
Ha utam célját el is takarod:
Hiszek! Legyen, ahogy Te akarod!
Túrmezei Erzsébet (1912-2000),  evangélikus költő, műfordító, tanár

Túrmezei Erzsébet: Ősz

Árvai Márta festménye...

Uram, búcsúzik az élet,
mert a gyümölcsök megértek,
meleg nyárnak vége lett.
Elszáll a vándormadár is,
és megborzong a virág is.
Hullanak a levelek
aranyszínű szemfödélnek.
Egyre csendesebb az ének.
De borongós ég alatt
most az őszért áldalak.

Üzensz sárguló levélen,
és elém írod az égen
vándormadarak jelét,
hogy mélyen szívembe rejtsem,
vándorvoltom ne felejtsem,
vándoroljak Tefeléd.
Mind korábban itt az este.
Megért a szőlő gerezdje.
Hadd mondjak, Uram, neked,
mindezért dicséretet.

Köszönetet a ködért is,
a lehulló levélért is,
minden gyümölcsért a fán.
Röptéért vándormadárnak.
Hirdessétek, könnyű szárnyak,
hogy van melegebb hazám!
Át a ködön, át az éjen
édes zengéssel kísérjen
dérbelepte réteken
őszi hálaénekem!


Túrmezei Erzsébet (1912-2000),  evangélikus költő, műfordító, tanár

Lábnyomok...





https://www.youtube.com/watch?v=yzOyTz__N5c

Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
két pár lábnyom, a parti homokon,
ahogy ő mondta, ott járt énvelem.
De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.
Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
" Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
minden nap ott leszel velem.
S, most visszanézve, a legnehezebb
 úton, legkínosabb napokon át,
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma
látszik ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínségben? "

Az Úr kézenfogott, s szemembe nézett:
" Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért látod csak egy pár láb nyomát,
Mert a legsúlyosabb próbák alatt
Téged vállamon hordoztalak! "

Ismeretlen szerző, fordította: Túrmezei Erzsébet (1912-2000), 
 evangélikus költő, műfordító, tanár

2015. augusztus 25., kedd

Kicsi katicabogár...


Hétpettyes



https://www.youtube.com/watch?v=geStqbKDCXo

Kicsi katicabogár,
gyere, itt az ujjam vége,
mássz fel rá, és most már vége
ülj nyugodtan kis bogár!

Figyelj csak, mert kérdezlek:
Honnan van a kicsi lábad,
érző csápod, pettyes hátad,
ki alkotott tégedet?

Téged Isten teremtett,
mondj hát Néki ezért hálát!
De te ilyet nem tudsz, így hát
én teszem meg helyetted!


2015. augusztus 24., hétfő

Teréz Anya: Az élet himnusza...

saját fotóm: rododendron bokor...(H.Gy.)
Készült a Jeli Arborétumban.

https://www.youtube.com/watch?v=VoyKuJJUXSM

Az élet egyetlen - ezért vedd komolyan! 
Az élet szép - csodáld meg! 
Az élet boldogság - ízleld! 
Az élet álom - tedd valósággá! 
Az élet kihívás - fogadd el! 
Az élet kötelesség - teljesítsd! 
Az élet játék - játszd! 
Az élet vagyon - használd fel! 
Az élet szeretet - add át magad! 
Az élet titok - fejtsd meg! 
Az élet ígéret - teljesítsd! 
Az élet szomorúság - győzd le! 
Az élet dal - énekeld! 
Az élet küzdelem - harcold meg! 
Az élet kaland - vállald! 
Az élet jutalom - érdemeld ki! 
Az élet élet - éljed!


Teréz Anya (1910-1997) Agnes Gonxha Bojaxhiu néven született, albán szülőktől, Üszküb
városában, ma Skopje, a Macedón Köztársaság fővárosa.
 Nobel Béke-díjas apáca, aki
Kalkutta
 szegényei között végzett áldozatos munkájával az egész emberiség
elismerését kiváltotta.


2015. augusztus 20., csütörtök

Áprily Lajos: Bartimeus

Egerváriné Árvai Márta festménye: Megnyílt szemek...

Szép volt, anyám, mikor a két szelíd kéz
megérintette fénytől szűz szemem,
világgá lett a bús világtalanság,
s öröm borzongott át a lelkemen.
Koldus-kövem felett, a tér derengett,
arcom felé egy arc világított,
s káprázva néztem hívó, mély szemébe
Annak, ki jött, megállt, meggyógyított.
Szép volt, anyám, szememmel simogatni 
virág selymét, gyümölcsök bársonyát, 
vagy messze-húzó út ívét követni 
a dús vetésű Jordán-tájon át.
Ma is csodám a csillagsűrüs éjjel,
a nyári éj, mely csóvákat hajít,
a virradat, mely kútvízhez kicsalja
a város nőit és galambjait.
Jerikó minden színe birtokom lett.
Egész világ. De meddig lesz enyém?
Ha börtönömbe holnap visszahullnék,
tán elhullatnám s elfelejteném.
A pálma zöldjét, esti domb liláját,
barna leányrajt, bíbor rózsatőt.
De lelkem mélyén hordozom halálig,
hogy láttam Őt, anyám, hogy láttam Őt!
(Márk 10: 46-52)

Áprily Lajos (1887-1967), született Jékely Lajos József Attila-díjas költő, műfordító.
Jékely Zoltán édesapja.



2015. augusztus 18., kedd

Reviczky Gyula: Miatyánk...



Urunk, atyánk, az ég lakója;
A csillagoknak alkotója,
Ki fenntartod mindenütt a rendet;
Dicsőség a te nagy nevednek!

Az igazak, jók, akik élnek,
Mindenha csak benned remélnek.
Te vagy az ő buzgó imájok:
Ó, jöjjön el a te országod!

Erős vagy, jó vagy, bölcs, igaz vagy:
Belátásod mindent igazgat.
Adsz örömet, csapást, kegyelmet:
A te akaratod legyen meg!

Panasz sosem jön ajakunkra;
Csak te ne hagyj soha magunkra.
S ki élni engedsz, add nekünk meg
Ma s mindennap a kenyerünket!

S ha bűntől (hisz' gyöngék vagyunk mi!)
Nem bírunk néha szabadulni;
Bár a fenyítés téged illet;
Bocsásd meg a mi vétkeinket!

S mivel gyöngék vagyunk a jóra:
Legyen hát vétkeink adója,
Hogy amidőn felebarátunk
Bánt, néki szívből megbocsátunk!

Száz fájdalomnak, száz veszélynek
Vakon megy itt a test s a lélek.
De mi fogjuk kerülni mindet,
Csak meg ne kísérts soha minket!

Miatyánk! Büntess, hogyha kell, de
Taníts imára, türelemre.
S ki örök, égi dicsben állsz fenn:
Ó, ments meg a gonosztul. Ámen!


Reviczky Gyula (1855 - 1889) magyar költő, író.

2015. augusztus 17., hétfő

E.G.White: Kezére bízzuk magunkat....


"Az igazak pedig örvendeznek és vigadnak az Isten előtt, és ujjongnak örömmel." (Zsoltárok 68: 4)


A mi Istenünk gyengéd és kegyelmes Atya. Nem szabad úgy tekintenünk szolgálatára, mint valami 
szívet búsító, lehangoló feladatra. Öröm legyen számunkra - aki oly nagy szabadulást szerzett számunkra - nem úgy bánik velünk, mint valami kemény, sokat követelő munkaadó. Ő a mi legjobb barátunk, velünk
akar időzni, amikor imádjuk Őt, hogy megáldjon és megvigasztaljon minket, hogy betöltse szívünket
örömmel és szeretettel. Az Úr azt kívánja, hogy gyermekei felviduljanak az Ő szolgálatában, több örömet
találva abban, mint nehézséget. Azt akarja, hogy azok, akik összejönnek, hogy tiszteljék Őt, értékes gondolatokat vigyenek magukkal szeretetéről és gondviseléséről, hogy napi elfoglaltságaik közepette ezek bátorítsák őket, és ezáltal kegyelmet nyerjenek ahhoz, hogy minden dolgukat becsülettel és hűséggel végezzék.
     A kereszt köré kell gyülekeznünk. Krisztus, a megfeszített legyen szemlélődésünk, beszélgetésünk
és legörömteljesebb érzelmeink tárgya! Tartsuk emlékezetünkben mindazokat az áldásokat, amelyeket
Tőle nyertünk! Ha meggondoljuk nagy szeretetét, akkor készségessé válunk arra, hogy mindent az Ő
miértünk keresztre szegezett kezére bízzunk.

(E.G.White: Krisztushoz vezető lépések, 90.o.)
Hangoskönyv formájában: https://www.youtube.com/watch?v=dFcC6s0m0b4&list=PLDqR9lo2B2yinzSw4m3HoN8X2wUrSkg7z

2015. augusztus 16., vasárnap

A bölcsesség imája...

saját fotóm: Tükröződés...(H.Gy.)




"Istenem, adj derűt, hogy elfogadjam azt,
amit nem tudok megváltoztatni.
Bátorságot, hogy megváltoztassam azt,
amit meg bírok változtatni, és
bölcsességet, hogy fel tudjam ismerni,
a kettő közötti különbséget."





2015. augusztus 14., péntek

Reményik Sándor: Akarom



saját fotóm: Lépcsősor felfelé...(H.Gy.)

https://www.youtube.com/watch?v=9cCbFPWcRm8


Akarom: hogy fontos ne legyek magamnak.

A végtelen falban legyek tégla,
Lépcső, amin felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás
Ám a kalász, nem az ő érdeme.
Legyek szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek kendő, mely könnyeket töröl,
Legyek csend, mely mindig enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.

Legyek hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.

Reményik Sándor (1890-1941) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra 
kiemelkedő alakja.

2015. augusztus 10., hétfő

Gyökössy Endre: A lelkész imája....

saját fotóm: Napkelte...(H.Gy.)
Egy lelkész minden erejét felemésztették a rázuhanó anyagi és családi bajok, betegségek és a
rengeteg „kapálás”. Szinte agyon lapították a terhek. Csak teste-lelke utolsó erőfeszítésével tudott
már egy-egy szolgálatra készülni.
Egy este hiába húzta meg a kis templom apró harangját, nem jött senki, egy árva lélek sem az
istentiszteletre. Csak várt, várt a sűrűsödő szürkületben, hogy csak egy neszező lépést hallana, de
süket csend vette körül. Akkor leborult a nyikorgó padra, ráborult a kopott fára, és sírt. Rázta a
zokogás. Amikor valamiképpen össze tudta szedni magát, kitámolygott a templom elé.
S hangosan kiszakadt belőle: Istenem, mit csináljak?
Mintegy különös ámenként kigyulladt az első fény a falu egyik házacskájában, benne pedig egy
HANG: Ha nem tudsz beszélni – nekik Rólam, beszélj most róluk – Nekem.
Egész testében reszketve, ahogy a faluban egymás után kigyulladtak a fények, beszélni kezdett
róluk.
- Ott, Uram, mindenki gyűlöli egymást! Könyörülj rajtuk!
- Amott, Uram, a férfi most is a szőlőben bujkál a szeretőjével és sír a felesége. Én már csődöt
mondtam. Te még segíthetsz rajtuk.
- Az a ház, Uram, lopott kukorica árából épült. Uram, tisztítsd meg a szívüket és kezüket.
- Ott, Te jobban tudod, mint én, az öreg szülők halálára várnak. Könyörülj és irgalmazz nekik!
Így imádkozta végig a falut, attól az estétől kezdve minden lámpagyújtáskor. Utána mindig
határtalan békességet érzett.
Valami különös módon pár hét múlva újra járogatni kezdtek a templomba az emberek.
Egyik este a falu öreg és bibliás parasztasszonyától megkérdezte:
- Miért volt az, hogy hónapokig alig jártak a templomba, sőt olykor senki sem jött, most meg egy
kicsivel többen jönnek, mint eddig?
Az asszony azt válaszolta: Mert most vidámabb a beszédje, nem olyan sanyarú, mint eddig volt.
Most megfényesedünk tőle.

Amíg a mi szívünkben nincs szeretet, öröm és békesség, nem tudjuk azt átadni.
Gyökössy Endre (1913-1997), református lelkész, pszichológus, egyházi író, költő.

2015. augusztus 5., szerda

Bódás János: Valamit nem értek.

Poldijoe fotója...


Régóta ismerlek már Istenem,
S egyre halkulnak bennem a "miért"-ek.
De homályos elmém bárhogy derül is,
valamit most sem értek.
Tudom, szereted minden művedet,
mert minden műved nagyszerű, remek.
Szereted a virágot, hisz színében
a mennynek színei tündökölnek.
Szereted a csillagot: tiszta, fényes.
A követ is: ház lesz, véd, menhelyet ád;
a harmatot, a forrást: makulátlan,
s mert szótlanul terem, a füvet, s a fát.
Az állatot, mert törvényed szerint él,
s mint az ember, testvérbe nem harap;
a szitakötőt, fecskét, sast, galambot,
méhet és minden zümmögő bogarat,
Mik a szivárvány száz színét ragyogják,
s hímporuk, pelyhük, tolluk lágy, puha;
szereted a gyermeket, mert arcán
az ártatlanság égi mosolya.
Szép minden műved, hát hogyne szeretnéd,
Gyönyörködsz benne, mind, mind értem ezt!
De engem, aki szégyenedre válok,
ezt nem értem, hogy engem miért szeretsz?!


Bódás János (1905 – 1987),  református lelkész, költő