 |
| saját fotóm: Téli táj...(H.Gy.) |
A 20. század végén a világ újra felfedezte az emberiség egyik elfelejtett hősét. Sir Ernest Schackleton
sark-kutatót. 1914 decemberében Sir Ernest Shackleton 27 emberével az Endurance nevű hajón a
Déli-sark felé tartott. Az volt a szándéka, hogy átkeljen az Antarktisz egyik végétől a másikig. Ám abban
az évben a sarki nyár nem köszöntött be. 165 km-re a céltól és veszélyes jéghegyek közt haladva,
Shackleton kénytelen volt megállni, és várni, míg megolvad a jég. A hőmérséklet viszont tovább süllyedt,
a hajó pedig a jég közé szorult.
Tíz hónapon át hiába várták az olvadást. Bekövetkezett az elkerülhetetlen: a hajó a jég miatt összetört,
majd elsüllyedt, a legénység pedig egy jégtáblára menekült. A 28 személy, igen kevés tartalékkal elindult.
Egyszer mentőcsónakjaikat maguk után vontatva, máskor a viharos óceánon evezve, a halál minden
félelmét átélték. Négy és fél hónap hányattatás után a csapat partra szállt az Elefánt szigeten. A hely
sziklás és kietlen volt. Minden hajóúttól távol és a 160 km/h-s szélben – nem volt túl élvezetes a
tartózkodás. A kimerült férfiaknak a további ott-maradás a halált jelentette. Ezért Shackleton eltökélte,
hogy megpróbálja véghezvinni a lehetetlent.
1916 áprilisában öt önkéntessel egy evezős csónakban útnak indult a nyílt óceánon – 1280 km
megtételére. Dél-Georgia szigetére kellett volna eljutniuk, ahol reményeik szerint segítséget kapnak
majd. Három hétig élet és halál között vergődtek. Csónakjuk számtalanszor már-már elsüllyedt.
Frank – a kormányos – tapasztaltságának köszönhetően a hat felfedezőnek sikerült a Dél-Georgia
sziget közelébe jutnia. Az orkán azonban egy teljes napig feltartóztatta őket. 1916 május 19-én sikerült
partra szállniuk. De csalódottságukra a sziget „rossz” oldalára jutottak. A szél és az áramlatok miatt
lehetetlen volt megkerülniük a szigetet. Nem volt más választásuk, minthogy gyalogosan megtegyék
az utat a sziget hegytömbjén keresztül.
Ez azonban méginkább lehetetlennek tűnt. Az útvonal viszontagságos volt, a hegygerincet szakadékok
és gleccser szabdalta. Soha senki nem kelt át azon. Kiéhezett és elhagyott bajtársaira gondolva
Shackleton újból nekilendül. Két bátor társával együtt elindul az elképzelhetetlen veszélyekkel és
viharos széllel dacolva. 36 órán át megállás nélkül kúsznak és másznak a sziklacsúcsok között.
- ’Főnök – súgja egyszer csak Frank – az az érzésem, hogy valaki követ minket!’ Valóban,
ahányszor már-már lezuhantak, egy láthatatlan kéz visszatartotta őket. Emberfeletti kitartással,
csoda folytán sikerül átkelniük a hegyláncolaton.
A bálnavadász-hajó kikötőbe érve Shackleton tervet készít az Elefánt-szigeten maradt bajtársai
megmentésére. Bálnavadász-hajóval közelítették meg őket. Háromszor próbáltak meg partot érni,
de mindannyiszor jéghegyek állták útjukat. Végső megoldásként Shackleton a chilei kormány
segítségét kérte, amely megmentésükre elküldte a Yelcho nevű hajót. Amikor elindultak a sziget
felé, a jéghegyek megmagyarázhatatlan módon utat nyitottak előttük.
1916 augusztus 30-án eléjük tárult az Elefánt sziget körvonala. A mostoha körülmények miatt
haladéktalanul vissza kellett térniük, különben a szigeten ragadnak. Shackleton izgatottan az
ajkába harapott; Vajon életben találja, és ha igen, lesz-e elegendő ideje összegyűjteni őket?
Meglepetésére a parton ott állt a 22 ember, hátizsákkal felszerelve. Csak arra a pillanatra vártak,
amikor átugorhattak a hajóra. Néhány percen belül a hajó megfordult, és átjutott a folyosón,
amely összezárult mögötte. Hurrá! Húsz hónapig tartó gyötrelem, hányattatás, éhség és csüggesztő
körülmények után mind a 28-an megmenekültek!
Miután örömükben megölelték egymást Shackleton első dolga volt, hogy megkérdezze hadnagyától:
- ’Mondd csak, honnan tudtátok, hogy éppen ma, éppen ebben az órában jövök értetek?’
A hadnagy így válaszolt:
- ’Sir, négy hónapja minden nap ugyanazt a parancsot osztom:
- „Fiúk! Szedjétek össze poggyászaitokat! Vegyétek a hátizsákot, és nyomás a partra!
Legyetek készen! Lehet, hogy a parancsnok éppen ma érkezik, hogy megmentsen minket!”
Tíz hónapon át hiába várták az olvadást. Bekövetkezett az elkerülhetetlen: a hajó a jég miatt összetört,
majd elsüllyedt, a legénység pedig egy jégtáblára menekült. A 28 személy, igen kevés tartalékkal elindult.
Egyszer mentőcsónakjaikat maguk után vontatva, máskor a viharos óceánon evezve, a halál minden
félelmét átélték. Négy és fél hónap hányattatás után a csapat partra szállt az Elefánt szigeten. A hely
sziklás és kietlen volt. Minden hajóúttól távol és a 160 km/h-s szélben – nem volt túl élvezetes a
tartózkodás. A kimerült férfiaknak a további ott-maradás a halált jelentette. Ezért Shackleton eltökélte,
hogy megpróbálja véghezvinni a lehetetlent.
1916 áprilisában öt önkéntessel egy evezős csónakban útnak indult a nyílt óceánon – 1280 km
megtételére. Dél-Georgia szigetére kellett volna eljutniuk, ahol reményeik szerint segítséget kapnak
majd. Három hétig élet és halál között vergődtek. Csónakjuk számtalanszor már-már elsüllyedt.
Frank – a kormányos – tapasztaltságának köszönhetően a hat felfedezőnek sikerült a Dél-Georgia
sziget közelébe jutnia. Az orkán azonban egy teljes napig feltartóztatta őket. 1916 május 19-én sikerült
partra szállniuk. De csalódottságukra a sziget „rossz” oldalára jutottak. A szél és az áramlatok miatt
lehetetlen volt megkerülniük a szigetet. Nem volt más választásuk, minthogy gyalogosan megtegyék
az utat a sziget hegytömbjén keresztül.
Ez azonban méginkább lehetetlennek tűnt. Az útvonal viszontagságos volt, a hegygerincet szakadékok
és gleccser szabdalta. Soha senki nem kelt át azon. Kiéhezett és elhagyott bajtársaira gondolva
Shackleton újból nekilendül. Két bátor társával együtt elindul az elképzelhetetlen veszélyekkel és
viharos széllel dacolva. 36 órán át megállás nélkül kúsznak és másznak a sziklacsúcsok között.
- ’Főnök – súgja egyszer csak Frank – az az érzésem, hogy valaki követ minket!’ Valóban,
ahányszor már-már lezuhantak, egy láthatatlan kéz visszatartotta őket. Emberfeletti kitartással,
csoda folytán sikerül átkelniük a hegyláncolaton.
A bálnavadász-hajó kikötőbe érve Shackleton tervet készít az Elefánt-szigeten maradt bajtársai
megmentésére. Bálnavadász-hajóval közelítették meg őket. Háromszor próbáltak meg partot érni,
de mindannyiszor jéghegyek állták útjukat. Végső megoldásként Shackleton a chilei kormány
segítségét kérte, amely megmentésükre elküldte a Yelcho nevű hajót. Amikor elindultak a sziget
felé, a jéghegyek megmagyarázhatatlan módon utat nyitottak előttük.
1916 augusztus 30-án eléjük tárult az Elefánt sziget körvonala. A mostoha körülmények miatt
haladéktalanul vissza kellett térniük, különben a szigeten ragadnak. Shackleton izgatottan az
ajkába harapott; Vajon életben találja, és ha igen, lesz-e elegendő ideje összegyűjteni őket?
Meglepetésére a parton ott állt a 22 ember, hátizsákkal felszerelve. Csak arra a pillanatra vártak,
amikor átugorhattak a hajóra. Néhány percen belül a hajó megfordult, és átjutott a folyosón,
amely összezárult mögötte. Hurrá! Húsz hónapig tartó gyötrelem, hányattatás, éhség és csüggesztő
körülmények után mind a 28-an megmenekültek!
Miután örömükben megölelték egymást Shackleton első dolga volt, hogy megkérdezze hadnagyától:
- ’Mondd csak, honnan tudtátok, hogy éppen ma, éppen ebben az órában jövök értetek?’
A hadnagy így válaszolt:
- ’Sir, négy hónapja minden nap ugyanazt a parancsot osztom:
- „Fiúk! Szedjétek össze poggyászaitokat! Vegyétek a hátizsákot, és nyomás a partra!
Legyetek készen! Lehet, hogy a parancsnok éppen ma érkezik, hogy megmentsen minket!”
Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia.
Mt 24,44
Forrás:
