Tanulságok egy kalauz tévedéséből...

saját fotóm: Utcai szobor, mozdony...(H.Gy.)

A vonat megállt egyik állomáson, az emberek igyekeztek mielőbb felszállni és elhelyezkedni. 

Egy férfi is kisétált a peronról, nem volt éppen jól öltözött, és még egyik lábára sánta is volt,
és csak lassan tudott felszállni a már majdnem induló vonatra. A kalauz fölényes pillantást
vetett rá, és azt mondta: Hé, te sánta, jobb lenne ha igyekeznél a felszállással mert itt
hagyunk. Az utas nem válaszolt, csak lassan felszállt az utolsó vagonra, és leült az egyik
szabad helyre. A vonat elindult és nem sokára jött a kalauz, padtól padig járva, és hamarosan
odaért a sánta emberhez is. Adja ide kérem a jegyét gyorsan! Mire a sánta ember
békésen válaszolt: Én kérem jegy nélkül utazom. Micsoda? Jegy nélkül? Majd meglátja a
következő állomáson ki fogom tessékelni a vonatunkból. De kérem nekem nem kell jegyet
váltanom, nyugtatta a kalauzt, aki mérgében a földre dobta a sánta utas kézi poggyászát.
A többi utasok figyelmeztették, fiatalember jobb lenne ha türelmesebben bánna az utasokkal.
A kalauz ezzel mit sem törődve folytatta a jegykezelést. Majd amikor a vagon végére ért, az
egyik utas megkérdezte tőle:
- Tudja-e ki volt az az utas akivel olyan gorombán viselkedett? - Nem, Uram nem tudom. Hát
akkor én megmondom önnek, Ő Peter Warburton ennek a vasút társaságnak az elnöke.
- Biztos ebben? Kérdezte alig hallhatóan.
- Igen, mert személyesen ismerem.
A kalauz végig ment a vagonokon, majd úgy tíz perc múlva odament a sánta
emberhez, és kivette táskájából hivatalos papírjait, és azt mondta:
- Warburton úr, itt a felmondásom! Peter Warburton a mellette levő üres helyre mutatott: 

- Üljön le fiatalember! Önt most figyelmeztetni szeretném, nagyon ostobán viselkedett. Ön
nagyon rossz színben tünteti fel vállalatunkat. Én  megbüntethetném önt, de nem teszem.
Ehelyett arra kérem önt, hogy soha ne ítélje meg az embereket külsejük szerint, mert sokszor csalódni fog. A vállalatunk elvárja öntől hogy mindenkivel illedelmesen viselkedjen. Most pedig 

folytassa a munkáját.
- Köszönöm Uram válaszolta a kalauz. A történetet olvasva Jézus szavai
jutottak eszembe:
Lukács 6,31-33. "És amint akarjátok hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal. Mert ha csak azokat szeretitek akik titeket szeretnek, mi jutalmatok van?
Hiszen a bűnösök is szeretik azokat akik őket szeretik. És ha csak azokkal tesztek jól, akik
veletek jót  tesznek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is ugyanazt cselekszik."

Viselkedésünk, és bánásmódunk a felebarátainkkal, az alkalmasságunkat mutatja, az
elkészített mennyei otthonunkra. Gondoljunk erre a történetből okulva!

E.G.White: Ha kitartóan bízunk.....

Árvai Márta festménye...

"Ha nehéz körülmények között is kitartóan bízunk
  (Isten) szeretetében és   Hozzá menekülünk,
jelenlétének   tudata mélységes és békés boldogságot ad."

 


E.G.White (1827-1915), amerikai keresztény írónő
Írásai: http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/index.htm

E.G.White: Isten nyomai a természetben....

Árvai Márta festménye...

"Isten nyomát nemcsak a kinyilatkoztatás lapjain láthatjuk,
hanem elénk tűnik a fenséges hegyekben, a termékeny
völgyekben, a határtalan, mély óceánban is. Az egész
teremtett világ Teremtője szeretetről beszél az embernek.
Isten megszámlálhatatlan kötelékkel kapcsolt magához...
Ez a világ nemcsak fájdalmakból és nyomorból áll.
"Isten szeretet" ­ezt olvashatjuk le minden hajtásról, minden
virágsziromról, minden fűszálról. Igaz, hogy a bűn átka
töviseket és tüskebokrokat növesztett a földön, de a
tüskebokrok maguk is hoznak virágokat, a tövisek pedig a
rózsák alá vannak elrejtve.
Az egész természet Istenünk megindító atyai gondoskodásáról
tanúskodik, s bizonyítja, hogy Isten gyermekei boldogságát akarja." 

E.G.White (1827-1915), amerikai keresztény írónő
Írásai: http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/index.htm

Éledő természet...

Árvai Márta festménye: Mandulavirágzás...

https://www.youtube.com/watch?v=Sfwcc0UAwM4&t=118s


"Milyen nagy alkotásaidnak száma, Uram!
Valamennyit bölcsen alkottad,
tele van a föld teremtményeiddel."
(Zsoltárok: 104: 24)

Egy meghallgatott imádság...

saját fotóm: naplemente...(H.gy.)

Erőt kértem az Úrtól -

s Ő nehézségeket adott,

melyeken megedződtem.

Bölcsességért imádkoztam -

és problémákat adott,

melyeket megtanultam megoldani.

Előmenetelt óhajtottam -

gondolkodó agyat és testi erőt kaptam,

hogy dolgozzam.

Kértem bátorságot -

és Isten veszélyeket adott,

melyeket legyőztem.

Áhítottam, hogy szeretni tudjak -

és kaptam az Úrtól bajba jutott embereket,

akiken segítsek.

Kegyes jóindulata helyett

alkalmakat kaptam a jóra.

Semmit sem kaptam, amit kértem,

és mindent megkaptam, amire szükségem volt.

Imádságom meghallgatásra talált.

E.G.White: Az önszeretetről...

saját fotóm: pipitér...(H.Gy.)

"Csak az önszeretet rontja meg békénket. Amíg önző énünk él, mindig készek vagyunk minden bántalom és sérelem ellen védekezni. Ha azonban önző lényünk már halott, és életünk Krisztusban elrejtett élet, akkor a velünk szemben éreztetett lekicsinylés nem fáj többé. Süketek és vakok leszünk a gúnnyal, bántalommal 

szemben."  
 

E.G. White (1827-1915), amerikai keresztény írónő
Gondolatok a Hegyi beszédről c. könyvének 21.o.
http://white-konyvtar.hu/konyv/gondolatok-a-hegyibeszedrol-2

E.G.White: Olyan emberekre van szükség...

"A világnak olyan emberekre van a legnagyobb
szüksége, akik meg nem vehetők és el nem
adhatók, olyanokra akik lelkük legmélyén igazak
és becsületesek, akik nem félnek a bűnt nevén
nevezni, akik a lelkiismeret szavára az iránytű pontosságával teljesítik kötelességüket."

(Előtted az élet c. könyvének, Nagy emberek élete fej.)
https://white-konyvtar.hu/fejezet/Nev/advent/1992/29.207/

E.G. White (1827-1915), amerikai keresztény írónő
Írásai: http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/index.htm

E.G.White: A szeretet palántája...

saját fotóm: Virágszirmok...(H.Gy.)

"A szeretet palántáját gondosan
kell táplálni, különben elhal.
Minden jó elvet ápolnunk kell,
ha azt akarjuk, hogy viruljon lelkünkben. "




E.G.White (1827-1915), amerikai keresztény írónő

Boldog Otthon c. könyv, Biztonság szeretet által.fej.
http://adventista.hu/egwhite/honlap/bo/31.htm

E.G.White: Isteni gondviselés....

Árvai Márta festménye...

"Minden egyes fa, virág és fűszál a Teremtő szeretetét
fejezi ki. Aki ilyen gondosan alkotta meg a természetet,
mennyivel inkább gondját viseli a saját képmására alkotott teremtményeinek."

(Boldog Otthon c. könyvének A gyermekek társa fej.)

Ellen G. White (1827-1915), amerikai keresztény írónő
Írásai: http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/index.htm

Dsida Jenő: A gyöngék imája

saját fotóm: Pitypangok a fűben...(H.gy.)

Jó Uram, aki egyként letekintesz 
bogárra, hegyre, völgyre, 
virágra, főre, szétmálló göröngyre, – 
Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz 
csak nagyon-nagyon gyönge.

Mert pókháló és köd a szív, 
selyemszőttes az álom, 
pehelykönnyű és szinte-szinte semmi 
s én erőtlen kezem 
még azt sem tudja Hozzádig emelni.

De azért vágyaim ne dobáld a sárba, 
ami az Óceánnak 
legdrágább, legkönnyesebb gyöngye! 
Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz 
csak gyönge, nagyon gyönge.


Dsida Jenő (1907-1938) erdélyi magyar költő.

Mozart: Vágyódás a tavasz után...(ének)

Árvai Márta festménye...

https://www.youtube.com/watch?v=oiGhpBAEJNI

Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791)
bécsi klasszikus zeneszerző,
zongorista, karnagy, zenepedagógus.     

 További énekek az alábbi linken meghallgathatóak Árvai Márta szerkesztésében:
https://www.youtube.com/@maranatha3071/videos

                                               

Csorba Győző: Szólalj meg bennem!

saját fotóm: Nádas a Kis-Balatonon... (H.Gy.)

Verembe nem döntsz, hegyre sem emelsz,

nem hajtogatsz, mint friss-kezű szellő a nádat,
   nem törődsz velem, Istenem,
sorsom mélyén hallgatsz, mint föl nem robbant
   bomba aluvó vízek mélyein.

   Tornyosodik a bűn a szívemen,
és már csak tompán érezem: mi bűn, mi nem bűn,
      normáim elmentek veled,
nincs már külön a sáros és a tiszta -,
    elkeveredtek bús hiányodon.

    Szorongok, mint vihar előtt a föld:
lapulok, bújok, pislogok csönded szemébe -,
      minden dörgésnél rémesebb,
ijesztőbb minden cifra átkozásnál,
    - a halott anyák hallgatnak csak így.

    Szólalj meg bennem, régen-hallgató!
mozgass meg, légy szél, szél, ami voltál is egyszer,
      törődjél velem, Istenem!
mindegy: veréssel vagy simogatással,
   csak érezzem, hogy van hozzám közöd.


Csorba Győző (1916-1995) Kossuth-díjas magyar költő, műfordító.

Isten útjai...

saját fotóm: Fahíd...(H.Gy.)

Egyszer volt egy öreg remete, aki Isten útjai ellen sokat zúgolódott.Történt azonban,
hogy álmot látott, amely lecsendesítette. Megjelent előtte Isten követe, és felszólította,
hogy tartson vele. Elérkeztek egy házhoz, ahol kedvesen fogadták őket. A házigazda
így szólt: "Ma örömünnepet tartok. Megbékélt velem az ellenségem, és jó viszonyunkat
azzal pecsételte meg, hogy küldött nekem egy aranykelyhet."

Másnap látta a remete, hogy Isten követe fogja és elveszi a kelyhet. Nagyon
felháborodott, de a követ ezt mondta: "Hallgass, ilyenek Isten útjai!" Hamarosan megint elérkeztek egy házhoz. A zsugori házigazda szitkozódott
a kéretlen vendégek miatt, és semmiben sem járt kedvükre. "Mennünk kell" -
mondta Isten követe, és odaadta az aranykelyhet a házigazdának.  A remete tiltakozni akart....  "Hallgass, ilyenek Isten útjai

Este egy nagyon szegény ember fogadta be őket meglepően kedvesen,
pedig neki magának és egész családjának alig volt mit ennie.
Miután elköszöntek onnét, a követ felgyújtotta a szegény ember házát. 

A remete magánkívül próbálta megakadályozni....
"Hallgass, ilyenek Isten útjai!"

A harmadik napon egy sötét tekintetű, magába fordult emberhez érkeztek. Csak
a kisfiával bánt kedvesen, mert őt nagyon szerette. Amikor másnap útnak
indultak, ezt mondta az ember:- "Én nem tudlak elkísérni benneteket, de a kisfiam veletek mehet a hídig.
Vigyázzatok a gyerekre!"   "Isten vigyáz rá" - válaszolta
a követ, de aztán belökte a gyereket a hídról a folyóba. "Te képmutató ördög" - kiáltotta a remete, "ezek nem Isten útjai..."

A követ abban a szent pillantásban fénylő angyallá változott. "Halld meg amit
mondok: A kehely meg volt mérgezve. Azt a kedves embert a haláltól mentettem meg,
a zsugori viszont a halált itta ki belőle.  A szegény ember kincset fog találni, miközben 

újból felépíti a házát, és az majd minden szükségéből kisegíti. Az az ember akinek a
fiát az áradatba taszítottam, súlyos bűnöző. A gyerek, akit nevelt, gyilkos lett volna,
ha nem avatkozom közbe. Elveszítése viszont majd megtérésre indítja az apát. 

Most láttál valamit Isten rejtett bölcsességéből. Ezentúl tiszteld az Ő útjait!" 

(Bruno Schwengeler: Tehetetlen Mindenható? c. könyv, 47.o.)
http://velunkazisten.hu/konyv_pdf/Tehetetlen_Mindenhato

Móra Ferenc: A másik csaló (részlet)

saját fotóm: Ibolya...(H.Gy.)

 ...Pétör nagyon értelmes gyerek, holott már harmadik esztendeje fúrja, faragja, gyalulja, csiszolja az eszét az ötaraszos emberek számára rendeltetett és szabatott tudomány.

Igen, és Pétör még most se unta meg az iskolát, sőt minden reggel késedelem nélkül megjelenik benne. Pétör nagyon szeret itt lenni, talán még jobban, mint otthon, és minden oka megvan rá, hogy telente így kedvelje a tudományok csarnokát. Először is, itt melegebb van, mint otthon. Másodszor, itt borzasztó sok gyerek van, és Pétör olyan, mint a bárány: nagyon szeret sokadmagával lenni. Harmadszor, itt úgy bánnak az emberrel, hogy az édes szülője se keresi annyira kedvét, mostanában még tejjel is megitatják, akár az úri gyerekeket. Szép kis csészékben adják a tejet, van rajta nefelejcsvirág is, s nagyon jó azt kézbe fogni, mert olyan jó sütős, hogy a dermedt vörös kis ujjacskák egyszerre fölengednek rajta. No, Pétört mégis a tej keverte gyanúba, és juttatta olyan díszítő jelzőhöz, ami szokatlan a világtörténelemben, noha nyilván sok alakja megszolgálta a világtörténelemnek. Az egyszerű Pétörből a tej miatt lett: Pétör, a csaló. A gyanú a tanító úrban ébredt föl, aki talán kelleténél szerelmesebb ugyan az időhatározókba, és a többi neveléstudományi köszörűkövekbe, de azért aranyból van a szíve. A tanító úr, akinek mindenütt ott a szeme, azt vette észre, hogy Pétör és a tej közt zavaros a viszony. A többi gyerek, ahogy megkapja részét az ingyentejből, elbánik vele mindjárt a helyszínén. Pétör azonban egy idő óta sajátságos stratégiát vett alkalmazásba. Tudniillik, amikor megkapja a teli csészét, akkor elvörösödik az örömtől, és orrcimpái reszketnek a gyönyörűségtől, ahogy szívja be a jó meleg párát. Szívja, szívja, de azonközbe egyre visszavonulóban van az ajtó felé, s mire odaér, akkorra már fehérebb az arcocskája, mint a fal. Egyszerre aztán Pétör elvesz, s néha öt perc is beletelik, mire újra felbukkan kócos buksija a látóhatáron. Az ábrázata egyre vörösebb lesz, ahogy közelebb kerül az asztalhoz, ami attól lehet, hogy roppant elszántsággal szopogatja az utolsó csöppeket.
A tanító urat persze ilyen ravasz fondorlattal nem lehet megcsalni. A tanító úr megsejtette, hogy Pétör embör nem szereti a tejet, de mivel tudja, hogy az ilyesmit nem lehet nyilvánosságra hozni, hát titokban leeresztgeti a tejecskét az udvaron a csatornába. Mert bizonyos, hogy Pétör az emeletről az udvarra szökik le tejivás örvivel, elárulja a hideg arcocskája.
Végre eljött a nap, amikor Pétör üzelmei teljes mivoltukban napvilágra kerültek. A tanító úr figyelte minden mozdulatát. Lassan somfordált a gyerek az ajtóig, de a lépcsőn már nyargalva ment lefelé, tenyerét a csésze szájára tapasztva.
Mire a tanító úr utolérte, Pétör már ott térdelt a kapusarokban, s öntögette befelé a tejet egy nagykendőbe.
Beható vizsgálat kiderítette, hogy a nagykendő alul két kis lábacskában, fölül pedig egy gémberedett kis arcocskában végződött.
- Ki ez, Pétör? - kérdezte a tanító úr.
Pétör - szégyen, nem szégyen - nagyon megijedt. Reszketett a szája széle:
- Marika.
- Húgod?
- Az - mondta Pétör, és férfiasan sírásra fakadt. - Mindig el szokott kísérni, oszt itt várja mög, még hozom a tejet.
Már akkor sírt Marika is, és a tanító úr addig tiltotta kettőjüknek a sírást, míg az ő könnye is ki nem csordult.
- Hány nap csaltál már meg, Pétör? - kérdezte a fiút.
- Öt - mutatta Pétör az ujjain, mert szólni még nem tudott a sírástól.
Öt nagy csatát nyert meg Pétör az éhes kis gyomra ellen. Ha én Isten volnék, nekem nagyobb örömem volna ebben a teremtésben, mint a 'vészteljes és végzetterhes világháború' összes nagy hadvezéreiben.
Ne haragudjatok meg, emberek, hogy mikor úgy tele van a világ tökéletes nagy csalókkal, én erről a tökéletlen kis csalóról írtam. De látjátok, arra gondoltam, ti is örülni fogtok neki, hogy vannak még olyan csalók is, akik nem magukért csalnak, csak magukat csalják meg a testvéreikért.


Móra Ferenc (1879-1934) író, újságíró, muzeológus, a „tiszteletbeli makói”.A magyar irodalom általánosan elismert és népszerű írója, szerzője. Első műve a Rab ember fiai.

Dömötör Ilona: Hóvirág

saját fotóm: Hóvirágok...(H.Gy.)

https://www.youtube.com/watch?v=4GraLuK6LfA

                                        


Már újra van virág.

Gyöngécske, hófehér.

Parányi, reszkető,

de elmegy már a tél.

Deres kövek közül

kibújt az új remény,

piciny hajnalharang

gyötrelmek éjjelén.

Fagyos hetek után

jött, mint a gyógyulás.

Azt mondja: lesz öröm,

lehet megújulás.

Lélek, ne csüggedezz!

Hallgass el, rút panasz!

Él még a szeretet.

Van Isten. Lesz tavasz.

Van Isten. Lesz tavasz.