Harmati Gyöngyi: Búcsúzik a nyár...

                                                 

                                                      saját fotóm: Kanyarodó út a fák között...
                                                                         (H. Gy.)

Búcsúzik a nyár,
Utoljára még ránk villantván lázrózsákban égő
Homlokát. Sápadt festékkel bemázolt hervadó
Virágok a borongósra változó kéklő égbolt alatt
Nézik, hogy a hosszúlábú gólyák, csivitelő fecskék
Már a vándorútra készen a gyülekezőt fújják.

Búcsúzik a nyár,
A hegyek közé lassacskán pára ereszkedik
Titkos lepelként rejtve el a Mindenséget.
Égi szivárvány hídon morcos szél úrfik,
Makrancos szellő kisasszonyok bújdokolnak
Az öles léptekkel közelítő Ősz uraság elől.

Búcsúzik a nyár,
Gémeskút árválkodik a kies rónán, nincs már
Senki a pusztaságon, ki szomját oltaná vízénél.
Szalmabálák sorakoznak árván a learatott tarlón.
Ringó búzatáblák aranylón hullámzó tengerében
fiúk, s lányok sohasem volt álmokat kergetnek. 

Búcsúzik a nyár,
Hogy esztendő múltával újra visszatérjen,
Van, volt, lesz nyarak kedves emléke, csalfa reménye,
Visszatükröződik a természet aranyló szemében. 
Vágyak ébrednek és múlnak örök körforgásban
Esőcseppek hullanak, mintha még az ég is sírna. 

Harmati Gyöngyi
       S.D.G.

Megjelent a POET versoldalon:
https://www.poet.hu/vers/355103
További verseim az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/SAJ%C3%81T%20VERSEIM

A vak emberek esete az elefánttal...

Az életben úgy gondoljuk, hogy a legtöbb problémát az okozza, hogy azt hisszük tudjuk mi az igazság... pedig csak egy-egy szeletkéje villan fel előttünk, az is csak töredékesen!!!

Egyszer egy rádzsa fia megkérdezte nagy tudású édesapját:

– Apám, mi a valóság?

Az apja kivitte a fiút a nyüzsgő piactérre, és elrendelte, vezessenek elé egy elefántot, és hat vak embert.

Akkor megparancsolta a vakoknak, hogy tapintsák meg az elefántot, és mondják meg, milyen.

Az első vak az elefánt ormányánál állt, azt tapogatta.

– Felség, az elefánt hosszúkás, kígyóhoz hasonló állat, mely roppant erős, és függőlegesen csüng – felelte.

A második az elefánt oldalára tette a tenyerét.

– Felség, az elefánt hatalmas, erős fal, érdes anyagból.

A harmadik az elefánt agyarát tapintotta meg.

– Felség, az elefánt sima felületű, erős, íves dolog, olyan, mint egy görbe dárda.

A negyedik az elefánt farkába kapaszkodott.

– Felség, az elefánt, vékonyka, s nem túl erős, viszont nagyon mozgékony.

Az ötödik az elefánt lábait simogatta meg.

– Felség, az elefánt erős oszlop, mely szilárdan áll a földön.

A hatodiknak az elefánt fülébe sikerült csimpaszkodnia.

– Felség, az elefánt lapos, széles, és könnyedén lebeg a szélben.

A rádzsa a fiához fordult.

– Látod, fiam? A valóság az „EGÉSZ” elefánt, és mi mindannyian vakok vagyunk rá.

De ha sokan együtt megtaláljuk egyes részeit, és megosztjuk egymással,

mit tudunk róla, talán közelebb kerülhetünk az igazsághoz.

Indiai tanmese (Forrás: internet)

Petőfi Sándor: Szeretek én...(Petőfivel hétről-hétre)

 

                                                              saját fotóm: Petőfi....(H. Gy.)

Dr. Reisinger János irodalomtörténész előadásában, néhány gondolat
kíséretében az alábbi vers meghallgatható:
https://www.youtube.com/watch?v=feo-tbXpFvk

 

Szeretek én, miként még ember
Sohasem szeretett talán.
Szeretek én szent szerelemmel.
De kedvesem nem földi lyány.
 

Szeretek én egy istenasszonyt.
Egy számkiűzött istennőt:
A szabadságot. Fájdalom, hogy
Csak álmaimban látom őt.
 

De álmaimban igen gyakran,
Majd minden éjjel megjelen.
Mult éjszakán is egy virágos
Mezőben együtt volt velem.
 

Letérdepeltem s elmondék egy
Égő szerelmi vallomást,
S földhöz hajoltam, hogy virágot
Szakítsak, s néki adjam át.
 

Ekkor hátam mögött termett a
Hóhér s lesujtá fejemet...
Épen kezembe hulla, és én
Azt adtam át virág helyett.
 

Pest, 1846. június - augusztus

Harmati Gyöngyi: REMÉNYSUGÁR, motíváló történet az év 35. hetére - Lev Tolsztoj: A CÁR ÉS AZ ING (Mese a boldogságról)

 

Egy cár így szólt betegségében: - Annak adom oda birodalmam felét, aki meg tud gyógyítani. - Akkor összeült
az ország minden bölcse s tanácskozni kezdtek, hogy lehetne meggyógyítani a cárt. De senki sem tudta. Csak az egyik bölcs jelentette ki, hogy a cárt meg lehet gyógyítani. Ezt mondta: - Ha lehet találni egy boldog embert, annak
le kell húzni az ingét s fel kell adni a cárra - attól majd meggyógyul.

A cár embereket küldött szét, hogy boldog embert keressenek a birodalmában; de küldöttei nem tudtak boldog embert találni az egész országban. Nem volt egyetlen ember sem, aki mindennel meg lett volna elégedve. Az egyik gazdag, de beteg, a másik egészséges, de szegény, a harmadik egészséges is, gazdag is, de rossz a felesége; van, akinek a gyermekei nem jók - valamiért minden ember panaszkodik.

Egyszer a cár fia este későn elhaladt egy kunyhó mellett s hallja, hogy bent valaki ezt mondja: - No, Istennek hála, kidolgoztam magam, jóllaktam, s most lefekszem s jót alszom; kell ennél több nekem? - Megörvendett a cár fia és megparancsolta, hogy húzzák le annak az embernek az ingét, s adjanak érte annyi pénzt, amennyit csak kíván, az inget pedig vigyék el a cárnak.

A küldöttek elmentek a boldog emberhez, s le akarták húzni róla az inget; de a boldog ember olyan szegény volt, hogy nem is volt ing a testén.

Lev Tolsztoj (1828-1910) orosz író, filozófus; az orosz irodalom és a világirodalom egyik legnagyobb alkotója, „legragyogóbb lángelméje”, a realista orosz próza mestere. 

A teljes évre szóló 52 motiváló, bátorító történet az alábbi linken olvasható:

https://abekessegszigete.blogspot.com/2023/02/harmati-gyongyi-remenysugar-motivalo_6.html

Weöres Sándor: Kánikula...

 

Szikrázó
az égbolt,
aranyfüst a lég,
eltörpül
láng-űrben
a tarka vidék.

Olvadtan
a tarló
hullámzik, remeg,
domb fölött
utaznak
izzó gyöngyszemek.

Ragyogó
kékségen
sötét pihe-szál:
óriás
magányban
egy pacsirta száll.

Weöres Sándor (1913-1989),  Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, író, 

műfordító, irodalomtudós. Felesége Károlyi Amy költő volt.

Harmati Gyöngyi: REMÉNYSUGÁR, motiváló történet az év 34. hetére - Az égből pottyant tehén története...

 

    Szomorú tény, hogy a háborúk időnként megzavarják az emberiség történelmét, rengeteg bajt, nyomort zúdítva a hétköznapi emberekre és a népekre is. Nem hagynak mást maguk után, mint szétlőtt házakat, felrobbantott hidakat, kettétört életeket, meggyötört lelkeket, ártatlan árvákat és vigasztalhatatlan özvegyeket.  Ezért érthetünk egyet Gárdonyi Gáza szavaival: "Ha a békességet boltban árulnák, aranyon is meg kellene vennünk." Nagymamámnak is egy ilyen vészterhes korszakban kellett egyedül megküzdenie 3 kisgyermeke felnevelésével. Ez a kis történet arról szól, hogy milyen hihetetlen módon kapott hozzá segítséget, az isteni gondviselés csodálatos törődését hogyan is tapasztalták meg saját kis életükben. Az a kis falu Somogy-megyében ahol éltek, a II. világháború idején háromszor cserélt gazdát két hét alatt, hol a németek, hol az oroszok próbálták uralmuk alá vonni. Szinte folytonosan dörögtek az ágyuk és az aknavetők is megtették hatásukat, a falu házainak nagy része elpusztult, illetve súlyosan megrongálódott. Ezt az időt a 9, 6 és 3 éves testvérek édesanyjukkal a szomszédos ház pincéjében vészelték át. A rögtönzött óvóhelyen még másik két családdal is osztozkodtak, nem sok élettér jutott senki számára. A bajban mindenki összefogott és csak arra figyelt hogyan is tudnák együtt átvészelni ezeket a nehéz napokat. Miután két hét után minden elcsendesült, a pincelakók kimerészkedtek ideiglenes "otthonukból" és próbáltak túlélni, úgy ahogy akkor lehetett. A helyzet nem sok jóval bíztatott. A félig rommá lőtt pici kis házuk egyetlen szobájának fala leomlott, szomszédok segítettek visszafalazni, hogy télen a fűtés nélküli helyiségben egy kis szalmát leterítve fekvőhelyük lehessen. Abban az időben a megélhetés annyira szűkös volt, hogy még a túléléshez is kevésnek, elégtelennek bizonyult. Éppen ezért volt akkora csoda, hogy az "óvóhelyről" kimerészkedve a félig romba dőlt kis házikó udvarában egy ép egészséges tehén legelészett szép békésen, mintha csak őket várta volna. Ártatlan szemeivel csak bámult a gyerekekre és el nem árulta volna semmiért sem, hogy hogyan is került oda. Azóta már sok évtized eltelt és nem értjük, hogy soha senki nem kereste. Nem hiányzott senkinek egy ilyen értékes kincs abban a nyomorúságos háborús világban, amikor az étel, a finom laktató tej hatalmas értéket képviselt. A gyermekek anyukája, az én Nagymamám minden másnap megfejte a tehenet, túrót és tejfölt készített belőle, amit a 8 kilométerre fekvő városba gyalog elvitt eladni, illetve becserélt ennivalóra vagy használt ruhára, mikor mire volt szükség. A tehén nemcsak táplálta a gyerekeket, hanem a közelben folydogáló patak partján legelészés közben a szinte égig érő fűben hűséges bociszemeivel figyelemmel is kísérte a testvérek egyszerű játszadozását és ugrándozását. Mekkora öröm lehetett ez az óvóhely sivársága és a rettegés napjainak elmúlása után. A kisgyermekek sorában édesanyám volt a középső, akkoriban 6 éves volt. Az Ő túlélésének következménye, hogy élhetek és e sorokat most papírra vethetem és tovább is adhatom. Ha nincs ez az égből küldött ajándék tehén, akkor a 3 kisgyermek talán meg sem éri a háború végét, Apukájuk, az én nagypapám hazatérését a még négy évnyi hadifogságból. 

     A családi krónika lapjai megőrizték ezt az igaz történetet nekünk, késői leszármazottaknak is. Ha békében élhetünk, becsüljük meg és vigyázzunk rá. Az emberi kapcsolatok igencsak törékenyek,
az önzés világméretekben is ádáz konfliktusokhoz vezethet. Ha az emberek a hatalom szeretete helyett a szeretetet tennék meg hatalomnak, egyszeriben kitörne a világbéke! De jó is lenne.  

"Nincs megnyert vagy elvesztett háború, csak "Háború" van! Pusztító, öldöklő, embertelen! A háborúk nem oldottak meg semmiféle problémát, de mindig elvetették a magját a következőnek. A háborúkat alig néhány ember robbantja ki, de ők nem harcolnak, és nem is halnak meg. Az egyszerű emberek ölik egymást halomra, ők hullanak idegen föld meszesgödrébe, s az ő otthonaik pusztulnak el. Ők az eszközök, és ők az áldozatok." (Fekete István)


Hasonló családi történeteket, pillanatképeket az életünkből ezen a linken olvashatsz:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek

A teljes évre szóló 52 bátorító, motiváló történet az alábbi linken olvasható:
https://abekessegszigete.blogspot.com/2023/02/harmati-gyongyi-remenysugar-motivalo_6.html

HAZAHÚZÓ: Kaposvár nevezetességei 1. rész...

 

                                                        saját fotóm, Kaposvár...(H. Gy.)

HAZAHÚZÓ, a hazai üdülési és szabadidős lehetőségek magazinja bemutatja:

Kaposvár nevezetességei 1. rész...

https://www.youtube.com/watch?v=bh5hmEGq21s

Harmati Gyöngyi: REMÉNYSUGÁR, motiváló történet az év 33. hetére - A visszautasított ajándék...

 

(H.Gy.) Egy végzős egyetemista fiú már hónapok óta kinézett magának egy sportkocsit  az egyik autószalonban. Tudta, apjának nem okozna gondot, hogy megvegye neki, ezért volt olyan bátor, és ezt kérte magának ajándékba annak örömére, hogy befejezi az egyetemet. A fiú véletlenül megtalálta az apja íróasztalán a kocsi megrendelőlapját. Nagyon megörült, hogy meg fogja kapni a kocsit, és izgatottan várta a diplomaosztó napját. Amikor végre eljött a nagy nap, és megkapta a diplomáját, édesapja behívta az irodájába, és ezt mondta: - Fiam! Büszke vagyok rád, és nagyon szeretlek! Örülök, hogy ilyen jól helyt álltál az egyetemen, és most elkezdheted a nagybetűs életet. Hadd nyújtsam át sok szeretettel ezt az ajándékot - és erre egy szép díszdobozt vett elő. A fiú izgatottan kezdte el kinyitni a dobozt, és döbbenten látta, hogy egy Biblia volt benne, melybe arannyal bele volt gravírozva a neve. Nagyon mérges lett és ezt üvöltötte: - Apám! Van egy csomó pénzed és erre csak egy Bibliát vagy képes ajándékba adni!? - Végül mérgében elrohant, és otthagyta a Bibliát a kis díszdobozban. Évekkel később a fiú nagyon sikeres lett az üzleti életben. Jó állása volt, csodálatos családja. Egyik nap eszébe jutott az édesapja, hogy meg kellene látogatnia. A diplomaosztó napja óta nem látta. Miközben ezen gondolkodott, telefonon hívták, és közölték vele a szomorú hírt, hogy az édesapja meghalt. Amikor elkezdte intézni a temetés körüli teendőket, elment az apja házába, mivel szüksége volt néhány hivatalos papírra. Amint belépett a házba, szomorúság és megbánás fogta el. Apja iratai között keresgélve megtalálta azt a Bibliát, amit kapott tőle. Érintetlenül ott volt az asztalán, ahogy azt ő ott hagyta. Könnyes szemmel nyitotta ki, és az első oldalon a Máté 7:11 szerepelt apja kézírásával: "Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?"  És ahogy olvasta ezt az igét, a Biblia hátuljából kicsúszott egy slusszkulcs. Annak a sportkocsinak a kulcsa, amit apjától kért. A bilétáján a szalon neve, ahol átveheti, és egy megjegyzés: "FIZETVE". Milyen sok alkalommal utasítjuk vissza Isten ajándékait, csak azért, mert nem abban a csomagolásban kapjuk, mint ahogyan azt kértük! A teljes évre szóló 52 bátorító, motiváló történet az alábbi linken olvasható: https://abekessegszigete.blogspot.com/2023/02/harmati-gyongyi-remenysugar-motivalo_6.html

Almás-zabpelyhes kókuszgolyó, nemcsak vegáknak!!!

 

Ha egy gyors és egészséges desszertre vágysz, akkor ezt készítsd el.

Hozzávalók:

- 2-3 közepes méretű édes alma,

- 30 dkg finom, apró szemű zabpehely (nagyon fontos),

- 1-2 evőkanál méz, ízlés szerint...

- 2-3 evőkanál kakaópor, ízlés szerint,

- egy kis kókuszreszelék a forgatáshoz (pár dekányi elegendő)

Elkészítés:

- Az almát meghámozzuk, finomra lereszeljük, összekeverjük a zabpehellyel, a
mézzel és a kakaóporral. Közepesen lágy, de még jól formázható masszává áll össze.

- Ezután kis golyókat formázunk (nekem ebből a mennyiségből 22 db kerekedett ki),
 melyeket kókuszreszelékben megforgatunk.
A nyers alma tartalma miatt  érdemes hamar  elfogyasztani, bár amúgyis gyorsan
elfogy, szinte eteti magát..
Az aranyos golyócskák nemcsak a gyerekek kedvencei, de a felnőttek is szeretik.

JÓ ÉTVÁGYAT!!! 

Márai Sándor: Augusztus...

 

                                                       saját fotóm, Londonban járva...

Megtérnek a tengertől, a hegyek közül, az idegen, nagy városokból, ahol minden olyan különös, a reggeli teához sült szalonnát adnak, s az emberek nem veszik le kalapjukat, ha belépnek egy üzletbe, s a hölgyeknek nem csókolnak kezet: megtérnek a világból, lelkesen és hadarva adnak elő, két kézzel csomagolnak ki kagylót, melyben a tenger zúg, egy nő szemének emlékét, amint Velencében a vaporetto fedélzetén visszanézett, újfajta ruhafogast, amilyet nálunk nem ismernek. Lelkendeznek, aztán sóhajtanak, leülnek a félig kicsomagolt málhák között, kifulladtan, fáradtan, tehetetlenül. Egy pillanatig ülnek így, révedező pillantással, emlékektől csillogó szemmel, önfeledt mosollyal. Nem hallják, mikor ebédhez hívják őket. A padlón papucs hever s a Dávid-szobor apró gipszmása s egy villamosjegy Párizsból. „Igen, jövök már”, kiáltják az ebédlő felé. E pillanatban elkomolyodnak.

De ez a komolyság, az első kanál levessel már el is múlik. Milyen szép a lakás! Persze, kitakarították, amíg ők oda voltak. Milyen szép az otthon, s Párizsban láttak egy négert, ott ült a sugárúton egy kávéház előtt, fehér nyári ruhában, girardikalapban, s arra a fűszeresre hasonlított, akinek régen, régen, harminc év előtt üzlete volt Kalocsán. Még szeptember előtt kifestik a lakást, mondják, s a kályhákat is át kell állítani. De Velencében, a dózsék palotájában, nem volt fürdőszoba; ki hinné?... Végre, igazi étel, mondják teli szájjal és csillogó szemekkel; egész úton nem kaptak egy falat rozskenyeret! De aztán eszükre jut a pillanat, mikor Hampsteadban, egy kis fennsík domborulatáról lenéztek Londonra, s egyszerre hallgattak, mert éppen este volt, s London oly nagy volt és olyan vidékies, s végképp nem értették. Aztán lefeküsznek a díványra, belélegzik az ismerős szoba változatlan illatát, még akarnak mondani valamit, Elíz csomagolja ki a pipereszereket is, mert félős, hogy kiömlött a kölnivíz. Firenzében rossz volt az ágy, még akarnak valamit. De akkor már alszanak.

Alusznak és álmodnak, s a világ csodálatosan keveredik álmukban az otthon illatával. Közben csendesen elered az eső. Mikor felébrednek, fél öt felé, már csapzott, sárgás lombozatú fák állanak az ablak előtt, s a háztetők fölött köd száll. Most megnézik a postát, s csodálkoznak, mily sok közük maradt a világhoz! A szobák, amíg odajártak, a világban, kihűltek. Eszükbe jut Szent István. Eszükbe jut, hogy két hét múlva beíratás, s aztán kezdődik az a különös, szívós, ernyedetlen, megszokott és mégis nyugtalanító feszültség, ami az otthoni élet, az otthoni munka és az otthoni pihenés. Rómában persze könnyebb, gondolják. S lemennek a kávéházba, amely így augusztus vége felé már egész őszies; a biliárdozók hangosabbak, a lámpákat hat felé gyújtják, s elmenőben észreveszik, hogy a temetésrendező kirakata tele van egészen új, érdekes gyászjelentésekkel. E jelentéseket hazamenet figyelmesen elolvassák.

Aztán elkövetkezik az éjszaka, s álmuk már tisztább, nyugodtabb. Néha még hallják egy londoni gépkocsi tülkének sivítását vagy a hangot, amint egy fiatal leány fölnevetett a tengerparton. Miért nevetett? – kérdik szórakozottan, némán. Az ismerős utcákon már közönyösen járnak, engedelmesen és várakozás nélkül. Az augusztus még fénylik egy pillanatra, s e fényben megvillan a világ emléke. Milyen is a világ? Van benne tenger és goromba, idegen pincérek s nagy festők képei, s valami, amit nem lehet tökéletesen megérteni.

Márai Sándor, eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik  (1900-1989), 
magyar író, költő, újságíró. Márai életútja az egyik legkülönösebb a 20. századi magyar írók között. 

Harmati Gyöngyi: REMÉNYSUGÁR, motiváló történetek az év 32. hetére - Hálás vagyok....

 

   HÁLÁS VAGYOK:
…a feleségért, aki azt mondja, csak szendvics lesz ma vacsorára, mert az estét velem tölti itthon,
  és nem valaki mással. 
…a fiatal lányomért, ki azért panaszkodik, hogy mosogatnia kell, mert ez azt jelenti, hogy itthon van, 
  és nem az utcán kóborol.
…az adókért, amelyeket ki kell fizessek, mert azt jelenti, hogy alkalmazott vagyok, van munkahelyem.
…a takarításért egy vacsora után, mert azt jelenti, hogy barátaimmal tölthettem egy estét.

…a ruhákért, amelyek egy kicsit szűkek, mert van elég ennivalóm.
…az árnyékomért, mert kint lehetek a napfényben.
…hogy nyírhatom a füvet, pucolhatom az ablakot, javíthatom a csatornát, mert azt jelenti,
   hogy van házam, otthonom.
…a parkolóhelyért a parkoló legmesszibb pontján, mert ez azt jelenti, hogy tudok járni és még autóm is van.
…a nagy fűtésszámláért, mert azt jelenti, hogy melegben voltam a télen.
…hogy a templomban mögöttem ülő hölgy falsul énekel, mert ez azt jelenti, hogy hallok.
…a mosni- meg vasalni valóért, mert azt jelenti, hogy van ruhám.
…az esti fáradtságért és izomlázért, mert azt jelenti, hogy tudtam keményen dolgozni.
…hogy meghallom hajnalban az óra csengését, mert ez azt jelenti, hogy élek.
...És végül hálás vagyok a túl sok e-mailért, amit kapok, mert azt jelenti, van családom és sok barátom,
   akik szeretnek engem, és rám gondolnak.

(Forrás: Internet)

A teljes évre szóló 52 motiváló, bátorító történet az alábbi linken megtekinthető:
https://abekessegszigete.blogspot.com/2023/02/harmati-gyongyi-remenysugar-motivalo_6.html