2015. szeptember 29., kedd

A világ a szívünkben tükröződik....

saját fotóm: Kőkapu...(H.Gy.)


Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen
rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
– Milyenek itt az emberek? – tudakolta.
– Hová való vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs.
– Athéni vagyok.– És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg.
– Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért
is jöttem 
el onnan. 
– Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és
lézengővel, 
lusta és önző emberrel fogsz találkozni – mondta az öreg. 
A vándor búsan folytatta útját..
Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte,
hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött.
Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek. 
– Nagyszerű
emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon 
becsületesek! –
válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
– Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre
találsz majd! – mondta az öreg bölcs.
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé. A két beszélgetést
végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs
társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
– Nagyot csalódtam benned!
Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
– Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a
szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét
jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.

Forrás: https://www.bibliai-kincsestar.hu/news/milyennek-latsz-masokat/

2015. szeptember 27., vasárnap

Különleges hibáinkról...(A vízhordó története)

Árvai Márta festménye...

Egy vízhordózónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában
hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet
szállított. 
A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes
évig ez így ment. Minden nap a vízhordózó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba.
Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény
törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak fele annyit tudott
teljesíteni...
A két év keserűség után egyik nap megszólította a vízhordózót a pataknál:
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé. A vízhordózó így válaszolt a cserépnek:- Észrevetted,
hogy a virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán?
Ez azért van így, mert én
mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek ennek az oldalára.
Minden 
nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az
asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a
házamat.
Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények
vagyunk. 
De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak, teszik az életünket olyan nagyon érdekessé
és értékessé. 
Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.

Bruno Ferrero: Mindig túl sokat várunk másoktól...

Egervári Lídia rajza....




Hallgass rám fiam: ezeket a szavakat szeretettel mondom, miközben kezecskédet a párna alá téve
alszol. Bejöttem szobádba. Pár perccel ezelőtt még a dolgozószobámban voltam. Olvasgattam és
közben lelkiismeret furdalásom volt. Nem szűnt meg és azért jöttem ide az ágyad mellé.
Sok gondolat merült fel bennem: megaláztalak, mikor iskolába készülve nem mosakodtál meg, hanem
csak a törölközővel végigtörölted az arcodat és a cipődet nem akartad megtisztítani. Amikor holmidat
végigszórtad a nappali padlóján, szintén megszidtalak.
Reggeli közben is elkaptalak, mert rákented a gyümölcsízt az asztalterítőre és olyan gyorsan ettél, mint
egy kiéhezett zsákoló, ráadásul még az asztalra is rákönyököltél. Annyi vajat kentél a kenyérre, hogy az
nem igaz. Amikor elkezdtél játszani, és amikor mentem a vonathoz utánam kiabáltál:
-          Szervusz papi! – engem ez nem érdekelt, hanem rád szóltam:
-          Húzd ki magad, ne legyél púpos!
Az egész újból kezdődött estefelé, mikor megérkeztem. Ott térdeltél a nappali közepén, nadrágod félig
lecsúszva és a lyukas zoknidból kilógott a lábad ujja. Barátaid előtt is megaláztalak, és azt mondtam,
hogy egy pár új zokni minden másnál többet ér. Meg is jegyeztem, ha neked kellene beszerezni, biztosan
jobban vigyáznál rá.
Hát arra emlékszel-e, amikor egyszer – attól tartva, hogy zavarsz – félénken léptél be a szobámba, ahol
olvastam. Amikor fölemeltem a tekintetemet, akkor még jobban megijedtél, és amikor rád szóltam, hogy
mit akarsz, egészen összerezzentél. Nem szóltál semmit sem, csak repültél felém, karjaidat a nyakam 
köré fontad, megcsókoltál és karocskáid úgy szorítottak, mintha a jó Isten adta volna nekik az erőt.
Igen, fiam, akkor az újság kicsúszott a kezemből és félelem fogott el. Mi történik velem? Lassan
szokásommá válik, hogy állandóan letollak, semmi másért, csak azért, mert gyermek vagy még és nem
felnőtt. Azért jöttem ágyacskád elé, mert nagyon szégyellem magam. Ígérem, holnapra már jobb apa
leszek. Szenvedek, ha fáj valamid, nevetek, ha jókedved lesz és megharapom a nyelvem, ha türelmetlenségemben durván szólnék hozzád. Arra fogok gondolni: „Még csak gyermek, még csak kisfiú.”
Most amikor itt térdelek ágyad előtt, megértettem végre, hogy még csak gyermek vagy. Úgy érzem,
hogy mindig sokat vártam tőled, nagyon sokat.

Bruno Ferrero 1943. június 2. — 2006. április 15. olasz író és politikus

2015. szeptember 24., csütörtök

E.G.White: A jó kedély hatása...

saját fotóm: Barátkozó szurikáta...(H.Gy.)


„Ne engedd meg, hogy a mindennapi élet bonyodalmai és gondjai ingerültté tegyenek.
Ha ezt megengeded magadnak, akkor mindig akad valami, ami bosszantani fog. Az
élet olyan, amilyenné tesszük, és azt fogjuk találni, amit kerestünk. Ha szomorúságot
és bajt keresünk, ha olyan lelkiállapotban vagyunk, hogy felnagyítjuk a kisebb
nehézségeket, találunk belőlük eleget, hogy lekössék gondolatainkat, és ne tudjunk
figyelni a lényegre. Ha azonban a dolgok világosabb oldalát nézzük, akkor mindig
megtaláljuk, ami vidámmá és boldoggá tesz bennünket. Ha mosolyt adunk, visszakapjuk
másoktól. Ha vidáman beszélünk, kellemes szavakat szólunk, ez saját magunkra és
másokra is jó hatással lesz.” (
The Signs of the Times, 1885. február 12.)

Ellen G. White, (1827-1915) amerikai keresztény írónő
Írásai: http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/index.htm

2015. szeptember 23., szerda

Abraham Lincoln: A legnagyobb ajándék...





Abraham Lincoln, amikor Baltimore-ban az afrikai-amerikaiak egy
csoportjától egy Bibliát kapott ajándékba, a következőket mondta:
„Ami ezt a könyvet illeti, ez a legnagyobb ajándék, amit Isten az emberiségnek adott. Minden jó, amit a Megváltó a világnak adott ebben a könyvben került közvetítésre. Nélküle nem tudjuk megkülönböztetni a jót a rossztól. Minden, ami az ember jólétéhez, a jelenben és a múltban szükséges, megtalálható benne.”
Abraham Lincoln (1809-1865), az Amerikai Egyesült Államok 16. elnöke.  

Tolsztoj: Logikus Következtetés


saját fotóm: Vízparton...(H.Gy.)


Azért, hogy az ember nem ismeri fel,
és nem érti meg Istent, még nincs joga
arra következtetni, Isten tehát nincs.
A logikus következtetés csak az, hogy
még nem képes Istent megismerni
és felfogni".



     
Lev Tolsztoj (1828-1910) orosz író, filozófus; az orosz irodalom és a világirodalom
egyik legnagyobb alkotója, „legragyogóbb lángelméje”, a realista orosz próza mestere.
 

Juhász Gyula: Isten kezében...




A júniusi napnak záporában,
Mely aranyat nyilaz álmatagon,
Lyukas nadrágban és kehes kabátban
Öreg csavargó alszik a padon.

Körülötte az élet dele forr, zúg
És robognak a ringó gépkocsik,
Ő lógó fejjel más világba fordul
És egy boldog májusról álmodik.

Elnézem én gyöngéden és irigyen,
Az élete és padja oly kemény,
De ő most végtelen puhán, szelíden,
Bizton pihen az Isten tenyerén.


Juhász Gyula (1883-1937) magyar költő. A 20. század első felében
Magyarország egyik legelismertebb költője, József Attila előtt a
magyarság sorsának legjelentősebb magyar lírai kifejezője.
   

2015. szeptember 20., vasárnap

Harmati Gyöngyi: NYITOTT SZEMMEL - Képes beszámoló Árvai Márta festménykiállításáról....

Árvai Márta festménye....

Kellemes napsütéses szeptember elejei délutánon indultunk útba Pécsre, Árvai Márta festőművész  kiállításának megnyitójára. A képkiállításnak Pécsett, az Origó Házban működő CINKE Alkotóműhely 
adott otthont, mely a civilek nevezetes kulturális eseményeit mutatja be. Ez a kiállítás azzal a céllal jött létre, hogy segítsen a Biblia és a bennünket körülvevő csodálatos természet (újra)felfedezésében. 
Megérkezésünkkor láthattuk, hogy a bemutatóteremben a festmények jól láthatóan, szépen rendezetten lettek elhelyezve. Külön tárolófalon szerepeltek a csodaszép, megszólalásig
élethűen megfestett tájképek és a 
gyönyörű színekben pompázó virágcsendéletek. A kiállítóhelyiség másik oldali tárolófalán pedig a bibliai ihletésű festményeket lehetett megtekinteni. Érdekességként megemlíteném, hogy a bibliai témát feldolgozó képek mellett az alkotások témájául szolgáló bibliai igeszakaszok, illetve egy vers is kifüggesztésre kerültek a jobb megértést szolgálva ezzel is, hogy a későbbi időpontokban jövő látogatók, érdeklődők is könnyebben megérthessék a festmények történetét, mondanivalóját. 

                                            Egy darabka természet a kiállítóteremben.....

Szeretném röviden bemutatni a festőművész hölgyet: Itt született Pécsett 1955-ben, és itt tanulta
rajzolás-festés alapismereteit a Művészeti Gimnáziumban. Tanárai: Lantos Ferenc és Simon Béla festőművészek voltak. Ezután teológiát tanult és a lelkészi hívatás mellett - eleinte csak kikapcsolódásképpen, később célirányosan - többször elővette a festéket és az ecsetet is.
Különösen olajfestékkel szeret festeni. Középiskolás korában készített és azóta is gondosan
megőrzött gobelin képét is megtekinthettük az alkotások között. Az ország számos pontján voltak
már kiállításai, többek között Dombóváron, Barcson, Kaposváron,
 Szigetváron, Rákóczifalván,
Budapesten, Körmenden, Pécsváradon, Békésen, Kiskunhalason, Csokonyavisontán,
Somogyapátiban. 

A tékozló fiú hazatérése...(Lukács 15. fejezet)

Biblia tárgyú képeket csak  az utóbbi 8-10 évben kezdett el festeni mert azt tapasztalta,
hogy ezzel a kifejezési 
eszközzel is érthetőbbé tudja tenni a mai ember számára a Biblia
mondanivalóját. Képeivel szeretné közelebb vinni a természettől és a Teremtőtől
eltávolodott mai embert az igazi értékekhez. 
A tárlatot ismertető beszélgetésen előbb a
kiállítás háziasszonya tett fel kérdéseket a festőnek 
életével és műveivel kapcsolatban,
később pedig a művészeti vezető is bekapcsolódott a beszélgetésbe. Meg tudtuk azt is,
hogy Árvai
 Márta édesanyja is festett, autodidakta módon és a lánya is szépen rajzol illetve
fest, 
de csak kedvtelésből, kikapcsolódásképpen. A kiállításon meg is tekinthettük a művész
édesanyjának egyik képét, mely a pécsváradi várat ábrázolta.



Mókus.....
Valamint megnézhettük lánya egyik festményét egy kis mókusról és egy
kézzel rajzolt falinaptárat, minden hónapnál más és más állatok 
bájos
képeivel illusztrálva, amit édesanyjának készített ajándékba. 
Nagy szeretettel beszélt gyermekkoráról, legkedvesebb emlékei közé tartozott, amikor a soha festészetet nem tanult édesanyja elővette festékeit, ecseteit és elkezdett
alkotni. Amire nem lehetett mindig könnyű időt szakítania az öt 
gyermek nevelése, a háztartás, valamint a gazdaság adta elfoglaltságok közepette. Így mutatott példát arra, hogy mi az igazán fontos az ember életében! Megemlítette még, hogy édesapja méhészként dolgozott, és méhviaszból készített gyermekkorában állatfigurákat, egy egész állatkertre valót. Így a családi háttér miatt is számára egyenes út vezetett a művészeti gimnáziumba. 
Megnyílt szemek (Bartimeus, Márk 10: 46-52)...
A kiállítás címét az egyik festmény ihlette, amelyiken Jézus meggyógyít egy vakon született embert, akinek Bartimeus a neve. Áprily Lajos írt Bartimeusról egy szép, kifejező verset,
ami élőszóval el is
 hangzott a megnyitón. Különlegessége a festménynek, hogy a születése
óta vak embert meggyógyító Jézus
 nem látható a képen, csupán a keze, ahogyan finoman és
szelíden közelít a megnyílásra váró szempárhoz. 
Ha figyelmesen megnézzük a képet és
elolvassuk a költő versét is akkor rádöbbenünk arra, hogy a fizikai
 vakságon túl létezik egy sokkal szörnyűbb "vakság" is, amikor a lelki szemünk világa veszik el. Amikor magunk körül
csak a rosszat, a negatív dolgokat vesszük észre. Jézus küldetése, 
szolgálata nemcsak
abban állt, hogy fizikailag meggyógyítsa az embert, hanem ami ennél sokkal 
fontosabb lelkileg
is egészségessé szeretné tenni és az igazán lényeges dolgokat megláttatni vele. E
zt adja
vissza a művész 
a festményén, egyszerű módon és mégis szemléletesen. A történetet a
Bibliában Márk evangéliumának 10. fejezetében 
olvashatjuk el. A kiállításon további
mély átéléssel festett bibliai ihletésű művekkel ismerkedhettünk 
meg, mint például: Mózes
és a Tízparancsolat, Illés imája, A gyermek Jézus, Jézus és Nikodémus, 
Mária Magdolna,
A tékozló fiú, Példázat 
a tíz szűzről, A Golgota alatt és a Feltámadás.
A művésznő 
kezdetben csupán a természetet ábrázoló képeket festett, majd Dr. Reisinger
János irodalomtörténész ösztönzésére kezdett elfoglalkozni bibliai 
témájú festmények
készítésével, elsőként Jézus éjszakai 
beszélgetését örökítette meg Nikodémussal, amiről
János evangéliuma 3. fejezetében olvashatunk. 


Piros pipacsos út.......

A festő a természetet bemutató alkotásain keresztül arra is szeretne rávilágítani, hogy
vegyük észre a körülöttünk lévő Isten által teremtett természet csodálatos világát. Vegyük észre a kék
égen 
játszadozó felhőket, csodálkozzunk rá a füvek, bokrok, fák üde zöld színére, a virágok színpompás 
ruhájára, lássuk meg a szépséget mindenhol, mindenben és mindenkiben. Álljunk meg a festmények előtt, sétáljunk a piros pipacsokkal szegélyezett úton és pihenjünk meg, ha csak képzeletben is. Ebben a mai rohanó, felgyorsult világban szükségünk is van pihenésre, lelki felüdülésre. Járjunk nyitott szemmel és nyitott
szívvel a világban.

Nyitott Szemmel magazin....


Ebben sokat segíthet nekünk egy érdekes, tartalmas és aktuális
írásokkal teli folyóirat, aminek szintén 
ez a címe: NYITOTT SZEMMEL 
és mottója: "A legjobb védekezés a gondolkodás". A magazin VI. évfolyamának 34. számában érdekes, színes festményekkel illusztrált
riport készült Árvai Mártával, illetve 
itt a festményeiről bővebben is olvashatunk.

Belső béke és nyugalom sugárzik a természetet ábrázoló műveiből, ami a festő lényéből is
kisugárzik. 
A tájképek között felfedezhetünk ismerős pécsi tájakat is, mint például az Óbányai
pisztrángos-tó és 
az Óbányai vízesés elbűvölő tájait, valamint a Havi-hegyi tájról készült képet
is. 
A tájképek, virágcsendéletek mondanivalóját nagyon találóan fejezi ki egy keresztény írónő,
E.G. White
 az alábbi idézettel: "Minden egyes fa, virág és fűszál a Teremtő szeretetét fejezi
ki. Aki ilyen 
gondosan alkotta meg a természetet, mennyivel inkább gondját viseli a saját képmására alkotott teremtményeinek."
Megtudhattuk azt is, hogy a festőművész hölgy mit tart a legnagyobb elismerésnek alkotásaival
kapcsolatosan, ezt egy történettel szemléltette, felidézve egy vidéki település könyvtárában
megtörtént  
esetet.  Egy egész csapat gyerek állt meg a tíz szűz példázatát ábrázoló képe előtt és
elkezdték kérdezgetni: mit is 
jelent rajta a fény, kik azok ott a sötétben? Meglepően gyorsan
megértették mit jelent világítani a mai 
"egyre sötétedő" világban: azt, hogy másoknak segítsenek
és jót cselekedjenek. Ezért érdemes festeni!!!!


Balról-jobbra: Cinke alkotóműhely háziasszonya, festőművész hölgy, művészeti vezető....

Nagyon kedves, vendégszerető fogadtatásban volt részünk az alkotóműhely háziasszonya és a
CINKE program művészeti vezetője részéről. A megnyitót élő hangképes közvetítés keretében
meg is 
hallgathatták az érdeklődők, a CINKE Alkotóház honlapján. Örültünk az idelátogató,
érdeklődő embereknek. 
Külön öröm volt számomra, hogy barátnőm is elkísért és az is, hogy itt találkozhattam újra régi osztálytársnőmmel, barátnőmmel és egy kedves kis munkatársával is megismerkedhettem. Az est fénypontjaként megható jelenet volt az alkotóház részéről átnyújtott
oklevél és a színpompás, 
illatozó virágcsokor, mellyel megköszönték a festőnek a szép és szemléletes bemutatását a festményeinek. A vendégkönyvbe is sokan beírtak-beírtunk, megköszönve, hogy
részesei lehettünk 
ennek a szép és tartalmas előadásnak. Őszintén reméljük, hogy a kiállított képek
még további 
alkotásokkal gyarapodnak majd, mindenki örömére és azokat is megtekinthetjük. 


Dunántúli tanya...

Áprily Lajos: Bartimeus    (Márk 10: 46-52)

Szép volt, anyám, mikor a két szelíd kéz
megérintette fénytől szűz szemem,
világgá lett a bús világtalanság,
s öröm borzongott át a lelkemen.
Koldus-kövem felett, a tér derengett,
arcom felé egy arc világított,
s káprázva néztem hívó, mély szemébe
Annak, ki jött, megállt, meggyógyított.
Szép volt, anyám, szememmel simogatni 
virág selymét, gyümölcsök bársonyát, 
vagy messze-húzó út ívét követni 
a dús vetésű Jordán-tájon át.
Ma is csodám a csillagsűrüs éjjel,
a nyári éj, mely csóvákat hajít,
a virradat, mely kútvízhez kicsalja
a város nőit és galambjait.
Jerikó minden színe birtokom lett.
Egész világ. De meddig lesz enyém?
Ha börtönömbe holnap visszahullnék,
tán elhullatnám s elfelejteném.
A pálma zöldjét, esti domb liláját,
barna leányrajt, bíbor rózsatőt.
Nyitott Szemmel magazin...
www.nyitottszemmel.hu


Harmati Gyöngyi
S.D.G.
De lelkem mélyén hordozom halálig,
hogy láttam Őt, anyám, hogy láttam Őt!


2015. szeptember 13., vasárnap

Kepler imája....

A bolygómozgások harmadik törvényét magyarázó
könyvét ezzel a záró imával fejezi be Kepler:

"Ez az tehát amit az isteni Teremtő művéről el
akartam mondani. Most ideje, hogy tekintetemet
és kezeimet a tételekkel és bizonyítékokkal teleírt
lapokról az ég felé emeljem és áhítattal és alázattal
imádkozzam a világosság Urához:

Ó Uram! Te, aki a természet világossága által
ébreszted lelkünkben a vágyat kegyelmed világossága
iránt, hogy dicsőséged eme világossága vezessen
bennünket. Köszönöm Neked teremtő Isten azt az
örömet, amit teremtett műveidben találtam, és
örvendezek kezed alkotásain. Íme, befejeztem e
művet, melyre elhívattam. Megírásához felhasználtam
mindazt a szellemi erőt, melyet Te kölcsönöztél nekem.
Arra törekedtem, hogy fejtegetéseimet olvasó emberek
megismerjék műveid nagyszerűségét, már amennyit
korlátolt értelmemmel végtelen gazdagságukból
felfoghattam."

Johannes Kepler, német matematikus és csillagász.
(1571-1630)

Newton legnagyobb felismerése...




"A Kozmosz csodálatos elrendezése és harmóniája
csak egy mindenható és mindentudó lény tervében
születhetett meg. Ez mindörökre a legnagyobb
felismerésem."

Isaac Newton, angol fizikus, matematikus, csillagász.
(1642- 1727)

2015. szeptember 11., péntek

József Attila: Nem én kiáltok...

Poldijoe fotója...


Nem én kiáltok, a föld dübörög,
Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán,
Lapulj a források tiszta fenekére,
Simulj az üveglapba,
Rejtőzz a gyémántok fénye mögé,
Kövek alatt a bogarak közé,
Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben,
Te szegény, szegény.
Friss záporokkal szivárogj a földbe -
Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat.
Légy egy fűszálon a pici él
S nagyobb leszel a világ tengelyénél.
Ó, gépek, madarak, lombok, csillagok!
Meddő anyánk gyerekért könyörög.
Barátom, drága, szerelmes barátom,
Akár borzalmas, akár nagyszerű,
Nem én kiáltok, a föld dübörög.

József Attila (1905-1937) huszadik századi posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjas 
magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja.

Vágyom én a mennybe fel....(ének)

saját fotóm: Égbe vezető út...(H.Gy.)


https://www.youtube.com/watch?v=eCIB0QmTqGU


"Elrendeli a csillagok számát, és mindnyájukat nevéről nevezi." (Zsoltárok 147: 4)
"
Mikor látom egeidet, a te ujjaidnak munkáját; a holdat és a csillagokat,
amelyeket teremtettél" (Zsoltárok 8: 4)

További énekek az alábbi linken meghallgathatóak Árvai Márta szerkesztésében:
https://www.youtube.com/@maranatha3071/videos

2015. szeptember 10., csütörtök

Gyökössy Endre: Szeretethimnusz szülőknek...






(tanulságos összeállítás szülőknek)


A szeretet türelmes, jóságos, mert:
            beleérző, akaratfejlesztő, rendre nevelő;
A szeretet nem irigykedik, mert:
            vállalja a gyermeket terheivel,
            a több gyermeket gondjaival,
  sokféle problémával együtt;
A szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, mert:
            a gyermekek kérdéseire élményszerű választ ad,
            félelmeit feloldja,
            a produkáltatástól és csodagyerekségtől megóvja,
            még tanulni is kész érte;
A szeretet nem viselkedik bántóan, mert:
            a gyermeknek tett ígéreteit betartja,
            a dackorszaka alatt vele és beleérez,
            a gólyameséktől megvédi,
  idejében és megfelelően felvilágosítja és nem rémisztgeti;
A szeretet nem keresi a maga hasznát, mert:
            áldozatos, ha kell, önfeláldozó,
            csendet tud biztosítani a gyermek számára,
            a gyermek tulajdonát tiszteletben tartja,
            adni, ajándékozni is megtanítja;
A szeretet nem háborodik fel, mert:
            sohasem ütlegel,
            szülői összhangban büntet és jutalmaz,
            zsilipelve dicsér és fedd;
A szeretet nem rója fel a rosszat, mert:
            nemcsak megbocsát, el is felejt,
            betartja a jézusi sorrendet,
            pofonokat nem utalványoz,
            a gyermek tetteinek indító okaira figyel;
A szeretet nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal,
            mert: 
a szülő és a gyermek közt jó kapcsolatot teremt,
            nem kendőzi az ügyeskedést – ügyességnek,
            a gyermek igazát is elismeri;
A szeretet mindent eltűr, mindent remél, mert:
            roskadozva sem roskad össze,
            sohasem zsugorít,
            növelve – nevel;
A szeretet soha el nem múlik, mert:
            az Isten a szeretet (Agapé),
            azért nem múlhat el,
 Benne és belőle élünk.


Gyökössy Endre (1913-1997), református lelkész, pszichológus, egyházi író, költő.


2015. szeptember 3., csütörtök

Max Lucado: Különleges ajándék




https://www.youtube.com/watch?v=pvwJDOmfy9Y

Egy reggel a famanók arra ébredtek, hogy mindnyájan ajándékot
kaptak. Az ajándék tökéletes volt, mindenki azt kapta, amit
szeretett. Pancsinelló és társai amíg felismerik, mit is jelentenek
az ajándékok, megtanulják Élitől, a fafaragómestertől, hogyan
segíthetnek másokon.


(A nagy sikerű Értékes vagy c. történet folytatása.)

Max Lucado: Értékes vagy



A foltmanók története


https://www.youtube.com/watch?v=bwvevylcTYA

A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester műhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a foltmanók kicsi falujára. Mindegyik manó másmilyen volt. Egyiknek nagy volt az orra, a másiknak
a szája. Némelyek magasak voltak, mások pedig alacsonyak. Egyesek kalapot hordtak, míg mások kabátot viseltek. Két dolog azonban közös
volt bennük: ugyanaz a fafaragó készítette őket és ugyanabban a faluban laktak. 
A foltmanók egész életükben, minden áldott nap matricákat osztogattak egymásnak. 
Minden manónak volt egy doboza tele arany csillag matricával, és egy másik doboza
 tele szürke pontokkal. Naphosszat a falut járták, és mást sem csináltak, mint csillagokat
vagy pontokat ragasztgattak egymásra. 
A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke pontra számíthattak.
A tehetségesek is csillagot kaptak. Némelyikük könnyedén a feje fölé emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok fölött. Mások bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörű dalokat énekeltek. Őket mindenki elárasztotta csillaggal.
Némely foltmanónak az egész testét csillagok borították! Persze mindig nagyon jól érezték magukat, amikor csillagot kaptak. Így aztán újabb és újabb dolgokat találtak ki, hogy ismét kiérdemeljék a csillagot. Mások viszont nem voltak olyan ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott. Pancsinelló is egy ilyen foltmanó volt. Próbált magasra ugrani, de mindig csak nagyot esett. Erre persze rögtön köré gyűltek néhányan, hogy ráragasszanak egy-egy szürke pontot. Néha eséskor megkarcolta a testét. Ilyenkor újabb pontokkal halmozták el. Aztán, ha megpróbálta kimagyarázni az esetet, biztos valamit bután fogalmazott meg, amiért persze még több pontot ragasztottak rá. Egy idő után olyan sok szürke pont lett rajta, hogy már az utcára sem mert kimenni. Félt, hogy valamit megint elügyetlenkedik, például elfelejt sapkát húzni, vagy belelép egy tócsába, és ezzel még több rossz pontot szerez. Sőt, néha már minden ok nélkül is ráragasztottak egy-egy szürke pontot, pusztán ezért, mert látták, hogy már úgyis olyan sok van rajta. „Sok szürke pontot érdemel-mondogatták egymásnak. -Ő aztán tényleg nem jó foltmanó!"
Egy idő után már maga Pancsinelló is elhitte ezt.
„Nem vagyok jó foltmanó" –gondolta.
Amikor nagy ritkán kiment az utcára, csak olyan manókkal lófrált, akiken szintén sok szürke pont volt. Köztük jobban érezte magát. Egy nap találkozott egy olyan manóval, aki egészen más volt, mint a többi. Nem volt rajta sem csillag, sem pont. Egyszerűen famanó volt. Lúciának hívták. Nem mintha az emberek nem ragasztottak volna rá matricákat – csak azok egyszerűen nem maradtak meg rajta! Némely manó emiatt felnézett rá és ragasztott rá egy csillagot. De a csillag leesett! Mások lenézték, mert nem volt egy csillaga sem, és raktak rá egy szürke pontot. Ám az is leesett!
„Én is ilyen akarok lenni! – gondolta Pancsinelló. -Nem akarom, hogy mások jeleket rakjanak rám!"
Megkérdezte a matrica nélküli famanót, hogyan lehetséges az, hogy neki nincs egyetlen matricája sem.
„Ó, nem nagy ügy! – válaszolta Lúcia. –Egyszerűen csak mindennap meglátogatom Élit."
„Élit?"
„Igen, Élit, a fafaragót. Jót ücsörgök a műhelyében."
„De miért?"
„Majd megtudod! Menj el hozzá, fel a hegyre!"
Ezzel a matrica nélküli famanó megfordult és elment.
„Szerinted egyáltalán szóba áll majd velem?" – kiáltott utána Pancsinelló.
De Lúcia ezt már nem hallotta meg. Így aztán Pancsinelló hazament. Leült az ablak elé, és nézte, hogyan rohangálnak ide-oda a manók, csillagokat és szürke pontokat osztogatva egymásnak. „Ez így nincs rendjén" – suttogta, és elhatározta, hogy elmegy Élihez. Felkapaszkodott a hegytetőre vezető keskeny ösvényen, és belépett a nagy műhelybe.
Szeme-szája elállt a csodálkozástól az óriási bútorok láttán. A hokedli a feje búbjáig ért. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy rálásson a munkapadra. A kalapács nyele olyan hosszú volt, mint az ő karja. Pancsinelló nyelt egy nagyot, és elindult kifelé.
Ekkor meghallotta a nevét.
„Pancsinelló!" – hallatszott egy mély, erős hang.
Pancsinelló megállt.
„Pancsinelló! Örülök, hogy látlak! Gyere közelebb, hadd nézlek meg!"
Pancsinelló lassan megfordult, és ránézett a nagydarab, szakállas mesterre.
„Te tudod a nevemet?" – kérdezte a kis manó.
„Persze, hogy tudom! Én alkottalak!"
Éli lehajolt, felemelte és maga mellé ültette a padra.
„Hm…-szólalt meg a mester elgondolkozva, miközben a szürke pontokat nézte. – Úgy látom, gyűjtöttél néhány rossz pontot!"
„Nem akartam, Éli! Tényleg nagyon próbáltam jó lenni!"
„Gyermekem, előttem nem kell védekezned. Én nem foglalkozom azzal, hogy mit gondolnak rólad a foltmanók."
„Tényleg?"
„Tényleg. És neked sem kellene. Hát, kik ők, hogy jó vagy rossz pontokat osztogassanak? Ők is ugyanolyan foltmanók, mint te. Amit ők gondolnak, az semmit sem számít, Pancsinelló. Csak az számít, amit én gondolok. És szerintem te nagyon értékes manó vagy!"
Pancsinelló felnevetett.
„Én értékes?! Ugyan mitől? Nem tudok gyorsan járni. Nem tudok magasra ugrani. A festék repedezik rajtam. Mit számítok én neked?"
Éli Pancsinellóra nézett, rátette kezét a kis favállakra, majd nagyon lassan így szólt:
„Az enyém vagy! Ezért vagy értékes nekem."
Pancsinellóra még soha senki nem nézett így – különösen nem az, aki alkotta őt. Nem is tudta, mit mondjon.
„Mindennap vártam, hogy eljössz!" –folytatta Éli.
„Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel, akin nem voltak matricák" –mondta Pancsinelló.
„Tudom. Mesélt rólad."
„Rajta miért nem tapadnak meg a matricák?"
A fafaragó nagyon kedvesen beszélt:
„Azért, mert elhatározta, hogy neki fontosabb az, amit én gondolok róla, mint az, amit mások.
A matricák csak akkor ragadnak rád, ha hagyod."
„Micsoda?"
„A matricák csak akkor ragadnak rád, ha fontosak neked. Minél jobban bízol az én szeretetemben, annál kevesebbet aggódsz a matricák miatt. Érted?"
„Hát, még nem nagyon…"
Éli elmosolyodott.
„Idővel majd megérted. Most még tele vagy szürke pontokkal. Egyelőre elég, ha minden nap
eljössz hozzám, hogy emlékeztethesselek rá, mennyire fontos vagy nekem."
Éli letette Pancsinellót a földre.
„Ne felejtsd el – mondta, miközben a foltmanó elindult az ajtó felé -, hogy nagyon értékes vagy, mert én alkottalak! És én sohasem hibázom!"
Pancsinelló nem állt meg, de magában ezt gondolta:
„Azt hiszem, komolyan mondja!"
És miközben ezt gondolta, már le is gurult róla egy szürke pont.

Hogyan bánjunk szüleinkkel?


Cserjési Judit fotója...


Hogyan bánjunk a szüleinkkel, amikor megöregednek.
Megható, tanulságos videó.


https://www.youtube.com/watch?v=k_nsGYPY3oM