 |
| Egervári Lídia rajza.... |
„Hallgass rám fiam: ezeket a szavakat szeretettel mondom, miközben kezecskédet a párna alá téve
alszol. Bejöttem szobádba. Pár perccel ezelőtt még a dolgozószobámban voltam. Olvasgattam és
közben lelkiismeret furdalásom volt. Nem szűnt meg és azért jöttem ide az ágyad mellé.
Sok gondolat merült fel bennem: megaláztalak, mikor iskolába készülve nem mosakodtál meg, hanem
csak a törölközővel végigtörölted az arcodat és a cipődet nem akartad megtisztítani. Amikor holmidat
végigszórtad a nappali padlóján, szintén megszidtalak.
csak a törölközővel végigtörölted az arcodat és a cipődet nem akartad megtisztítani. Amikor holmidat
végigszórtad a nappali padlóján, szintén megszidtalak.
Reggeli közben is elkaptalak, mert rákented a gyümölcsízt az asztalterítőre és olyan gyorsan ettél, mint
egy kiéhezett zsákoló, ráadásul még az asztalra is rákönyököltél. Annyi vajat kentél a kenyérre, hogy az
nem igaz. Amikor elkezdtél játszani, és amikor mentem a vonathoz utánam kiabáltál:
egy kiéhezett zsákoló, ráadásul még az asztalra is rákönyököltél. Annyi vajat kentél a kenyérre, hogy az
nem igaz. Amikor elkezdtél játszani, és amikor mentem a vonathoz utánam kiabáltál:
- Szervusz papi! – engem ez nem érdekelt, hanem rád szóltam:
- Húzd ki magad, ne legyél púpos!
Az egész újból kezdődött estefelé, mikor megérkeztem. Ott térdeltél a nappali közepén, nadrágod félig
lecsúszva és a lyukas zoknidból kilógott a lábad ujja. Barátaid előtt is megaláztalak, és azt mondtam,
hogy egy pár új zokni minden másnál többet ér. Meg is jegyeztem, ha neked kellene beszerezni, biztosan
jobban vigyáznál rá.
lecsúszva és a lyukas zoknidból kilógott a lábad ujja. Barátaid előtt is megaláztalak, és azt mondtam,
hogy egy pár új zokni minden másnál többet ér. Meg is jegyeztem, ha neked kellene beszerezni, biztosan
jobban vigyáznál rá.
Hát arra emlékszel-e, amikor egyszer – attól tartva, hogy zavarsz – félénken léptél be a szobámba, ahol
olvastam. Amikor fölemeltem a tekintetemet, akkor még jobban megijedtél, és amikor rád szóltam, hogy
mit akarsz, egészen összerezzentél. Nem szóltál semmit sem, csak repültél felém, karjaidat a nyakam
olvastam. Amikor fölemeltem a tekintetemet, akkor még jobban megijedtél, és amikor rád szóltam, hogy
mit akarsz, egészen összerezzentél. Nem szóltál semmit sem, csak repültél felém, karjaidat a nyakam
köré fontad, megcsókoltál és karocskáid úgy szorítottak, mintha a jó Isten adta volna nekik az erőt.
Igen, fiam, akkor az újság kicsúszott a kezemből és félelem fogott el. Mi történik velem? Lassan
szokásommá válik, hogy állandóan letollak, semmi másért, csak azért, mert gyermek vagy még és nem
felnőtt. Azért jöttem ágyacskád elé, mert nagyon szégyellem magam. Ígérem, holnapra már jobb apa
leszek. Szenvedek, ha fáj valamid, nevetek, ha jókedved lesz és megharapom a nyelvem, ha türelmetlenségemben durván szólnék hozzád. Arra fogok gondolni: „Még csak gyermek, még csak kisfiú.”
szokásommá válik, hogy állandóan letollak, semmi másért, csak azért, mert gyermek vagy még és nem
felnőtt. Azért jöttem ágyacskád elé, mert nagyon szégyellem magam. Ígérem, holnapra már jobb apa
leszek. Szenvedek, ha fáj valamid, nevetek, ha jókedved lesz és megharapom a nyelvem, ha türelmetlenségemben durván szólnék hozzád. Arra fogok gondolni: „Még csak gyermek, még csak kisfiú.”
Most amikor itt térdelek ágyad előtt, megértettem végre, hogy még csak gyermek vagy. Úgy érzem,
hogy mindig sokat vártam tőled, nagyon sokat.
hogy mindig sokat vártam tőled, nagyon sokat.
Bruno Ferrero 1943. június 2. — 2006. április 15. olasz író és politikus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése