 |
| saját fotóm: Utcai szobor...(H.gy.) |
(Az üzletember és a szegény asszony találkozása...)
Egy igen elfoglalt, rohanó életet élő üzletember súlyos depresszióba esett. Állandóan a hasznot, a saját nyereségét hajszolta, s attól rettegett, mi lesz, ha veszteségek érik a tőzsdén.
Állapota egyre rosszabb lett, így pszichológushoz fordult. A szakember vidéki levegőt és kikapcsolódást ajánlott neki. Mivel az üzletember már a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudott dolgozni az erősödő depressziója miatt, végül rászánta magát, hogy a hegyek közé, egy eldugott kisvárosba utazik néhány hétre. Amikor odaért, alighogy leszállt a vonatról az aprócska kis állomáson, egy szerencsétlen, kopott ruhás asszonykára lett figyelmes.
Zokogva szorította magához néhány éves kisgyermekét, aki lázasan, félájultan feküdt a karjaiban. Az asszony odafordult az üzletemberhez.
„Kérem, nem tudná megmondani nekem, merre van az orvos rendelője? Nagyon beteg a kisfiam, a karomban hoztam el a távoli kis falunkból. Már nem bírja sokáig.”
Az üzletember így felelt: „Nem, sajnos nem tudom, hol az orvosi rendelő, én sem vagyok idevalósi. Azonban épp az imént rendeltem taxit, hogy vigyen el a szállodába. Amint megérkezik, azonnal megkérem, hogy előbb magukat vigye el az orvoshoz. Én ráérek utána is a szállodába menni, semmi sietős dolgom nincs.” És valóban így is tett. Utasította a taxist, hogy szállítsa az asszonyt és a beteg kisfiút az orvos házához, sőt még a fuvardíjat is kifizette.
Amikor a hálás asszonyka könnyei között is mosolyogva búcsút intett neki a taxi ablakából, az üzletember meglepődve konstatálta, hogy máris mennyivel jobban érzi magát.
Másnap levelet írt a pszichológusnak. „Hálás vagyok, hogy elküldött kikapcsolódásra ide a hegyek közé. Egy nap telt el, és sokkal jobban vagyok. Persze nem a vidéki levegő segített ilyen gyorsan, dehogyis! Inkább arra jöttem rá, hogy másokat segíteni, másokat szeretni sokkal nagyobb boldogság, mint állandóan csak saját magammal foglalkozni.”
(Forrás: internet)
