Harmati Gyöngyi: A tékozló leány...

Cseppnyi újszülöttként megérkeztem e földi planétára.
Az érzékeim még nem fogták fel a teremtett világ ezernyi
Hangját, csodaszép színeit, édes-keserű illatát.
Még magatehetetlenül bámultam a világba.
Még nem tudtam semmi rosszat elkövetni.

Miközben napról-napra fejlődtem. Napról-napra
Nőtt bennem a mindentudónak gondolt értelem.
Óriásira dagadt és minden jót maga alá temetett.
Ó, bárcsak maradtam volna meg csecsemőnek.

Kaptam mindent, mi emberséges emberré tehet.
Kaptam ingyen, és ó jaj mit tettem vele?
Eltékozoltam, mintha örökké tartana.
Mintha nem kéne elszámolnom vele.
 

Tékozoltam időt, életerőt, egészséget.
Kedvező alkalmakat mulasztottam el örökre.
Vesztegeltem, mint a vakvágányra állított vonat.
Nem tudtam hová, merre induljak.

Csak azt tudtam innen el, menekülni amíg lehet.
Amíg bírok, amíg van hová, amíg még nem késő.
Még nyitva a kegyelem ajtaja, ki tudja meddig?
Még visszavár mennyei jó Atyám, még van remény.


Harmati Gyöngyi
        S.D.G.

Megjelent a POET versoldalon:
https://www.poet.hu/vers/288699
További verseim az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/SAJ%C3%81T%20VERSEIM