Pongrácz Róbert: Ki értelmezi helyesen a Bibliát?

Egy nem hívő, vagy a Szentírás tanításaival ismerkedő ember jogosan teszi fel a kérdést, hogy „annyi féle egyház és felekezet van, honnan tudhatnám, hogy melyik az igaz”? „Olyan sokan hivatkoznak a Bibliára, és mindegyik a maga értelmezését tekinti igaznak és tévedhetetlennek.” Ezek után pedig nem eléggé bölcsen, de mégis logikusan vonja le a következtetést a maga számára, hogy „Köszönöm szépen, ebből nem kérek.” 

Mit lehet erre válaszolni a Biblia, az Isten igéje összefüggései alapján? Egyrészről azt, hogy valóban megosztó és elbizonytalanító lehet az a tény, hogy az Egyházak Világtanácsának több mint 340 keresztény tagegyháza van, amelyhez 592 millió keresztény tartozik. Az Egyházak Világtanácsának viszont nem tagja például a Római Katolikus Egyház, nem tagja a Hetednapi Adventista Egyház sem, és nem tagja több karizmatikus jellegű egyházi jellegű közösség sem, amelyek taglétszáma igen csak számos. Ezekből is látszik, hogy a keresztények igen megosztottak az egész világon. Erre a legtöbb keresztény egyház vagy felekezet úgy próbál megoldást találni évtizedek óta, hogy a Biblia tanításaiban keresi azt a minimumot, ami összeköti őket, valamint közös elveket fektetnek le, szerződéseket írnak alá annak érdekében, hogy a közeljövőben a keresztények lehetőleg látható, szervezeti egységbe is kerüljenek egymással. Ezt nevezzük nagyon röviden: ökumenének, vagy ökumenizmusnak. (oikumené = görög szó, jelentése „az egész lakott Föld”)

A Bibliát tanulmányozva nem vagyok meggyőződve, hogy Urunk Jézusnak az lett volna a szándéka, hogy minden ma létező felekezet egyszer egy mega-szervezetbe olvadjon össze közös Úrvacsorával vagy eukarisztiával, közös hitelvekkel, közös lelkészi karral, csak azért, hogy a keresztények botrányos széttagoltsága megszűnjön. Krisztus sosem akart valláspolitikai ökumenizmust, amelynek a nem keresztény felekezetek is részei lennének (pl. hinduizmussal, buddhizmussal, iszlámmal való közösség a hitben), és nem akart olyan hívő közösséget sem, ahol a világi értékrend áthatja a magukat krisztus-hívőknek vallók életét. (Pl.: rockzene a gyülekezetben, szemérmetlen öltözködés ugyanott, gyakorivá vált válások és újraházasodások iránti közösségi elfogadás, stb.)

Ezzel szemben Jézusnak a főpapi imája és más bibliai versek az Isten igéjét valóban befogadókat nevezi tanítványainak; Üdvözítőnk csak ezek egységéért könyörgött az utolsó vacsorán (Jn 17,8-9.17.19-23). Ezt az egységet pedig Krisztus fogja végbevinni a Szentlelke által úgy, hogy kihívja övéit a különböző aklokból (egyházakból / felekezetekből), hogy egységes hívő néppé tegye őket, olyan hívők közösségévé, akik egyedül a jó pásztor hangjára hallgatnak (Jn 10,4-5.14.16.27-28; 1Jn 4,5-6), és akik egyedül Krisztust, a Bárányt követik, amerre csak megy (Jel 14,4). 

A Krisztus szándékával ellentétes ökumenikus törekvések is gátolhatják a Szentírás helyes értelmezését a különböző felekezetekben, mert ki nem mondott elvárások vannak arra nézve, hogy mit és hogyan kell érteni, hogy lehetőleg senkit se bántsunk meg az írásmagyarázatainkkal. Természetesen a felekezeti írásmagyarázati gettó sem megoldás, mert könnyen lehet, hogy a szektásodás jeleit mutatja. Nem kevésbé probléma ezek hátterén végül az sem, hogy egy valódi biblikus szemléletet is lehet az ökumenizmus hátterén szektásnak, vagy kirekesztő gondolatnak bélyegezni és annak képviselőjét így lejáratni vagy ellehetetleníteni a nyilvánosság előtt, mivel az nem egyezik a „többség” bibliaértelmezési álláspontjával, - holott az minden tekintetben helytálló lehet az Isten igéje szerint.

Ezek után milyen biblikus támpontok alapján lehet eldönteni azt, hogy egy-egy igeszakasz értelmezése helyes, vagy helytelen, Istentől van, vagy éppen el van csavarva annak mondanivalója? Vannak-e egyáltalán a Bibliában ilyen írásmagyarázati alapelvek?

Az utóbbira nyugodtan lehet azt válaszolni, hogy igen. Íme, néhány ilyen írásmagyarázati elv, ami alapján egy adott pontig helyesen értelmezhetjük a Bibliát. Jézus a Sátánnal vívott küzdelmében, a pusztában így szólt: „Meg van írva ….” és „Viszont meg van írva ….” (Mt 4,4.7) Ez azt jelenti, hogy bármely tanítás, elv vagy vallási gyakorlat akkor állja meg a helyét Isten előtt is, hogy ha az egyértelmű bibliai kijelentéseken nyugszik. Pl.: egyöntetű kijelentés van arról több helyen is, hogy egyetlen közbenjáró van Isten és ember között, és ez maga Jézus Krisztus (1Tim 2,5-6; 1Jn2,1-2). Ezt nem lehet becsületesen másként értelmezni, hogy ha ragaszkodom ahhoz, hogy egyedül a Biblia a hitem és hitgyakorlatom mércéje. Ugyan ezt az írásmagyarázati elvet mondja ki Jézus több más alkalommal is. Pl.: „Sohasem olvastátok az Írásokban…?” „Mint van megírva, hogyan olvasod?”

 A „viszont meg van írva” elv azt jelenti, hogy a Szentírásnak egyetlen kijelentésére nem szabad egyházi tanítást vagy gyakorlatot építeni, hanem meg kell nézni a Biblia más könyveiben is, hogy mit ír erről az Isten igéje. Másrészt pedig egy egyházi hagyományt, vagy gyakorlatot ne ilyen módon igazoljunk utólag egy-egy igére hivatkozva, - holott az eredeti szöveg alapján egyértelmű, hogy nem is arra vonatkozik, mint amire évszázadok óta vonatkoztatják. Pl.: Krisztus emberre vagy önmagára építette az egyházát? Azaz, Krisztus az a szikla (görögül „hé petrá”), amelyre az egyház épül. Erre egyértelmű kijelentések vannak a Mt 16,15-19, valamint az Ef 2,20-ban és az 1Pt 2,3-8-ban, stb. Ez a Biblia tanítása és nem felekezeti tanítás! A „viszont meg van írva …” jézusi írásmagyarázati elv azért is nélkülözhetetlen, mert maga a Szentírás figyelmezteti a Krisztusban hívőket, hogy vigyázzanak, mert sok hitető jött ki a világba (2Jn 1,7), és vannak, akik vásárt űznek a hívők lelkéből (2Pt 2,2-3). Krisztus pedig nem akarja, hogy a benne hívők és az ő javaik ilyen hamis pásztorok martalékává legyenek (2Kor 11,13-15).

Szokták hangsúlyozni azt is, hogy egy-egy igeszakasz magyarázatánál vegyük figyelembe az adott igeszakasz szövegkörnyezetét is, sőt magát a levelet vagy a bibliai könyv egészét, amelyből idéztük a vizsgálandó igei részt, stb. Ezt is érdemes tehát szem előtt tartani.

Nagyon ajánlott a különböző bibliafordításokat is egybevetni, és aki teheti a Biblia eredeti nyelvéhez is valamelyest hozzáférhet. Viszont nem lehet azt mondani, hogy aki nem tanul meg ó-héberül és koiné görög nyelven, az nem értheti meg az Isten akaratát az üdvösségére nézve.

Ennél azonban sokkal nehezebb kérdés az, hogy az egyéni írásmagyarázat mennyire függ egy-egy hívő közösség bibliaértelmezésének a hagyományától! Nem ugyan ezt jelenti, de ide kapcsolódik az is, hogy van-e az írásértelmezésnek közösségi jellege, amit kötelező, vagy ajánlott, vagy érdemes figyelembe venni?

Valamennyi keresztény egyháznak vagy egyházi közösségnek van saját hagyománya, amely alapján értelmezni a Biblia tanításait. A Római Katolikus Egyháznak vagy a Jehova Tanúinak ott van a saját Tanító Hivataluk, amely egyértelműen meghatározza és kötelezővé teszi hitben a hívei részére, hogy általában mit kell érteni egy-egy bibliai kijelentés alatt, vagy, hogy van-e arra nézve az egyháznak kijelentése vagy sem. A történelmi protestáns egyházak jó esetben általában egyik vagy másik reformátor írásai nyomán értettek, vagy értelmeztek egy-egy igehelyet a Bibliából. Ennek ellenére úgy látszik, hogy ma már az egykori reformátorok hátrahagyott írásai nem annyira mértékadóak számos kérdésben.  Ehelyett a történetkritikai írásmagyarázat, vagy az ökumenizmus kívánalmai a meghatározóak egy-egy igeszakasz értelmezésében.

Ott van például a történetkritikai írásmagyarázat, amely valamennyi keresztény egyházban és egyházi közösségben a XX. századtól kezdve aláásta az Isten igéjének a tekintélyét és a Bibliát az Isten Lelkétől elszakítva, a felvilágosult ész fényében értelmezi mind a mai napig. Ezekkel a részben vagy egészében félresiklott magyarázatokkal van tele valamennyi egyház Biblia-kommentára, amely alapján a papok, lelkészek és hittanárok utána nézhetnek egy-egy igehely értelmezésének. A nemzeti nyelvre lefordított Bibliák esetében is minden Bibliai könyv előszavában is ezeket a magyarázatokat találjuk, vagy ezekre épített egyházilag jóváhagyott magyarázatokat. Ez mind annak a következménye, hogy egy-egy egyháznak van saját írásmagyarázati hagyománya, van saját bibliatudománya, és ezek kisebb nagyobb mértékben alá vannak vetve valamelyik egyház „tanítóhivatalának”, - hogy ha van nekik ilyen.

Ezek után vajon én melyik írásmagyarázati hagyományhoz tartozom? A Bibliát tanulmányozva azt mondhatom, hogy a „sola Scriptura” = „egyedül a Szentírás” elvéhez tartom magam, tehát szigorú értelemben egyikhez sem a fentiek közül. Bibliaértelmezési hagyományokat nem fogadok el, - különösen, hogy ha azok a bibliai szöveg értelmét nem az Írásból magából, hanem kívülről erőltetik bele a szent szövegbe; vagy amikor egy egyházi gyakorlatot vagy hagyományt a Bibliából akarnak igazolni. Ilyen például a gyerekkeresztség is. Mindig könnyebb önmagunkat vagy egyházunkat és írásértelmezésünket megpróbálni igazolni a Bibliából, mint szembenézni azzal, hogy netán engem is sok más ezer, vagy millió hívővel együtt jóhiszeműen félrevezettek. És igen nagy bátorság és Istentől kapott hit, bölcsesség, alázat és következetesség szükséges ahhoz, hogy naponta keressem és kutassam a Biblia kijelentéseit úgy, hogy ne csússzak téves tanításokba, és ne rendbontónak tűnjek akkor, amikor ó-t és újat hozok elő annak megfelelően, amit az Úr kegyelméből megértettem. Ez nem jelenti azt, hogy a bibliaértelmezési hagyományokból mindent elvetnék, hiszen lehetnek olyan korai egyházatyák, akiknek az írásmagyarázatait is érdemes olvasni, vagy ott vannak a reformátorok, akik sok mindent helyesen értettek meg a Bibliából. Az Úrnak Lelke közülük is többeket elvezethetett számos olyan igazság megértésére, amit esztelenség lenne tagadni, ám minden ilyen egykori tanító, vagy tanítás végső mércéje egyedül az, hogy mit mond az Isten igéje, a Biblia! Minden nemzedéknek joga van megvizsgálni az elődeinek a bibliaértelmezéseit, próféciamagyarázatait, egyházának tanításait, és ha az nem egyezik a Biblia tanításainak összefüggésével, akkor azt el kell vetni, ha pedig valami egyezik, akkor azt érdemes megtartani. Egyetlen tanítónk van: Krisztus (Mt 23,8). Krisztusról pedig mind az Ó- mind az Új-szövetségi Szentírás egésze ad egyedül hiteles kijelentéseket, amely a Biblia tanúsága szerint Isten hozzánk intézett szava, és ez igazság (Jn 17,17; 2Pt 1,19-21; 2Tim 3,16-17; 1Tim 2,13).

Vallom viszont azt, hogy a Biblia értelmezésének van közösségi jellege is. Ha nem volna, akkor az írásmagyarázó végső soron individualizmusba, az egyénieskedés zsákutcájába futna bele, és vinne tévelygésbe másokat is. A Biblia értelmezésének a közösségi jellege nem mond ellent a Sola Scriptura elvnek, hanem azt jó esetben kiegyensúlyozottá teszi. Gondoljunk arra a reformáció korabeli gyakorlatra, amikor Luther levelezéseiben tanácskozott egy-egy kérdésről Philipp Melanchthonnal vagy Andreas Karlstadttal és más reformátorokkal; vagy amikor ilyen és hasonló írásmagyarázati viták és értelmezések nyomán hitbeli tisztánlátás jött (vagy nem jött) létre, így álltak össze a különböző hitújítók hitvallásai. Teljes mértékben meg vagyok győződve, hogy szükség van hívő, imádkozó és Krisztusnak átadott életű, Bibliát kutató emberekre, akik együtt tanácskoznak és kutatják a Szentírást, letéve egymás közt az Én-t és a vetekedést. Így a Szentlélek által Krisztus megmutathatja az egyedül helyes utat az írásértelmezésben és minden más tekintetben. Lásd pl. a XIX. század közepén létrejött adventvárók szombatkonferenciáit, azok eredményeit és légkörét (ennek megfelelően: Fil 1,27; 2,2-5; 3,16). A Bibliaértelmezésben inkább „összehordás” legyen (1Kor 12,7), és ne egyénieskedés. Ez a bibliakutatási és értelmezési módszer alkalmasabb arra, hogy a tévtanításokkal szemben védetté tegyen, és attól is megóv, hogy bárki túlértékelje önmagát vagy a saját írásmagyarázatát. A Szentlelket Krisztus a közösségnek és nem egyetlen embernek adta és adja (ApCsel 1,8; 2,1-4). Ehhez a közösségi elvhez tartozik az is, hogy az előttünk járó korábbi nemzedékek is érthettek meg bibliai kijelentéseket ilyen módon. Ezeket megvizsgálva és a jót megtartva (1Tessz 5,19-21), így a Biblia tanításainak engedve (Róm 16,26) kutatjuk tovább az Isten igéjét nemzedékről nemzedékre.

Még két fontos elvet említek, amelyek nélkül nem lenne teljes ez az írásom. Az egyik az, hogy az Isten igéjét azért kaptuk, hogy annak hittel engedelmeskedjünk: Jn 3,36 (Károli ford.); Jn 7,17; Róm 16,26. Amint ezt megtettük, sokkal jobban megértjük annak az értelmét, mint ha csak tanulmányoznánk azt elméleti szinten, de nem követnénk azt. Tehát aki éli az igét, csak az lehet hiteles tanítója az Isten szavának!

A másik elv gyakorlatilag ugyan ezt jelenti: Ha valaki haragszik az ő atyjafiára, az sötétségben jár, mert a sötétség (a harag) megvakította az ő szemét (1Jn 3,14.15; 2,9-11!). Ebből viszont az következik, hogy egy írásmagyarázó lelkész, teológiai tanár vagy bármely más keresztény, ha a szívében nem békélt meg embertársával, egy idő után a Bibliát is félre fogja érteni és magyarázni, még ha az előbbi írásmagyarázati elveket mind figyelembe is veszi. Ez azt jelenti, hogy a Biblia értelmezése nem csupán helyes biblikus írásmagyarázati tanácsok követése a gyakorlatban, nem csupán módszertani kérdés. Akik az Isten igéjének hittel engednek, és Krisztus lelkületével képviselik azt (Gal 5,22; Fil 2,5), azok Jézusnak a tanítványai. Az ő egységükért imádkozott Jézus az utolsó vacsorán. Erre - és a többi írásmagyarázati elvre - is nagyon vigyázzunk, ha nem akarunk nagyot bukni másokkal együtt a hitéletünkben.

A pusztámból, 2018. február 26.

Pongrácz Róbert
https://szentirascom.blogspot.com/2018/02/ki-ertelmezi-helyesen-bibliat.html

1.     Felhasznált irodalom:
Szent Biblia, ford. Károli Gáspár, kiadja a Boldog Élet Alapítvány, Budapest, 2002;

2.  Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Rózsa Huba, Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Kiadója, Budapest, 2005.

Bódás János: A Bibliám...

Van úgy, hogy rám nehezül minden bűnöm,
s úgy érzem, borzad, aki rám tekint,
el kellene a földről menekülnöm,
de sehol egy biztató fény nem int,
s bárkihez mennék, követ vetne rám…
s asztalomon, mint százszor, most megint
ragyogni kezd, mint Nap, a Bibliám.

Bódás János

A fájdalom Isten megafonja...

Árvai Márta festménye...

"A fájdalom Isten megafonja a süketek világa felé."

(Idézet az Árnyékország c. filmből)

Harmati Gyöngyi: Minden nap Isten vendége vagy!

Hévízi virágos sétánynál járva...

Minden nap Isten vendége vagy!
Ő, aki Mindenható az egész világot eléd
Terítette, mint egy smaragdzöld szőnyeget.
Kihímezte színes, neked illatozó virágokkal,
Szélben bókoló, neked integető bokrokkal, fákkal.

Minden nap Isten vendége vagy! 
Az éjszaka mélykék bársonyát ragyogó
Gyémántokkal neked szórta tele gazdagon.
Közöttük égi kísérőnk a Hold pompás
Ezüsthajója neked úszik a végtelen vizeken.

Minden nap Isten vendége vagy! 
A természet csodálatos világa a kedvedért teremtetett.
Őneki mindennél fontosabb gyermekei jóléte.
Gondolt a lelkedre is, egy Könyvet íratott neked,

Hogy bármikor megszólíthasson és te hallhassad Őt.

Minden nap Isten vendége vagy!  
Ő, aki Mindenható körülvesz, elhalmoz  végére 
Mehetetlen szeretetének ezernyi jelével. Nem ez
E az igazi gazdagság? Tanuljuk meg hálás szívvel 
Értékelni amíg még a kegyelem ajtaja tárva-nyitva. 


Harmati Gyöngyi

       S.D.G.

Megjelent a POET versoldalon:
https://www.poet.hu/vers/298227

További verseim ezen a linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/SAJ%C3%81T%20VERSEIM

Egy Biblia naplója...

                                   (saját fotóm...H.Gy.)



Január: 
Most nagyon el vagyok foglalva. A család legtöbb tagja elhatározta, hogy ebben az évben végigolvas.
Az első két hétben valóban gyakran használatban voltam, de azóta ismét elfeledkeztek rólam.
Február: 
Nagytakarítás. Tegnap leporoltak és visszatettek a helyemre. Tulajdonosom a múlt héten néhány percre elővett. Vitába keveredett valakivel, és keresett néhány bibliai textust, hogy igazát bizonyítsa.
Március: 
A hó elején alaposan lapozgattak bennem. A tulajdonosomat megválasztották a szülők és tanárok egyesületének elnökévé, és székfoglaló beszédének elkészítéséhez engem használt fel.
Április: 
Ebben a hónapban látogatóba jött a nagypapa. Egy óra hosszat az ölében tartott, és elolvasta az
1 Korinthus 13. fejezetét. Mintha többet tartana rólam, mint a család némely tagja.
Május: 
Néhány zöld folt látható az oldalaimon. Ez attól van, hogy a szedett tavaszi virágokat a lapjaim
közé teszik száradni.
Június:
Úgy festek, mint  valami gyűjtő album. Megtömtek újságkivágásokkal - férjhez ment az egyik lány
a családból.
Július: 
Ma betettek a kofferbe. Azt hiszem nyaralni visznek magukkal. Pedig milyen szívesen maradnék otthon. Biztos vagyok benne, hogy legalább két hétig bezárva maradok ebben a bőröndben.
Augusztus: Még mindig a kofferben vagyok.
Szeptember:
Végre megint otthon vagyok, régi helyemen. Számos társam is van. Két női magazin és négy vicclap közé vagyok beszorítva. Bárcsak engem is olyan gyakran olvasnának, mint azokat.
Október: 
Ma olvastak belőlem egy keveset. A család egyik tagja súlyosan megbetegedett. Most az ebédlőasztal közepére tettek. Valószínű, hogy eljön a lelkész látogatóba.
November:
Ismét visszatettek régi helyemre. Valaki megkérdezte a napokban, hogy emlékalbum vagyok-e?
December: 
A család lázasan készülődik a karácsonyra. Azt hiszem, az idén is, mint sok éve már, elborítanak majd
az ajándékok és a csomagolópapírok.

Már csak egy kérdés van hátra: milyen naplót írna a te Bibliád?

(Forrás: Internet)

Fair play - Másokat győzelemhez segíteni...

saját fotóm: Vízparton...(H.Gy.)

Jó néhány évvel ezelőtt a Seattle-i paraolimpiai játékokon 9 atléta (akik mind mentálisan, vagy fizikailag sérültek) felálltak a 100 méteres futás startvonalához. A pisztolylövés felhangzásakor elkezdődött a verseny, ahol (bár nem mindenki a lábain futva), de a cél felé törekedett a beérkezés és a győzelem reményében. A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton és jó néhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni. A többi versenyző hallotta a sírást, lelassított és hátranézett. Majd mindenki megállt és visszafordult…. mindegyikük. Az egyik Dow-kóros lány leült mellé, megpuszilta és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát. Aztán mind a 9-en összekapaszkodtak és együtt sétáltak be a célvonalon. A stadionban pedig a nézők felálltak és percekig tapsoltak. Azok, akik ott voltak, a mai napig emlegetik ezt a történetet.

Hogy miért? Mert valahol legbelül tudjuk: a legfontosabb dolog nem az egymás felett aratott győzelem. Az életben sokkal fontosabb másokat győzelemhez segíteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy nekünk le
kell lassítani.

Egy gyertya nem veszít semmit, ha meggyújt egy másikat.

(Ismeretlen szerző)

"Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megad nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését." (2.Timótheus 4,8-8)

A Szeretet Himnusza, kicsit másképp:

                                                               Árvai Márta festménye...

Ha olyan kiváló szónok vagyok, mint Kossuth Lajos, vagy Martin Luther King-gel együtt hirdetem, hogy “van egy álmom”, de szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint egy leomlott templomtorony megrepedt harangja.
Ha futurológusként, a jövő mérnökeként, vagy csalhatatlan közvélemény-kutatóként előre látom is a jövőt, szeretet pedig nincs bennem, olyan vagyok mint egy összelapított üres kólás doboz, amelyet unottan rúgnak tovább a kamaszok.
Ha akkora hitem van is, mint Assisi Ferencnek, Luther Mártonnak, és egy dunántúli parasztasszonynak együttvéve, de szeretet nincs bennem, olyanná lettem, mint a szél által cibált ördögszekér.
Ha önfeláldozóan támogatok is alapítványokat, vagy tizedet adok minden jövedelmemből, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint aki követ ad kenyér helyett és skorpiót hal helyett.
Ha két végén égetem is a gyertyát, hajnaltól késő estig robotolok, éveken át nem megyek szabadságra, ám szeretet nincs bennem, olyan lennék, mint egy üres belű hagyma.
Ha naponta végigjárom a damaszkuszi utat, ha rongyosra olvasom a Bibliámat, és halálomra is bizakodó hittel tekintek, úrvacsorával vagy a betegek szentségével megerősítve készülök elmenni, de szeretet nincs bennem, semmi hasznom abból.

A szeretet jelentéktelen, mint amikor szamárháton vonul be valaki a városba.
A szeretet nevetség tárgya, mint amikor valakinek kezébe nádszálat, fejére töviskoszorút adnak.
A szeretet balek, mint amikor valaki kínzóiért imádkozik.
A szeretet esendő, mint amikor valaki azt mondja: “szomjúhozom”.
A szeretet meglepő, mint amikor valaki szelíden megszólít egy gyászoló asszonyt a hajnali kertben.

A szeretet nem fúj egy követ a bennfentesekkel, nem kacsint össze a hatalommal, nem bizonygatja önmaga fontosságát, nem örül a pártok és politikusok acsarkodásának, de együtt örül az asszonnyal,
aki megtalálta elgurult drahmáját.
Nem örül az ügyeskedéssel szerzett vagyonnak, de együtt örül a mezők liliomaival és az ég madaraival.
Nem örül a doppinggal elért világcsúcsnak, de együtt örül a fogyatékos kisfiúval, aki szája szélén csorgó nyállal, nagy erőfeszítésekkel társának tudja dobni a labdát.
A szeretet soha el nem múlik. Nem veszíti el szavatosságát, nem évül el, nem kerül ad acta, nem lesz unalmas, mint a tegnapi újság. Legyenek bár istentiszteletek, véget fognak érni. Legyenek bár egyházak, meg fognak szűnni. Legyen bár ökumenikus mozgalom, el fog töröltetni.
Még nem találtuk meg a rák és az AIDS gyógyszerét, nem értjük távoli földrészek lakóinak a nyelvét, nem fogjuk fel más civilizációk felénk sugárzott jeleit. Ám egykor majd egyetlen asztalt ülünk körül mindnyájan, és Ő lesz majd minden mindenekben.

Mert a szeretet nélküli kötelességtudat: kedvetlen.
A szeretet nélküli felelősség: figyelmetlen.
A szeretet nélküli igazság: kemény.
A szeretet nélküli okosság: gőgös.
A szeretet nélküli barátságosság: hűvös.
A szeretet nélküli rend: kicsinyes.
A szeretet nélküli hatalom: kíméletlen.
A szeretet nélküli birtoklás: fösvény.
A szeretet nélküli adakozás: képmutató.
A szeretet nélküli vallásosság: bigott.
A szeretet nélküli hit: vakbuzgó.
A szeretet nélküli remény: fanatikus.
A szeretet nélküli élet: értelmetlen.
Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három. Ezek közül pedig a legnagyobb: Jézus.”
(Fabiny Tamás)

F. Schiller: Örömóda...(Flashmob)

https://www.youtube.com/watch?v=dZVwI5BiZQM

Az Örömóda Friedrich Schiller német költő 1785-ben írott ódája, elsősorban Ludwig van Beethoven
IX. szimfóniájának negyedik (záró)tételéből ismert.

Az Örömódát az Európa Tanács tette meg Európa himnuszává 1972-ben, Herbert von Karajan hivatalos zenekari átiratában.

Pongrácz Róbert: Hogyan értsük azt, hogy Jézus a világ világossága? (Jn 8,12)

Hogy ha a Google térképen a Földünket megnézzük éjszakai módban az interneten, akkor elénk tárul a sok-sok fénypont, amelyek jelzik a nagy városok fényözönét. Minél fejlettebb, gazdagabb egy ország, annál inkább fényárban úszik. Olyan ország is van ezen a térképen, amelyet teljes sötétség borít. Vajon az a világosság, amit Krisztus hozott el a saját személyében, élete példájában, tanításában és végtelen értékű golgotai áldozatában, az a világosság mennyire képes „világítani” ezen a Földön? 

János evangéliuma tanúságot tesz arról, hogy Krisztusban élet volt, és ez az „élet volt az emberek világossága” (Jn 1,4). De milyen élet volt Krisztusban, amely a világ erkölcsi sötétségében világítani tudott? Nem elegendő annyival válaszolnunk, hogy önmagában való élete volt, mert az Atya megadta neki. Az sem elegendő, ha azt válaszoljuk, hogy Jézus az élet teljességét hozta el nekünk, és örök életet tud adni azoknak, akik hisznek benne és engednek az ő igéinek. Ezekkel a válaszokkal nem tudjuk megérteni ezt a világosságot, amely „eljött már ebbe a világba”, és amely az evangélium szerint „minden embert megvilágosít” (Jn 1,9). Előbb vessünk egy pillantást arra, hogy milyen módon képes minden embert megvilágosítani? Mindenekelőtt a teremtett világ szépsége és rendjének törvényei által, amelyeket szemlélve a láthatatlan teremtő felismerhető (Róm 1,20). Ezenkívül minden embert megvilágosít a Szentlélek által, amint a lelkiismeretünk szavában tetten érhetjük ennek a jeleit, amikor figyelmeztet, vagy elmarasztal. Ez a szélesebb mezője annak, hogy az Isten milyen módon világosít meg minden embert, amelyben mindenkor Krisztusé a közvetítő szerep.

Az igazi világosság azonban maga Jézus Krisztus és az ő igéje, amelyet ha valaki követ, akkor nem jár sötétségben, hanem övé lesz az életnek a világossága (Jn 8,12). Követni csak azt lehet, amit felismertünk, megértettünk, értékelünk és a szívünkbe fogadtunk. Jézus életének a példája már önmagában akkora világosság, hogy ha ő egyetlen csodát sem tett volna, akkor is fel kellene ismernünk, hogy Ő az Isten Fia! Mire gondolok? Arra például, hogy hogyan viszonyult a bűnösökhöz: Krisztus gyűlölte a bűnt, ami Isten törvényének az áthágása (1Jn 3,4), de a halál erejénél is jobban szerette a bűnöst. Azzal vádolták a farizeusok, hogy „bűnösöket fogad magához és velük együtt eszik”.  Ez valóban így volt, Mátéval az egykori megvetett vámossal és annak barátaival asztalhoz telepedett, de nem azért, hogy azonosuljon velük a trágár, kétértelmű beszélgetésekben vagy a mértéktelen lakmározásban és ivászatban, hanem, mint olyan orvos, aki szelíd lelkületével és szerető elfogadásával gyógyítja a bűnbetegségben megkötözött embereket. Tanította őket és az élet igéit mondta el nekik. A házasságtörésen ért asszonyt sem ítélte el, de hozzá tette: „menj, és többé ne vétkezzél” (Jn 8,10-11). A megbocsátás tehát nem menlevél a bűnre. Krisztus annyira szerette a bűnös embert, hogy érte önmagát áldozatul adta, hogy aki benne hisz el ne vesszen, hanem örök élete legyen (Jn 3,16); de a bűnnel, az önzéssel, a hazugsággal, a képmutatással közösséget sosem vállalt, azokra a szíve sosem hajlott, pedig a bűntől megfertőzött emberi természetünket vette magára, hogy megmutassa, hogy a hit és az imádság ereje által minden pillanatban lehet győzni a kísértő és a kísértés fölött.

Abban is világosság van, hogy Jézus hogyan viszonyult a tanítványaihoz. Sokáig türelemmel hordozta a hitetlenségüket és emberi hibáikat. Gyakran elvonult velük magányos helyre, hogy velük legyen és taníthassa őket. Külön is foglalkozott Péterrel, Jánossal és Jakabbal, több csodát és jelet a szemük láttára vitt véghez. Figyelmeztette és kérlelte őket, hogy virrasszanak és imádkozzanak, mert tudta, hogy hamarosan nagy megpróbáltatásban lesz részük, és ha nem így tesznek, akkor hitben gyengének bizonyulnak, és meg fogják tagadni és el fogják hagyni őt. A tanítványok pedig nem értették, hogy milyen baj lehet, hogy ha egyszer Jézus velük van. Nem akarták megérteni, hogy a Megváltó élete feláldozása árán fogja őket megszabadítani a bűntől és az örök haláltól, és ez a helyzet meg fogja rendíteni őket. Meg fogja rendíteni, mert senki sem ilyen messiást várt a zsidók közül, és ha más nép lett volna helyettük, az a nép is hasonlóan gondolkodott volna. A népeknek minden időben vezér kell, aki egységbe kovácsolja a nemzetet és naggyá, hatalmassá teszi őket. Az emberek becsvágya és nemzeti öntudata hatalmas és bölcs vezért kíván, aki ha kell, oda tud csapni az elnyomó vagy betolakodó ellenségnek; az Isten szelíd lelkű áldozatai bárányára akkor is és ma is csak igen kevesen figyelnek. Pedig Ő az Istennek ama a Báránya, aki elveszi a világ bűneit (Jn 1,29). Önmagában már ez a tény hatalmas világosságot gyújt azokban, akik Krisztusra néznek. Van egy szeplőtlen, bűntelen áldozati bárány, akiről ezt a próféták már évszázadokkal korábban megírták, akit a zsidók az áldozati rendszerükben szemlélhettek, aki magára veszi minden ember törvényszegését és érte a kárhozat halálát elszenvedi (Róm 6,23; Jel 2,11); eközben senkit sem ítél el, nem jön indulatba, nem is sajnáltatja magát, hanem a bűnösökért imádkozik, a gyilkosainak megbocsát, a kereszten az édesanyjáról gondoskodik és a jobbján lévő gonosztevőnek megígéri az örök életet.

Bizony így van ez, csak az nem akarja látni ezt a világosságot, aki nem hajlandó rá. Egy pogány római százados, aki azt sem tudta, hogy kicsoda a zsidók Istene, felismerte a kereszten meghaló Jézusban az Isten Fiát. Ezzel szemben a főpapok és az írástudók, akik ismerték az Ószövetségi jövendöléseket a messiásról, nem ismerték fel őt, mert nem akarták felismerni. Azért nem ismerték fel, mert szándékaikban és a tetteikben gonoszak voltak. „Ez pedig az ítélet, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert az ő cselekedeteik gonoszak voltak.” (Jn 3,19)

Hogyan viszonyult Jézus az írástudókhoz és a farizeusokhoz? Azok többsége kezdettől fogva elvetette őt, mert irigyek és féltékenyek voltak rá, és mert gyűlölték őt. Krisztus tiszta, bűntelen élete megfedte őket, akik ahelyett, hogy hozzá mentek volna és befogadták volna szavait, inkább azon voltak, hogy a megváltóba belekössenek és el tegyék őt láb alól. Jézus hozzájuk való viszonyulása is világosságot hordoz a számunkra. Az elején még nem leplezte le és nem szégyenítette meg őket, hanem példázatokkal küzdött értük; például a gonosz szőlőmunkások példázatában magukra ismerhettek a könyörtelen munkásokban, még sem tértek meg. Abban is világosság van, hogy Krisztus viszont óvta a tanítványokat a farizeusok kovászától, ami a képmutatás, hogy nehogy az emberek előtt akarjanak vallásosaknak látszani. Végül pedig, amikor az írástudók teljesen megkeményedtek a bűnben és már értük semmit sem tehetett, csak akkor mondott fölöttük ítéletet. Mi sohasem ítélkezhetünk mások fölött, de Ő megtehette, mert az ítéletet az Atya egészen a Fiúra bízta. Jézus szomorúan és fájdalmasan mondta nekik: „ti nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen” (Jn 5,40), és „ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben” (Jn 8,24.21). Jézus annyira alázatos volt, hogy ki sem mondta nekik, hogy ő a messiás, csak amikor a Főtanács előtt elfogva állt, pedig a szemükbe mondhatta volna, hogy „majd eljön az idő, amikor meglakoltok azért a sok gazságért, amit velem és a kicsinyekkel műveltetek”, de Krisztus inkább méltósággal és türelemmel viselte el, hogy belőle gúnyt űzzenek, és eközben nem fenyegetőzött. Ennek a magatartásnak is világítania kellene sokak szívében, ahogyan erről Péter apostol írt az első levelében: „… ha jót cselekedve és mégis szeretettel tűrtök, ez kedves dolog Istennél. Mert erre vagytok elhívva, hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek. Aki bűnt nem cselekedett, sem szájában álnokság nem találtatott, aki szidalmaztatván viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetőzött, hanem hagyta az igazságosan ítélőre.” (1Pt 2,20-23)

Jézusnak minden szava, tette, helyettes áldozata és feltámadása hatalmas világosság a posztmodern korban élő emberek számára is. Márpedig ha létezik ez az önzetlen és önfeláldozó szeretet és szolgálat, amit Krisztus bemutatott, akkor az az életminőség, amit élünk, az nem más, mint ami megmaradt még nekünk ebből a bűntől lepusztított életünkből, és amit itt „elszopogatunk” néhány év, vagy évtized alatt. Mi a vegetálást, a betegséggel és nyomorúsággal teli életet gondoljuk életnek, ez is az, mert egykor Istentől kaptuk, de az élet teljessége Krisztusnál van, sőt Jézus maga az Élet. Így szól ma hozzád is: „Én vagyok az út az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn 14,6) „Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem járhat sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Jn 8,12) Milyen jó, hogy olyan Istenünk van, aki mindent megtett és ezután is meg fog tenni, hogy a valóban Krisztushívők, - és nem csak annak látszók – egyénileg, és mint hívő közösség is megkaphassák ezt a mennyei világosságot, hogy azt bemutassák ennek a világnak. Jézusnak ez volt a vágya és most is az, hogy tanítványainak elmondhassa: „ti vagytok a világ világossága, a hegyre épült várost nem lehet elrejteni.”(Mt 5,14). Ezért „úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16)

Amikor valaki az Úr lelkének erejével megtanulja fékezni az indulatát, vagy amikor legyőzi magában az irigységet, vagy amikor szövetségre lép szemeivel, hogy fiatal lányra vággyal nem tekint (Jób 31,1), vagy amikor valaki meglátogatja a beteget és netán még ki is takarít nála, vagy összevágja egy tehetetlen idős néninek a tüzelőjét, olyankor az ember a világ világossága lett (Mt 5,14-16), mert mások számára is helyes példát mutat. Ezzel a példájával Krisztusra irányítja a figyelmet, hogy ezt tőle tanulta, hogy általa mindez lehetséges, és hogy csak így érdemes élni. Bizony szeretetre és szolgálatra lettünk megváltva, nem pedig arra, hogy a saját tetszésünket és kényelmünket keressük. Szerető Istenünk jóvoltából bibliai jövendölés szól arról, hogy lesz a közeljövőben a hívőknek egy olyan csoportja minden nemzetből, nyelvből és ágazatból, akik a Krisztuskövetésük során olyan erkölcsi magaslatra és egymás iránti szeretetre fognak eljutni, amely a világ önzéssel fertőzött sötétségében nagy világosságot fog gyújtani sokak számára: „Kelj fel és add ki világosságod, mert eljött világosságod ideje, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert íme, sötétség borítja a földet és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad meglátszik.” (Ézs /Iz 60,1-2) Amikor az Úrnak a dicsősége, az ő tiszta, szelíd, alázatos és derűs jelleme meg fog látszani a Krisztusban hívőkön, akkor sokan a Krisztus második eljövetelét várók soraihoz csatlakoznak, ekkor fogják elválasztani a gyülekezetekben a búzát a konkolytól.        

A pusztámból. 

Pongrácz Róbert;
2018. február 2.
https://szentirascom.blogspot.com/2018/02/hogyan-ertsuk-azt-hogy-jezus-vilag.html

Felhasznált irodalom:

1.      Szent Biblia, ford. Károli Gáspár, kiadja a Boldog Élet Alapítvány, Budapest, 2002;

2.      Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Rózsa Huba, Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Kiadója, Budapest, 2005.

Rose karácsonya...

Vargáné Pannika fotója...

Az árva Rose különleges képessége, hogy a környezetében mindenkinek képes hitet és reményt adni, legyen bármilyen rossz is a helyzet. Töltse Rose és barátai társaságában ezt a karácsonyt.


https://www.youtube.com/watch?v=_8CmAbCXQAA

Füle Lajos: VOLTAM – VAGYOK...

saját fotóm: Minden szépség múlandó...
(H.Gy.)

Voltam elgurult drahma,
voltam elveszett bárány,
porban s tövis közt hagyva.
A MESTER így talált rám,
s vagyok most meglelt drahma,
vagyok megtalált bárány.


Füle Lajos (1925-2015), református költő,
Ybl-díjas mérnök

Zelk Zoltán: Hóvirág...

saját fotóm: Hóvirág...(H.Gy.)

https://www.youtube.com/watch?v=BmNHpWkNJBA

Tél eleje, tél közepe: havas a hegyek teteje, sehol egy árva virág - zúzmarás a fán az ág. Ám tél után egy reggelen, csoda történik a hegyen: kibújik a hóvirág, s megrezzen a fán az ág. Öröm rezzen ágról ágra: itt a tavasz nemsokára, kizöldülnek mind a fák - Isten hozott, hóvirág! Zelk Zoltán (1906-1981), Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas magyar költő,
prózaíró, 2012-től a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.  

Csodálatos életünk....

Ez a kisfilm 9 percre kiragad a mindennapok szürkeségéből és elvisz bennünket
egy mindenki által vágyott világba, ahol  az állatok, növények, hegyek, folyók,
vízesések harmonikus együttélésének lehetünk tanúi és még a sarki fény zöld
hullámai is dalra fakadnak.


https://www.youtube.com/embed/SB8WlqfJJRE?feature=player_detailpage

Rónay György: Leltár..

saját fotóm: Kéklő ég és víztükör...(H.Gy.)
készült: Kis-Balaton...

A virágokat és a madarakat is,
s ahogy zizeg a nád, ahogy csobban a víz;
de legjobban talán mégiscsak ezt szerettem:
a csöndet körülöttem s a kék eget felettem.









Rónay György (1913-1978), József Attila-díjas költő, író, műfordító,
esszéíró, irodalomkritikus, irodalomtörténész, országgyűlési képviselő.