Bach: Goldberg variáció.....

saját fotóm: Vízparton...(H.Gy.)
Készült a sárvári Csónakázó-tónál...

A harmincadik Goldberg variáció, a Quodlibet. 
Gitárokra hangszerelte és játssza Hassmann Péter.

https://www.youtube.com/watch?v=XDb4y_rIUxw

Johann Sebastian Bach (1685-1750),  barokk zeneszerző, orgonista,
hegedűművész, a protestáns egyházi zene jeles képviselője.

Babits Mihály: Psychoanalysis Christiana...

 

saját fotóm: Hunyor...(H.Gy.)

Mint a bókos szentek állnak a fülkében kívülről a szemnek kifaragva szépen, de befelé, hol a falnak fordul hátok, csak darabos szikla s durva törés tátog:            ilyen szentek vagyunk mi! Micsoda ős szirtből vágták ki lelkünket, hogy bús darabjai még érdesen csüngnek, érdesen, szennyesen s félig születetlen, hova nem süt a nap, hova nem fér a szem?            Krisztus urunk, segíts meg! Hallottunk ájtatós, régi faragókat, kik mindent egyforma türelemmel róttak, nem törődve, ki mit lát belőle s mit nem: tudva, hogy mindent lát gazdájuk, az Isten.            Bár ilyenek lennénk mi! Úgyis csak az Úr lát mindenki szemével, s hamit temagadból szégyenkezve nézel, tudd meg, lelkem, s borzadj, mert szemeden által az Isten is nézi, az Isten is látja!            Krisztus urunk, segíts meg! Óh jaj, hova bújhatsz, te magadnak-réme, amikor magad vagy az Ítélő kéme?! Strucc-mód fur a percek vak fövenye alá balga fejünk, – s így ér a félig-kész Halál,            s akkor mivé leszünk mi? Gyónatlan és vakon, az évek szennyével löknek egy szemétre a hibás cseréppel, melynek nincs csörgője, s íze mindörökre elrontva, mosatlan hull vissza a rögbe.            Krisztus urunk, segíts meg! Ki farag valaha bennünket egészre, ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne, ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló, legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?            Szenvedésre lettünk mi. Szenvedni annyi, mint diadalt aratni: Óh hány éles vasnak kell rajtunk faragni, míg méltók nem leszünk, hogy az Ég királya beállítson majdan szobros csarnokába.            Krisztus urunk, segíts meg! Szentistváni Babits Mihály (1883-1941), teljes nevén: Babits Mihály László Ákos költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja, a Nyugat  első nemzedékének tagja.

Hálás vagyok....

   HÁLÁS VAGYOK:
…a feleségért, aki azt mondja, csak szendvics lesz ma vacsorára, mert az estét velem tölti itthon,
  és nem valaki mással. 
…a fiatal lányomért, ki azért panaszkodik, hogy mosogatnia kell, mert ez azt jelenti, hogy itthon van, 
  és nem az utcán kóborol.
…az adókért, amelyeket ki kell fizessek, mert azt jelenti, hogy alkalmazott vagyok, van munkahelyem.
…a takarításért egy vacsora után, mert azt jelenti, hogy barátaimmal tölthettem egy estét.

…a ruhákért, amelyek egy kicsit szűkek, mert van elég ennivalóm.
…az árnyékomért, mert kint lehetek a napfényben.
…hogy nyírhatom a füvet, pucolhatom az ablakot, javíthatom a csatornát, mert azt jelenti,
   hogy van házam, otthonom.
…a parkolóhelyért a parkoló legmesszibb pontján, mert ez azt jelenti, hogy tudok járni és még autóm is van.
…a nagy fűtésszámláért, mert azt jelenti, hogy melegben voltam a télen.
…hogy a templomban mögöttem ülő hölgy falsul énekel, mert ez azt jelenti, hogy hallok.
…a mosni- meg vasalni valóért, mert azt jelenti, hogy van ruhám.
…az esti fáradtságért és izomlázért, mert azt jelenti, hogy tudtam keményen dolgozni.
…hogy meghallom hajnalban az óra csengését, mert ez azt jelenti, hogy élek.
...És végül hálás vagyok a túl sok e-mailért, amit kapok, mert azt jelenti, van családom és sok barátom,
   akik szeretnek engem, és rám gondolnak.

(Forrás: Internet)

Bozzay Margit: Isten vésője...kalapácsa...

saját fotóm: Virág a kövek között...(H.Gy.)

Először: észre se vettem, amikor csepp
Gyerekfejjel éreztem az igaztalan bántást,
Ami esett velem. Másodszor: fellázadtam,
És szilajul, pogányul - csak azért se-t mondtam.
Még később: a dac megnőtt bennem és gyűlölni
Kezdtem mindenkit, aki bántott vagy hitem szerint
Nem szeretett. Azután begubóztam... Szöktem
Az emberektől, féltem tőlük és külön világ,
Külön törvény épült fel bennem.

Pogány világ és hazug törvény, amely
Teóriámban a "szemet szemért" alapján állott,
És amely soha semmit meg nem bocsátott,
De mindent jégre tett. Amely igaz,
Valójában sohasem fizetett rosszal a rosszért,
De mindig gőgösen állapította meg:
- Én vagyok a jó... és ők a gonoszok...
Egyszer azután sok évvel később,egy szörnyű
Bántás után, amelyben majd elpusztultam,
De amelyből Isten keze: mint pelyhet az ujjam
Ragadott ki... felnyílt a szemem.

Azóta... Látok!!! Látom Isten vésőjét,
Kalapácsát rajtam, amely idomít, formáz,
Farag és amelynek ugyanaz vagyok,
Ami a szobrásznak az anyag...
Nem az az érték bennem, hogy kő és hidegen fehér,
Hanem az, ami lesz... ha lélegzeni kezd.
Persze, eleinte a kő is, mint az emberi test,
Felsír, tiltakozik, lázong, nem akar
Részeket elveszteni, fájni, más lenni,
Mint ami, de a szobrász vési, veri
És mert nem fárad el és nem hagyja abba,
Egy nap - kész lesz a mű - amelyhez
A márvány, a legszebb is - csak anyagot adott.

Én is anyag vagyok csak Isten kezében
És nem is örök márvány, csak hitvány
Sárarany, amelyet Isten vésője, kalapácsa
Fúr, farag, formáz, kovácsol, ejt el,
És emel fel újra. S mióta látom ezt,
Nincs a szívemben harag senki ellen,
Aki rossz, igaztalan volt hozzám,
Aki bántott. Azóta mindent megbocsátok,
Mert tudom, hogy ők: a kalapács és a véső
És ők azok, szegények, akiket szánni,
Sajnálni kell... Sajnálni, mert nem bírtak
- Anyagok - csak Eszközök - lenni...
Kis fokok Jákób létrájában, amely a földtől
Az égig ér és amelyen azok, akiket a véső,
A kalapács már jóvá faragott: elindulnak egyszer.

Kis aprócska, szegény - Eszközemberek.
Szeretném összeszedni őket, mind, körém,
Valamennyinek a kezét a kezembe fogni,
És hálás szeretettel, csókkal megköszönni,
Hogy tudtak akartak, mertek rosszak,
Embertelenek lenni és önző, kis, buta,
Hazug, mulandó dolgokért kockára tenni
Az Értelmet... A Célt...

Isten vésője, kalapácsa... Sokszor fáj,
Sebez, vérzik a helye, de akit munkába fogott:
Tudja, hogy a szíve csak akkor lesz rész
Isten szívéből, ha nem, mint mondják:
"Arany szíve van," hanem élő...igazi...emberi szíve...

Bozzay Margit (1893-1942) magyar író, újságíró.

Az igazi hit...

AUGUSZTUS 5.

"Mondták azért néki: mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük? Felelt Jézus: Az az Isten dolga, hogy higgyetek abban, akit Ő küldött."  (János 6: 28-29)

Jézus körül tolongó kíváncsi tömeg nem kapott éltető erőt. A szenvedő asszony azonban, aki hittel érintette
meg Jézust, meggyógyult. A lelki dolgokban is ez a különbség a véletlen kapcsolat és a hit érintése között. Ha Krisztusban csupán mint a világ Megváltójában hiszünk, lelkünk soha nem fog meggyógyulni. A hit, amely üdvösséghez vezet, nem csupán az evangélium igazságainak puszta elfogadása. Az igazi hit az, amely
személyes Megváltójaként fogadja el Krisztust. Isten azért adta egyszülött Fiát, hogy mivel hiszek, el ne
vesszek, hanem örök életem legyen (János 3:16). Amikor Krisztushoz fordulok, ahogy Igéje javasolja, hinnem
kell, hogy megmentő kegyelmében részesít. Azt az életet amelyet most élek, "az Isten Fiában való hitben" kell élnem, "aki szeretett engem, és Önmagát adta érettem" (Galata 2: 20)

      Sokan a hitet csak állásfoglalásnak tartják. A megmentő hit azonban egyezség, amely által azok, akik befogadják Krisztust, szövetséges viszonyba lépnek Istennel. Az élő hit az erő fokozódását, a gyermeki bizalmat jelenti, amely által Krisztus kegyelméből a lélek diadalmas hatalommá lesz.

(A nagy Orvos lábnyomán, 36-37.o.)

Visszautasított ajándék...

(H.Gy.) Egy végzős egyetemista fiú már hónapok óta kinézett magának egy sportkocsit az egyik autószalonban. Tudta, apjának nem okozna gondot, hogy megvegye neki, ezért volt olyan bátor, és ezt kérte magának ajándékba annak örömére, hogy befejezi az egyetemet. A fiú véletlenül megtalálta az apja íróasztalán a kocsi megrendelőlapját. Nagyon megörült, hogy meg fogja kapni a kocsit, és izgatottan várta a diplomaosztó napját. Amikor végre eljött a nagy nap, és megkapta a diplomáját, édesapja behívta az irodájába, és ezt mondta: - Fiam! Büszke vagyok rád, és nagyon szeretlek! Örülök, hogy ilyen jól helyt álltál az egyetemen, és most elkezdheted a nagybetűs életet. Hadd nyújtsam át sok szeretettel ezt az ajándékot - és erre egy szép díszdobozt vett elő. A fiú izgatottan kezdte el kinyitni a dobozt, és döbbenten látta, hogy egy Biblia volt benne, melybe arannyal bele volt gravírozva a neve. Nagyon mérges lett és ezt üvöltötte: - Apám! Van egy csomó pénzed és erre csak egy Bibliát vagy képes ajándékba adni!? - Végül mérgében elrohant, és otthagyta a Bibliát a kis díszdobozban. Évekkel később a fiú nagyon sikeres lett az üzleti életben. Jó állása volt, csodálatos családja. Egyik nap eszébe jutott az édesapja, hogy meg kellene látogatnia. A diplomaosztó napja óta nem látta. Miközben ezen gondolkodott, telefonon hívták, és közölték vele a szomorú hírt, hogy az édesapja meghalt. Amikor elkezdte intézni a temetés körüli teendőket, elment az apja házába, mivel szüksége volt néhány hivatalos papírra. Amint belépett a házba, szomorúság és megbánás fogta el. Apja iratai között keresgélve megtalálta azt a Bibliát, amit kapott tőle. Érintetlenül ott volt az asztalán, ahogy azt ő ott hagyta. Könnyes szemmel nyitotta ki, és az első oldalon a Máté 7:11 szerepelt apja kézírásával: "Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?"  És ahogy olvasta ezt az igét, a Biblia hátuljából kicsúszott egy slusszkulcs. Annak a sportkocsinak a kulcsa, amit apjától kért. A bilétáján a szalon neve, ahol átveheti, és egy megjegyzés: "FIZETVE". Milyen sok alkalommal utasítjuk vissza Jézus ajándékait, csak azért, mert nem abban a csomagolásban kapjuk, mint ahogyan azt kértük!

A KÜLÖNÖS RUHA

saját fotóm: Bodzavirág (H.Gy.)

Szenvedésed
Isten-adta ruhád.
Először sehogyan se illik rád.
Úgy találod, hogy nagy neked.
Belenőhetsz, ha békén viseled..

S ha Isten ráteszi áldó kezét,
erőt arra is ád,
hogy úgy viseld végül a szenvedést,
mint drága ünneplőruhát.


M. Feesche után németből fordította Túrmezei Erzsébet (1912-2000), 
 evangélikus költő, műfordító, tanár

Weöres Sándor: Vonj sugaradba

Fotó: Poldijoe...

Vonj sugaradba Istenem! 
mint madár a fészkére, szállnék hozzád, 
de látod, a rét örömei közt 
elpattant a szárnyam csontja. 
Végy kosaradba Istenem! 
mint hal a horogra, sietnék hozzád, 
de látod, a gyűrűző mélynek 
rám-tekeredett ezernyi hínárja. 
Lelkemet mért áztatod 
maró-lúgban évek óta, 
ha sose végzel a mosással? 
Kondérodban a tüzes lé 
minek fortyog körülöttem, 
ha sohase puhulok meg? 
Mit akarsz szőni belőlem, 
ha mindig szétmállok, mint a szecska; 
Gonoszaid megtérnek, de hozzám 
sose jön el a te országod. 
Szívemet kétféle húzás tépi, 
egyre lyukasabb, egyre zavartabb – 
ládd-e, sokszor már azt se tudom, 
melyik a te horgod zsinegje 
s melyik a mélység inda-köteléke. 
Vonj hevesebben! ön-erőmből 
nem jutok én soha hozzád.

Weöres Sándor (1913-1989),  Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, író, műfordító, 
irodalomtudós. Felesége Károlyi Amy költő volt.

Bruno Ferrero: A gyerekek (még) tudják......

Árvai Márta fotója kisunokájáról, Miklóskáról...
Címe: Égbe mutató ujjacska.

„Nem sokkal a kistestvére születése után a kis Sanyi azt kérte a szüleitől,
hogy hagyják egyedül a kisöccsével. A szülők féltek attól, hogy Sanyi, mint
minden négy év körüli gyerek, féltékeny testvérére, ezért bántani fogja,
vagy megrázza, így ezt nem engedték neki. De Sanyi nem mutatkozott
féltékenynek. Kedvesen bánt a gyerekkel és egyre gyakrabban kérte, hogy
hadd maradjon vele egyedül. A szülők végül beleegyeztek. Sanyi
izgatottan ment be a kistestvére szobájába, de az ajtót nem csukta be rendesen,
így a nyíláson át a kíváncsi szülők megfigyelhették, mi folyik majd odabenn.
Látták, ahogy Sanyi odamegy a kisöccse ágyához, arcát az ő arcának
szorítja, és halkan azt mondja:
- Öcsikém, mondd meg nekem, milyen az Isten. Már kezdem elfelejteni.

(Dan Millman nyomán)

„A gyerekek tudják, hogy milyen Isten, de egy
olyan világba születnek, amely mindent megtesz
azért, hogy a leggyorsabban elfelejtsék ezt.„


(Bruno Ferrero,  1943. június 2. — 2006. április 15. olasz író és politikus)

Gary Chapman: Öt szeretetnyelv a házasságban...

saját fotóm: Fehér jázmin a sárvári Arborétumban...
(H.Gy.)

Gyakran megtörténik, hogy a szeretett személy a
szerelmi lángolás abbahagyása után nem érzi,
nem fogja fel, hogy társa szereti őt. Sok házastársi
kapcsolat szenved kárt emiatt. Pedig a megoldás
egyszerű: fel kell ismernünk és meg kell tanulnunk társunk
 "szeretet-nyelvét".

Az öt szeretetnyelv a következő:

Elismerő szavak - A hallható szeretet

Minőségi idő      - Az odafigyelő szeretet

Ajándékozás      - A megfogható szeretet

Szívességek       - A készséges szeretet

Testi érintés       - Az átkaroló szeretet

Gary Chapman: Egymásra hangolva c. könyvéből...Gary Chapman (1938-   ), keresztény író, párkapcsolati szakértő, házassági tanácsadó, 
Az öt szeretetnyelv pár- és pszichoterápiai fogalom megalkotója

E.G.White: Boldog Otthon...

Árvai Márta festménye...

E könyv az elfoglalt szülők számára egyszerre egyfajta kézikönyv vagy összefoglaló mű 
és minta vagy példa arra, aminek és amivé az otthonnak lennie kell. A sok kérdésre itt
van a válasz, a bölcsesség szava a mennyei Atyától. 

http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/bo/toc.htm

E.G.White (1827 - 1915), amerikai keresztény írónő
Írásai: http://www.adventista.hu/egwhite/

NEW START életmód legfontosabb gyógyító tényezői...

A NEW-START egy angol mozaikszó - összetevői már régóta
szolgálnak az egészséges életmód 8 alapkövének bemutatására.

• Nutrition / Táplálkozás
• Exercise / Testmozgás
• Water / Víz
  
• Sunshine / Napfény
• Temperance / Mértékletesség
• Air / Levegő
• Rest / Pihenés
• Trust / Bizalom

"Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, 
és légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek."
(3. János 1:2) 

Közel van...(ének)

Árvai Márta festménye...

https://www.youtube.com/watch?v=hoOSGtPA4JM

Közel van már az a nap, mikor az ég s föld elmúlnak. 
Nem lesz többé sötétség, sem fájdalom sem szenvedés.
Örök béke s öröm vár, Jézusomnak oldalán.
Mily csodás, mily dicső lesz az a nap.
Oly csodás találkozás, mikor Jézus előttem áll. 
Fénylő arcát nézhetem, és rám ragyog a kegyelem.
Nyújtja átszegzett kezét, és vezet új hazám felé.
Mily csodás, mily dicső lesz az a nap.

Nem lesz bánat és gyász, terhet nem viszel tovább. 
Nem lesz kínzó fájdalom, könny sem lesz az arcodon.
Őt dicsérjük szüntelen, Ki értünk halt a kereszten.
Mily csodás, mily dicső lesz az a nap.

További énekek az alábbi linken meghallgathatóak Árvai Márta szerkesztésében:
https://www.youtube.com/@maranatha3071/videos

Hermann Schneider: A legfőbb tekintély....

saját fotóm: Fehér tölcsérek...(H.Gy.)

„Számomra a Biblia örök igazság és a legfőbb tekintély. Arra igyekszem, hogy gondolkodásomat
és cselekvésemet hozzá igazítsam, és neki alárendeljem. Megrendít a Biblia Igéjének szentsége
és ereje. Érzem, hogy személyesen nekem szól, és átvilágít engem.”

Hermann Schneider (részecskefizikus)

Gyökössy Endre: A tolvaj...

saját fotóm: Vízimalom...(H.Gy.)

Kettőt csöngettek. Ismerte jól ezt a kettős, rövid berregést. Csak Janó, öreg barátja lehetett. Félretolta az írógépet, amelyen a vasárnapi igehirdetését kalapálta. Amíg megnyomta a kapunyitó-gombot, sóhajnyi fohásszal türelmet kért Gazdájától, hogy hatodszor is végig tudja hallgatni barátja gázolásának történetét s hogy végre valami gyógyító szót mondhasson neki, különben a zárt osztályra kerül.

            Valóban Janó nyitott be. Fehér haja csapzottan lógott homlokába. Még görnyedtebb és sápadtabb volt, mint legutóbb. Borostás arcán még mélyebbek lettek a meg-megvonagló ráncok. Tétován köszönt, ledobta magát az öreg fotelba. Egyik kezével lefogta a másikat, hogy ne reszkessen.

            Ő is leült vele szemben. Beásta magát díványa sarkába. Tudta, Janó most is kényszeres aprólékossággal mond el majd mindent. – Már kezdte is, hogy negyvennel se ment, előtte rozoga Zil, mögötte egy Skoda, amikor az autóút melletti kocsmából kidülöngélt a svájcisapkás, overallos férfi – és neki a délutáni csúcsforgalomban az autóútnak, hogy átevickéljen rajta.

            Egy csattanás, zökkenés -, fékezett, de a Skoda meglökte. Rá a földre zuhant emberre. Csődület, rendőrség, mentők, vallatás, jegyzőkönyvezés. És következtek Janó kínosan aprólékos részletei. Már a sorrendjüket is ismerte: ki, mikor, kinek, mit mondott. Aztán jött a tárgyalás menete – ugyanígy. Majd, hogy végül fölmentették.

Pontosan szóról szóra; ma hatodszor hallgatta végig.

Valahányszor elérkezett a felmentő ítéletig, következtek – a de há-k.  Minden alkalommal valami más: ha fél perccel hamarébb fékez; ha a Skoda nem löki meg; ha tíz perccel később indul; ha aznap el sem indul; ha a fia kölcsönkéri az autót; ha egyáltalán nem is vesz gépkocsit…

Ő most is, mint mindig, elkérte barátjától a bírósági végzést, amit az szüntelen magánál hordott, és újra és újra felolvasott neki. Különös nyomatékkal az indoklást és végül hangosan tagoltan: „…bizonyítást nyert, az áldozat egyértelmű hibájából, a halálos gázolás vádja alól X. Y-t felmentem. Az eljárást ellene megszüntetem. Dátum, aláírás, pecsét.” S mindig hozzátette, amit még tudott.

Janó mindahányszor figyelmesen végighallgatta. Bólogatott, igazat adott neki, aztán azt mondta: de ha… és valami újabb lehetetlen lehetőséggel tovább gyötörte magát. Most is, mikor visszaadta neki a felolvasott végzést, belekezdett volna, de ő sajátos, belső kényszerítésre, szavába vágott:

-         Janó, te vasárnap úrvacsorát vettél?

Janó értelmetlenül meredt rá, mint aki nem érti, mit kérdeznek tőle. Ő megismételte:

-         Vasárnap úrvacsoráztál, ugye?

Barátja tétován bólintott, aztán hozzátette:

-         Hiszen láttál. Kezedből vettem a kenyeret.

-         Janókám, előtte nem hallottad az első kérdésben: Bűneid bocsánatára?

-         Hallottam – jött a válasz zavart hallgatás után.

-         És azt felelted rá: Hiszem és vallom… Janó, azt felelted?

-         Azt feleltem -, majd megismételte – igen, azt feleltem.

-         Janó, utána hirdettem – jól értsd, én csak hirdettem – bűneid bocsánatát, amit Isten meg is adott neked, nekem, mindenkinek, aki őszinte bűnbánattal állt ott, mint te is. Azután mit tettél?

-         Vettem a szent jegyeket.

-         És azután?

-         Énekeltem, imádkoztam, fogadtam az áldást, mint a többiek.

-         És azután?

-         Kimentem a templomból.

-         Janó, te visszajöttél!

-         Miért jöttem volna vissza?

-         Lopni.

Janó lelkészbarátja arcába meredt:

-         Hogy mondhatsz ilyet?

-         Többet loptál, mintha az ezüst kelyhet vitted volna el.

-         Jószóért jöttem és sértegetsz?

-         Csak kérdezlek, Janó, és azt állítom, hogy visszajöttél és visszaloptad bűneidet az Istentől, amiket kezébe tettél. Visszaloptad, hazavitted és ma ismét idehoztad. Idehoztad, vagy nem hoztad, Janó? Azt is, amit el sem akartál követni – a gázolást. Csak azt, az igaziakat nem? Sőt, megfellebbezted önmagadhoz Isten kegyelmes felmentő ítéletét. Ő megbocsátott – te nem! Tudod mi ez?

-          Mi? – kérdezte nagyon halkan öreg barátja.

-         Te mondd ki!

-         Hitetlenség? Gőg? Mind a kettő?

-         Az, Janó.

Annak elfutotta szemét a könny. Felállt. A lelkész is. Sokáig tartották egymást átölelve. Majd barátja kifordult a szobából és elment. Ő az ablakhoz lépett. A hűvös üveghez szorította homlokát. Még látta Janót elmenni a házuk előtt. Egyenesen, felemelt fejjel.

Mint régen.

(Forrás: Gyökössy Endre: Mai példázatok.)
Gyökössy Endre (1913-1997), református lelkész, pszichológus, egyházi író, költő.

Bruno Ferrero: Az öreg hegedű....

 

Egy árverésen a kikiáltó felemelt egy öreg hegedűt, ami tele volt repedésekkel,
és karcolásokkal. A húrok kilazultak, és a kikiáltó sem gondolta volna, hogy
megérné a fáradtságot, ha túl sokat vesződnének vele, de a rend kedvéért egy
apró mosoly kíséretében felemelte, megkérdezte, mit ajánlanának érte. Százezer
forintos kikiáltási árról indultak, majd lassan ötezrenként emelkedett az ár.
Százhúszezernél megállt. A kikiáltó, már emelte is a kalapácsot, hogy befejezze a
licitálást, amikor a terem mélyén egy ősz hajú ember felállt és kezébe fogta a vonót.
Egy zsebkendővel letörölte a poros hegedűt, meghúzta a húrokat, nyakához illesztette
a hangszert és olyan tiszta melódiát kezdett el játszani rajta, ami az angyalok énekéhez hasonlatos. Amikor abbahagyta, a kikiáltó nyugodt, mély hangon azt kérdezte: Kiad
egy milliót, kettőt, hármat? Hárommillió-háromszázért kelt el a hegedű.

Az emberek tapsoltak, de néhányan azt kérdezték: Mi változtatta meg a hegedű értékét?

A válasz rögtön megérkezett: A Mester érintése.

Régi poros, összekarcolt hangszerek vagyunk. De képesek vagyunk magasztos zenét játszani. Elég a Mester érintése. 

Bruno Ferrero,  1943. június 2. — 2006. április 15. olasz író és politikus

Pierre Abelard: Szombat esti himnusz

saját fotóm: A fák az égig nőnek...
(H.Gy.)

https://www.youtube.com/watch?v=TU_7m1m9lKs

Óh milyek s mekkorák
azok a szombatok,
mikkel az ég örök
udvara zeng s ragyog!
Törteknek pihenés,
bátraknak jutalom.
Isten lesz minden, és
mindenben Ő honol.

Ott fogad igazi
szent Jeruzsálemünk,
ahol a Béke lesz
örökös örömünk;
ahol a tény előtt
nem fut az epedés,
s nem lesz a vágy különb,
mint a teljesedés.

Mily király, mily udvar,
micsoda palota,
mily béke, nyugalom,
boldogság vár oda:
mondják el majd azok,
akik már élvezik,
ha tudják mondani
úgy ahogy érezik!

Mi pedig lelkünket
emeljük azalatt
s vágyaink mind e szent
hon felé szálljanak,
hogy Jeruzsálembe
Babilonból vidám
szívvel térjünk meg a
számkivetés után.

Ott minden bús tehert
levetve boldogan
Sionnak énekét
daloljuk gondtalan,
s malasztodért örök
hálákat zeng Neked,
mi Urunk, Királyunk,
üdvözült nemzeted!

Mert ott a szombatot
új szombat váltja fel,
szombatolók örök
ünnepe nem fogy el,
s nem érik végüket
az ujjongó dalok,
amiket harsogunk
mink és az angyalok.
Pierre Abélard (1079-1112), magyarosan Abelard Péter francia
skolasztikus filozófus, teológus és himnuszköltő.