Bozzay Margit: Isten vésője...kalapácsa...

saját fotóm: Virág a kövek között...(H.Gy.)

Először: észre se vettem, amikor csepp
Gyerekfejjel éreztem az igaztalan bántást,
Ami esett velem. Másodszor: fellázadtam,
És szilajul, pogányul - csak azért se-t mondtam.
Még később: a dac megnőtt bennem és gyűlölni
Kezdtem mindenkit, aki bántott vagy hitem szerint
Nem szeretett. Azután begubóztam... Szöktem
Az emberektől, féltem tőlük és külön világ,
Külön törvény épült fel bennem.

Pogány világ és hazug törvény, amely
Teóriámban a "szemet szemért" alapján állott,
És amely soha semmit meg nem bocsátott,
De mindent jégre tett. Amely igaz,
Valójában sohasem fizetett rosszal a rosszért,
De mindig gőgösen állapította meg:
- Én vagyok a jó... és ők a gonoszok...
Egyszer azután sok évvel később,egy szörnyű
Bántás után, amelyben majd elpusztultam,
De amelyből Isten keze: mint pelyhet az ujjam
Ragadott ki... felnyílt a szemem.

Azóta... Látok!!! Látom Isten vésőjét,
Kalapácsát rajtam, amely idomít, formáz,
Farag és amelynek ugyanaz vagyok,
Ami a szobrásznak az anyag...
Nem az az érték bennem, hogy kő és hidegen fehér,
Hanem az, ami lesz... ha lélegzeni kezd.
Persze, eleinte a kő is, mint az emberi test,
Felsír, tiltakozik, lázong, nem akar
Részeket elveszteni, fájni, más lenni,
Mint ami, de a szobrász vési, veri
És mert nem fárad el és nem hagyja abba,
Egy nap - kész lesz a mű - amelyhez
A márvány, a legszebb is - csak anyagot adott.

Én is anyag vagyok csak Isten kezében
És nem is örök márvány, csak hitvány
Sárarany, amelyet Isten vésője, kalapácsa
Fúr, farag, formáz, kovácsol, ejt el,
És emel fel újra. S mióta látom ezt,
Nincs a szívemben harag senki ellen,
Aki rossz, igaztalan volt hozzám,
Aki bántott. Azóta mindent megbocsátok,
Mert tudom, hogy ők: a kalapács és a véső
És ők azok, szegények, akiket szánni,
Sajnálni kell... Sajnálni, mert nem bírtak
- Anyagok - csak Eszközök - lenni...
Kis fokok Jákób létrájában, amely a földtől
Az égig ér és amelyen azok, akiket a véső,
A kalapács már jóvá faragott: elindulnak egyszer.

Kis aprócska, szegény - Eszközemberek.
Szeretném összeszedni őket, mind, körém,
Valamennyinek a kezét a kezembe fogni,
És hálás szeretettel, csókkal megköszönni,
Hogy tudtak akartak, mertek rosszak,
Embertelenek lenni és önző, kis, buta,
Hazug, mulandó dolgokért kockára tenni
Az Értelmet... A Célt...

Isten vésője, kalapácsa... Sokszor fáj,
Sebez, vérzik a helye, de akit munkába fogott:
Tudja, hogy a szíve csak akkor lesz rész
Isten szívéből, ha nem, mint mondják:
"Arany szíve van," hanem élő...igazi...emberi szíve...

Bozzay Margit (1893-1942) magyar író, újságíró.