2017. március 31., péntek

Rajki Miklós: A léleknek nem kell pénz...


                                                             Vadvirágos Kaposvár fotója...
                                                    


A léleknek nem kell pénz.
A lélek mindig valami szépet remél...
Kell neki mindennap egy pillanat,
Amikor valami szépet befogad,
És felerősítve sugározza tovább...
Hogy szebb legyen tőle a világ!

Ó, mily hű barátunk Jézus...(ének)

saját fotóm: Tükröződés...(H.Gy.)

https://www.youtube.com/watch?v=8yY0bcCCyv0
 A dal története: "Egy fiatal ír bevándorló, Joseph Scriven (1820-1886) nagyon beleszeretett egy fiatal hölgybe, és már tervezték házasságkötésüket. Azonban nem sokkal menyegzőjük napja előtt a leány vízbe fulladt. Scriven hónapokon át kesergett, és végtelen reménytelenségben élt. Végül Krisztushoz fordult, és Nála vigasztalást talált fájdalmára. Ebből a tapasztalatából fakadt az a kedves énekünk, amely már millió és millió fájó szívű embernek vigasztalást nyújtott. 


További énekek az alábbi linken meghallgathatóak Árvai Márta szerkesztésében:
https://www.youtube.com/@maranatha3071/videos

 

2017. március 29., szerda

Ben Carson: Mekkora az Isten?




Egy kisfiú megkérdezte az apukájától:
– Apu, mondd, mégis mekkora Isten?
Az apa ezt hallva az égre pillantott, és mert ott meglátott egy repülőt, visszakérdezett:
– Szerinted milyen nagy az a repülő?
A fiú így válaszolt:
– Hát kicsi, apa! Alig ­látom...
Ezután a férfi elvitte a kissrácot egy ­hangárhoz, megálltak az egyik ­repülővel szemben, és ott ismét megkérdezte tőle:
– És most mekkora ez a repülő?
A kisfiú elcsodálkozott:
– Ó, apu... hát hatalmas!
Ekkor így folytatta az apja: Pont így van ez a jó Istennel is. Az, hogy Ő mekkora, a távolságtól függ közted és közte.
Mert minél közelebb vagy hozzá, Ő annál nagyobb lesz az életedben, kicsim!

 :)
Benjamin Solomon "Ben" Carson (1951-    ), amerikai orvos életéről szóló film:
ÁLDOTT KEZEK:
http://adventvideo.hu/egyeb/k_aldott_kezek/

Gyökössy Endre: Van szabadító...

Árvai Márta: A jó pásztor c. festménye... 


"Amíg élünk, nem lesz olyan nap, hogy valamiképpen meg ne kísértessünk.
Mert van Kísértő.
Ám nem lehet olyan nap, amelyen meg ne szabadulhassunk.
Mert van Szabadító!” 




Dr. Gyökössy Endre (1913-1997), református lelkész és pszichológus.


Simone Weil: Hála mindenben...

Nelli préselt virágai...



„Az Isten iránti szeretet akkor tiszta, ha az 
öröm és a szenvedés egyenlő hálára indít.”

Simone Weil (1909-1943), francia írónő, filozófus

Luther Márton: Gondolatok az imáról...

saját fotóm: Virágos ablak...(H.Gy.)

„Nagy az Isten kegyelme és jósága. Ami néha késik ugyan, és ilyenkor úgy tűnik, mintha Isten várakoztatna minket, mielőtt megsegítene. De ha kitartunk a kö­nyörgésben és az esedezésben, akkor Isten végül irgalmasságának sokkal kiválóbb jelével örvendeztet meg, mintsem hittük vagy reméltük volna."


József tizenhárom esztendeig kiáltott az Úrhoz, és állhatatos imádságban kérte, hogy segítsen rajta. De minél tovább várt, annál rosszabb lett a sorsa, és minél többet imádkozott, annál több baj érte. Hasonlóan a mai hívekhez, akik gyakran kitartóan kiáltanak és könyörögnek az Úrhoz, de helyzetük nem javul, hanem mind gonoszabb és gonoszabb napok virradnak rájuk, éppúgy, mint annak idején Józsefre. Ám, ha Isten Józsefet – apjának, Jákobnak nagy örömére – előbb szabadítja meg, akkor Józsefből sosem lesz több birkapásztornál. Mivel azonban a segítség ennyi ideig váratott magára, Isten úrrá tehette őt egész Egyiptom fölött, hogy utána ne csak a hét szűk esztendőben tegyen sok jót, hanem még azután is, ami nem csupán Egyiptomnak vált javára mind az egyház, mind az állam kormányzása terén, hanem még a szomszéd országoknak is.

Velünk is hasonló szándékkal bánik az Úr… Mert az Úr Igéje soha és semmiképpen nem hazudhat: »Amit csak kérni fogtok az én nevemben, megteszem.« (Jn 4,13)” 
(A Házi posztillák prédikációgyűjteményből)


Luther Márton (1483-1546), protestáns reformáció szellemi atyja, lelkész, reformátor.
Ágoston-rendi szerzetesként lett teológus és professzor, a wittenbergi egyetem bibliatanára.
 

Luther Márton: Felfoghatatlan kincs...

(H.Gy.)

„A mi kincsünk akkora, hogy ésszel fel sem érhetjük. Hiszen ezért kell érte kemény harcban állnunk. Nem mondhatjuk tehát lekicsinylő hangon, mint ahogy a világ s némely balga lélek teszi, hogy nem kell a tantételeket olyan szigorúan venni, s miattuk a keresztyén szeretetet veszélyeztetni. Ha kisebb dolgokban – mondják – tévelyeg is valaki, de egyébként nagyjából egyetért velünk, hát engedjünk, s hunyjunk szemet a keresztyén testvéri egység kedvéért.
Nekünk nem kell az olyan béke és egység, amelyért Isten igéjét kellene elveszítenünk. Hiszen ezzel az örök életet is, és mindent elveszítenénk.
Ebben nem lehet engedni, sem a szeretet kedvéért megalkudni, hanem engedjen mindenki az igének – akár barát, akár ellenség. Mert nem külső, világi egységre kaptuk az igét, hanem örök életre. 
Majd teremt az ige egységet; ige nélkül  pedig úgysincs egység. 
Ne ajánlgasson hát nekünk senki olyan szeretetet, amelynek az ige vagy a hit volna az ára. Mert nem a szeretet, hanem az ige hoz örök életet, kegyelmet s minden mennyei kincset.”
(Az idézet a Luther Márton írásaiból összeállított, Jer, örvendjünk, keresztények! c. könyvből való)


Luther Márton (1483-1546), protestáns reformáció szellemi atyja, lelkész, reformátor.
Ágoston-rendi szerzetesként lett teológus és professzor, a wittenbergi egyetem bibliatanára.
 

Weöres Sándor: Az önvizsgálat legegyszerűbb módja...

saját fotóm: Pillangó a köveken...(H.Gy.)



Az önvizsgálat legegyszerűbb módja az imádság. Ha imádban Istennek gyónod meg hibáidat, ezzel bejárod személyednek minden zeg-zugát, mert az ember, imájában, őszintére vetkőzik Isten előtt; önmagának folyton hazudozik, de Istennek nem mer hazudni.

Weöres Sándor (1913-1989), Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, író, műfordító, irodalomtudós. Felesége Károlyi Amy költő volt.

Weöres Sándor: Az egyetlen menekülési mód...

saját fotóm: Zöld alagút a sárvári arborétumban...
(H.Gy.)
Az erény sosem erőszakos; ezzel szemben bármelyik álerény jelszava lehetne: Amit én nem teszek, másnak sem szabad. Az álerények fojtogatják a hitet, igazságot, erkölcsöt, tudást, szépséget; mindazt, ami az emberiség állandó kincse, megmérgezik, azáltal, hogy rájuk hivatkozva kötelezővé teszik saját töpörödöttségüket. A bűn nem akkor legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát és megfertőzi a felismerőérzéket. A sötétbe merülés, általános pusztulás, egyetemes kínszenvedés ellen mit tehetsz? Semmit és mindent. Embertársaidért nem tehetsz többet, mint hogy az egyetlen menekülési módot tudatod velük. Erőszakkal megmenteni senkit sem lehet, amikor az özön mindent beborít. Írmagját se tűrd magadban semmiféle érvényesülési szándéknak. Mert ahogy előbbre törtetsz az életben, úgy csúszol vissza önmagadban.


Weöres Sándor (1913-1989), Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, író,
műfordító, irodalomtudós. Felesége Károlyi Amy költő volt.

Weöres Sándor: A legveszélyesebb „házasság”...

saját fotóm: Pitypangok...(H.Gy.)



"A jelenkor legveszélyesebb ördögnásza: Érzelgősség úrnő és Propaganda úr egybekelése.
Bármi képtelenséget akar a propaganda elfogadtatni, úgy alakítja, hogy a tömeg
érzelgősségéből kiváltsa egyfelé a meghatódást, másfelé a fölháborodást, és nyert ügye van."


Weöres Sándor (1913-1989),  Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő,
író, műfordító, 
irodalomtudós. Felesége Károlyi Amy költő volt.

Weöres Sándor: Az isteni-szépről...




A természetben nincs semmi ízléstelen…
Az emberi szem vásári limlomhoz szokott
és nehezen igazodik az isteni-széphez.




Weöres Sándor (1913-1989),  Kossuth- és Baumgarten-díjas
magyar költő, író, műfordító, 
irodalomtudós. Felesége Károlyi Amy költő volt.

Weöres Sándor: Ifjak és vének szépsége...

saját fotóm: Fura fák...(H.Gy.)

Az ifjú arc, váltakozó vidám és szomorú tündéreivel: mozgalmas, szikrázó, örvénylő, csábító szépség. Az öreg arc, szilárd formáival, a ráncok egyenletes hálózatával: nem csábító, önmagában való, fenséges, nyugodt szépség. A mai embert az érzékiség rángatja, csak a csábító-szépet ismeri, s az öreg arc hatalmas szépségéhez kevésnek van szeme. S többnyire el is rútítják ifjú arcukat, nemiségük plakátját formálják belőle; s elrútítják öreg arcukat is, mert a fiatalság nyomorúságos roncsát őrizgetik rajta. Az egyéni ember irtózik a megvénüléstől: úgy fogadja, mint elgyengülést, tehetetlenné-válást, méltatlan megaláztatást. Az igaz ember nem irtózik a megvénüléstől, hiszen benne érheti el zavartalan kibontakozását; az ő évei lépcsők, egyre magasabbra. Ha nem félsz betegségtől, nyomortól, öregségtől, haláltól, semmiféle csapástól, részedre az öregség egyre biztosabb kiteljesülés lesz: a szegénység tehertelen szabadság, bármilyen nyomorékság gyarapodás…



Weöres Sándor (1913-1989),  Kossuth- és Baumgarten-díjas
magyar költő, író, műfordító, 
irodalomtudós. Felesége Károlyi Amy költő volt.

Juhász Gyula: A várta...

saját fotóm: Fahíd...(H.Gy.)


Fölégettem az összes hidakat, 
Egyedül állok örök ég alatt.

Nem kell a kincs és nincs már szerelem, 
Csak a magány s szegénység van velem.

Nem lázadok már és nem álmodom 
És nem sírok a földi romokon.

Meghaltam sokszor és nem élek én. 
De mindeneknek bánata enyém.

Jövő minden reményét ringatom, 
Mint a vihart és fészket a falomb.

Így állok örök békességbe már
S az Istent várom, aki földre száll.

Juhász Gyula (1883-1937) magyar költő. A 20. század első felében Magyarország egyik
legelismertebb költője, József Attila előtt a magyarság sorsának egyik legjelentősebb 
magyar lírai kifejezője.

Schopenhauer: Emberi sündisznók vagyunk...

saját fotóm: süni...(H.Gy.)

„Az ember a sündisznókhoz hasonlít, akiknek az a fő problémájuk, hogy olyan helyzetet találjanak, amelyben melegíthetik egymást, így megmenekülnek a fagyhaláltól. Egyidejűleg azonban meg kell tartaniuk a szükséges távolságot, nehogy tüskéikkel megsebezzék egymást. A két ellentétes szükséglet között ide-oda ingadoznak egymás felé és egymástól , így csak kissé képesek egymást melegíteni. 

Az a távolság, mely megvéd minket a mások tüskéitől, csak kevés melegséget és vigaszt nyújt.”

Arthur Schopenhauer (1788-1860)

2017. március 25., szombat

Reményik Sándor: Utolsó munkás...

Poldijoe fotója...



A nap leszáll, és szőlőhegyed ormát
Aranyozza az alkony, Istenem.
Munkásaidat látom fenn mozogni,
Apró bogárkák, serény hangya-népek,
Ki kapál, ki vesszőt metsz, ki szüretel.
Munkálkodjatok, míg nappal vagyon:
Mondtad s elküldted mindannyiokat.
Mentek. Ki hajnalban, ki délelőtt, ki délben.
Verejtékük hullt zord szőlőhegyedre,
És felszállt áldozati páraként
S virágillat lett: édes öntudat
És boldog, tiszta lelkiismeret.
Hogy sürögnek ott fenn a húnyó napban,
Aranyként csillan szürke hangya-testük,
Már készülődnek lassanként haza, -
Egy óra még, és itt van a sötét.

Sötét, sötét: hogy száll a szörnyű szó,
Éjszaka: hogy suhognak szárnyaid,
Mily félelmes vagy, mily irtózatos,
Még annak is, ki dolgozott napestig,
Hát még annak, kit elhagyott a hajnal,
És elhagyott a délelőtt s a dél
S kit a hanyatló nap is így talál:
Hivalkodva és haszontalanul.

Álltam valami messze piacon,
És tarka rongyként ráztam lelkemet,
Így tűnt a hajnal, így futott a dél,
És így jött rám a késő alkonyat.
Utolsó munkás és utolsó óra -
Most itt állok a szőlőhegy tövén,
Napszámodba szegődnék, Istenem.
Egy óra még, és itt van a sötét.

Ezt az utolsó órát add nekem.


Reményik Sándor (1890-1941) költő, a két világháború közötti 
erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja.

Reményik Sándor: Gyógyíts meg!


 

Én Istenem, gyógyíts meg engemet! 
Nézd: elszárad a fám,
A testem-lelkem fája…
De épek még a gyökerek talán.
A tompa, tunya tespedés alatt,
Gyökereimben: érzem magamat,
És ott zsong millió melódiám.
Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Hiszen – nem is éltem igazában.
Csak úgy éltem, mint lepke a bábban,
Csak úgy éltem, mint árnyék a fényben:
Rólam gondolt roppant gondolatod
Torz árnyékaképen.
Egy kóbor szellő néha-néha
Valami balzsam-illatot hozott.
Akkor megéreztem: ez az élet,
S megéreztem a Te közelléted, –
S maradtam mégis torz és átkozott.
Én Istenem, gyógyíts meg engemet.
Én szeretni és adni akarok:
Egy harmatcseppért is – tengereket.
S most tengereket látok felém jönni,
És nem maradt egy könnyem – megköszönni.


Reményik Sándor (1890-1941) költő, a két világháború közötti 
erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja.

2017. március 24., péntek

Bódás János: Lehetetlen

saját fotóm: Fahíd a tóparton...(H.Gy.)

Te azt mondod, hogy lehetetlen
    És leereszted a kezed,
Csüggedt-fásultan belenyugszol:
Ha nem lehet, hát nem lehet!

Te azt mondod, hogy lehetetlen
S befagy az ajkad, a szíved,
Már alig mersz, s kihal belőled
Minden nagy, hősi lendület.

S miattad dúlhat itt a gazság.
Fertőzhet a bűn, a kapzsiság.
Hagyod, hadd rohanjon vesztébe
Dühödt őrültként a világ.

Hát mit tehetnék? Nincs hatalmam;
Se szó, se vér, se könny, se jaj,
Se ész, se fegyver nem segít már,
Se ezer nábob, se arany…

Legyen, mi lesz… Ha ég az erdő,
Ki oltja el, s mit ér a gát,
Ha a tenger kilép medréből,
S dühödt őrültként dobálja magát?

Lehetetlen, – hát lehetetlen!
Méreggel, átokkal teli a világ,
– szenny, láz, kelevény már!
Lehetetlen megmenteni.

Így szólsz, mert hitvány, nyavalyás vagy,
S tapló van melleden belül.
És nem tudod, hogy a hívőnek
A lehetetlen sikerül!

Szavára forrás kél a pusztán,
A néma szól, a béna megy,
Manna hull, a hegyre hág a tenger,
Vagy tengerbe lép a hegy!

Szeretet lesz a gyűlöletből,
A büszke megalázkodik,
A kapzsi ingét odaadja,
S a káromló imádkozik!

Vízen járhatsz, tűzön mehetsz át,
Ha hiszel! – s mindez nem mese,
Példák beszélnek, nézd, körülvesz
A „bizonyságok fellege”!

Higgy, és minden lehet! Ne ejtsd
Le csüggedt-fáradtan fejed.
Lehet béke, lehet bocsánat,
Új élet, jóság, szeretet...

Erő, fegyver, ész, pénz, ravaszság,
Könyörgés – semmi nem segít:
De megmentheti a világot
A legnagyobb erő: A HIT!
Bódás János (1905 – 1987),  református lelkész, költő

Reményik Sándor: A Bethesda partján


Harmincnyolc esztendeig volt beteg...
Harmincnyolc év... ó idő-rengeteg,
Ó csigalassan kúszó nappalok,
Ó végevárhatatlan éjjelek!
Ó zaj, mely őrjít, ó csend, mely gyötör,
Ó tehetetlen kín, maró csömör,
Ó nagy alkalmak örökre múlása,
Kis, édes percek tovasuhanása
Hasztalanul, megfoghatatlanul, -
Hiába termett datolyát a pálma
S hajtott ki az olajfa vigaszul.
Harmincnyolc esztendeig volt beteg,
Mindenki terhe, magának teher, -
Harmincnyolc ólomlábú év alatt
A fátum mindent elcserél-kever
A lélekben, a mély műhely-homályban.
Ez a szív kővé keményedhetett,
Túlcsordulhatott alázatosságban,
Harmincnyolc esztendeig volt beteg:
Ha ártatlan volt, bűnössé lett tőle,
Ha bűnös volt, kitisztult hófehérre,
Ha volt önérzet benne: ronggyá válott,
Ha volt szikla-dac: finom porrá mállott,
Feküdt a tóparton, s a tóba nézett...
A Tó, ez volt az egyetlen igézet.
A Tó, a Bethesda, a gyógyulás:
Leszállani szent, megszállott vizébe,
Mikor rájön a nagy 'háborodás',
Mikor rászáll az Isten angyala,
Súlyos szárnyával sújtja a habot,
S gyöngy-buborékként a titkos mélyből
Fakadnak a megmentő balzsamok.
A Tó... közel volt, s mégis messze volt,
Elérhetetlen, mint a csillagok.
A többiek mégis csak lejutottak,
Lejutottak a bénák, a vakok,
Valaki vitte, támogatta őket,
Hadd lépjenek a vízbe legelsőnek,
S ki soká tűrt, sokáig vérezett,
Egyszer mégis elsőnek érkezett.
Csak ő, csak ő nem érkezett oda...
Nem volt, ki támogassa, levigye,
Talán oly súlyos volt, oly tehetetlen,
Oly bűnös élő-halott teteme,
Hogy ember-erő el nem bírta többé.
Elmúlt megint a szent háborodás,
A nagy alkalom, a boldog varázs,
Elszállt megint az Isten angyala.
A halott öröm utolsó leánya:
A halványzöld fürtű tündér-remény,
Az is a világ végére szökött.
Éj lett, ragyogtak irgalmatlanul
A csillagok a Bethesda fölött.
De másnap reggel Jézus arra jött.


Reményik Sándor (1890-1941) költő, a két világháború közötti 
erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja.

2017. március 23., csütörtök

Végy emberszámba mindenkit!





Egy napon, amikor vége volt a halhús csomagoló szakmunkás munkaidejének, benézett az egyik hűtőkamrába, hogy valamit leellenőrizzen, magára zárta az ajtót véletlenül és ott ragadt fogságban a hűtőtérben.
Erőteljesen verte az ajtót és elkezdett kiabálni, de senki sem hallotta. A munkások java már hazament és gyakorlatilag nem lehetett hallani az ajtó vastagsága miatt a segélykiáltásokat. Öt órát töltött el a hűtőtérben, már a halál küszöbére került.
Egyszerre csak kinyílt az ajtó. A biztonsági őr bejött és kimentette őt.
Ennek az esetnek a kapcsán megkérdezték az őrt, hogy jutott az eszébe, hogy kinyissa ezt az ajtót, amikor az nem tartozik a munkakörébe? Ő elmagyarázta ezt:
Ebben a gyárban dolgozom már 35 éve. Alkalmazottak százai jönnek a gyárba minden nap, de ő volt az egyetlen, aki köszönt nekem reggelenként és elköszönt tőlem esténként. A többi dolgozó úgy kezelt engem, mintha láthatatlan lennék.
Ma, mint rendesen, mondta nekem, hogy "Jó reggelt!" de nem hallottam elköszönni, hogy "Viszontlátásra holnap!"
Én mindig, minden nap türelmetlenül várom ezeket a szavakat, "Helló, Jó napot" és azt, hogy "Szia, viszontlátásra holnap"
Mivel tudtam, hogy még nem köszönt el tőlem, gondoltam, hogy valahol az épületben kell lennie, és elkezdtem keresni....és addig kerestem, amíg meg nem találtam!
És mindez csak a köszönés miatt!

(Forrás: Internet)

2017. március 22., szerda

Antoine de Saint-Exupéry: Tedd rendbe magadat (is)....

saját fotóm: A nagy kékség...(H.Gy.)


„Miután reggel gondosan rendbe szedte magát az
ember, gondosan rendbe kell szednie a bolygóját is.” 



Antoine de Saint-Exupéry (1900-1944) francia író és pilóta. 

2017. március 20., hétfő

Spurgeon: Ez életünk alapja!

(H.Gy.)

"Az Isten Igéjével való foglalkozás helyes módja nem csupán az, hogy elmélkedünk
rajta, vagy megtanuljuk, mint a diákok – hanem hogy ez alapján élünk."

C.H. Spurgeon (1834-1892), angol megújult baptista prédikátor volt, aki a mai napig hatással van
egyes keresztény felekezetekre. A keresztény világban a prédikátorok fejedelmeként tartják számon.

2017. március 19., vasárnap

Pongrácz Róbert: Gondolatok 2017-re...

saját fotóm: Fehér szirmok...(H.Gy.)

Kedves Barátom, Ismerősöm! Kedves Olvasó!

Vajon mit tartogat számodra és számomra az idei esztendő, az immár jó néhány hete
elkezdődött polgári év? Ha azt felelné bárki közülünk, hogy „ezt egyedül a jó Isten tudja”,
helyesen válaszolna, ez a megállapítás mégis kiegészítésre szorul. 
Az új év elé nézve mindig ilyen-olyan vágyak, félelmek, netán elrendezetlen gondok,
sokaknak betegségek, és főleg feladatok, elvégzendő munkák tódulnak elénk, kelnek egymással
birokra bennünk. Ha bizalommal azt mondjuk, hogy egyedül a mindenható Isten tudja a jövőt,
és azt, hogy mit hoz személyesen nekünk ez az év ‒ mondom ‒, helyesen válaszoltunk,
de nem kielégítően, mert vannak dolgok, tényezők, amelyek rajtunk is múlnak, és olyan
tények is, amelyeket az Isten a bibliai próféciákban előre kijelentett a jövőnket illetően,
s ezek megismerhetők. Bizony, legkönnyebb az élő Istenre áthárítani a felelősségünket, ahelyett,
hogy ezt mi hordoznánk kellő módon és lelkülettel. Ezért jogos lehet benned az a kérdés, hogy hol
a határ az Istenbe vetett bizalom és a saját életünkért vállalt felelősséghordozás között? A
válaszom kézenfekvő: Száz százalékig bízzam az Úrban, és száz százalékig tegyem meg a tőlem
telhetőt minden téren, de úgy, ahogyan azt Ő kéri tőlem, vagy ahogyan ennek az Isten örülne a
Bibliában adott iránymutatásának megfelelően. 
Mi az, amit biztosan tudhatunk a jövőnket illetően? Persze ki lehet abból is indulni, hogy
„segíts magadon, és az Isten is megsegít”, de mennyivel jobban hangzik, és igazabb is, hogy
„segíts másokon, és az Úr téged is megsegít”. A segítségnyújtásnak, a helytállásnak és a másokért
vállalt szolgálatoknak és felelősséghordozásnak pedig sokféle formája van. Lehet úgy is segíteni
valakin, hogy észre sem veszi, de ha nem segítettél volna, nagyon hiányozna neki. Ezt jelenti az,
hogy „a jobb kezed nem tudja, mit cselekszik a bal”. Ne kürtöltess magad előtt, tedd a jót, de adj
hozzá megfontolást és tudást is, hogy a segítségnyújtás megfelelő esetben, megfelelő időben,
megfelelő lelkülettel és önmagadat elfeledve történjen. Gyógyítson, emeljen, helyreállítson az a
szolgálat, hogy aki segítséget kapott, az is tehessen valamit másokért minél előbb. Jót tenni
kiváltság és öröm, mert Jézusért és Jézusnak tesszük (vö. Mt 25,40). 
Mi az, amire számíthatunk még ebben az esztendőben? Bizony lesz benne küzdelem és nehézség,
lesz benne öröm is, de éppen annyi szenvedés is, amennyi a jellemünk formálódásához szükséges,
és amit a mennyei patikamérlegen mértek ki, minden esetben úgy, hogy el tudjuk azt hordozni,
ha imádságban és Istenben bízva talál bennünket. A keresztény hívő ember tudja, hogy minden
embernek ugyanaz az ellensége, a bukott angyalfejdelem, a bűn és az önzés szerzője, aki
„ordító oroszlánként körbejár, keresve, hogy kit nyeljen el” (1Pt 5,8‒9), és akinek ellen lehet
állni a hitben, de csakis azoknak, akik az értük meghalt és feltámadt Jézus Krisztust választották
életük Urának, hitük szerzőjének és bevégzőjének minden nap. Igen, lesznek küzdelmek és
szenvedések, és minél előbbre haladunk most a végidőben, Jézus visszajövetelének küszöbén,
annál fokozottabb lesz a küzdelem, amelybe láthatatlan és látható módon az Isten angyalai is be
fognak kapcsolódni, mind jobban és jobban. Például személyesen tudok egy-egy személyről,
akik közül az egyik a bukaresti diszkótűz tragédiájából menekült meg, míg másikuk a
brüsszeli terrormerényletből. A kérdés csupán az, hogy akarjuk-e teljesíteni a jó Atyánk
akaratát, és védelmet kérünk-e mindennap, vagy más utakon próbálkozunk élni és boldogulni.

Milyen megoldásokat próbálnak végig általában az emberek? 
Az egyik csoport látszólag Istentől elrugaszkodva, az élet csalóka örömeibe és a gazdagság
utáni küzdelembe vetette bele magát nagy hévvel és egóval, abban a biztos reményben, hogy
kikaparja magának a saját gesztenyéjét az előtte álló bizonytalan évek alatt. Ez a társaság
rendszerint „nem válogat az eszközökben”, és nem lelkizik sokat, de jó azt tudni róluk is, hogy
a lelkük mélyén üresség tátong, ám ők maguk sem tudják megfogalmazni, hogy mi az, ami
hiányzik nekik, és nem is képesek szembesülni azzal, hogy a feltámadt és élő Jézus Krisztusra
lenne szükségük valójában nekik is. Azt gondolják közülük sokan, hogy „én sem vagyok rosszabb,
mint más, alaphelyzetben nem akarok senkinek sem ártani, de nem is foglalkozom azzal, hogy
kicsoda az Isten, hiszen annyi félrevezetett, becsapott ember van a különböző egyházakban, és
rajtuk sem igazán látszik, hogy érdemes lenne Jézus tanítványaként élni”. Így önmagukat igazolva
élik tovább az életüket a saját elgondolásuk vagy önzésük szerint. 
A másik embercsoport hívőnek vallja magát, próbálkozik, vágyik az Isten akarata szerint élni,
de vagy csak a maga módján teszi ezt ‒ amivel semmire sem jut ‒, vagy úgy akar keresztény lenni,
hogy közben a világ csalóka örömeitől, gazdagságától, élvezeteitől, italaitól és egészségtelen
ételeitől, társaságától, beszédstílusától sem akar elszakadni. Így egész életében kétfelé sántikál.
Ez a legveszélyesebb állapot az üdvösség el nem nyerése szempontjából, mert az ilyen ember saját
magát csapja be. Az jellemző rá, hogy gyakran eljár a templomba vagy az imaházba, a maga
módján imádkozik, netán még a Bibliát is a kezébe veszi, adakozik az egyháza és a szegények
javára, de a szívében le nem győzött indulatok, tisztátalan vágyak virulnak. Netán helyet
ad az irigységnek, kibeszéli a hittestvérét, azt gondolva, hogy ezzel ő máris különb nála. Az ilyen
ember Istennek is akar szolgálni, és a mammonnak is, miközben meggyőzte magát, hogy csak az
Istennek akar tetszeni. Ezek a keresztények nem képmutatók, de az életük mégis
gyümölcstelen, s másokat sem tudnak Krisztushoz vezetni, mert „Krisztus jó illata”, kedvessége
helyett az emberek inkább „izzadságszagot” és „konokságot” észlelnek náluk, amikor velük
kapcsolatba kerülnek. Ezek a hívők azt gondolják, hogy az Úrtól kapott fehér ruhában járnak,
de folyton kilátszik mások előtt a mezítelenségük. Ennek az embercsoportnak újra vagy
végre meg kellene találnia Krisztust, hitünk szerzőjét és bevégzőjét, aki egyedül képes az Atyához
vezetni minden embert, és aki egyedül képes Szentlelkével átformálni bennünket. 
A harmadik embercsoport felismerte az élet viharaiban és küzdelmeiben, hogy Jézus nélkül
semmit sem ér ez az élet, és hogy Ő a legfontosabb minden tekintetben. Mindennap hitből,
Istenre hagyatkozva él, és életének valamennyi helyzetében, a szenvedések között is Krisztussal
akar maradni. Mit jelent Krisztussal maradni? Jelenti azt, hogy amikor indokolt lenne, akkor
sem jön indulatba, az elszenvedett kárért nem fut bíróságra, hanem azt keresi, ami a másik javát
szolgálja. Férfi esetében szövetségre lép szemeivel, hogy vággyal szép lányra, nőre nem fog
tekinteni (Jób 31,1), és ha meg is történne, mély fájdalom hatja át, hogy megszomorította a
benne lakó Szentlelket, és azonnal akar szabadulni a bűnéből. Nem ítéli el a másikat, és a
szolgálat álruhájában nem tör uralomra a többi ember fölött. Nem akarja a másikat a saját
képmására és hasonlatosságára átformálni, hanem Krisztushoz és az ő Igéjéhez vezeti a kereső
embert, s valóban közösségre akar lépni minden hittestvérével. Meg akar tanulni szeretni és
szolgálni a neki adott képességek, lehetőségek arányában, a sokak számára ismert szeretetet
himnusza (1Kor 13. fej.) szellemében. 
Ők a maradék, a Krisztus-hívők maradéka, akik által az Úr akar és tud munkálkodni mások
üdvössége érdekében. Nem önmagukba vetik a bizalmukat, még saját hitükbe sem, hanem egyedül
Jézus Krisztus értük is meghozott áldozatába, és az ő kegyelmében bíznak. Ennek alapján már
most örök életük van hit által, és az Isten élete elkezdődött bennük a Szentlélek által.
Ennek eredményeként termik a Szentlélek gyümölcseit, ami „szeretet, öröm, békesség,
béketűrés, szívesség vagy kedvesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség”
 (Gal 5,22). Ezek
közül most a kedvességet és a béketűrést emelem ki. Mennyi „morcapó és morcanyó” vallja
magát kereszténynek, aki hideg, kritizáló lelkületével távol tartja a többi kereső vagy bűnben élő
embert is Krisztustól és Krisztus egyházától. Hány olyan ember van, aki képtelen elszenvedni,
elviselni a másként gondolkodó és másként hívő embert, azt, akiért Krisztus szintén az életét
adta ‒ de azért kereszténynek gondolja magát. 

Kedves Barátom, Ismerősöm! Kedves Olvasó! Ha körülnézel magad körül, vagy önmagadba
tekintesz, lehet, hogy alapos az okod a csüggedésre, mégse csüggedj el, de ne is bízd el magad,
nézz a te Megváltódra, Jézus Krisztusra, aki érted ‒ és mindazokért, akik hozzá folyamodnak ‒
főpapi és papi szolgálatot lát el a mennyben, a szentek szentjében (Zsid 4,15‒16).
Járulj hozzá bizalommal és gyermeki hittel, mondd el Krisztusnak minden gondodat és örömedet,
és tőle kérj tanácsot minden nap! Kutasd az evangéliumokban és a Biblia más könyveiben azt,
amit az Úr igéje Krisztusról kijelentett, ezeket forgasd az elmédben, és szemléld Krisztust,
aki érted otthagyta a menny királyi székét és Isten fiaként Emberfia lett, hogy a bűneidért
gyalázatos halállal haljon meg. De milyen jó, hogy az Atya feltámasztotta a halálból azt, aki
sohasem vétkezett, így halála helyettes áldozati halál lehetett érted és értem. Tekints ebben
az évben is Krisztusra, akinek a kezébe adatott minden hatalom a mennyben és a Földön;
egyedül Ő tud segíteni, és egy napon a halálból, a föld porából, a semmiből is elő tud hívni
téged és engem, mert vágyakozik az ő kezének alkotása után, akiért a legnagyobb árat
fizette ki a Golgotán. 
Mondhatja erre valaki, hogy ez egysíkú, beszűkült gondolkodásmód, lehet az emberi életet
másként is látni. Természetesen lehet, csak az a hit és látásmód vezessen el a mennyei
Jeruzsálembe, az örök életre és adjon békességet. Ha nem vezet el Krisztushoz, akkor valójában
sehova sem vezet. Az élet igazán nagy kérdéseire nem létezik többféle válasz, hanem csak
egyetlen helyes válasz van, az összes többi hamis vagy elégtelen. Márpedig ha Jézus az út, az
igazság és az élet (Jn 14,6), és az Isten igéje Jézus szerint igazság (Jn 17,17), akkor nem
kell tovább keresgélni, és áltatni önmagunkat, sem a kifogásokat keresni, hogy miért is élünk
távol tőle nap mint nap. Aki ezen a Földön nem akar Krisztussal élni és járni, az ne áltassa magát,
hogy a mennyben is együtt lesz a Megváltóval. Ki amit vagy akit választott ebben az életben,
annak fogja learatni a gyümölcseit. 
Válaszd hát mindennap Krisztust, a megfeszítettet, a megalázottat, az érted
szenvedőt, az alázatos és a szelíd Krisztust, és nyugalmat fog találni ebben az évben is a
lelked
. Így szól hozzád és hozzám az Úr Jézus: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek, ha valaki
meghallja az én szómat, és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, és ő
énvelem. Aki győz [az én segítségemmel a bűnei fölött = kiegészítés tőlem], megadom annak,
hogy az én királyi székembe üljön velem, amint én is győztem, és ültem az én Atyámmal
az ő királyi székében.”
 (Jel 3,21‒22) 


Pongrácz Róbert

https://szentirascom.blogspot.com/2017_01_01_archive.html