 |
| saját fotóm: Fura fák...(H.Gy.) |
Az ifjú arc, váltakozó vidám és szomorú tündéreivel: mozgalmas, szikrázó, örvénylő, csábító szépség. Az öreg arc, szilárd formáival, a ráncok egyenletes hálózatával: nem csábító, önmagában való, fenséges, nyugodt szépség. A mai embert az érzékiség rángatja, csak a csábító-szépet ismeri, s az öreg arc hatalmas szépségéhez kevésnek van szeme. S többnyire el is rútítják ifjú arcukat, nemiségük plakátját formálják belőle; s elrútítják öreg arcukat is, mert a fiatalság nyomorúságos roncsát őrizgetik rajta. Az egyéni ember irtózik a megvénüléstől: úgy fogadja, mint elgyengülést, tehetetlenné-válást, méltatlan megaláztatást. Az igaz ember nem irtózik a megvénüléstől, hiszen benne érheti el zavartalan kibontakozását; az ő évei lépcsők, egyre magasabbra. Ha nem félsz betegségtől, nyomortól, öregségtől, haláltól, semmiféle csapástól, részedre az öregség egyre biztosabb kiteljesülés lesz: a szegénység tehertelen szabadság, bármilyen nyomorékság gyarapodás…
Weöres Sándor (1913-1989), Kossuth- és Baumgarten-díjas
magyar költő, író, műfordító, irodalomtudós. Felesége Károlyi Amy költő volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése