Pongrácz Róbert: Gondolatok 2017-re...

saját fotóm: Fehér szirmok...(H.Gy.)

Kedves Barátom, Ismerősöm! Kedves Olvasó!

Vajon mit tartogat számodra és számomra az idei esztendő, az immár jó néhány hete
elkezdődött polgári év? Ha azt felelné bárki közülünk, hogy „ezt egyedül a jó Isten tudja”,
helyesen válaszolna, ez a megállapítás mégis kiegészítésre szorul. 

Az új év elé nézve mindig ilyen-olyan vágyak, félelmek, netán elrendezetlen gondok,
sokaknak betegségek, és főleg feladatok, elvégzendő munkák tódulnak elénk, kelnek egymással
birokra bennünk. Ha bizalommal azt mondjuk, hogy egyedül a mindenható Isten tudja a jövőt,
és azt, hogy mit hoz személyesen nekünk ez az év ‒ mondom ‒, helyesen válaszoltunk,
de nem kielégítően, mert vannak dolgok, tényezők, amelyek rajtunk is múlnak, és olyan
tények is, amelyeket az Isten a bibliai próféciákban előre kijelentett a jövőnket illetően,
s ezek megismerhetők. Bizony, legkönnyebb az élő Istenre áthárítani a felelősségünket, ahelyett,
hogy ezt mi hordoznánk kellő módon és lelkülettel. Ezért jogos lehet benned az a kérdés, hogy hol
a határ az Istenbe vetett bizalom és a saját életünkért vállalt felelősséghordozás között? A
válaszom kézenfekvő: Száz százalékig bízzam az Úrban, és száz százalékig tegyem meg a tőlem
telhetőt minden téren, de úgy, ahogyan azt Ő kéri tőlem, vagy ahogyan ennek az Isten örülne a
Bibliában adott iránymutatásának megfelelően. 

Mi az, amit biztosan tudhatunk a jövőnket illetően? Persze ki lehet abból is indulni, hogy
„segíts magadon, és az Isten is megsegít”, de mennyivel jobban hangzik, és igazabb is, hogy
„segíts másokon, és az Úr téged is megsegít”. A segítségnyújtásnak, a helytállásnak és a másokért
vállalt szolgálatoknak és felelősséghordozásnak pedig sokféle formája van. Lehet úgy is segíteni
valakin, hogy észre sem veszi, de ha nem segítettél volna, nagyon hiányozna neki. Ezt jelenti az,
hogy „a jobb kezed nem tudja, mit cselekszik a bal”. Ne kürtöltess magad előtt, tedd a jót, de adj
hozzá megfontolást és tudást is, hogy a segítségnyújtás megfelelő esetben, megfelelő időben,
megfelelő lelkülettel és önmagadat elfeledve történjen. Gyógyítson, emeljen, helyreállítson az a
szolgálat, hogy aki segítséget kapott, az is tehessen valamit másokért minél előbb. Jót tenni
kiváltság és öröm, mert Jézusért és Jézusnak tesszük (vö. Mt 25,40). 

Mi az, amire számíthatunk még ebben az esztendőben? Bizony lesz benne küzdelem és nehézség,
lesz benne öröm is, de éppen annyi szenvedés is, amennyi a jellemünk formálódásához szükséges,
és amit a mennyei patikamérlegen mértek ki, minden esetben úgy, hogy el tudjuk azt hordozni,
ha imádságban és Istenben bízva talál bennünket. A keresztény hívő ember tudja, hogy minden
embernek ugyanaz az ellensége, a bukott angyalfejdelem, a bűn és az önzés szerzője, aki
„ordító oroszlánként körbejár, keresve, hogy kit nyeljen el” (1Pt 5,8‒9), és akinek ellen lehet
állni a hitben, de csakis azoknak, akik az értük meghalt és feltámadt Jézus Krisztust választották
életük Urának, hitük szerzőjének és bevégzőjének minden nap. Igen, lesznek küzdelmek és
szenvedések, és minél előbbre haladunk most a végidőben, Jézus visszajövetelének küszöbén,
annál fokozottabb lesz a küzdelem, amelybe láthatatlan és látható módon az Isten angyalai is be
fognak kapcsolódni, mind jobban és jobban. Például személyesen tudok egy-egy személyről,
akik közül az egyik a bukaresti diszkótűz tragédiájából menekült meg, míg másikuk a
brüsszeli terrormerényletből. A kérdés csupán az, hogy akarjuk-e teljesíteni a jó Atyánk
akaratát, és védelmet kérünk-e mindennap, vagy más utakon próbálkozunk élni és boldogulni.

Milyen megoldásokat próbálnak végig általában az emberek? 

Az egyik csoport látszólag Istentől elrugaszkodva, az élet csalóka örömeibe és a gazdagság
utáni küzdelembe vetette bele magát nagy hévvel és egóval, abban a biztos reményben, hogy
kikaparja magának a saját gesztenyéjét az előtte álló bizonytalan évek alatt. Ez a társaság
rendszerint „nem válogat az eszközökben”, és nem lelkizik sokat, de jó azt tudni róluk is, hogy
a lelkük mélyén üresség tátong, ám ők maguk sem tudják megfogalmazni, hogy mi az, ami
hiányzik nekik, és nem is képesek szembesülni azzal, hogy a feltámadt és élő Jézus Krisztusra
lenne szükségük valójában nekik is. Azt gondolják közülük sokan, hogy „én sem vagyok rosszabb,
mint más, alaphelyzetben nem akarok senkinek sem ártani, de nem is foglalkozom azzal, hogy
kicsoda az Isten, hiszen annyi félrevezetett, becsapott ember van a különböző egyházakban, és
rajtuk sem igazán látszik, hogy érdemes lenne Jézus tanítványaként élni”. Így önmagukat igazolva
élik tovább az életüket a saját elgondolásuk vagy önzésük szerint. 

A másik embercsoport hívőnek vallja magát, próbálkozik, vágyik az Isten akarata szerint élni,
de vagy csak a maga módján teszi ezt ‒ amivel semmire sem jut ‒, vagy úgy akar keresztény lenni,
hogy közben a világ csalóka örömeitől, gazdagságától, élvezeteitől, italaitól és egészségtelen
ételeitől, társaságától, beszédstílusától sem akar elszakadni. Így egész életében kétfelé sántikál.
Ez a legveszélyesebb állapot az üdvösség el nem nyerése szempontjából, mert az ilyen ember saját
magát csapja be. Az jellemző rá, hogy gyakran eljár a templomba vagy az imaházba, a maga
módján imádkozik, netán még a Bibliát is a kezébe veszi, adakozik az egyháza és a szegények
javára, de a szívében le nem győzött indulatok, tisztátalan vágyak virulnak. Netán helyet
ad az irigységnek, kibeszéli a hittestvérét, azt gondolva, hogy ezzel ő máris különb nála. Az ilyen
ember Istennek is akar szolgálni, és a mammonnak is, miközben meggyőzte magát, hogy csak az
Istennek akar tetszeni. Ezek a keresztények nem képmutatók, de az életük mégis
gyümölcstelen, s másokat sem tudnak Krisztushoz vezetni, mert „Krisztus jó illata”, kedvessége
helyett az emberek inkább „izzadságszagot” és „konokságot” észlelnek náluk, amikor velük
kapcsolatba kerülnek. Ezek a hívők azt gondolják, hogy az Úrtól kapott fehér ruhában járnak,
de folyton kilátszik mások előtt a mezítelenségük. Ennek az embercsoportnak újra vagy
végre meg kellene találnia Krisztust, hitünk szerzőjét és bevégzőjét, aki egyedül képes az Atyához
vezetni minden embert, és aki egyedül képes Szentlelkével átformálni bennünket. 

A harmadik embercsoport felismerte az élet viharaiban és küzdelmeiben, hogy Jézus nélkül
semmit sem ér ez az élet, és hogy Ő a legfontosabb minden tekintetben. Mindennap hitből,
Istenre hagyatkozva él, és életének valamennyi helyzetében, a szenvedések között is Krisztussal
akar maradni. Mit jelent Krisztussal maradni? Jelenti azt, hogy amikor indokolt lenne, akkor
sem jön indulatba, az elszenvedett kárért nem fut bíróságra, hanem azt keresi, ami a másik javát
szolgálja. Férfi esetében szövetségre lép szemeivel, hogy vággyal szép lányra, nőre nem fog
tekinteni (Jób 31,1), és ha meg is történne, mély fájdalom hatja át, hogy megszomorította a
benne lakó Szentlelket, és azonnal akar szabadulni a bűnéből. Nem ítéli el a másikat, és a
szolgálat álruhájában nem tör uralomra a többi ember fölött. Nem akarja a másikat a saját
képmására és hasonlatosságára átformálni, hanem Krisztushoz és az ő Igéjéhez vezeti a kereső
embert, s valóban közösségre akar lépni minden hittestvérével. Meg akar tanulni szeretni és
szolgálni a neki adott képességek, lehetőségek arányában, a sokak számára ismert szeretetet
himnusza (1Kor 13. fej.) szellemében. 

Ők a maradék, a Krisztus-hívők maradéka, akik által az Úr akar és tud munkálkodni mások
üdvössége érdekében. Nem önmagukba vetik a bizalmukat, még saját hitükbe sem, hanem egyedül
Jézus Krisztus értük is meghozott áldozatába, és az ő kegyelmében bíznak. Ennek alapján már
most örök életük van hit által, és az Isten élete elkezdődött bennük a Szentlélek által.
Ennek eredményeként termik a Szentlélek gyümölcseit, ami „szeretet, öröm, békesség,
béketűrés, szívesség vagy kedvesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség” (Gal 5,22). Ezek
közül most a kedvességet és a béketűrést emelem ki. Mennyi „morcapó és morcanyó” vallja
magát kereszténynek, aki hideg, kritizáló lelkületével távol tartja a többi kereső vagy bűnben élő
embert is Krisztustól és Krisztus egyházától. Hány olyan ember van, aki képtelen elszenvedni,
elviselni a másként gondolkodó és másként hívő embert, azt, akiért Krisztus szintén az életét
adta ‒ de azért kereszténynek gondolja magát. 

Kedves Barátom, Ismerősöm! Kedves Olvasó! Ha körülnézel magad körül, vagy önmagadba
tekintesz, lehet, hogy alapos az okod a csüggedésre, mégse csüggedj el, de ne is bízd el magad,
nézz a te Megváltódra, Jézus Krisztusra, aki érted ‒ és mindazokért, akik hozzá folyamodnak ‒
főpapi és papi szolgálatot lát el a mennyben, a szentek szentjében (Zsid 4,15‒16).
Járulj hozzá bizalommal és gyermeki hittel, mondd el Krisztusnak minden gondodat és örömedet,
és tőle kérj tanácsot minden nap! Kutasd az evangéliumokban és a Biblia más könyveiben azt,
amit az Úr igéje Krisztusról kijelentett, ezeket forgasd az elmédben, és szemléld Krisztust,
aki érted otthagyta a menny királyi székét és Isten fiaként Emberfia lett, hogy a bűneidért
gyalázatos halállal haljon meg. De milyen jó, hogy az Atya feltámasztotta a halálból azt, aki
sohasem vétkezett, így halála helyettes áldozati halál lehetett érted és értem. Tekints ebben
az évben is Krisztusra, akinek a kezébe adatott minden hatalom a mennyben és a Földön;
egyedül Ő tud segíteni, és egy napon a halálból, a föld porából, a semmiből is elő tud hívni
téged és engem, mert vágyakozik az ő kezének alkotása után, akiért a legnagyobb árat
fizette ki a Golgotán. 

Mondhatja erre valaki, hogy ez egysíkú, beszűkült gondolkodásmód, lehet az emberi életet
másként is látni. Természetesen lehet, csak az a hit és látásmód vezessen el a mennyei
Jeruzsálembe, az örök életre és adjon békességet. Ha nem vezet el Krisztushoz, akkor valójában
sehova sem vezet. Az élet igazán nagy kérdéseire nem létezik többféle válasz, hanem csak
egyetlen helyes válasz van, az összes többi hamis vagy elégtelen. Márpedig ha Jézus az út, az
igazság és az élet (Jn 14,6), és az Isten igéje Jézus szerint igazság (Jn 17,17), akkor nem
kell tovább keresgélni, és áltatni önmagunkat, sem a kifogásokat keresni, hogy miért is élünk
távol tőle nap mint nap. Aki ezen a Földön nem akar Krisztussal élni és járni, az ne áltassa magát,
hogy a mennyben is együtt lesz a Megváltóval. Ki amit vagy akit választott ebben az életben,
annak fogja learatni a gyümölcseit. 

Válaszd hát mindennap Krisztust, a megfeszítettet, a megalázottat, az érted
szenvedőt, az alázatos és a szelíd Krisztust, és nyugalmat fog találni ebben az évben is a
lelked. Így szól hozzád és hozzám az Úr Jézus: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek, ha valaki
meghallja az én szómat, és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, és ő
énvelem. Aki győz [az én segítségemmel a bűnei fölött = kiegészítés tőlem], megadom annak,
hogy az én királyi székembe üljön velem, amint én is győztem, és ültem az én Atyámmal
az ő királyi székében.” (Jel 3,21‒22) 

Pongrácz Róbert

https://szentirascom.blogspot.com/2017_01_01_archive.html