 |
| saját fotóm: Bogaras pitypang...(H.Gy.) |
Az állott étel mindenkinek árthat, különösen a kisgyermekeknek. Az édesanyáknak sok gondot okoz a tej és a tojás. A háziasszony sohasem tudja, mikor csapják be a piacon. A galambász héja sokkal okosabb. Az élő tyúkot elviszi a fészekbe, és csak ott öli meg, hogy fiókái meleg és friss húst egyenek. A darázsmamára azonban sokkal nehezebb feladat hárult. Neki nem adta meg a sors, hogy megismerje saját gyermekeit. A tojást ugyan meleg és biztos helyre rakja, figyelmesen helyezi el. Ezután elpusztul, még mielőtt kikeltek volna kicsinyei. A darázs gyerekecskék pedig annyira érzékenyek, és furcsa természetűek. A friss húson kívül semmivel sem akarnak táplálkozni, de még annak is élőnek kell lennie. Mit tehet ilyen helyzetben az anya? Ha megérné világra jöttüket, biztosan rovarokat és hernyókat szerezne számukra, így azonban ki gondoskodik az elhagyott árvákról?
A darázs mégis nyugodtan kikapálja a homokos talajban a fészket a tojásoknak. Függőleges árkocskát ás, az alját pedig kiszélesíti. Felülről felületesen becsukja a lyukat, és elmegy
vadászni. Eddig is vadászott, megölte a zsákmányt, és megette. Most azonban nem ölhet. Élve kell megőriznie az ételt a kicsinyek számára. Az élő hernyót be kell zárnia a lyukba, de nem szabad
megengedni neki, hogy széttapossa a tojásokat. Békében kell várnia a kis falánkokat, hogy megegyék. A hernyónak természetesen semmilyen kedve sincs ahhoz, hogy ő legyen az áldozat.
Még a rábeszélés sem volna hathatós. El kell altatni. A darázsmama nem narkózisszakértő. Ám az idegsebészet felülmúlhatatlan mestere. Ő ,,tudja'', hogy a hernyó mozdulatait az idegrendszer igazgatja, és azt is, hogy ezek az idegek az agy egyik csomópontjában találkoznak. El kell találni ezt a pontot, és a hernyó élve marad -- de teljesen mozdulatlanná válik. Bizony nem könnyű feladat! A
hernyó lehet kicsi is, nagy is, az idegcsomópont el is mozdulhat a megszokott helyről. Az operációt pedig pillanatok alatt teljes pontossággal be kell fejezni. Nem szabad megsérteni semmilyen más
szervet; a sebnek is picinek kell lennie, és ami a legfontosabb, ügyelni kell arra, nehogy a hernyónak ideje maradjon a védekezésre. A darázs sohasem gyakorolta ezt a műtétet. A rovarok nagy szakértője, a francia természettudós, Fabre megpróbálta végrehajtani a hernyón ezt a művi beavatkozást. Sok kísérletezés és méregetés után a legprecízebb orvosi tűkkel sikerült megbénítania a hernyót. De a hernyó, amelyet ő operált, sokkal rövidebb ideig élt, mint az, amelyiket ugyanabban az időpontban a
darázs bénított meg. Utána vett három üvegharangot. Az egyik alá élő hernyót helyezett, a másik alá azt, amelyiket ő operált meg, a harmadik alá pedig a darázs páciensét. E harmadik hernyó tovább
élt még az első bura alatti érintetlentől is. Abban az esetben, ha a megoperált hernyó még rángatózik, a darázs a lábai közé fogja, kitapogatja az idegcsomót, egy kicsit megdörzsöli azt, és a hernyó máris teljesen nyugodt.
Az így preparált élő hernyót a darázs bevonszolja a kiásott mélyedésbe. A lyuk alján a hernyóra helyezi tojásait, kimegy, bezárja a nyílást -- és bizonyos idő múlva kimúlik. Lenn, a meleg
gödröcskében pedig kikelnek a kis álcák, és azonnal elkezdenek táplálkozni a hernyóval. Ők is ,,tudják'', hogy a hernyónak minél tovább életben kell maradnia. Ezért a végéről kezdik enni lassan,
fokozatosan előrehaladva. Az éltető szerveket a legvégén eszik meg.
Sohasem látták, mit csinál az anyjuk, és anyjuk sem látta őket sohasem. A darazsak e fajtája mintha csak veleszületett tudással és idegsebészeti ismeretekkel rendelkezne. Ők ugyan
nincsenek ennek tudatában, azt sem tudják, hogy mit csinálnak, és miért csinálnak úgy, ahogy csinálják. Ilyen tudatlan, de nagyon célszerű műveletekkel találkozunk sok élőlénynél, különösen a
rovaroknál. Ez olyan ,,bölcsesség'', amelyet sohasem kell tanulni, amelyet nem kell megérteni, amelyről nem kell gondolkodni -- és mégis tettekben nyilvánul meg. Az ilyen cselekvést ösztönszerű
cselekvésnek nevezzük, az élőlények ilyen képességeit pedig ösztönnek mondjuk. Az ösztönök a tudósok számára nagy talányt jelentenek. Éppen ezeknek tanulmányozása vezette sok
természettudóst arra, közöttük a már említett Fabre-t is, hogy elvessék a darwinizmust. Darwin ugyanis azt gondolta, hogy az élőlények minden tulajdonsága, minden szerve és minden képessége
sok-sok nemzedéken át fejlődött ki. Fabre nem értette meg, hogyan fejlődött volna ki ez az ösztön a kapáló darázsnál. A darázsnak pontos találatot kell elérnie már az első szúrással, különben nem
csinált semmit sem. Mindent vagy semmit! Itt mintha nem volna helye a sok nemzedéken át való fejlődésnek. Darwin magyarázatától függetlenül a talány megmarad. Egy tudatlan állatocska megfontolt cselekedetéről van szó. Az állatocska olyan problémát old meg, amelynek maga sincs tudatában. Egyesek a természetben keresik a választ erre a titokra, abban a természetben, amely semmivel sem okosabb a közönséges darázsnál, de mégis a Teremtőről tanúskodik.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél c. könyvéből...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése