Luther Márton: Gondolatok az imáról...

saját fotóm: Virágos ablak...(H.Gy.)

„Nagy az Isten kegyelme és jósága. Ami néha késik ugyan, és ilyenkor úgy tűnik, mintha Isten várakoztatna minket, mielőtt megsegítene. De ha kitartunk a kö­nyörgésben és az esedezésben, akkor Isten végül irgalmasságának sokkal kiválóbb jelével örvendeztet meg, mintsem hittük vagy reméltük volna."

József tizenhárom esztendeig kiáltott az Úrhoz, és állhatatos imádságban kérte, hogy segítsen rajta. De minél tovább várt, annál rosszabb lett a sorsa, és minél többet imádkozott, annál több baj érte. Hasonlóan a mai hívekhez, akik gyakran kitartóan kiáltanak és könyörögnek az Úrhoz, de helyzetük nem javul, hanem mind gonoszabb és gonoszabb napok virradnak rájuk, éppúgy, mint annak idején Józsefre. Ám, ha Isten Józsefet – apjának, Jákobnak nagy örömére – előbb szabadítja meg, akkor Józsefből sosem lesz több birkapásztornál. Mivel azonban a segítség ennyi ideig váratott magára, Isten úrrá tehette őt egész Egyiptom fölött, hogy utána ne csak a hét szűk esztendőben tegyen sok jót, hanem még azután is, ami nem csupán Egyiptomnak vált javára mind az egyház, mind az állam kormányzása terén, hanem még a szomszéd országoknak is.

Velünk is hasonló szándékkal bánik az Úr… Mert az Úr Igéje soha és semmiképpen nem hazudhat: »Amit csak kérni fogtok az én nevemben, megteszem.« (Jn 4,13)” 

(A Házi posztillák prédikációgyűjteményből)


Luther Márton (1483-1546), protestáns reformáció szellemi atyja, lelkész, reformátor.
Ágoston-rendi szerzetesként lett teológus és professzor, a wittenbergi egyetem bibliatanára.