Áprily Lajos: Karácsony-est...

 

Árvai Márta festménye...

Angyal zenéje, gyertyafény –
kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.

Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött? –
kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.

Áprily Lajos (1887-1967), született Jékely János Lajos József Attila-díjas
költő, műfordító. Jékely Zoltán édesapja.

Mostan kinyílt egy szép rózsavirág - karácsonyi népének

Árvai Márta festménye...

Mostan kinyílt egy szép rózsavirág - karácsonyi népének
Kodály Zoltán nagyszalontai gyűjtéséből....

https://www.youtube.com/watch?v=lDqi30j32yw&fbclid=IwAR0e1EmOczC_5tH5zrVXNiBnbHODKFn0lKF_AxPDw5Vk4YmPtW_U6lJvInw

Szikszai Béni: KARÁCSONY UTÁN...

Árvai Márta festménye...

Nem gyújtottunk gyertyát karácsonykor,
fát sem állítottunk.
Az éjszaka csendje áradt szét,
és a csendben Isten beszélt.
Kérdezett:
Van-e szívetekben igazi szeretet,
vagy csak szeretet-csomag?
Van-e szívetekben igazi világosság,
vagy csak gyertyafény?
Csak hallgattam a csendből
kizengő szózatot,
ahogy repült a világ fölött
s újra és újra kérdezett.
Sok fénylő gyertya közt
szórakoztak az emberek.
Nem hallották.
És az Úr, Akit ünnepeltek,
elhúzódott az ablak mögül
(kívül volt),
majd halkan távozott,
mert Ő, a Világosság,
a gyertyafényben
magára maradt.
1976.12.24.

Járfás Fehér Eszter: Jézusnak, a 2000-ik születésnapjára...

                                                               Árvai Márta festménye...

Boldog születésnapot! – mondanám,

de tekinteted
ajkaimról
csak egy fanyar mosolyt
enged leszakadni.
Megvigasztalnálak.
Kézenfogva sétálnék Veled Kolozsvár utcáin,
mesélnék Neked
a messze földről haza vágyó madarakról,
a magvakban lappangó életről…
a virágaimról,
…Mindenről – egy mosolyodért…
Igen,
Karácsony van.
Gyertyák égnek.
Egymást érik hangulat-kellékek …
Te, az örök Gyermek
valahogy mindig kinn maradsz.
(Ó, mi, szegény, tébolyult komédiások!
Üres a színház – Mi? csak játszunk!…)
Tudod,
évente egyszer meg KELL születned,
Hogy mi évente többször is megfeszítsünk…
Karácsonyról karácsonyra
vissza Kell Téged gyömöszölni a jászolba,
s miután az ostorcsapások
Húsvétkor hátadat ismét felhasítják,
üdülni megyünk.
Jön az ősz, a tél -
Kezdődhet elölről a bölcső,
a kereszt, a bölcső, a kereszt, ….
Milyen szomorú lehetsz!
Mondd, mit tegyek?
Mégy elől? Én jövök Utánad
És kiáltok.
És biztos, hogy a Te vacsorádhoz is
összegyűl a nép.
Egyre több csendes lélek van itt nálunk,
tele vannak parkok, aluljárók,
Hidd el, a vacsoránál jobb hír
nekik nem is létezik.
Majd,
amikor asztalhoz ülünk,
Kinyitunk ajtót, ablakot,
hogy egy reklámszünetben
a boldogságunkból átszűrődjön valami
ebbe a kegyetlenül ünneplő világba.
És…
talán akkor,
az utolsó kiáltáskor
néhányan átjönnek és megengedik,
Hogy szívükben végre felnőj
és lelkük párnájára hajtva fejed
letöröld
az üres ünnepek savas könnyeit.
Most.
és nemsokára
Utoljára.

Járfás-Fehér Eszter (1977. február 4.), műfordító.

Füle Lajos: KARÁCSONYI KÖNYÖRGÉS

Mint Betlehem, zsúfolt a város, megszállta tenger idegen.
URAM, szállásra hol találsz most, nem maradsz-e a hidegen?
Szívem istállójába, amely szállást csak barmoknak adott,
térjél be hát! Számodra van hely: találsz egy csendes jászlat ott.
...Csilló arannyal, drágakővel nincs ékesítve ez a ház.
Mégis, ne rettenj vissza tőle, ha szénát, pozdorját találsz,
ha nem méltó Tehozzád, Kinek egek örvendenek!
Lásd, ez vagyok...
Így térj be hozzám, hozd el szívembe fényedet!

Füle Lajos (1925-2015),
magyar költő, Ybl-díjas mérnök

A szeretet fája. ..

Poldijoe fotója....

Az öreg párt, aki csak ismerte, mindenki kedvelte a faluban.
Terus néni és Imre bácsi szelíd békességben, csendes harmóniában éldegélt kicsi házukban, melynek utcafrontján nyaranta tarka virágok sokasága díszlett, a hátsó kertben pedig számos, különleges gyümölcsöt érlelő fát ápoltak, neveltek. 

A patikusné egyenesen Imre bácsitól hallotta, hogy a híresen jól termő, szépen gondozott fák között található Besztercei óriás szilva, Germesdorfi ropogós cseresznye, és „francia barack” - ami alatt ő az őszibarackot értette. A Jonathan mellett Starking almafa nő, attól jobbra Alexander körte, de „pirosbélünk” is van - mesélte akkor nem kis büszkeséggel Imre bácsi.

Az öregeknek nem volt gyerekük.

Ennek okát, Terus néni révén tudta meg az a néhány asszony, akik közül egynek elmondta, az meg továbbadta a többinek. Mármint, hogy a pár, házasságuk kezdetén, a rossz anyagi körülményeik, a szegénységük miatt nem tervezhetett gyermeket, amikor pedig megtehették volna, addigra úgy elszaladt felettük az idő, hogy az életkoruk már nem tette lehetővé utód vállalását. Pedig mennyire szerették a gyerekeket!

És ezt a falu gyerekei, időről-időre, meg is tapasztalták.

Terus néni minden gyerkőcnek, aki a kapujuk előtt elhaladtában beköszönt hozzájuk, adott valamit. A nyári időszakban természetesen gyümölcs volt az ajándék, de amikor ősszel találkozott velük, lekváros buktát, télen meg bejglit kaptak a kicsi haspókok.

Persze, a falusi házaknál más is sütött rétest, buktát, bejglit, ugyanakkor Terus néni különleges gyümölcseit nem pótolhatta semmi.

És hogy Imre bácsi le ne maradjon párja mellől a sok jót tevésben, adakozásban - hiszen ugyanúgy kedvelte a kis lurkókat -, azt találta ki, hogy cseresznyeéréskor meginvitálta a gyerekeket egy kis „szüretre”. Ilyen alkalmakkor mindenki annyit ehetett és szedhetett a fáról, amennyi csak a hasába, vagy a zsebébe belefért. Egy szabály volt csupán: a finom gyümölcsöt termő fát kímélni kellett, levelét letépni, ágát letörni, és a fa alatt szemetet hagyni nem volt szabad.

A falubéli gyerekek nemcsak a cseresznyét szerették nagyon, de a két idős embert is.

Az idő előrehaladtával, Terus néni és Imre bácsi egyre korosabb lett, lassan már a nyolcvan felé közeledtek. Ennek ellenére, karácsonykor minden évben állítottak egy fenyőfát, vágottat, évről-évre kisebbet, amit Imre bácsi befaragott a tartóba, Terus néni pedig „felöltöztetett” különféle, maga készítette díszekkel.

A nem ritkán felmerülő kérdésre, hogy miért csak gyümölcsfák nőnek pompás kertjükben, az öreg pár azt felelte: kertjük zsúfolásig tele van ültetve, másfajta fa, a gyümölcsfák mellett, nem is férne el.

Meg amúgy is, van azért egy kis fenyőjük, eldugva a kert egyik szegletében, afféle mementónak. Azt ugyanis még az első, házaspárként együtt töltött karácsonyukra vették, majd az ünnepek elteltével, az akkor még cserépben is elférő, vézna fácskát, elültették a kertjükben.

A fenyő szerényen meghúzódott a gyümölcsfák mögött, a kert legtávolabbi sarkában, és bár eleinte alig látszott ki a sűrű lombú, szépen termő gyümölcsfáktól, idővel egyre magasabbra nyújtózkodott. De ő csak „úgy volt”. Minden jelentőség nélkül, magányosan élte az életét, a maga kis világába zárva. Vele nem foglalkozott senki, hiszen nem tudott finom gyümölcsöt teremni, sem igazi árnyékot adni. Gondoskodást sem igényelt, holott az öreg pár esetében ennek is megvolt a maga fontossága. Nekik lételemük, úgymond mindennapi feladatuk volt a kert tökéletes rendben, és a fák minél további életben tartása.

Hát, igen. Az élet lassú mederben, de visszafordíthatatlanul folyt előre, rendíthetetlenül, ám minden jónak vége szakad egyszer.

Imre bácsi ment el elsőnek…

Terus néni magára maradt. Azontúl egyedül kellett rendben tartania a kertet, bár ott egyre kevesebb lett a munka, hiszen a fák is megöregedtek, némelyik kiszáradt, egyik-másik kidőlt, elpusztult.

Már nem volt annyi gyümölcs, és annyi cseresznyeszüretelő sem, hiszen a gyerekekből felnőttek lettek. Persze, Terus néni portája előtt elhaladtukban még így is meg-megálltak, beköszöntek, de már nem várta el senki a gyümölcsajándékot.

Így jött el Terus néni első karácsonya, a párja nélkül. Nem volt, aki megvegye a kis fenyőt, tartóba faragja, és Terus néni már csak gondolatban foglalkozott a fa díszítésével. Persze kesergett is. Imre bácsi, és az együtt töltött szép karácsonyok elmúlása miatt.

Szentestén szomorúan ült a bejglis tállal szemben, az asztalnál. Gondolkodott, emlékezett. Aztán, bár a csúza igencsak akadályozta ebben, felállt, és kitipegett a verandára, hogy lefekvés előtt megnézze, kettőre zárta-e az ajtót.

Ahogy botjára támaszkodva bicegett, az udvar távoli sarkából, valami fényesség vonta magára a tekintetét. A telkük ott volt határos a szomszédék kertjével. Csak nem a fészerük gyulladt ki? Ott tárolja a szomszéd a benzines fűnyíróját, és egyéb kerti kisgépeit. Óvatosan, fájós derekát kímélve lépegetett az udvaron, a kert végében továbbra is csillogó fényesség felé. Ha valóban baj van, haladéktalanul szólnom kell a szomszédnak - gondolta.

Amikor pedig odaért a fényesség forrásához, egyszeriben földbe gyökerezett a lába, mert amit látott, az maga volt a csoda! Az ő elfeledett, valaha csenevész, de az évtizedek során magasra nőtt fenyőfája fel volt díszítve. Mindenféle csillogó dísz ékítette, és még égők is voltak rajta. Terus néni csak állt ott meghatottan, amikor észrevett egy fehér papírlapot a fa tövéhez támasztva. Felvette, és mivel már hószagú volt a levegő, hogy meg ne fázzon, lassan visszatipegett a házba.

Odabenn elővette a szemüvegét, hogy elolvassa, mit írtak a lapra. Csak ennyi állt rajta: Fogadja szeretettel ajándékunkat! - s az aláírás: a valamikori Cseresznyeszüretelők.
És akkor arra gondolt, ha a karácsony a szeretet ünnepe, akkor ez a karácsonyfa a szeretet fája.

  

VálaszTovábbítás

Fodor Ákos: Fölkereslek...

Arvai Marta festménye....

fölkereslek, hogy
ne kelljen rádöbbenned:
magamra hagytál






Fodor Ákos (1945-2015) magyar költő és műfordító,
a magyar haiku egyik leghíresebb mestere.

Fodor Ákos: Axióma...

Poldijoe fotója...

A szeretésen
k í v ü l minden emberi
tett: romépítés.

Fodor Ákos (1945-2015) magyar költő és műfordító, a magyar haiku egyik leghíresebb mestere.

Fodor Ákos: A szív paradoxonja...

Nelli száraz-virága...

mennél üresebb: annál nehezebb

Fodor Ákos (1945-2015) magyar költő és műfordító, a magyar haiku egyik leghíresebb mestere.

Népi imádság...

Árvai Márta festménye...

„Uram, adjad, hogy rövid életem minden napja nékem nevezetes és drága legyen. 

Adj kedvet, bátorságot és erőt, hogy mindennap valami hasznosat és jót cselekedjek,
hogy ne vesszen örökségemből egy nap sem. Távoztasd el tőlem a hiúságot, az
ártalmas fényűzést, a mérges hízelkedést, a megvetendő zsugoriságot. Adjad,
hogy nyelvem az igazságot mondja és védje, adj reménységet és alázatosságot,
hogy a véghezvinni valókat végezhessem. Míg nappal vagyon, addig akarok
munkálkodni, mert eljön az éj, hol senki nem dolgozhat.”

Népi imádság

Egy másodperc – egy mozdulat.

saját fotóm: Vízparton...(H.Gy.)

Egy másodperc a szemetet a földre ejteni,
de egy mozdulattal a kukába is dobhatod.
Egy másodperc bekapcsolni a tévét,
de egy mozdulattal kikapcsolhatod és leülhetsz a családdal beszélgetni.
Egy másodperc kinyomni a telefont és rohanni tovább,
de egy mozdulattal felveheted és meghallgathatod a másik bánatát.
Egy másodperc átcikázni a kocsik közt az utcán,
de egyetlen mozdulattal átsegíthetsz egy nénit a zebrán.
Egy másodperc felpofozni egy embert,
de egyetlen mozdulattal megsimogathatod,
és letörölheted a könnyet az arcán...

Egyetlen másodperc alatt tönkremehet minden,
de egyetlen mozdulatod elég,
hogy boldog legyen a világ.

A.J.Christian

Fodor Ákos: Az egyetlen reális dátum...

saját fotóm: Tükröződés...(H.Gy.)

holnapelőtt;
tegnapután.

(így mindig az adott pillanat, a MA a legfényesebb és legáldottabb, ami soha vissza nem tér.)Fodor Ákos (1945-2015) magyar költő és műfordító, a magyar haiku egyik leghíresebb mestere.