 |
| saját fotóm: Tóparti sétaút...(H.Gy.) |
Vagy így, vagy úgy, de mindenki siet
Mostanában tőlem valahova -
Nem volt ily kurta azelőtt a perc,
S az óra ily kiszabott, mostoha.
Mindenki megy és mindenki lohol,
Egyik csomagol - másik haldokol.
Vagy messze néz, vagy éppen sírját ássa:
Jövevények és vándorok vagyunk
És nincsen itt senkinek maradása. -
Néha borzadok s fázom élni, lenni:
Ebben a maradástalan világban
Nekem is útra kellene már kelni...
Körülnézek: ma este merre menjek?
S lassanként nem lesz már többé hova,
Nem lelek többé otthont, menhelyet -
Szabott a perc, az óra mostoha.
"A világ végezetéig veled!"
Ezt Jézus mondta, s ő is messze van,
Emmausba betért egy pillanatra - -
S a végtelen elnyelte nyomtalan.
Reményik Sándor (1890-1941) költő, a két világháború közötti
erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése