Különleges hibáinkról...(A vízhordó története)

Árvai Márta festménye...

Egy vízhordózónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában
hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet
szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes
évig ez így ment. Minden nap a vízhordózó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba.
Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény
törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak fele annyit tudott
teljesíteni...

A két év keserűség után egyik nap megszólította a vízhordózót a pataknál:
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé. A vízhordózó így válaszolt a cserépnek:- Észrevetted,
hogy a virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán?Ez azért van így, mert én
mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek ennek az oldalára.
Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az
asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a
házamat.Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények
vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak, teszik az életünket olyan nagyon érdekessé
és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.