Morva Kálmán
(1939. július 9. - 2025. febr. 28.)
"...mert tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne,
hogy Ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra." (2. Timótheus 1:12)
Kálmán testvérünk, akit mindannyian Kálmán bácsinak szólítottunk Batéban, Kaposvártól nem messze, a Kapos-völgy szívében fekvő mintegy 700 lelket számláló településen látta meg a napvilágot 1939. nyarán.
Szülei gazdálkodók voltak. Nem voltak gazdagok, de a mindennapi betevő falatjuk mindig megvolt, évente még egy pár cipőre és egy rend ruhára is tellett Kálmánnak és a kisöccsének. Csodálatos dolog volt ez az akkori világháborús körülmények között és az utána következő ínséges időkben. Kálmán bácsi saját bevallása szerint "vásott kölyökként" nem egyszer került közelebbi kapcsolatba a tanító bácsi vonalzójával. Az általános iskola elvégzése után hamarosan munkába állt. Jó érzéke volt a gépekhez, a finom műszerekhez. A kaposvári postánál telefonszerelőként majd hálózatkarbantartóként dolgozott. Munkáját nagyon szerette, még tovább is képezte magát. Jó kapcsolatot alakított ki a munkatársaival. A nehéz munka ellenére az ő életében nem lépett fel sem a stressz, sem a kiégés, estére kelve jólesően elfáradt. A munkatársak többségével jó baráti kapcsolatot ápolt, gyakran együtt ünnepelték a családi ünnepeket. Nagyon szeretett autót vezetni, még 20 éves kora előtt megszerezte a jogosítványt, mindent tudott az autókról, a motorokról. Több mint 65 éven keresztül balesetmentesen vezetett.
Testvérünk mellé a jó Isten Heizler Ágota személyében küldött egy hozzáillő segítőtársat, akivel Kercseligeten, 1963. febr. 05.-én kötötte össze az életét. Három gyermekük született, elsőként világra jött kislányuk, Marika néhány hetes korában elhunyt. A mennyei Atya áldásaként a család gyarapodott még egy egészséges kislánnyal és egy kisfiúval is. Ők már felnőttek és három fiúunoka is érkezett a családba. A szomszédos településen, Nagyberkiben a saját kezükkel és családi segítséggel felépített házukba házasságkötésük után nem sokkal be is költözhettek. Rengeteg szép emléket őriznek a gyermekek is ezekből az időkből. Minden nyáron együtt nyaraltak, nem utaztak drága külföldi utakra, de az országot Gyulától Sopronig bejárták.
A betegségek sokáig elkerülték testvérünket, amíg aktívan dolgozott, nem sok napot töltött táppénzen. Korán nyugdíjazták, ami nagyon megviselte. Nem volt könnyű megtanulni, hogy az örökmozgó életet hogyan cserélje le a nyugalmasabb otthonlétre.
Ez idő tájt jelentkezett az első komolyabb betegsége, súlyos szívritmus zavar képében. Emiatt néhány alkalommal kórházi kezelésre is szorult. Fia nem sokkal korábban tért meg, a Hit Gyülekezetének tagja lett. Ő beszélt testvérünknek először Jézusról, a hitéletről és a kórházi ágynál olvasott is fel Édesapjának Isten Igéjéből. Az ő hatására kezdte el Kálmán bácsi a feleségével együtt olvasni a Bibliát. Egy alkalommal amikor újra kórházba került a szívritmus zavara miatt, egy rendkívüli tapasztalatot is átélt, amely hatására testvérünk is megtért. Szív működését az orvosok az akkor ismeretes gyógymódokkal nem tudták helyreállítani, így egy eléggé kockázatos eljárás mellett döntöttek. Rendellenesen működő szívét leállítják majd újraindítják. Kálmán érthetően félt ettől a beavatkozástól, amit az orvosok egy délutáni időpontra terveztek. Testvérünk elkezdett Istenhez fohászkodni, (Akiben addig nem is nagyon hitt), hogy ha tényleg létezik, akkor most segítsen rajta, ha délig helyre áll a szívműködése, akkor kezébe helyezi az életét. Pontosan déli tizenkét órakor nyílt a betegszoba ajtaja egy nővér jött be, megnézni mit mutatnak a műszerek a beteg állapotáról. Meglepett arccal azonnal kisietett a kórteremből és kisvártatva egy orvossal tért vissza. Mind a ketten örömmel, de kissé hitetlenkedve látták a monitoron,
hogy Kálmán bácsi szíve teljesen jól működik. A tervezett beavatkozásra így nem került
sor. Ennek a megtapasztalt isteni szabadításnak a hatására kezdte el látogatni Kálmán testvérünk a Hit Gyülekezete alkalmait. Így indult el az Istenkeresés, a hitben járás útján, akkor még nem sejtette, hogy ez még nem a végleges állomás. Kálmán bácsi életét megváltoztatta ez a kórházban átélt tapasztalat. A Jézussal való találkozás, segített a betegségtudatának feldolgozásában, megértette, hogy ez a betegség egyben lehetőség is
arra, hogy feleségével nyugdíjasként egy csendesebb, boldogabb életet tudjanak élni. Nagyon jó házasságban éltek, a viták, és a nézeteltérések soha nem tudták megrendíteni az egymás iránt érzett szeretetüket. Egyformán gondolkodtak, közös döntéseket hoztak. Ők ketten, egy szív és egy lélek voltak. Szerették a gazdaságot amit létrehoztak, nagy örömmel dolgoztak benne.
Egy kis idő múltával Reisinger János: Látók szóljatok! című televízióban látott bibliai előadás-sorozata felkeltette Kálmán bácsi figyelmét. Az előadások és a Szentírás naponkénti tanulmányozása tovább vezette a hit, a megtérés, a személyes Istenkeresés útján. Nem sokkal később csatlakozott a Keresztény Advent Közösség Kaposvári gyülekezetéhez. Hitét felnőtt keresztséggel pecsételte meg. Egervári Oszkár merítette be Kálmánt és feleségét, Ágit is Budapesten, 2003. február 25.-én. Reggel még otthonról házastársakként indultak el, estére kelve hittestvérekként lépték át házuk küszöbét. Nagyon szerettek megpihenni, elcsendesedni szombatnaponként. A hét hetedik napjára egész héten készültek, esténként, munka után együtt olvasták a Bibliát és beszélték át a szombatiskolai tanulmány kérdéseit. Felesége 2023. decemberében csendesen elaludt,
Kálmán bácsit megviselte szeretett társa elvesztése. Kiderült, hogy egy daganatos betegség is megtámadta testvérünk egészségét. Kezelésekre is járt, kórházba is bekerült újra, de amikor lehetősége volt szombatonként részt vett az istentiszteleteken is. Az átélt fájdalmas veszteségek megkínozták ugyan, de a hite ezek hatására tovább növekedett, erősödött. Ahogy egészségi állapota romlott, egyre több időt töltött a szobájában, kezében a Bibliájával. Az utolsó nyáron, önhibáján kívül, súlyos balesetet is szenvedett, autója totálkárosra törött, ám testvérünket sértetlenül, egy karcolás nélkül szabadították ki a tűzoltók az autóból. Ez az újabb eset tovább mélyítette hitét. A betegség ugyan a testét megkínozta, a halál nem jött könnyen, előtte azonban teljes és boldog életet élhetett.
Lánya szavait felidézve:
"Sosem volt gazdag mégis mindig, mindene megvolt ami fontos az életben.
Élete sosem volt céltalan és nem lett értelmetlen."
A családja támogatására, segítségére mindig számíthatott, az utolsó pillanatig otthonában odaadóan, hűséges szeretettel ápolták. 2025. február 28.-án családi házukban elaludt, beteg, fáradt szíve megpihent. Hamvait 2025. március 24. én helyezték el Kercseligeti temetőkertben. A búcsúztatását megelőző napokban kellemetlenre fordult az időjárás, viharok és tartós esőzés jellemezte azokat a napokat. Az előrejelzés szerint a temetés napjára sem lehetett jobb időt várni. Az isteni gondviselés azonban, amely mindent kézben tart, gondoskodott arról, hogy Kálmán testvérünk temetése zavartalanul megtörténhessen.
Elállt az eső, a zord fekete felhők is elhúzódtak annyira, hogy kisüthetett a nap.
"Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak az ő fáradságuktól, és az ő cselekedeteik követik őket."
(Jel. 14: 13)
A feltámadás reményében búcsúzunk szeretett testvérünktől.
A kaposvári gyülekezet nevében.
Harmati Gyöngyi
