Petőfi Sándor: Bölcselkedés és bölcsesség...

 

 

"Teremtve van-e a világ,
Vagy örök idők óta áll?
S fog-e örökké állani,
Vagy egykor semmiségbe száll?
 

Megírta évmiljók előtt
A sors, mi fog történni majd?
Vagy a történet gálya, mit
A véletlen fuvalma hajt?
 

Egy-e a lélek és a test?
Honnan jövénk, hová megyünk?
Elalszik-e a sírba', vagy
Uj lángra lobban életünk?"
 

Gunnyaszt a bölcs magánosan,
S ezen kérdések lengenek
Virasztó szemei előtt,
Miként rejtelmes szellemek.
 

Vizsgálja őket gondosan,
Vizsgálja fáradatlanúl,
Vizsgálja hosszu évekig,
S mi haszna benne? mit tanúl?
 

E szellemeknek arcain
Csak egy vonást sem fejte meg,
Midőn feléje a halál,
A végső szellem, közeleg.
 

S te balgatag világ, te az
Ily dőrét bölcsnek nevezéd,
Ki kincset kíván szerzeni
S eltékozolja életét.
 

Elég, hogy élsz! mi gondod rá:
Mi volt és mi következik?...
Legbölcsebb, sőt csak az a bölcs,
Ki sohasem bölcselkedik.
Koltó, 1847. október

Petőfi Sándor (született Petrovics Sándor), 1823-1849. Magyar költő, forradalmár, nemzeti hős,
a magyar költészet egyik legismertebb és egyik legkiemelkedőbb alakja. Rövid élete alatt közel ezer
verset írt magyarul, ebből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra, és az ismertebbeket sok
más nyelvre lefordították