Roma Ádám: "Amikor negyed órára megállt az élet"...

– Maga pontosan tudja, hogy meg kell halnom – mondta a fiú. – Miért nem kedvesebb hozzám addig, amíg még lehet?

A postán izgő-mozgó sor hirtelen állóképpé dermedt. A várakozók arcán grimasszá torzult a döbbenet. Öt-hat emberrel előttem állt a fiú a postaablak mellett, és olyan volt, mint egy görög isten. Erőtől duzzadó izmok, széles váll, nemes arcél. A bőre napbarnított, a haja angyalszőke, a szeme derűskék. Mint az élet megelevenedett szobra, úgy állt ott, s a halálról beszélt, a saját haláláról a postáskisasszonynak, aki az imént ráförmedt, mert rosszul állított ki valami feladóvevényt.

Csak pillantást váltottunk, szót nem, mégis egyféle gondolat motoszkált valamennyiünkben:

– Ez az ifjú, akár a megtestesült egészség. Tán a húsz éven sem fordult át még. Miféle alattomos kór pusztíthat benne, hogy ilyen gondolatokat darál ki az agya?

A postáskisasszony tért magához elsőnek. Felállt, s a pultja üvege fölé magasodva végigmérte a fiút.

– Maga tényleg beteg? – kérdezte.

– Nem vagyok beteg – mondta a fiú.

– Tehát csak bolondozott?

– Nem bolondoztam – mondta a fiú.

– De hát arról beszélt, hogy meg fog halni!

– Meg is fogok. Maga pontosan tudja, hogy meg kell halnom. Hogyha hosszú életű leszek is, csak néhány rövid évtizedig élhetek. Ha már ilyen rövid az élet, miért nem kedvesebb hozzám? Miért fortyan fel olyan semmiségen, hogy rossz helyre írtam egy címet, ahelyett, hogy rám mosolyogna és segítene?

Az állókép ismét mozgókép lett.

– Igaza van, fiam! – szólalt meg egy nénike. – Úgyis annyi a tőlünk független baj. Minek még fokozni olyannal, ami elkerülhető?

– Úgy ám! – biccentett rá egy férfi. – Ha kedvesek vagyunk egymáshoz, mindjárt egyszerűbb minden.

Remekül exponált jelenet volt.

– „De kár a sok veszekedés, vigyázz, mert az idő kevés…” – kezdte rá valaki a régi slágert, és aki tudta a szöveget, vele énekelt.

Pár taktus után aztán ment minden tovább. Csak hátul a sorban kérdezte néhány újonnan jött, mi történt voltaképp, de nemigen tudtuk elmagyarázni nekik.

Hogy is értették volna meg, hogy csúcsidőben a kis postán negyedórára megállt az élet, és senki sem méltatlankodott amúgy pestiesen, hogy „ne szórakozzanak már ott elöl, mert sosem kerülünk sorra”, hanem mindenki ,,magába szállt", hála egy húszéves alkalmi filozófusnak, aki jókor és jól adagolta a szavakat.

Nem tudom, másutt milyen hatása lett volna annak, amit mondott. Hisz amit mondott, abban nem volt semmi új, semmi meglepő.

Azt sem tudom, bennünk mi játszódott le, hogy az ügyesen komponált rögtönzéstől egyszeriben megjámborodtunk.

De azt tudom, hogy akik ott voltunk, emlékezni fogunk arra a fiúra, amíg csak élünk. S valahányszor eszünkbe jut, kicsit átmelegedik a szívünk, kicsit jobbak leszünk. Ha nem tovább, csak fél percre. De félpercnyi jóság már megmenthet egy helyzetet."

„Ha nem tudsz uralkodni magadon, olyan vagy, mint a város kőfal nélkül.” (Példabeszédek 25,28)

„Az ostoba szabad folyást enged indulatának, a bölcs pedig megfékezi és lecsillapítja haragját.” (Péld 29,11)

„Többet ér a türelmes kitartás, mint a nagy hősiesség, és az önuralom, mint a hadi sikerek.” (Péld 16,32)

„Tegyetek meg mindent, ami tőletek telik, hogy mindenkivel békességben éljetek!” (Róma 12:18)

„A szelíd és kedves szó olyan, mint az élet fája, de a hamis beszéd összetöri az ember lelkét.” (Példabeszédek könyve 15:4)

Egyszerű fordítású Biblia