A „húsvét” szó a Szentírásban nem fordul elő. A magyar kifejezés a negyven napos nagyböjti időszak végét jelzi, ugyanis a katolikus hívek ekkor vehettek húst először magukhoz (húst magunkhoz venni, enni: hús-vét).
Ahol az Újszövetségben „húsvét”-ot fordítanak, ott valójában a görög „pászka” szó áll, ami a héber „pészách” kifejezés görög fordítása. A páska elnevezés tehát a görög pászka szóból származik a héber pészách fordításaként. A pészách a héber Bibliában egyaránt jelenti a páska ünnepet és a páskabárányt. A pészách a pszh gyökből származik, aminek jelentése: átugrik, érintetlenül hagy, megkímél. Ez a szó arra az egyiptomi jelenetre utal a Bibliában, amikor az öldöklő angyal a 10-dik csapás során megkímélte azoknak a házaknak az elsőszülött gyermekeit, ahol az áldozati bárány vérével bekenték a szemöldökfát vagy az ajtófélfát (vö. Kiv 12,12-13). Az angyal átment, áthaladt Gósen földjén, de ahol a bárány vérét látta, oda nem tért be.
Herbert Haag thübingeni katolikus professzor Bibliai lexikonja szerint a pészách, vagy pászka kifejezés „miként az Ószövetségben úgy az Újszövetségben az ünnepet, a szertartást és az áldozati állatot is jelentheti.”
Az Ószövetség idején a „pészách” a zsidók egyik legnagyobb, évenként visszatérő ünnepe volt, amit a zsidók ma is megtartanak, és arra emlékeznek, hogy az Úr milyen csodálatos módon szabadította ki népüket az egyiptomi fogságból. Ezt ma valamennyi hittanos gyerek tudja. Az Úr Mózesnek rendelte el egy fiatal bárány rituális leölését, megsütését és elfogyasztását, amit családonként végeztek el Abib/Nisszán hónap 14-dik napján. Ez a zsidóknál az első hónapban, az első tavaszi holdtöltekor történt (vö. Kiv 12,2-16). A báránynak csontját nem szabadott megtörni (Jézus csontját se, törték meg a kereszten: Jn 19,32-36) ami pedig megmaradt az étkezés után, vagy nem volt ehető, azt el kellett égetni. A bárányt útra készen, bottal a kézben, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel kellett elfogyasztani. A keserű füvek az egyiptomi fogságra emlékeztetik az izraelita népet. Az Ószövetség idején ehhez a Nisszán hó 14-dik napjához még szorosan hozzá tartozott a kovásztalan kenyerek ünnepe is, amely során hét napon át semmilyen kovászos ételt nem lehetett a házban tartani. Ennek az ünnepkörnek az első és a hetedik napja is „szabbat” volt, amely napon semmilyen munkát nem lehetett végezni. Azonban ezek a ceremoniális szombatok többnyire nem estek egybe a hetedik napi szombati nyugalomnappal, ám ezeket is szombatoknak hívták. A hetedik napi szombat viszont a tíz parancsolat szerint a teremtés emlékünnepe, ami változhatatlan és örök (Kiv 20,8-11; Kiv 31,13; Ez 20,12. 20; Róm 7,12; 3,31; Zsolt 19,8 Zsolt 119,152; Jak 1,17; Mt 24,20; Iz 66,22-23). Ezzel szemben a ceremoniális szombatok csak az újszövetség idejéig voltak kötelezők. Ezek csak árnyékai az eljövendőnek, de a valóság Krisztusé (vö. Gal 3,24; Zsid 9,9-10; Kol 2,16; Zsid 10,18).
A bárány vére természetesen Krisztus kimondhatatlan áldozatára tekint előre, annak az előképe, mivel a bárány a teljes Szentírásban Krisztusra vonatkozó bibliai jelkép (vö. Jn 1,29; Ter 22,8; Jel 5,6; 6,16; 12,11; 11,4. stb.). A kovásztalan kenyér is Jézusra vonatkozik, mivel a kovász elsősorban a bűn jelképe (1Kor 5,7; Mk 8,15). Jézus azonban sohasem követett el bűnt, ezért a kovásztalan kenyér is Őt jelképezi. Ezek előképek voltak, amelyek Krisztusban teljesedtek be. Az egyiptomi fogságból való szabadulás pedig a nagyobb fogságból, a bűn és az örök halál fogságából való szabadulásnak az előképe, amelyet Jézus Krisztus önkéntes és helyettes áldozati halála és feltámadása tett hitben megragadhatóvá a hívő emberek számára.
Bár Krisztus nem rendelte el az ő feltámadásának az ünnepét, mégis valószínű, hogy a II-dik századtól a keresztények megemlékeztek róla. Bizonyos viszont az, hogy a húsvét ünnepének az időpontját a niceai egyetemes zsinat 325-ben határozta el. E zsinati döntés értelmében a húsvét időpontja a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnap lett. A niceai zsinatot megelőzően nem volt egységes a húsvét megünneplésének az időpontja a keresztények között. Pl.: A kisázsiai és szíriai közösségek kitartottak a zsidó pészách dátuma mellett (Abib/Nisszán hónap 14), a többi közösség az azt követő vasárnapon ünnepelt. Így többek között a húsvét megünneplésének vitáját zárta le a zsinat Niceában. Az első századok folyamán az egész húsvéti eseményt egyetlen napon ünnepelték. A IV-dik századtól kezdődően azonban az ünnep tartalmát részekre bontották, és egyes mozzanatait kiemelték.
A húsvéti liturgiát a XIV. századtól nagyszombaton kora reggel tartották. XII. Piusz pápa idején viszont a Rítuskongregáció 1951. febr. 9-i dekrétuma húsvét éjszakájának ünneplését visszaállította, valamint az 1955. nov. 16-i általános dekrétum az egész nagyhetet átrendezte. Többéves tapasztalatok eredményeként az 1970-es misekönyv húsvét éjszakájának ünneplését tovább gazdagította …
Meg kell említenem azt is, hogy Krisztus feltámadásának az ünnepéhez igen korán pogány elemek is társultak. Ilyen elemek a negyven napos böjt, a húsvéti tojás, a kalácssütés, a tűzszentelés, stb. Az Újszövetség ír arról, hogy Jézus negyven napon át böjtölt és imádkozott (vö. Mt 4,1-2), ám ezt ő azért tette, mert a Szentlélek vitte ki a pusztába azért, hogy az ördög megkísértse. Tehát Jézus számára a negyven napos böjt összefügg az ő egyedülálló messiási küldetésével, amelyet Isten Fiaként és Emberfiaként vállalt el és vitt győzelemre a földi élete során.
Amennyiben hitelt lehet adni Albert Lüscher svájci református lelkész (1896-1971) e téren végzett kutatásainak, akkor elmondhatjuk, hogy ezt a nagyböjti időszakot a római egyház közvetlenül a babiloni istennő imádóitól kölcsönözte. Az ő tanulmányában olvasható, hogy a pogányok a böjtöt, mint az évi nagy ünnepre való elengedhetetlen felkészülést tartották meg Tammuz (Nimród) „halálának és feltámadásának” emlékére. A középkori egyház azért vett át nem biblikus elemeket ezekből a pogány kultuszokból, hogy a pogányoknak a kereszténységet még ebben a tekintetben is elfogadhatóbbá tegye. Akik tanultak katolikus teológiát, azok tudják, hogy az egyház a negyedik századtól kezdve olyan módon is segítette a pogány tömegeket az egyház hajójába, hogy pogány ünnepeiket átnevezte, azoknak keresztény tartalmat adott és azokat keresztény ünnepekké tette. Ilyen formán jött létre a karácsony és a húsvét ünnepe is.
Kultikus célra történő kalácssütésről Jeremiás könyvében is olvashatunk, amely során a bálványimádásba merülő izraeliták kalácsot sütöttek az ég királynőjének (Astarténak), és az idegen isteneknek italáldozatot mutattak be (vö. Jer 7,18-20). A világtojás, mint jelkép, valamennyi keleti nép mondáiban megtalálható. Ez azonban már nem a Szentírást kutató és olvasó emberek területe, hanem sokkal inkább a néprajzosoké, ezért ezt az érdeklődési területet meghagyom nekik. A keresztény ember számára az örök élete szempontjából az a döntő, hogy Jézus Krisztus valóban feltámadt (feltámadásának tanúi vannak: 1Kor 15,3-8), felment a mennybe, közben jár a benne hívőkért az Atyánál, mint pap és főpap, övéinek elküldi a Szentlelket, hogy az isteni természet részeseivé legyenek azok, akik őbenne hisznek. Krisztus valóban feltámadt, ezért van a halálból feltámadás, és van az igazak számára örök élet a mennyben és majd az újjáteremtett Földön (1Tessz 4,13-17; Mt 5,5; 2Pt 3,13; Jel 21,1. 5). Ezért mondhatta Urunk Jézus Krisztus a következőket: „Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mind azok, akik a koporsóban vannak, meghallják az ő szavát, és kijönnek; akik jót cselekedtek, az élet feltámadására; akik pedig gonoszt műveltek, a kárhozat feltámadására (Jn 5,28-29 / Károli fordítása szerint).”
Krisztus feltámadásáról és a feltámadás témájáról a korábbi években két cikket is írtam, a melyek letölthetők az Új Kelet honlapjáról, illetve valamennyi korábban megírt cikkem hozzáférhető kiadott könyv formájában („Evangélium az Új Keletben” címmel) is azok számára, akik ezt igénylik. Húsvét ünnepének a kialakulásáról, a húsvéti tojásról és a kalácsról az igazságot elhallgatni nem szabad, de botránkozni sem kell emiatt. Én is gyönyörködöm a húsvéti írott székely és csángó tojásokban, és a fonott kalács is ízlik, - ám ezt nem kapcsolom össze Jézus Krisztus feltámadásával, mert minden tekintetben a hitem egyedüli mércéje az, amit az Úr a Szentírás összefüggései alapján, mint az élet kenyerét elém tár.
Krisztus feltámadt! Örüljünk és örvendezzünk, mert bár most a halál a legnagyobb úrnak látszik, mégsem az (vö. Jel 21,4), ugyanis nem az övé lesz az utolsó szó, hanem az élet Uráé, Jézus Krisztusé (vö. 1Kor 15,26), akinek hála, dicsőség és imádás jár örökkön örökké az Atya Isten dicsőségére a Szentlélekkel együtt.
Szeretettel és tisztelettel: Pongrácz Róbert
U.i.: A 2014. 04.04. napján közzé tett ezen írásomat átjavítottam és újra közzé teszem 2023.03.28-án.
Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szt. István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002., Biblia, az Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, Kálvin János Kiadó, Bp., 2004. / Verebényi-Arató, Liturgikus lexikon, Ecclesia, Bp. / Herbert Haag, Bibliai lexikon, Szt. István Társulat, Bp., 1989. / Keresztyén Bibliai Lexikon, szerk. dr. Bartha Tibor, Kálvin Kiadó, Bp., 1995, I-II. kötet / Albert Lüscher, Babylon, Weihnachten und Ostern, 1991., Plugverlag (magyarul kiadta az Eke Kiadó). / Rupert Berger, Lelkipásztori liturgikus lexikon, Vigilia, Bp., 2008.
Szentírás ismeret: Húsvét ünnepének eredete és időpontja (szentirascom.blogspot.com)
