Bach: Goldberg variáció.....

saját fotóm: Vízparton...(H.Gy.)
Készült a sárvári Csónakázó-tónál...

A harmincadik Goldberg variáció, a Quodlibet. 
Gitárokra hangszerelte és játssza Hassmann Péter.

https://www.youtube.com/watch?v=XDb4y_rIUxw

Johann Sebastian Bach (1685-1750),  barokk zeneszerző, orgonista,
hegedűművész, a protestáns egyházi zene jeles képviselője.

Babits Mihály: Psychoanalysis Christiana...

 

saját fotóm: Hunyor...(H.Gy.)

Mint a bókos szentek állnak a fülkében kívülről a szemnek kifaragva szépen, de befelé, hol a falnak fordul hátok, csak darabos szikla s durva törés tátog:            ilyen szentek vagyunk mi! Micsoda ős szirtből vágták ki lelkünket, hogy bús darabjai még érdesen csüngnek, érdesen, szennyesen s félig születetlen, hova nem süt a nap, hova nem fér a szem?            Krisztus urunk, segíts meg! Hallottunk ájtatós, régi faragókat, kik mindent egyforma türelemmel róttak, nem törődve, ki mit lát belőle s mit nem: tudva, hogy mindent lát gazdájuk, az Isten.            Bár ilyenek lennénk mi! Úgyis csak az Úr lát mindenki szemével, s hamit temagadból szégyenkezve nézel, tudd meg, lelkem, s borzadj, mert szemeden által az Isten is nézi, az Isten is látja!            Krisztus urunk, segíts meg! Óh jaj, hova bújhatsz, te magadnak-réme, amikor magad vagy az Ítélő kéme?! Strucc-mód fur a percek vak fövenye alá balga fejünk, – s így ér a félig-kész Halál,            s akkor mivé leszünk mi? Gyónatlan és vakon, az évek szennyével löknek egy szemétre a hibás cseréppel, melynek nincs csörgője, s íze mindörökre elrontva, mosatlan hull vissza a rögbe.            Krisztus urunk, segíts meg! Ki farag valaha bennünket egészre, ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne, ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló, legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?            Szenvedésre lettünk mi. Szenvedni annyi, mint diadalt aratni: Óh hány éles vasnak kell rajtunk faragni, míg méltók nem leszünk, hogy az Ég királya beállítson majdan szobros csarnokába.            Krisztus urunk, segíts meg! Szentistváni Babits Mihály (1883-1941), teljes nevén: Babits Mihály László Ákos költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja, a Nyugat  első nemzedékének tagja.

Hálás vagyok....

   HÁLÁS VAGYOK:
…a feleségért, aki azt mondja, csak szendvics lesz ma vacsorára, mert az
estét velem tölti itthon,   és nem valaki mással. 
…a fiatal lányomért, ki azért panaszkodik, hogy mosogatnia kell, mert ez azt
jelenti, hogy itthon van,   és nem az utcán kóborol.
…az adókért, amelyeket ki kell fizessek, mert azt jelenti, hogy alkalmazott
vagyok, van munkahelyem.
…a takarításért egy vacsora után, mert azt jelenti, hogy barátaimmal tölthettem
egy estét.

…a ruhákért, amelyek egy kicsit szűkek, mert van elég ennivalóm.
…az árnyékomért, mert kint lehetek a napfényben.
…hogy nyírhatom a füvet, pucolhatom az ablakot, javíthatom a csatornát, mert
azt jelenti, hogy van házam, otthonom.
…a parkolóhelyért a parkoló legmesszibb pontján, mert ez azt jelenti, hogy tudok járni és még autóm is van.
…a nagy fűtésszámláért, mert azt jelenti, hogy melegben voltam a télen.
…hogy a templomban mögöttem ülő hölgy falsul énekel, mert ez azt jelenti,
hogy hallok.
…a mosni- meg vasalni valóért, mert azt jelenti, hogy van ruhám.
…az esti fáradtságért és izomlázért, mert azt jelenti, hogy tudtam keményen
dolgozni.
…hogy meghallom hajnalban az óra csörgését, mert ez azt jelenti, hogy élek.
...És végül hálás vagyok a túl sok e-mailért, amit kapok, mert azt jelenti, van családom és sok barátom, akik szeretnek engem, és rám gondolnak.

(Forrás: Internet)

Bozzay Margit: Isten vésője...kalapácsa...

saját fotóm: Virág a kövek között...(H.Gy.)

Először: észre se vettem, amikor csepp
Gyerekfejjel éreztem az igaztalan bántást,
Ami esett velem. Másodszor: fellázadtam,
És szilajul, pogányul - csak azért se-t mondtam.
Még később: a dac megnőtt bennem és gyűlölni
Kezdtem mindenkit, aki bántott vagy hitem szerint
Nem szeretett. Azután begubóztam... Szöktem
Az emberektől, féltem tőlük és külön világ,
Külön törvény épült fel bennem.

Pogány világ és hazug törvény, amely
Teóriámban a "szemet szemért" alapján állott,
És amely soha semmit meg nem bocsátott,
De mindent jégre tett. Amely igaz,
Valójában sohasem fizetett rosszal a rosszért,
De mindig gőgösen állapította meg:
- Én vagyok a jó... és ők a gonoszok...
Egyszer azután sok évvel később,egy szörnyű
Bántás után, amelyben majd elpusztultam,
De amelyből Isten keze: mint pelyhet az ujjam
Ragadott ki... felnyílt a szemem.

Azóta... Látok!!! Látom Isten vésőjét,
Kalapácsát rajtam, amely idomít, formáz,
Farag és amelynek ugyanaz vagyok,
Ami a szobrásznak az anyag...
Nem az az érték bennem, hogy kő és hidegen fehér,
Hanem az, ami lesz... ha lélegzeni kezd.
Persze, eleinte a kő is, mint az emberi test,
Felsír, tiltakozik, lázong, nem akar
Részeket elveszteni, fájni, más lenni,
Mint ami, de a szobrász vési, veri
És mert nem fárad el és nem hagyja abba,
Egy nap - kész lesz a mű - amelyhez
A márvány, a legszebb is - csak anyagot adott.

Én is anyag vagyok csak Isten kezében
És nem is örök márvány, csak hitvány
Sárarany, amelyet Isten vésője, kalapácsa
Fúr, farag, formáz, kovácsol, ejt el,
És emel fel újra. S mióta látom ezt,
Nincs a szívemben harag senki ellen,
Aki rossz, igaztalan volt hozzám,
Aki bántott. Azóta mindent megbocsátok,
Mert tudom, hogy ők: a kalapács és a véső
És ők azok, szegények, akiket szánni,
Sajnálni kell... Sajnálni, mert nem bírtak
- Anyagok - csak Eszközök - lenni...
Kis fokok Jákób létrájában, amely a földtől
Az égig ér és amelyen azok, akiket a véső,
A kalapács már jóvá faragott: elindulnak egyszer.

Kis aprócska, szegény - Eszközemberek.
Szeretném összeszedni őket, mind, körém,
Valamennyinek a kezét a kezembe fogni,
És hálás szeretettel, csókkal megköszönni,
Hogy tudtak akartak, mertek rosszak,
Embertelenek lenni és önző, kis, buta,
Hazug, mulandó dolgokért kockára tenni
Az Értelmet... A Célt...

Isten vésője, kalapácsa... Sokszor fáj,
Sebez, vérzik a helye, de akit munkába fogott:
Tudja, hogy a szíve csak akkor lesz rész
Isten szívéből, ha nem, mint mondják:
"Arany szíve van," hanem élő...igazi...emberi szíve...

Bozzay Margit (1893-1942) magyar író, újságíró.

Az igazi hit...

AUGUSZTUS 5.

"Mondták azért néki: mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük? Felelt Jézus: Az az Isten dolga, hogy higgyetek abban, akit Ő küldött."  (János 6: 28-29)

Jézus körül tolongó kíváncsi tömeg nem kapott éltető erőt. A szenvedő asszony azonban, aki hittel érintette
meg Jézust, meggyógyult. A lelki dolgokban is ez a különbség a véletlen kapcsolat és a hit érintése között. Ha Krisztusban csupán mint a világ Megváltójában hiszünk, lelkünk soha nem fog meggyógyulni. A hit, amely üdvösséghez vezet, nem csupán az evangélium igazságainak puszta elfogadása. Az igazi hit az, amely
személyes Megváltójaként fogadja el Krisztust. Isten azért adta egyszülött Fiát, hogy mivel hiszek, el ne
vesszek, hanem örök életem legyen (János 3:16). Amikor Krisztushoz fordulok, ahogy Igéje javasolja, hinnem
kell, hogy megmentő kegyelmében részesít. Azt az életet amelyet most élek, "az Isten Fiában való hitben" kell élnem, "aki szeretett engem, és Önmagát adta érettem" (Galata 2: 20)

      Sokan a hitet csak állásfoglalásnak tartják. A megmentő hit azonban egyezség, amely által azok, akik befogadják Krisztust, szövetséges viszonyba lépnek Istennel. Az élő hit az erő fokozódását, a gyermeki bizalmat jelenti, amely által Krisztus kegyelméből a lélek diadalmas hatalommá lesz.

(A nagy Orvos lábnyomán, 36-37.o.)

Visszautasított ajándék...

(H.Gy.) Egy végzős egyetemista fiú már hónapok óta kinézett magának egy sportkocsit az egyik autószalonban. Tudta, apjának nem okozna gondot, hogy megvegye neki, ezért volt olyan bátor, és ezt kérte magának ajándékba annak örömére, hogy befejezi az egyetemet. A fiú véletlenül megtalálta az apja íróasztalán a kocsi megrendelőlapját. Nagyon megörült, hogy meg fogja kapni a kocsit, és izgatottan várta a diplomaosztó napját. Amikor végre eljött a nagy nap, és megkapta a diplomáját, édesapja behívta az irodájába, és ezt mondta: - Fiam! Büszke vagyok rád, és nagyon szeretlek! Örülök, hogy ilyen jól helyt álltál az egyetemen, és most elkezdheted a nagybetűs életet. Hadd nyújtsam át sok szeretettel ezt az ajándékot - és erre egy szép díszdobozt vett elő. A fiú izgatottan kezdte el kinyitni a dobozt, és döbbenten látta, hogy egy Biblia volt benne, melybe arannyal bele volt gravírozva a neve. Nagyon mérges lett és ezt üvöltötte: - Apám! Van egy csomó pénzed és erre csak egy Bibliát vagy képes ajándékba adni!? - Végül mérgében elrohant, és otthagyta a Bibliát a kis díszdobozban. Évekkel később a fiú nagyon sikeres lett az üzleti életben. Jó állása volt, csodálatos családja. Egyik nap eszébe jutott az édesapja, hogy meg kellene látogatnia. A diplomaosztó napja óta nem látta. Miközben ezen gondolkodott, telefonon hívták, és közölték vele a szomorú hírt, hogy az édesapja meghalt. Amikor elkezdte intézni a temetés körüli teendőket, elment az apja házába, mivel szüksége volt néhány hivatalos papírra. Amint belépett a házba, szomorúság és megbánás fogta el. Apja iratai között keresgélve megtalálta azt a Bibliát, amit kapott tőle. Érintetlenül ott volt az asztalán, ahogy azt ő ott hagyta. Könnyes szemmel nyitotta ki, és az első oldalon a Máté 7:11 szerepelt apja kézírásával: "Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?"  És ahogy olvasta ezt az igét, a Biblia hátuljából kicsúszott egy slusszkulcs. Annak a sportkocsinak a kulcsa, amit apjától kért. A bilétáján a szalon neve, ahol átveheti, és egy megjegyzés: "FIZETVE". Milyen sok alkalommal utasítjuk vissza Jézus ajándékait, csak azért, mert nem abban a csomagolásban kapjuk, mint ahogyan azt kértük!

A KÜLÖNÖS RUHA

saját fotóm: Bodzavirág (H.Gy.)

Szenvedésed
Isten-adta ruhád.
Először sehogyan se illik rád.
Úgy találod, hogy nagy neked.
Belenőhetsz, ha békén viseled..

S ha Isten ráteszi áldó kezét,
erőt arra is ád,
hogy úgy viseld végül a szenvedést,
mint drága ünneplőruhát.


M. Feesche után németből fordította Túrmezei Erzsébet (1912-2000), 
 evangélikus költő, műfordító, tanár