Harmati Gyöngyi: MOHO SAPIENS...(Látlelet az ember(iség)ről...)

                                                          saját fotóm: A FA és én...(H. Gy.),
                                                              készült: Fűvészkert, Szeged

                                                            

Alcím: Látlelet az ember(iség)ről...

HOMO SAPIENS, az "értelmes ember"
De valójában azok vagyunk?
Ha valóban azok volnánk szabadna-e csodálatos
Földünket eldobható hulladékként kezelni?
Ha valóban azok volnánk szabadna-e családunkkal
Ilyen érzéketlenül, mostohán bánni?
Ha valóban azok volnánk szabadna-e visszaélni 
Saját szívünk, lelki világunk teherbíró képességeivel?

Áldatlan állapotok uralkodnak mindenfelé
Vajon hol vétettük el a helyes irányt?                                                      
Vajon hogyan vált az ember HOMO SAPIENS-ből
Önző, mindent felfaló MOHO SAPIENS-szé?

A kérdést nyitva hagyom
Felelet nem várok
Inkább önvizsgálatot tartok.

Harmati Gyöngyi
       S.D.G.

Megjelent a POET versoldalon:
https://www.poet.hu/vers/309086

További verseim az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/SAJ%C3%81T%20VERSEIM

Harmati Gyöngyi: Ünnep az égben...

Ünnep az égben,
Csupán három szó
Mégis megannyi
gondolat, érzés, jelenség
cikázik, fut, kavarog
bensőm titkos rekeszeiben.

Ó, hogyan írjam le mire nincsenek betűk
Ó, hogyan mondjam el mire nincsenek szavak
Ó, hogyan énekeljem el dalban mire nincsenek hangok.

Amit emberi szemünk még sohasem látott 
Amit földi fülünk még sohasem hallott
Amit emberi szívünk még sohasem érzett.

Csupán annyit tudok,
Szeretnék már nagyon odafönt lenni,

Harmati Gyöngyi
        S.D.G.

Megjelent a POET versoldalon:
https://www.poet.hu/vers/317079

"...Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, 
amiket Isten készített az őt szeretőknek."  (1. Korinthus 2:9)

További verseim az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/SAJ%C3%81T%20VERSEIM

Kölcsey Ferenc: HIMNUSZ - A magyar kultúra napja...(jan. 22.)

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát.

Kölcsey Ferenc: HIMNUSZ (A magyar nép zivataros századaiból.) 

Isten, áldd meg a magyart

Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt! 

Őseinket felhozád

Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának. 

Értünk Kunság mezein

Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára. 

Hajh, de bűneink miatt

Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk. 

Hányszor zengett ajkain

Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre! 

Bújt az üldözött s felé

Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette. 

Vár állott, most kőhalom,

Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből! 

Szánd meg Isten a magyart

Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt! 

Cseke, 1823. január 22.

Az 1815-től Szatmárcsekén élő Kölcsey Ferenc a bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása idején, 1823 januárjában írta hazafias költészetének legnagyobb remekét, a Hymnust, amelynek kéziratát 1823. január 22-én tisztázta le. A költemény először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurora című folyóiratában jelent meg, a kéziraton még szereplő

„a Magyar nép zivataros századaiból” alcím nélkül, de 1832-ben, Kölcsey munkáinak első kötetében már a szerző által adott alcímmel látott napvilágot. (Forrás: Wikimedia Commors)

Andersen: A fordított tükör...

                                                            saját fotóm: Tükörkép...(H. Gy.)

"Volt egyszer egy gonosz manó. Gonosznál is gonoszabb volt; maga az ördög. Egy nap veszett jókedve támadt, mert olyan tükröt sikerült csiszolnia, amely elé ha szépet és jót tartottak, semmivé vált a lapján, a haszontalan és rút dolgokat pedig erősen felnagyítva és kidomborítva verte vissza. A legszebb zöldellő tájakat főtt spenótnak mutatta, a legjobb embereket fertelmes arcúaknak ábrázolta, vagy úgy, mintha tótágast állnának; az arcok úgy eltorzultak, hogy senki rájuk nem ismerhetett; akinek egy szeplőcske aranylott az arcán, az bizonyosan ragyás képűnek látta magát a tükörben. -Ugyan tréfás holmi! -dörzsölte a kezét az ördög. Ha istenes, jámbor gondolatokba merült ember tekintett a tükörbe, vigyorgó, torz pofának mutatta a tükör -örülhetett a gonosz ördög! Bűvészinasai -mert bűvésziskolája is volt az ördögnek! -csodát emlegettek, azt mondták, végre híven megláthatja mindenki, milyenek az emberek. Elvitték a tükröt a világ minden tájára, s végül már nem volt ország, nem volt ember, akinek torzképét vissza ne verte volna a gonosz tükör. Akkor az égbe akartak felrepülni a tükörrel. Hanem egyszer csak kicsúszott a kezükből, s lezuhant a földre, ahol millió meg billió cserépre törött szét. Ebből pedig még az eddiginél is nagyobb baj kerekedett. Mert a tükör némelyik darabja alig volt nagyobb egy homokszemcsénél; ezek a parányi szilánkok szétrepültek az egész világon, s akinek ilyen kis szilánk a szemébe került, az mindennek a fonákját látta, mert a tükör minden csepp darabjának ugyanolyan gonosz ereje volt, mint az egész tükörnek. Másoknak a szívébe fúródott egy kis tükörcserép, s az volt a legrettenetesebb, mert a szív jéggé fagyott tőle. Voltak akkora tükördarabok is, hogy ablakrámába illeszthették, de ebből az ablakból nem volt tanácsos az arra haladó barátokat nézni; némelyik darabból szemüveget készítettek, s ugyancsak nehéz volt az ilyen szemüvegen keresztül helyesen és igazságosan ítélni meg a dolgokat. Az ördög úgy nevetett, hogy a hasa rengett belé, csiklandozta a pompás ötlet. A levegőben még szállingóztak a széttört tükör porszemnyi szilánkjai..."

A hókirálynő...(részlet)

Hans Christian Andersen (1805-1875), dán költő és meseíró

Dsida Jenő: Sírvers...

 

A szabad ég alatt tanyáztam.

Gyermek voltam és karikáztam.

Míg karikám gurult előre,

ránéztem fűre, fára, kőre,

holdfényre, napra, csillagokra,

férfiakra és asszonyokra

s mindenen - legyen új vagy ódon - elcsodálkoztam szörnyűmódon.

Nem nézve így lábam elébe,

e roppant gödör éjjelébe

zuhantam. - Istenem, ha árva

útfélen fekvő karikára

találsz, kérlek, keress meg engem:

E rút veremből végy ki engem!

1933 Dsida Jenő (1907-1938), erdélyi magyar költő.

Harmati Gyöngyi: A kis lépések művészete...

                                                       Árvai Márta: Eső után c. festménye....

Uram,
kérlek, taníts,
hogy ne erőmet meghaladó csodadolgok után vágyakozzam,
hanem tudjam örömmel elfogadni jóságod apró rezdüléseit.
Uram, kérlek, tanítsd meg,
hogy a mindennapok kisebb-nagyobb terheinek hordozása
a magam erejével olyan, mint a lehetetlenség kőfalát ostromolni.
Uram,
kérlek, taníts,
hogy várakozni tudjak, mikor tenni vágynék átgondolatlanul,
nem törődve azzal, hogy mi a Te akaratod az életemre nézve.
Uram,
kérlek, taníts,
hogy megérthessem, hogy a gondok-bajok a Te nevelőeszközeid,
általuk válhatok újra mindenre rácsodálkozó kisgyermekké.
Uram,
kérlek, tanítsd meg
azt a fajta megelégedettséget, mely nem a külső körülményektől
függ, hanem elvisel hideget, meleget, szegénységet, gazdagságot.
Uram,
kérlek, tanítsd meg,
hogy az élethez hozzátartoznak a veszteségek, az összeomlások,
az újrakezdések, általuk átértékelődik létezésünk minden pillanata.
Uram,
kérlek, taníts,
hogy olyan élő, igazi hitem legyen, mely rendíthetetlen, mint a
magas szirtek, semmi rossztól nem fél, mert szüntelen Tereád néz.
Uram,
kérlek, taníts
fohászkodni Hozzád, Neked gondod van minden teremtményedre,
egyformán süt éltető napod sugara szelídre, dühösen acsarkodóra.
Uram,
kérlek, taníts,
hogy a magam erőtlenségeit, gyengeségeit, bűnös hajlamait
letehessem, és a Te erőd által segíthessek a másokét hordozni.

Ne azt add nekem, amit óhajtok, hanem csupán azt, amire szükségem van.
Kérlek, taníts meg a kis lépések művészetére!

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász c. műve nyomán

Megjelent a POET.hu versoldalon:
https://www.poet.hu/vers/303808
Megjelent a Holnap Magazinban:
https://holnapmagazin.hu/vers/bekuldott-versek/63548/

Harmati Gyöngyi
       S.D.G.

"És te kivánsz-é magadnak nagyokat? Ne kivánj;" (Jeremiás 45:5)

További verseim az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/SAJ%C3%81T%20VERSEIM

Harmati Gyöngyi: Ha a fák beszélni tudnának - A madarak és fák napja alkalmából...(május 10.)

A madarak és fák napja a Föld napjának a testvérünnepe, időpontja a hatályos természetvédelmi törvény szerint minden év május 10.-e... 

                                                  saját fotóm: "Ablak"az erdőben...(H. Gy.)

Megjelent a HOLNAP MAGAZINBAN: https://holnapmagazin.hu/cikkek/velemeny/63132/

       

      Ha a fák beszélni tudnának, de valóban nem tudnak beszélni a fák, vagy csupán a mi fülünk "lusta" a meghallására. A fák, mint függőleges hidak szerteágazó gyökerükkel, égfelé törő lombkoronájukkal a Föld és az Ég megbonthatatlan egységét, tökéletes harmóniáját jelképezik. Földünk legnagyobb termetű élőlényei, az élet zöld szigeteként néha csendes, néha kaotikusabb otthont szolgáltatva állnak a tájban, mint a stabilitás szimbólumai. A fa létezésének ciklusai emberi életünk ciklusait képezik le. Jól felismerhető, elkülöníthető a születés kora, a virágzás kora, a termés időszaka és az elhalás kora. A lombhullatók évszakonként cserélgetik káprázatos ruhatárukat. E kemény törzsű élőlények tágabb családja a titkokat rejtő erdő, kisebb családjuk a gyökereik közt megbújó gombák, ágaik közt látható állatkák: mókusok, bogarak, madarak, akik számára pihenő, fészkelő és búvóhelyet biztosítanak. Némely fák a termésükkel: gyümölcsökkel, dióval, gesztenyével gazdagítanak bennünket. Nyári rekkenő hőségben ágaik lombsátorában hűsölhetünk, figyelhetjük a levelek közt játékosan átcsillanó napsugarak kecses táncát. Hanyatt fekve egy faóriás tövében az időtlenség lágy érintése nyugtatja meg a fáradt idegszálainkat. Földünk arculatát nagymértékben meghatározó lényük nélkül szegényebb lenne a bolygónk és a mi életünk is.
     A világ ma ismert legidősebb növénye (kb. 4700 éves), egy sima tűlevelű szálkásfenyő, melynek a kelet-kaliforniai Fehér Hegység ad otthont. Szomorú tény, hogy a pontos helyét a fa védelmében a U.S. Forest Service (erdészeti szolgálat) kénytelen titokban tartani. A világ leggyorsabban növekvő és egyben a legnagyobb élő organizmusa, a gigászi méreteivel lenyűgöző faóriás, a Sherman tábornok névre hallgató óriási mamutfenyő. Égig érő fáról olvashatunk a Bibliában is, Dániel könyvében. A fa talán az egyik legkevesebbre becsült élőlény a Földünkön. A hétköznapi gondok hajszájában vergődő ember szemében lehet, hogy nem több, mint amiből toalettpapírt, eldobható reklámújságot, jó esetben könyvet készítenek. Számukra csupán  hétköznapi használati tárgyak. Ha továbbra is ilyen ütemben irtjuk az (eső)erdőket, szennyezzük a Földünk "tüdejét", a hangosan kopogtató klímaváltozás idején hamarosan megfizethetetlen luxuscikké változik. Érthetetlen felelőtlenség ahogyan bánunk ezekkel a csodálatos teremtményekkel. Sajnos "oly korban élünk amely a leggyorsabban alakítja át a nyersanyagot hulladékká." Óvjuk, védjük őket amíg még nem késő! Bárcsak megszívlelnénk mi emberek ennek az indián közmondásnak az intő szavait: "Ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót és kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz, hogy a pénz nem ehető". 

"GYÜMÖLCSÖZÖN"

"Ha tudnám, hogy holnapra elpusztul a világ, még akkor                                                                              is ültetnék egy almafát." (Luther Márton) 

 "MAGÁNY(OSAN)"

 Őszi színekben pompázó falevél egy tópartján
 elszakadva társaitól magányosan várja a szebb napokat.

"SZIMBIÓZIS"

A földön minden múlandó, minden elmúlik, de átad(hat)ja helyét
egy újabb életnek...Mindig van remény!!!








"FÉNY és ÁRNYÉK"

Talán azért van az árnyék, hogy jobban tudjuk értékelni, jobban megbecsüljük, ha végre kijutunk a világosságra?!

"A FA és én..."

Amikor az ember és egy fa találkozik megszülethet egy másik perspektíva.
A magáról sokat tartó, sokat gondoló HOMO SAPIENS rádöbben(het), hogy csupán csak MOHO SAPIENS??? (Fűvészkert, Szeged)

"HÓFEHÉRBEN"                     

Ne várj nagy dolgot életedbe,

Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk sziromcsodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.
(Reményik Sándor: Csendes csodák)

"ÚJRAKEZDÉS"

Jeli Arborétum ikonikus fája: az Ambrózy-bükk, itt még délcegen áll, sajnos 2020-ban kidőlt. A 400 éves fa-matuzsálem már többször került a pusztulás szélére, de mindig újra és újra kisarjadt belőle az élet... 

Az írást saját fotóimmal illusztráltam.