2015. december 24., csütörtök

Dr. Reisinger János: A emberi szeretet az önzés egyik válfaja...

saját fotóm: Balatoni csónakok...(H.Gy.)



Az egyik legnagyobb baj az életben, ha a magunk módján szeretünk. Amit a magunk természete
szerint adunk, azt velejéig áthatja az önzés. Ezért gyanítják sokan, és nem minden alap nélkül,
hogy az emberi szeretet nem is más, mint csupán az önzés egyik válfaja.
Életelvünkké kell tennünk, hogy szeretet címen ne adjunk, hanem – továbbadjunk. Az adás mögött
ott settenkedik a büszkeség és az „érdem” gondolata. A továbbadás viszont kötelesség és küldetés.
Aki ad, az hajlamos magamagát dicsérni és dicsőíteni, aki továbbad, az olybá veszi cselekedetét,
mintha tartozást róna le, mely azonban nem egyszeri kötelezettség, hanem folyamatosan fennáll
mindenki iránt és minden élethelyzetben.
Kitől kapjuk azonban azt a tiszta és bölcs jót, amit szeretet néven továbbadhatunk? Minden ember
számára ez a „lenni vagy nem lenni” kérdése…
„God is good” – hangzik az angol közmondás. Az Isten jó. Az igazi jót tőle lehet kapni és továbbadni,
akkor is, ha vannak jó családi példáink, és akkor is, ha nincsenek…
Isten jóságát azonban hogyan ismerhetjük meg? Ki az igaz Isten? Ki az „egyedüli igaz Isten”, ahogyan
Jézus Krisztus nevezte? (Jn. 17:31)
Nem az, akiről beszélnek, és akit beszéltetnek, hanem bizonyára az, aki maga beszél hozzánk. Isten
beszédét kell megtalálnunk, ha az Istent akarjuk megtalálni.
A világon több ezer vallás van, de közülük csak 3-4 hivatkozik arra egyáltalán, hogy Isten beszédét,
beszédeit birtokolja. Ha pedig még tovább megyünk, egyetlen egyet találunk, amelyiknél egyáltalán 

ellenőrizni is lehet, hogy kijelentései beteljesedtek. Ez a Biblia.
A Biblia Istene az a páratlan Isten, akiben az igazság és a szeretet találkozik, akiben ez a kettő
egyetlen egy. Az ember kitalálta istenek nem rendelkeznek sem a semmiből való teremtés, sem az
erkölcsi tökéletesség ismérveivel. Azzal a szeretettel legkevésbé, melyet elfogadni és továbbadni is
lehet. Feketén-fehéren látnunk kell ezt. Ha nem jutunk el idáig, egész életünkben csak egy helyben
toporgunk, és a feketét fehérnek, a fehéret feketének látjuk.
Dr. Reisinger János
irodalomtörténész

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése