szoktak szervezni. Így történt volna ez 2020 tavaszán is, de a
COVID-19 elnevezésű járvány felülírta
a terveket. Talán valaki nem értesült a hírről vagy elkerülte a figyelmét,
így kerülhetett egy régi, kopott
huzatú, fakarfákkal ellátott fotel a szomszédos utcában az egyik
szemeteskonténer mellé. Szokásos
délutáni sétámon, mely a napi
bevásárlás időpontja is
egyben, toppant elém az ütött-kopott bútordarab
félig kilógva a
járdaszegélyre. Ott árválkodott egyedül egy letűnt kor mementójaként. Megdöbbentő,
hogy mennyi minden megunt, hasznavehetetlenné vált holmi kerül ki lomtalanításkor is a szabad
ég alá. Mennyire igaz a nemrégiben olvasott mondat:
"Oly korban élünk, mely a
nyersanyagot a leggyorsabban alakítja át hulladékká."
Lelkünkben is mennyi lomot, hulladékot hordozunk, de azoktól sajnos nem lehet
ilyen könnyen
megszabadulni, tovább mérgeznek bennünket. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok
kavarogtak a boltból
hazafelé menet fejemben, amikor észrevettem lakója lett a kidobott öreg,
megkopott fotelnek. Egy szemmel láthatóan külleme és ruházata alapján
otthontalan férfi aludt békésen a rozzant fotelben. Csupa ránc arca bozontos őszes hajkoronában úszott mégis, ennek ellenére is valami felhőtlen békét és földöntúli időtlen nyugalmat sugárzott. Álmában talán egy rég elfeledett
boldog otthon, ahol egy pohár forró tea illata tölti be a konyha sarkait lebegett lezárt szemhéjai mögött. Még a nap is kisütött, érezte most
fontos szolgálatot teljesít, a napsugarak szelíd ujjaikkal lágyan körbefolyták,
megmelengették elgémberedett tagjait.
- Kidobott fotel – kidobott élet villant fel e gondolat a tudatom mélyéről. Vajon hányan
élhetnek ilyen
sorsot? Otthontalanul vagy talán a lakásuk négy fala között mégis számkivetetten?
Biztos vagyok benne, hogy e ritka pillanat melyben egy zaklatott élet
kérészéletű megpihenésének
szemtanúja lettem
elkísér utamon. Szembesített vele, megtanított arra, hogy minden ember élete
hatalmas nagy érték. Jobban, sokkal jobban meg kéne becsülni, segíteni, hogy
mindenki emberhez
méltóan élhesse az életét. Ahogyan a Dalai Láma is nagyon egyszerű módon
megfogalmazta:
„Ha tudsz, segíts másokon. Ha nem, legalább ne árts
nekik.”
Remélem mások is óvatosan, csendesen haladtak el az öreg,
kopott fotel és lakója mellett, így tettem
én is. Még a lélegzetemet is visszatartva és talán egy kicsit “irigyelve” a
körülményei ellenére a lényéből
fakadó
békét.
"Ha
arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik
nem erre
igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó
mérték között.
Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem mijük van: mert még a
legnyomorultabbnak is van
olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni,
fölényeskedni
bárki
tud; tanulj meg
mindenkitől tanulni."
(Weöres Sándor)
Hasonló családi történeteket, pillanatképeket az életünkből ezen a linken olvashatsz:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése