A teremtett világban egyedül az ember tud ünnepelni. Az ünneplés egyik fontos alkotóeleme az idő és benne az alkalom. Istentől kapta az ember, hogy dolgozzon és ünnepeljen. Tevékenykedjen, és hetente egyszer – szombaton – ne csak pihenjen, ünnepeljen is.
Tudunk-e vele élni? Tudunk-e Istenre figyelni? Tőle megtanulni a lét örömét? Sajnos az utóbbi időben összemosódott a munka és a pihenés ideje. A szombaton is dolgozó, nonstop üzemelő, szüntelenül elérhető ember, aki a telefonját és számítógépét mindig bekapcsolva tartja, állandó időzavarban él. Úgy rémlik számára, mintha ellensége volna az idő. Miközben technikai eszközeink, gépeink villámgyorsan végzik már helyettünk és nekünk a betáplált feladatokat, egyre több és több időre lenne szükségünk. De mire is?
Sürgős ügyeket intézünk, sietünk, robog velünk autó, vonat, repülő... De hova is? A felszabadult napokat és órákat még több programmal telítjük. Mind fontos, s mind sürgős. Ha más nem, meg kell nézni egy filmet, egy műsort, valamit, amit mások is néznek, hallgatnak.
„Egyre nagyobb felületen vagyunk egyre felületesebbek” – mondta a múltkorában valaki. Túl sok, amihez hozzáfogunk, hozzászólunk, elvállalunk, s nincs idő, lehetőség elmélyedni semmiben. Pedig érdekelne bennünket sok minden, de szorít az idő. Azonban hiába növeljük a mennyiséget, ha a minősége nem változik a dolgainknak. Nem többre, hanem másra volna szükségünk. Először is pihenésre, mert fáradtan nem lehet szombatra készülni. Az agyonhajszolt, elgyötört ember nem tudja átadni magát a szombat szentségének, legjobb esetben egész nap alszik.
Idő kell, hogy lecsengjenek bennünk a hétköznap zajai. Lehet hirtelen belezuhanni a csöndbe, de az olyan veszélyes, mint mozgó vonatról leugrani. Agyunk, idegrendszerünk nem erre van beállítva, s zavarokkal tiltakozik az ilyen váratlan helyzetek ellen. Lassítani, fokozatosan fékezni, és puhán megállni – tanítják az autóvezetőknek. Idő kell, amíg letisztul a lélek, és ráhangolódik a heti ünnepünkre.
S amikor beköszönt az ünnep estje, hirtelen csend van, s bár még kavarog sok ötlet a fejben, nem lehet mást tenni, el kell mélyedni, pihenni, és a családdal közös programokban megújítani a testet és lelket. Csonka családokban, elrendezetlen konfliktusokkal ez nem könnyű.
A szombat tudatos kiemelkedés a hétköznapokból, eltávolodás a megszokott helyzetekből, megállás a rohanásban. Elgondolkodás, tűnődés, emlékezés, elmélkedés, tanulás. Magunkba fordulás: minek is örülnénk igazán? Istenhez fordulás, megmerülés az Örökkévalóságban, Isten meg nem érdemelt szeretetében, bocsánatában. Milyen szép hetente elmondani: „Bocsásd meg, Uram, hogy nem tudok úgy élni, ahogy szeretnéd, ahogy szeretném.” Mindezeket átgondolva így lesznek szombatjaink igaziak, örömtől teljesek.
(Halmos Sándor, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem docense, Pro Urbe Díjas)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése