Fenn, sziklás hegyszegélyen,
hol éjjel a kék csillag is remeg,
a sziklaóriás kőtenyerében
eső után egy kis víz megrekedt.
Magányos víz,
nincs semmi, semmi haszna.
Fel sose kapja
csermely, hogy elvigye messze,
föld be nem issza
szomjas, kutató gyökerekbe.
Csak a csillag fog fürdeni benne,
míg a szél felszippantja,
mikor a naptól felizzik a szikla...
Kis víz magánya,
szomorúsága,
szívem azt kívánja
csak egyszer szálljon melléd szomjas madár –
a legkisebb, a legcsúnyábbik bár…
És akkor
mint hajnalcsillag, felragyog magányod,
remegsz, mivel valaki rád hajolt, hiszen szerény, szép sorsodat kivártad:
valakinek rád is szüksége volt.
És boldog lesz halálod.
Sztanka Pencseva (Szliven, 1929. július 9. – 2014. május 27.) bolgár költőnő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése