IGAZ TÖRTÉNET: Tisza Pál élete és tapasztalatai 1. rész: Vagonba csomagolt élet...(Kárpátaljától Magyarországig)

 

 

                                                               Nagyszőlősi utcakép...

                                                   (Forrás: Internet, Google képkereső)
                                     
                                             

        Ha megkérnének rá, hogy mutassak egy olyan idős, élettapasztalatokban gazdag  embert, aki születése pillanata óta bátran állta a történelem viharos időszakainak ostromát, a nehéz gyermekkor, olykor a háború és a nélkülözés súlyos megpróbáltatásait, és ennek ellenére - vagy éppen ezért - mindig a derű és az optimista életszemlélet jó illatú levegője lengi körül, akkor az biztosan Tisza Pál lenne. A Kárpátalján született "Pali bácsi" lassan betölti a 87. életévét, a kovácsmesterségét már nem gyakorolja, most nyugdíjas napjait, éveit szép otthonában, egy kertes kis családi házban tölti Dombóváron. Aki közvetlenül kapcsolatba kerül vele, maga is megtapasztalhatja, hogy jó érzés a közelében tartózkodni. Egész lényéből árad a békesség, az évtizedek bölcsessége, az önzetlen segítőkészség és az isteni gondviselésbe vetett töretlen hite.  

                                         Élet Kárpátalján....

      Kárpátalját egyfelől jelentős részben Petőfi Sándor szavaival élve a "zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tája" határolja, másfelől kisebb részben pedig a magyar Alföld nyúlik be a területére. A vármegyét a Fekete-Tisza és a Fehér Tisza
egy-egy ágának összefolyásából keletkező bővizű Tisza folyó választja ketté. Nagyszőlős, Pali bácsi szülővárosa, annak idején egy 22 ezer lelket számláló mezőváros volt, és egyben Ugocsa vármegye központjául is szolgált. A város a felette magasodó Fekete-hegy oldalán található szőlőültetvényektől kölcsönözte a nevét. A szőlőkultúra szorosan hozzá nőtt a városhoz, szinte minden házat hatalmas szőlőlugasok ékesítettek, melyekre a bőven termő fürtök indái futottak fel, ontva a finom, zamatos gyümölcsöket. A településen a Nemzeti Bank, a bábaképző és a kovácsműhely mellett működött még egy borkombinát és egy pezsgőgyár is. 

(Pali bácsiék családi háza Nagyszőlősön, Ukrajnában régen és napjainkban is így néz(ett) ki...)

       Nagyszőlős létezését, keletkezését firtató kérdésekre a történelem kerekét egészen a 13. századig forgathatjuk vissza. Az európai kontinens eme kis szegletén, Kárpátalján élő emberek rendkívül sokat szenvedtek az eltelt évszázadok alatt. A történelem színpadán feltűnő erőszakos, hódító népek többször feldúlták, lerombolták, felégették az emberi életet sem kímélve. A teljes kipusztuláshoz Nagyszőlős 1717-ben került a legközelebb, amikor a krimi tatárok a város egész lakosságát ki akarták írtani. Csodával határos módon 49 léleknek sikerült megmenekülnie, ők vitték tovább az életet. A későbbi évtizedek sem hoztak e vidékre (sem) békésebb időket. Kárpátalja mintegy ezer esztendőn keresztül a történelmi Magyarország, majd a Trianoni békeszerződés után egy ideig Csehszlovákia, azután a Bécsi döntés következtében újra Magyarország része lett.  A 2. világháborút követő időszakban pedig (1948-1991 között) a Szovjetunió, jelenleg pedig Ukrajna egyik települése. Ezen a háttéren nem is csodálkozhatunk azon, hogy Pali bácsi és két fiatalabb testvére 3 különböző ország polgáraként látták meg a napvilágot. Ki sem tették a lábukat Nagyszőlősről, ugyanott éltek, csupán a nagyhatalmak rajzolták mindig máshová a határvonalat. A szomszédos településen volt olyan család, akinek a háza és annak kertje két különböző ország fennhatósága alá tartozott. El se tudjuk képzelni, hogy ezek a gyakori "tulajdonosváltások" az egymástól eltérő nemzetiségű, nyelvű, kultúrájú és vallású emberek békés egymás mellett élését mennyire nehéz kihívások elé állították. Éltek itt magyarok, ruszinok, németek, zsidók, ukránok, oroszok, románok, római és görögkatolikusok, az ortodox egyház tagjai, reformátusok, evangélikusok, izraeliták egyaránt. Volt még a településen egy kis adventista imaház is, a gyülekezet tagjai a város lakói szemében nemkívánatos személyeknek minősültek. 

                                                    Családi háttér...

       Pali bácsi édesapja: Tisza László a férfifodrász mesterséget gyakorolta és emellett még gazdálkodott is. 1909-ben született és 1945-ben 36 éves korában tragikus körülmények között nagyon fiatalon halt meg. (Ennek okáról a későbbiekben során értesülünk majd.) A Tisza család tagjai a katolikus vallásba születtek bele, de hitüket csupán Pali bácsi apukája és nagynénje gyakorolta az egyházi ünnepek, szertartások megtartása és főként a vasárnapi misék látogatása által. Ide az akkor kisgyermek Pált is mindig magukkal vitték, ez ellen nem volt apelláta. Kötelező volt számára hittanoktatásra is járni, majd áldozni és bérmálkoznia is kellett a szigorú szülői akarat alapján. (Erről majd még a későbbiekben ejtünk néhány szót.) Nagyapja: Tisza Pál a bodnár mesterség végzése mellett a város tűzoltóparancsnoka is volt egyben. Édesanyja: Zauner Anna, varrónő volt, 1920-ban született és 2007-ben hunyt el. 

Pali bácsi édesanyja,
(Zauner Anna)
és két húga...
(A fotó 1958-ban
készült)

Az ő édesapja Zauner Ágoston pedig csendőrként tevékenykedett. Ebbe a családba született bele Tisza Pál, 1937. november 6.-án Nagyszőlősön, a város akkoriban Csehszlovákiához tartozott. Eközben több fronton is kirobbant a II. világháború, mely az emberiség történetének legnagyobb és legtöbb háborús áldozattal járó fegyveres konfliktusa volt. Az élet azonban folyt tovább a maga medrében, az emberek meghaltak, de születtek is. Így történt ez a Tisza családban is, ahová Nagyszőlősön 1940. márc.7.-én megérkezett az akkor 3 éves Palika kistestvére Tisza Margit, akit Grétinek becéztek, ő magyar állampolgárként látta meg a napvilágot. A mindent szörnyetegként felfalni akaró háború végéhez közeledve, 1944 novemberében Szolyva nevű település határában, a Munkácsi járásban szovjet gyűjtőtábort létesítettek. 

Tisza László

Ide vitték Tisza Lászlót (Pali bácsi édesapját) is sokadmagával, munkavégzésre, a háborús romok újjáépítésére hivatkozva. Rengeteg ember esett áldozatul a kegyetlen bánásmódnak, az éhezésnek és a még keményebb téli időjárásnak. A település határában több tízezer áldozat nyugszik ma is jeltelen tömegsírban, illetve azóta már kialakítottak itt egy Emlékparkot is. A hely örök mementóként figyelmeztet az elkövetett borzalmakra és csak reménykedni tudunk, hogy nem ismétlődik meg! Az itt összegyűjtött emberek többsége a szovjet gulág poklában tűnt el vagy halt meg. A szolyvai táborban furcsa dolgok történtek, sokan nagyon hasonló tünetekben megbetegedtek és meg is haltak. Az a szóbeszéd járta, hogy a táborlakók ételébe mérget kevertek. Tisza Lászlóra nem ez a halál várt, de ő is nagyon beteg lett. Mivel ilyen állapotban hasznát nem vehették, egyszerűen meg akartak tőle szabadulni, és télvíz idején kitették az utcára, hogy ott haljon meg. Irgalmas emberek üzentek a feleségének, aki 1944.12. 24.-én eljött érte és lovas fogaton hazavitte. Többet már nem jött rendbe az egészsége, otthonában, 1945. 01.31.-én, 36 évesen nagyon fiatalon ragadta el a halál. A két kistestvér kálváriája folytatódott tovább, édesapjuk halála után másnap kora reggel a 7 éves kisfiút, Palit és 5 éves húgát, Grétit a "felszabadítók" pizsamában kidobták a házból a nagy hóba télvíz idején. A szomszéd bácsitól és a feleségétől kaptak meleg ruhákat, így jutott el viszonylag biztonságban a két félig megárvult kisgyermek a kicsit távolabb lakó Tisza nagymamához, aki befogadta őket. A nagymama jártas volt a kártyavetés "mesterségében", amire megtanította kis unokáját, Palit is. Amint ennek híre terjedt, a városbeliek a jövőt firtató ill. eltűnt szeretteik után érdeklődő kérdéseikkel, kételyeikkel inkább a 8 éves ártatlan kisfiút keresték fel, akiben jobban megbíztak és vele jósoltattak maguknak. Így keresett Pali gyermekként egy kis pénzecskét, ezzel segítve a nagymamát, hogy mindig jusson az asztalra egy kevéske egyszerű étel. Az is tovább nehezítette még a kisgyermekek életét, hogy édesanyjuk ekkor már egy hónapja nem volt otthon, elvitték málenkij robotra, kényszermunkára. Majdnem egy egész évig dolgozott ott rendkívül mostoha körülmények között. A nehéz munka kikezdte az egészségét, nagyon megbetegedett, így hazaengedték. Otthon még sokáig tartott a felépülése. (Ő még jól járt, nem ez volt a jellemző, hogy a betegeket hazaengedték.) Hazatérése után az egyik rokontól kaptak egy picike ideiglenes szükséglakást, ami egy kis szobácskából és egy konyhából állt, ott húzták meg magukat. Előszőr a kényszerhelyzet szülte, hogy a kisfiúnak, beteg édesanyja mellett, helyett ki kellett vennie a részét a házimunkákból és meg kellett tanulnia főzni is. Élete folyamán úgy alakult, hogy ezt a házimunkát megszerette, 87 évesen a mai napig gyakorolja, most is főz, ma éppen egy finom bablevest készített. Miután édesanyja felépült varrónőként ruhákat varrt és elcserélte élelmiszerre. Így élték túl a nehézségeket nagy keservesen. Édesanyja meggyógyulását követően újra férjhez ment egy kovácsmesterhez. 

Pali 
kishúgával,
Katalinnal.
(A fotó
1950-ben
készült) 

1947-ben szintén Nagyszőlősön megszületett a legkisebb testvér, Katalin, aki ekkor már a Szovjetunió polgára lett. Felnőttként matematika, fizika szakos tanárként oktatta a diákokat, tanítványai nagyon szerették. A családban is mindenkinek segített, nem is jelentett gondot senkinek a számok világában eligazodni. 

      Pali bácsi szülővárosa, Nagyszőlős ezer szállal kötődött a szőlőhöz, ez egyrészt áldás volt, mert munkát és jövedelemforrást biztosított, de másrészt viszont átok, mert a belőle készült alkoholtartalmú italok sok ember és család életét tették tönkre. Így történt ez az ő családjukban is. A nevelőapa nehéz természete, italozó életmóddal párosulva erősen megkeserítette a család, de főként Pál életét. Gyakran előfordult, hogy a mostohaapa kizavarta a kisgyermek Pált a házból, nem számított neki, hogy éjszaka vagy vacogtató téli hideg van odakint. Ha a szomszédok észrevették, akkor behívták, hogy ne fázzon meg. Gyötrelmekkel teli
évek voltak!
                                                             Iskolásévek...

       Tisza Pál az elemi iskolai tanulmányait rendkívüli körülmények között 1944-ben kezdte meg katolikus iskolába járva, ahol apácák tanították. Nekünk itt az okos telefonok és egyéb modern elektronikai eszközök világában szinte elképzelhetetlen, - bár korabeli filmekből láthattuk -, hogy ekkor még a diákok felszerelése csupán egy palatáblából és a hozzátartozó palavesszőből állt. Két hónap múltán az oroszok bezárták a katolikus iskolát és ukrán iskolába küldték a nebulókat. Az nem érdekelt senkit, hogy az ukrán nyelvet nem beszélő diákok hogyan fognak így boldogulni az iskolában. A nyelvi nehézség nagymértékben korlátozta a tananyag megértését, de nem volt más választás, fel kellett zárkóznia. A következő év végre pozitív változást hozott, sikerült átkerülni magyar iskolába. Itt ugyan újra kellett kezdeni-e az első osztályt, és bár magyar nyelven beszélhettek, de nem voltak magyar nyelvű tankönyveik. Így abban a kiváltságban lehetett része, hogy olyan prominens személyiségek, mint pl. Illyés Gyula háromszoros Kossuth-díjas költő, író által fordított tankönyvekből sajátíthatta el a szükséges ismereteket. Édesapja katolikus vallását szigorúan, következetesen gyakorolta, így hittan oktatásra is ellenvetés nélkül kellett járnia, első áldozó is volt, majd később bérmálkozott is. Az ezután következő években ez már nem volt lehetséges, mert betiltották. Még a betegeskedő, idős papot is elvitték Szibériába fogságba. Pál 1952-ben jó tanulóként befejezte tanulmányait az általános iskolában, akkoriban ennyire volt lehetősége. Mindig nagyon szeretett olvasni, tudást, ismereteket gyűjteni, ehhez sok könyvet kapott kölcsönbe, mert tudták, hogy vigyázz is az értékes olvasnivalókra. Így került kezébe a Tolnai világlexikona, alcímén Ismeretek tára, valamint útleírásokról és felfedezésekről szóló művek. Pali nemcsak ezeket olvasta el, hanem 12 éves korában a katolikus Bibliát és a katolikus kiadásban megjelent Apostolok története c. tanulmányt is. Az általános iskola elvégzése után a nevelőapja úgy döntött, hogy most már ideje, hogy ne legyen tovább "ingyenélő", dolgozzon is meg az ételért, a lakhatásért. A nevelőapa kovácsmesterként dolgozott, így egyenes út vezetett az ő számára is a kovácsműhelybe, itt tanulta ki ezt a mesterséget.     

                                                         Háborús időszak...                                                    

    A város lakóinak mindennapi élete nagyon megváltozott a békebeli időkhöz képest. Jellemzővé vált az élelmiszerhiány miatt a boltok előtti sorbanállás, az elszabaduló infláció és az időnként elrendelt kijárási tilalom is súlyosan érintették a lakosságot. Az emberek féltek és a biztonságuk érdekében inkább otthon maradtak. A külvilág hírei is csak nehezen jutottak el hozzájuk, mert leszerelték a villanyórákat és összeszedték a rádiókat, így szinte semmilyen kapcsolatot nem tudtak tartani rokonaikkal, barátaikkal sem. Ebben az időben történt, hogy egyik alkalommal a házukban egy asszony felkereste őket, és felajánlotta, hogy ingyenesen mosószappant kaphatnak, ha kérésüket írásban is megerősítik. Nagymamája gyanútlanul aláírta, hiszen azokban az időkben szinte minden hiánycikk volt és azért a szappan mégsem volt luxuscikk! Mint később kiderült a szomszédasszony, aki ismerte kissé az ukrán nyelvet elmondta, hogy valójában az Ukrajnához való csatlakozást íratták velük alá. A háborús éveket Nagyszőlős lakói lövések, véres csatározások nélkül vészelték át, a kis mezővárosban nem volt sem hadiüzem, sem egyéb katonai célpont amiért érdemes lett volna ott csatározni. A város lakói egy alkalommal nagyon megrémültek, amikor néhány bomba felrobbant, hatalmas robajjal, mint kiderült azért, mert egy építési gödörben néhány tigris tankot megpróbáltak valakik elrejteni. Az emberek nagyon örültek, hogy nem került sor további atrocitásokra, mert a tankokat másnap elszállították. Más téren azonban komoly veszteségeket szenvedett el a település, lakóinak lélekszáma a harmadára csökkent. Szomorú tény, hogy a 22 ezer lakosú városból csupán 8 ezren maradtak meg. Vagy a háborúba vitték, vagy málenkij robotra kényszerítették őket. Ritkaságszámba ment, ha valaki mégis visszatért, ő is lelkileg megviselt állapotban, háborús sérülésekkel, mentális betegségekkel küszködve. Fekete István (1900-1970), József Attila-díjas magyar író gondolatát a háborúk értelmetlen voltáról így olvashatjuk: "Nincs megnyert vagy elvesztett háború, csak "Háború" van! Pusztító, öldöklő, embertelen! A háborúk nem oldottak meg semmiféle problémát, de mindig elvetették a magját a következőnek. A háborúkat alig néhány ember robbantja ki, de ők nem harcolnak, és nem is halnak meg. Az egyszerű emberek ölik egymást halomra, ők hullanak idegen föld meszesgödrébe, s az ő otthonaik pusztulnak el. Ők az eszközök, és ők az áldozatok."

                                                         Fiatalkori évek....     

    Tisza Pál 1958-ban nősült meg, feleségül vette Pohl Margitot, akinek az édesapja az
ő mostohaapjának volt a testvére. Házasságuk 50 évet, egy félévszázadot ölelt fel, kitartottak egymás mellett ahogyan megfogadták jóban-rosszban, egészségben-betegségben. 

Tisza Pál és felesége,
a fotó 1961-ben
készült

Két leánygyermekük született. Az idősebbik: Tisza Márta, 1960-ban látta meg a napvilágot Nagyszőlősön, ami ekkor a Szovjetunióhoz tartozott. Mártának született egy fia, akit Istvánnak neveztek el. Hat évvel később, 1966-ban született meg fiatalabb lánya: Tisza Anna szintén Nagyszőlősön szovjet állampolgárként, ő pénzügyi technikumot végzett. Nikolett nevű lánya megajándékozta a családot két szép fiúunokával. A frissen házasodott Pál nősülése után saját ház építésébe kezdett családi segítséggel. Mivel városi kovács volt, így a település is a segítségükre sietett épületanyagok adásával könnyítve a terheiken. A ház hamarosan el is készült, még olyan embertől is kapott ehhez segítséget, akiről legmerészebb álmában sem gondolta volna. Hat év után bezárt a kovácsműhely és új munkahelyet kellett keresnie, így helyezkedett el a cipőgyárban, lakatosként dolgozva. A sok negatív dolog mellett, amelyek Pali bácsi nevelőapjának emlékéhez füzödnek, jó tudni pozitívumot is elmondani róla. Így lesz teljes a kép. Egyik alkalommal kilépve a gyár kapuján meglepődve látta, hogy a nevelőapja ott ácsorog és láthatóan vár valakit. Nem is sejtette, hogy az a keményfejű ember, akitől olyan sokat szenvedett eljött hozzá bocsánatot kérni a régi viselkedéséért. Megszólalt a lelkiismerete. Valódi, őszinte bűnbánatát azzal is bizonyította, hogy segített nevelt fiának a házának a felépítésében is, hogy minél előbb fedél lehessen a család feje fölött. Így váltak valóra bölcs Salamon király szavai a Példabeszédek könyvéből: "Mikor jóakarattal van az Úr valakinek útjaihoz, még annak ellenségeit is jóakaróivá teszi." 
        A család életében egy sorsfordító esemény következett be. 1978-ban Márta lányuk férjhez ment egy magyar fiatalemberhez, akivel Ukrajnában találkoztak előszőr. Márta Ungváron járt egyetemre, leendő férje pedig ott kint dolgozott a Barátság kőolajvezeték építésénél. Megismerkedtek, megszerették egymást, majd házasságkötésük után Márta 1980-ban költözött át Magyarországra. István nevű fia már Magyarországon született meg.

                                              Új élet Magyarországon...

     A mielőbbi viszontlátás reményében nehéz szívvel vettek búcsút Mártától.  A család mindent mérlegre téve közösen meghozta a döntést, szeretnék lányukat követni Magyarországra. Családegyesítés céljából beadták az áttelepülési kérelmüket, melyet pár hónapon belül meglepetésükre pozitívan bíráltak el, a szokásos több évi várakozással ellentétben. Az áttelepülésre, teljes életük felszámolására rendkívül szoros határidőt tűztek ki a hatóságok. Rengeteg mindent kellett nagyon gyorsan elintézni, lebonyolítani. A legkülönfélébb igazolásokat kértek tőlük arról, hogy nincsenek rendezetlen számláik,
tartozásaik mint pl. vízdíj, villanyszámla stb. Még a könyvtárból is kellett vinniük igazolást, arról, hogy nincs a birtokukban kikölcsönzött könyv. Pali bácsinak nyugdíjas papírjait, Annának pedig a munkahelyétől is a munkaviszonyával kapcsolatos hivatalos papírokat is el kellett intéznie. Amikor mindent bemutattak amit kértek tőlük, akkor visszakapták az addig elvett útleveleiket, így már szabad lett az útjuk. Családi házukra is sikerült gyorsan vevőt találni, az épületben lévő ingóságaikat, bútorokat, személyes holmikat becsomagolták és a szállításukhoz béreltek egy vasúti vagont. Így nyolc év után 1988-ban végre újra együtt lehetett az egész család. Nagyszőlőshöz hasonló paraméterekkel rendelkező Tolna megyei városban, Dombóváron próbáltak meg maguknak új életet teremteni. Márta férje itt dolgozott a Láng Gépgyár helyi Kirendeltségén. A befogadás, az áttelepülés feltételei között szerepelt, hogy lakhatást, eltartást és munkahelyet is szükséges biztosítaniuk rokonaik számára, ami szerencsésen meg is oldódott. Mindenki talált munkát magának, mindannyian el tudtak helyezkedni. Egy kis üröm is vegyült az örömükbe, sajnos történt egy kis bonyodalom Pali bácsi nyugdíja körül. Ő még átköltözésük előtt 1987-ben, 50 évesen nyugdíjba vonulhatott kovácsmestersége miatt a kinti akkoriban érvényes jogszabályok alapján. Magyarországon ezt nem ismerték el (magasabb volt a nyugdíj korhatár) így munkát kellett találnia. Ez hamar sikerült is, a Volánnál helyezkedett el lakatosként. Kezdetben sajnálatos módon az áttelepült családnak előítéletekkel is meg kellett küzdeniük, amit sok türelemmel és szorgalmas munkával sikeresen eloszlattak. Eleinte a beilleszkedést nehezítette még az is, hogy Magyarországon Ukrajnához képest, - ahol a Moszkvai idő szerint jártak az órák - két óra időeltolódás volt, ehhez is hozzá kellett szokni, főleg a munkába járás pontossága miatt. Ennél kicsit nagyobb "probléma" volt, amikor azzal szembesültek, hogy mennyire nem beszélik jól a magyar nyelvet. Többnyelvű településről jöttek, ahol óhatatlanul is beszivárogtak idegen szavak, kifejezések, szófordulatok a beszédükbe. Itt döbbentek rá, hogy ők eddig ottkint egyfajta "kevert" magyar nyelvet beszéltek. Anna úgy orvosolta ezt a "problémát", hogy minden szabadidejében magyar nyelvű könyveket olvasott, amelyekben azt is igyekezett megfigyelni hogyan írják a szavakat helyesen. Fontos volt számára, hogy Magyarországon élő magyarhoz illő módon helyesen tudjon írni és szépen használja a szavakat kerek, egész, jól érthető mondatokká fűzve azokat. 
      Akkoriban még az egész család katolikus vallását gyakorolva élt, ezért legelső teendőik között szerepelt, hogy felkeressék a helyi templomot és bemutatkozzanak. Szerettek volna egy közösséghez is tartozni, megismerkedni hasonló hitű, gondolkodású emberekkel. Még az év karácsonyán lehetőségük nyílt a Szent-István Társulat gondozásában kiadott magyar nyelvű Bibliából vásárolni egy példányt. Most is emlékeznek rá, hogy az akkor 400 Ft-ba került. Nagyon örültek neki, hogy most már végre van magyar nyelvű Bibliájuk is és anyanyelvükön olvashatják.

     Eközben Pali bácsi egészségi állapota sokat romlott, megbetegedett, egy komoly szívműtéten is átesett, ami után tüdőembóliát kapott. Istennek hála csodálatos módon életben maradt. 1992-ben újra nyugdíjas lett, most már itt Magyarországon is. A család hamarosan magyar állampolgárságért folyamodott, letelepedésüket véglegesnek gondolták, úgy érezték itt van az igazi otthonuk. Az eljárás ugyan kissé hosszadalmasra nyúlt, de sikerrel járt. Visszahonosítási kérelmüket és Anna lányuk magyar állampolgárságát igazoló okiratot Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke látta el kézjegyével. 


   Tisza Pál életének és családjának igaz története folytatódik tovább...

2. rész: Minden egy szórólappal kezdődött...
  (Az adventhittel való ismerkedés és a dombóvári szórványgyülekezet                                                                                                 megalakulása) 
https://abekessegszigete.blogspot.com/2024/08/igaz-tortenet-tisza-pal-elete-es.html

3. rész: Pandémia, különvonat és egy különleges álom:
https://abekessegszigete.blogspot.com/2024/08/igaz-tortenet-tisza-pal-elete-es_31.html

A történeteket lejegyezte: Harmati Gyöngyi, A békesség szigete blog szerkesztője
www.abekessegszigete.blogspot.com
Kaposvár 2024. nyarán....