„Nézd a karácsonyfákat. Amihez az ember hozzá ér, azon rajta hagyja nyomát, kézjegyét, lelkét s képére, hasonlatosságára alakítja. Vállalkozni merek arra, hogy házról-házra járva, pusztán a karácsonyfák után megállapítom díszítőinek jellemét, ha az illetők ismeretlenek is előttem s kitalálom, melyik családtag műve. Vannak vidám és szomorú karácsonyfák, vannak egészségesek és betegesek, vannak kövérek és soványak,... Vannak ápoltak és kócosak, tenyeres talpasak, parasztosak, falusiak, vidékiek és fővárosiak, vannak adakozók, bőkezűek, pazarok, jószívűek,...melyek két kézzel szórják az áldást, a csillámokat, a hógömböket, az angyalhajat, az aranydiót és ezüst mogyorót s vannak takarékosak, szűkmarkúak, bizalmatlanok, kucorgók, zsugoriak is, melyek fogukhoz vernek egy szerény kis szaloncukrot is, csak azután akasztják föl a fenyőfa gályára. Láttam olyan karácsonyfát, amelyik nevetett és olyant is, amelyik sírt. Láttam egy karácsonyfát, amelyik széles ágaival átölelte az egész családot, s láttam olyant, amelyik karcsúan és fehéren libegett, mint valami táncosnő és senkivel se törődve, egy szemben lévő tükörben nézegette magát, az önimádat mámorában. Ezt egy színésznő díszítette föl...”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése