A spanyolországi Zaragoza városában áll egy szobor, amely mellett az emberek önkéntelenül is lelassítják lépteiket.
Népies elnevezése: „A nő, aki semmit sem csinál”. S ebben a névben keserű irónia rejlik.
A nőalak előrehajol a háztartás terhei alatt: mosógépek, vödrök, szerszámok és mindaz, ami a mindennapi otthoni munka jelképe. Mintha a végtelen teendők súlya görnyesztené meg. Kezei azonban közben szilárdan fogják gyermekei kezét.Ebben sűrűsödik össze minden.
Gondoskodás.
Felelősség.
Csendes állhatatosság.
A szobrot José Luis Fernández spanyol művész alkotta 2001-ben. Szavak nélkül beszél arról, ami nemzedékeken át „láthatatlan” maradt. A fizetség, szabadnap és elismerés nélküli házimunkát gyakran magától értetődőnek tekintették — vagy éppen olyasminek, ami „nem is nagy dolog”.
Pedig éppen ez a „semmi” tartja össze a családokat. Ez őrzi a mindennapok ritmusát. Ez ad biztonságérzetet a gyermekeknek.
Ez a szobor emlékeztető: a megszokott mozdulatok mögött mindennapos erőfeszítés áll. A tiszta otthon, a kimosott ruha, az elkészített étel mögött valakinek az energiája, ideje és szeretetteljes gondoskodása rejlik.
Talán gyakrabban kellene hálát adnunk azért, amit természetesnek veszünk.
Mert olykor a „semmittevés” azt jelenti: egy egész világ súlyát hordozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése