Isten áldása...

saját fotóm: Erdei Boglárka...(H.Gy.)

Gondolkozz el áldott helyzeteden és küld el ezt az üzenetet másoknak
is, hogy elcsodálkozhassanak azon, amit kegyelemből kaptak!

https://www.youtube.com/watch?v=xuugldMmKZg

ELENGEDÉS - Isten Igéjének tanácsai gyász idején....

saját fotóm: hulló falevelek...(H.Gy.)

"Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal meg önmagának... Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. "(Róma 14,7-8)

Gyászunkra nézve azt tanácsolja Isten igéje, hogy engedjük el a halottainkat. Vegyük komolyan, hogy minden Istené, s amikor ő elhív valakit mellőlünk, nem a miénket veszi el,
hanem a magáéval rendelkezik. Szeretteinket is csak egy időre bízza ránk, egy időre ajándékoz meg egymással, hogy addig szeressük és őrizzük egymást.

Amikor pedig ez az idő letelik, adjuk vissza őket neki! Ne is találgassuk, hogy vajon hova kerültek, bízzuk őrá egészen! Istent tisztelő ember nem ragaszkodik halottaihoz,
hanem átadja őket Teremtőjüknek.

Jób komolyan vette ezt, s ezért tudta súlyos gyászában elmondani: „Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!" (Jób 1,21)

Kinek nehéz ez az elengedés? Aki bálványozta azt, akit elveszített, vagy akinek rossz a lelkiismerete mulasztásai miatt. Aki bálványozta, tegye most életében az első helyre Istent!
Legyen valóság, amit az ének így mond: az űrt ő töltse ki! Egyedül ő tud adni igazi vigasztalást nekünk.

Akit pedig vádol a szíve, vegye komolyan, hogy sok mulasztást nem lehet már pótolni, de Isten kegyelme ezekre is elég! Vallja meg neki őszinte bűnbánattal, higgye, hogy bocsánatot kapott,
s az Úrral való közösségben békessége lesz.

Egyvalamit soha nem vesz vissza tőlünk Isten: önmagát. Aki őbenne hisz, az is szegényebb lesz a gyászban, mert elveszített valakit, de nem lesz nincstelen, nem marad üres az élete.

A földön ha elvesztem
Szerelmem tárgyait,
Maradjon meg mellettem
Szerelmed és a hit;
Csak azt el ne veszítsem,
Mi benned, ó, Úr Isten,
Remélni megtanít!
(Fejes István)

Forrás: Cseri Kálmán igehirdetései és gondolatai (Facebook csoport)

Fejes István: Egyedüli reményem...

Egyedüli reményem,
Ó Isten, csak te vagy,
Jövel és nézz meg engem,
Magamra ó ne hagyj!
Ne légy tőlem oly távol,
Könyörülj hű szolgádon,
Úr Isten, el ne hagyj!

Ha a nehéz időkben
Elcsügged a szívem,
Vigasztalást igédben,
Uram, te adj nekem!
Ha kétség közt hányódom
És mentségre nincs módom,
Te tarts meg, Istenem!

A földön ha elvesztem
Szerelmem tárgyait,
Maradjon meg mellettem
Szerelmed és a hit;
Csak azt el ne veszítsem,
Mi benned, ó Úr Isten,
Remélni megtanít!

Földi jó és szerencse
Mulandó, mint magunk,
De a hit drága kincse
Örök és fő javunk;
Hitünk áll rendületlen,
Hogy Isten véd szüntelen:
Élünk, vagy meghalunk.

Uram, a nyomorultat,
A gyöngét el ne hagyd,
Az árvát, elhagyottat
Gyámolítsd te magad!
A szegényt, ki remélve
Csak reád néz az égre:
Úr Isten, el ne hagyd! 

Füle Lajos: Aki maga körül forog...

Aki maga körül forog,
előbb-utóbb csak tántorog.
Önzésének nagy az ára: 
beleszédül - önmagába.

Füle Lajos (1925-2015), református költő,
Ybl-díjas mérnök

"Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának: Mert ha élünk, az Úrnak élünk;
ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk." (Róma 14:7-8)

TÚRMEZEI ERZSÉBET: OKTÓBER 31 UTÁN...

Vitára senki sem jelentkezik.
De a tételek világgá röpülnek,
mint fészekhagyó madarak.
Már nyomtatott lapon suhannak,
most még latinul,
holnap németül,
azután mindenféle nyelven.
S a wittenbergi szerzetes,
teológia tudós tanára
döbbenve nézi röptüket:

„Istenem, Istenem!
Ha Te játékot akarsz kezdeni
szegény szolgáddal, énvelem,
Temagadért cselekedd egyedül!
S oltalmazz, bele ne keverjem
tulajdon bölcsességemet!”

A tételmadarak suhanó röptét
megállítani többé nem lehet.

Luther lázasan írni kezdi hát
tételeinek magyarázatát:
„Az egyház reformációra szorul.
És az nemcsak a pápák dolga,
hanem az egész nagyvilágé,
de méginkább magáé az Istené.
Mikor jön el, Ő tudja egyedül.”
És mélyet sóhajt: Bár ma kezdené!
Bár ma virradna boldog hajnala!

Nem sejti még, hogy, amit várva vár,
Isten már el is kezdte – általa.

Móra Ferenc: Madarak iskolája...

Egy kisfiú nagyon szeretett volna fecske lenni. Azt hiszitek, talán szúnyogpaprikásra éhezett? Ó, dehogy! Azért, mert azt hitte, hogy akkor nem kell neki tanulni.

Nohát, szerettem volna, ha tegnap látta volna ez a kisfiú, amit én láttam. Azt láttam, hogyan tanítja a nagy fecske a picit röpülni. Fecskeanya kiparancsolta fiókáit a fészekből a tornác párkányára.

Úgy gubbaszkodtak ott a buksik, mint az iskolás gyerekek a padban. Fecskeapa pedig kiült az eperfára, és onnan parancsolgatott:

- Gyerekek, csak csicseri! Bátran csak, ficseri!

Hárman szót is fogadtak, és átlibbentek fecskeapához. Hanem a negyedik buksi csak lihegett, pihegett, a szárnyát is megemelte egy kicsit, de aztán csak visszalépett a párkányra. Csicsergett keservesen, hogy a röpülés nem neki való tudomány.

- Nem szégyelled magad? - koppantotta meg fecskeanya a feje búbját. És taszított rajta a szárnyával akkorát, hogy nyaklevesnek is beillett. Erre aztán mégiscsak szárnyra kapott a buksi.

- Messze, messze, messze? - kiabált kétségbeesetten a levegőben, ahogy a levegőben bukdácsolt.

- Erre, erre, erre! - biztatták az apja meg a testvérkéi az eperfáról.

Tízszer tették meg az utat egy délelőtt a kisfecskék a tornácról az eperfáig meg vissza. Akkor aztán az öregek azt mondták, hogy elég ennyi tudomány egy napra. Másnap azonban már a háztetőre is kihozták a fiatalokat. Harmadnap pedig már a szomszédban kóstolgatták a legyet, hogy ott jobb ízű-e, mint nálunk.

Azt is láttam már, mikor a gólya tanította a fiát békát enni. Az anyagólya röpült előre a békával a csőrében, a fia utána. Kétszer-háromszor megkerülték a kéményt, akkor az anyamadár följebb röppent, és kiejtette csőréből a békát. A gólyafióknak röptében kellett ezt elkapni. Ha nem sikerült neki, akkor az anyja megbúbozta.

Tyúkanyónak is sok baja van a csirkéivel, míg kitanítja velük az iskolát, mert a kiscsirkének is nehéz feje van kezdetben.

Bizony, bizony, mindenkinek tanulni kell, ha tudni akar!
Móra Ferenc (1879-1934) író, újságíró, muzeológus, a „tiszteletbeli makói”.A magyar irodalom általánosan elismert és népszerű írója, szerzője. Első műve a Rab ember fiai.

Szent Máté-sziget rénszarvasainak története...

saját fotóm: Mezőség...(H.Gy.)

Érdemes megfontolni egy történetet, a Szent Máté-sziget
rénszarvasainak esetét. Egy faj, ha olyan környezetbe kerül,
ahol nagy bőségben talál táplálékot, akkor komolyabb
szaporodásnak indul. A szaporodásnak a táplálék elfogyása,
vagy a természetes ellenség vet véget. A faj, a környezetében
olyan változásokat is okozhat, amelyek kipusztuláshoz vezetnek.
A szigetet, amíg nem élt rajta rénszarvas, tíz centiméter vastag
rénszarvaszuzmó borította. 1944-ben, egy 29 állatból álló rénszarvas
csordát telepítettek a szigetre. A csorda szaporodása, mivel bőségesen
volt táplálék, exponenciális függvényt követhetett. Az exponenciális
függvény szerinti szaporodás azt jelenti, hogy a szaporulat, mindig az
éppen meglévő létszámmal arányos. 1957-ben már 1350 egyed élt
ott, 1963-ban pedig 6000. Addigra lelegelték a zuzmót, és 1963-1964
kemény tele végzett a csordával. A tavaszt csak 41 tehén és egy
terméketlen bika úszta meg.


Forrás: A felélt jövő...Hetesi Zsolt fizikus írása: Kutatócsoport

–

FFEK

–

helyzetért

é

kelője

(

A Fenntartható Fejlődés Egyetemközi Kutatócsoport

–

FFEK

–

helyzetért

é

kelője

Mert minden számít...!: A felélt jövő - Hetesi Zsolt fizikus írása (elettanoda.blogspot.com)

Túrmezei Erzsébet: A MINDEN, AZ MINDEN!

saját fotóm: Erdei tavacska...(H.Gy.)

Minden gondomat rád vethetem.

Nem csak az apró-cseprő gondokat,
a nagyobbakat is.
Nem csak a nagyokat, nehezeket,
a legkisebbeket is!
Mert a minden, az minden!

És minden lehetséges, ha hiszek.
Lehetetlen, megoldhatatlan,
Elérhetetlen nincsen!
Mert a minden, az minden!

És Tebenned mindenre van erőm.
Mindenre, sokra, kevésre,
szűkölködésre és bővölködésre…
Testvérek terhét vállamra vennem,
Teeléd vinnem!
Mert a minden, az minden!

S mindenért hálát adhatok.
Derűs napok, borús napok,
Örömök, szenvedések…
Mindet azért adod,
Hogy cél felé segítsen.
Mindenért hálaéneket mondhatok.
Mert a minden, az minden!

Túrmezei Erzsébet (1912-2000),  evangélikus költő, műfordító, tanár

“Minden gondotokat őreá vessétek” (1. Péter 5,7)
“Minden lehetséges a hívőnek” (Márk 9,23)
“Mindenre van erőm a Krisztusban” (Filippi 3,20)
“Mindenért hálát adjatok” (Efézus 5,20)