Isten útjai...

Árvai Márta: Kiút az erdőből c. festménye...

Doktor Mark ismert szaktekintély volt az onkológia területén. Egyszer egy másik városban egy nagyon fontos konferencián kellett részt vennie, ahol ki akarták tüntetni a szakterületén végzett kutatásai eredményei elismeréseként.

Nagy izgalomban volt, mert ezen a konferencián szerették volna elismerni évtizedes szakmai munkáját. De két órával a felszállás után a repülőgép műszaki okok miatt egy közeli reptéren kényszerleszállást hajtott végre. A doktor attól félt, hogy nem fog időben megérkezni a konferenciára, ezért autót bérelt és egyedül indult el az esemény helyszínére. De nem sokkal azután, hogy elindult, az időjárás romlani kezdett és egy heves viharba került.

A sűrű eső miatt nem ott fordult le, ahol kellett volna és eltévedt. Két órás céltalan vezetés után, rádöbbent, hogy téves volt az útirány. Nagyon éhes és fáradt volt, ezért úgy döntött, hogy keres egy szálláshelyet.

Egy kis idő múlva egy öreg romos házikót talált. Végső elkeseredésében kiszállt az autóból és bekopogott. Az ajtót egy gyönyörű nő nyitotta ki. Elmagyarázta a vele történteket és megkérte a hölgyet, hogy használhassa a telefont.

Ekkor a nő azt mondta, hogy neki nincs telefonja, de bejöhet és megvárhatja, amíg az időjárás jobbra fordul. Az éhes, elázott és fáradt doktor elfogadta a kedves invitálást és belépett a házba. A hölgy étellel és meleg teával kínálta.

Az asztalnál a hölgy azt mondta, ha akar, együtt imádkozhatnak. Erre doktor Mark mosolyogva azt felelte, hogy ő csak a szorgalomban hisz és elutasította a felvetést. Az asztalnál teázás közben a doktor megfigyelte, hogy imádkozik a nő a gyertyák halvány fényénél a gyerekágy mellett.

Az orvos ekkor értette meg, hogy a nő segítségre szorul. Ezért amikor a hölgy befejezte az imáját, megkérdezte tőle, hogy pontosan mit is kíván az Istentől és valóban azt gondolja, hogy az Isten meghallgatja az imáját. Ezt követően a kiságyban fekvő gyerekről érdeklődött, aki mellett a nő imádkozott. A hölgy keserű mosollyal a száján elmondta, hogy ez az ő fia, aki egy nagyon ritka fajtájú rákbetegségben szenved és csak egy Mark nevű doktor létezik, aki meg tudja gyógyítani őt, de neki nincs annyi pénze, hogy ezt megengedhesse magának, és amúgy is egy másik városban él ez a Mark doktor.

Azt felelte, hogy az Isten eddig nem hallgatta meg az imáit, de biztos abban, hogy majd megsegíti és semmi sem távolíthatja el a hitétől. A döbbenten és szótlanul álló Dr. Mark egyszerűen elsírta magát.

És halkan azt suttogta, hogy Isten hatalmas és felidézte mindazt, ami vele történt a mai napon: a repülőgép meghibásodást, özönvízszerű esőt, melynek köszönhetően letért az útról.

És mindez csak azért következett be, mert nem csak hogy meghallgatta a nő imáit, de még neki is lehetőséget adott arra, hogy kilépjen a materialista világból és segítsen olyan szegény embereken, akiknek az imán kívül nincs már semmijük.

(Ismeretlen szerző, forrás: Internet)

Max Lucado: Az élet kopogtatásairól...

saját fotóm: Régi kapu...(H.Gy.)

„Amikor a fazekas edényt készít, a szilárdságát úgy ellenőrzi, hogy kiveszi [a kemencéből] és megkopogtatja. Ha »megzendül«, akkor kész. Ha »tompán koppan«, akkor visszateszi. A jellemet is kopogtatással ellenőrzik… éjszakai telefonhívások… mogorva tanárok… odaégett ételek… durrdefektek… »ugye most csak viccelsz?!« határidők. A kopogtatások a legrosszabbat hozzák elő belőlünk… nem elég nagyok ahhoz, hogy valóban krízisek legyenek, de ha bőven van belőlük, akkor vigyázz! Forgalmi dugók… hosszú sorok… üres postaládák… szennyes ruha a padlón… Kopp. Kopp. Kopp. Hogyan reagálsz? Felzendül a hangod, vagy tompán hangzik? Jézus azt mondta: »Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj« (Lukács 6:45), és semmi sem tudja jobban felfedni a szív igazi természetét, mint egy jó kopogtatás… nem a pillanatnyi hőstettek, hanem a kopogtatásokkal teli mindennapi élet. Ha hajlamos vagy inkább tompán szólni, mint zengeni, ne csüggedj! Van remény számunkra, »tompák« számára is. Kezdd el azzal, hogy hálát adsz Istennek… nem egy fél-szívű köszönömöt… de egy örvendező, örömében ugráló, szíved legmélyéből felhangzó köszönetet!

Henry van Dyke: A Biblia dicsérete...

saját fotóm: Naplemente az Adrián...
(H.Gy.)

A Keleten megszületett, és keleti formába és képvilágba öltöztetett Biblia a világ minden útját ismerős léptekkel járja; és sorra belép, egyik tájról át a másikra, hogy mindenhol megtalálja azokat, akik az övéi. Nyelvek százain tanult meg folyékonyan beszélni az emberi szívekhez. Belép a palotába, hogy az uralkodónak megmondja, hogy ő csak szolgája a Mindenhatónak; és a szegényes kunyhóba, hogy biztosítsa a földművest arról, hogy ő Isten gyermeke. A történeteit csodálkozva és lenyűgözve hallgatják a gyermekek; a bölcsek pedig, mint az élet példázatain elmélkednek azokon. Békesség szavát szólja a veszedelem idején, a sötétség órájában. Isteni szózatait emberek gyülekezeteiben ismételik, és tanácsait a magányosak füleibe súgják. A bölcsek és a büszkék megremegnek figyelmeztetésein, de a sebzett szívűeknek és bűnbánóaknak olyan, mintha az édesanyjuk szólna. E könyv megörvendeztette a pusztaságot és a magányos helyeket; és viseltes lapjait, melyekből felolvastak, a kandallóban égő tűz fénye világította meg. Beleszőtte magát legmélyebb érzéseinkbe, és kiszínezte legkedvesebb álmainkat – úgy, hogy a szeretet és barátság, együttérzés és odaadás, emlékezet és remény, mind-mind magukra öltötték az Ige kincsként őrzött beszédeinek gyönyörű ruháit, tömjén és mirha illatát árasztva. A bölcső felett, és a sírnál állva a Biblia szavai szinte magától jönnek hozzánk. Imáinkat egy olyan erővel töltik meg, amely sokkal nagyobb annál, mint amit ismerünk; és szavainak szépsége még sokáig cseng fülünkben, még jóval az után is, hogy az igehirdetések, melyeket ékesítettek, már régen elfelejtődtek. E könyv szavai fürgén és csendesen térnek vissza hozzánk, mint a messzi útról hazaszárnyaló madarak. Új jelentésekkel lepnek meg bennünket, mint a vízforrások, amelyek a hegy lábánál, egy régen elfelejtett ösvénynél törnek fel újra. Egyre teltebbek és érettebbek lesznek, mint azok a gyöngyök, melyeket a szív közelében hordanak. Egy ember sem szegény, vagy elhagyatott, akinek ez a kincs már a sajátja. S amikor a táj elkezd besötétedni, és a remegő vándor elér az Árnyék Völgyéhez, nem fél belépni: kezébe veszi a Szentírás vesszőjét és botját; azt mondja barátnak és bajtársnak, hogy „Viszontlátásra, újra találkozunk!”, és az Ige támogatása által megvigasztalódva elindul a magányos hegyi átjáró felé – úgy, mint aki a sötétségből átmegy a fénylő világosságba!

Fordította: Elleh Hajnalka

Henry Van Dyke, (1852. november 10. – 1933. április 10.)
amerikai író, költő, politikus. 1899-től 1923-ig a Princeton University angol irodalom professzora volt, 1913-tól 1916-ig Hollandia és Luxemburg nagykövete.

Rónay György: Életszekéren...

Árvai Márta festménye...

Nincs rajtam király koronája, 

sem görnyedt rabok szolgajárma: 

a szekeremen úr vagyok.

Nem bánom, hogyha kinevetnek

döcögésének kerekemnek

gyűlöletlelkű gazdagok.

De ha látom, hogy az útfélen fáznak,

remegnek rongyszegényen

tépett ruhájú koldusok:

Felveszem őket a kocsimra,

s életszekéren új utakra 

könnyebbült szívvel indulok.


Rónay György (1913-1978) József Attila-díjas költő, író, műfordító, esszéíró, irodalomkritikus,
irodalomtörténész, országgyűlési képviselő.

Johan Ludvig Runeberg: Van örök kincsünk...

Van örök kincsünk, becsesebb Nincs nála földön, égen.
Az arany, ezüst, drágakő Csak por, ha hozzá mérem.
Nem múlta felül semmi még, És nincs, ami felérje.
Ez örök égi ajándék Az Isten szent igéje.

Itt rozsda, moly, futó idő Elpusztít minden régit,
És előbb-utóbb romba dől, Mit ember keze épít.
Múlik ég, föld, mint rózsaszál, Elhervad hulló szirma,
De az ige mint szikla áll, Úgy, amint meg van írva.

Vált ezredévet ezredév, De soha el nem évül,
Nem élhet az új nemzedék E régi ige nélkül.
Hit, erő, béke, üdvösség Mert nem lesz soha másban,
Megrendül bár a föld és ég, Mint Isten szent szavában.

Szent ige, te semmibe vett, Megvetett és lenézett:
Hol az a földi ismeret, Mely teveled fölérhet?
És van-e még más menedék, Hogy lelkünk óvja, védje?
Egy van csak, de ez egy elég: A kegyelem igéje.

Ha minden támasz rombadűl, S megragadod ez egyet,
És végre hozzá menekül A zúgó vészben lelked:
Ó, milyen áldott helyre lel! Ott talál békességet 

És biztos, védett kikötőt, Hol vihar el nem érhet.

És mint a hattyú elmerül A tiszta tó vizében,
Majd úszik tovább, tollait Lemosva hófehéren:
A legsötétebb szívet is Úgy mossa hófehérre
Ez élő, kristálytiszta víz, A kegyelem igéje.

Ó, zengjen néked szüntelen, Nagy Istenünk, a hála,
Hogy igéd által elvezetsz Az üdvösség útjára!
Ki rátalált e kincsre már, Nem ismer szegénységet,
S nincs, aki el ne nyerhetné E kincset: szent igédet.

Fordította: Túrmezei Erzsébet

Johan Ludwig Runeberg (1804–1877)

a finnek nemzeti költője

Johan Ludvig Runeberg: Paavo gazda 

http://abekessegszigete.blogspot.hu/2014/08/johan-ludvig-runeberg-paavo-gazda.html

Füle Lajos: Bibliám...

(H.Gy.)

Ha fáradt vagyok – üdítő nyughelyem.
Ha sötét vesz körül – szava égő mécsem.
Ha éhes vagyok – éltető kenyerem.
Ha ellen szorongat – fegyvertársam nekem.
Ha beteg vagyok – mennyei patikám.
Ha egyedül állok – barát vár benne rám!

Füle Lajos (1925-2015),
magyar költő, Ybl-díjas mérnök

Gárdonyi Géza: Az újtestamentumról...

Az ÚJTESTAMENTUM a csillagos ég könyv-alakban.
Rejtelmes és kiolthatatlan. Tündöklő gondolatai a
végtelenség árnyékában ülnek, s mögöttük lebeg az Isten.

Forrás: ÉGRE NÉZŐ LÉLEK, Biblia

Gárdonyi Géza (1863-1922), magyar író és költő