Dsida Jenő: Nagypénteki ima...

saját fotóm: Kereszt és árnyéka...
 (H.Gy.)

Uram, csúfoltak,
Kínoztak Téged
Aki szerettél
Minden szenvedőt.
Szegekkel vert a
Világ keresztre,
Aki mindig csak
Vigasztaltad őt.

Mi jót is tettem
Én a világnak,
Sok-sok napomon?
Csúfolnak?
Kínoznak?
Szegeznek engem?
Mért panaszkodom?

Uram, bocsáss meg!
Haragban égni
Nincs okom;
Egyebet kérni
Nincs jogom;
Uram, csak áldlak,
Nem panaszkodom.

1924. április 18.


Dsida Jenő (1907-1938) erdélyi magyar költő.

Szent-Gály Kata: Tavaszi kezdés...

saját fotóm: Japáncseresznye virágok...
 (H.Gy.)

A frissen ásott föld szaga,

s az összetöppedő levél
fanyarkás, tompa illata,
kis pernyefüst,
és mindenütt
virág az ágakon
köszönt ma rám a domb felől,
s míg nagyra tárom ablakom,
átjár a fény kívül-belül,
s hogy élni jó: tudom.

Gyökössy Endre: Befelé vezető utak...

„Az első virágvasárnap óta kétféle keresztény van.

A virágos napokon lelkendezve hozsannázók és kifelé tartók. Akiknek Jézus magasabb rendű eszköz,
hogy kifelé segítse őket a bajukból, a problémák szövevényéből.
És olyan keresztény, aki tudja a nagy titkot: a valóban kifelé vezető utak előbb befelé vezetnek.
Előbb el kell tudnunk fogadni létünket, életünket, a próbákat, világunkat és szenvedéseinket is,
hogy azokat előbb életünkbe beépítsük, majd lényünk mélyén a Lélek által átalakítsuk, szolgálatokká, 

embertársaink javára és a világért is.”

Gyökössy Endre (1913-1997), református lelkész, pszichológus, egyházi író, költő.

Reményik Sándor: Egyszer talán majd mégis vége lesz...

saját fotóm: Virágos ablak...
(H.Gy.)

 

És akkor, aki visszatérni bír,
Csak visszatér megint a régihez. 

A régi hithez, a régi házhoz -
Ecsethez, tollhoz, kapanyélhez,
És számon mit se kér, kit se átkoz. 

A mappás talán új térképet ír,
De másként minden régiben marad,
Csak egy darabig sok lesz a friss sír. 

Mi megnyugszunk, a szívünk mit se kérd,
A föld valahogy döcög majd tovább,
És lassú erők lemossák a vért.

Reményik Sándor (1890-1941) költő, a két világháború közötti
erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja.

Juhász Gyula: Azt álmodtam...

saját fotóm: Virág a kövek között...
(H.Gy.)

Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről

Az ember és a föld csak élt tovább.
Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
És kivirítottak a violák.
A madarak vígabban énekeltek
És gondtalanul járt a szende őz,
A gólyák télre ismét útra keltek
És százszor szebben múlt a csendes ősz.
A börtönök küszöbét dudva verte,
Kivirágzottak az utcakövek,
Illat tömjéne szállt áldón az estbe
S örökre elhervadt -- a gyűlölet.

1925.

Juhász Gyula (1883-1937) magyar költő. A 20. század első felében Magyarország egyik
legelismertebb költője, József Attila előtt a magyarság sorsának egyik legjelentősebb 
magyar lírai kifejezője.

Kovács Sára: Könyörgött a Föld...

A Föld könyörgött: - ó ember állj meg, ne bánts!
tengert, folyót, ne szennyezz, kincseim ne ásd,
az erdőt ne pusztítsd, állatnak hagyj helyet,
ne vágd ki a fát, min a madár csicsereg.
s az ember fűrészelt,
a Föld csak könyörgött tovább.

Ember kérlek nyugodj! Pihenj meg egy kicsit,
tisztelned kell a természet törvényeit,
a levegőt méreggel tele engeded,
nézd, egyre olvadnak a sarki jéghegyek.
s az ember mérgezett,
a Föld csak könyörgött tovább.

Várj ember! Hagyj tiszta forgást az anyagnak,
a földben nincs helye fémnek, műanyagnak,
fertőzöd a növényt, pusztítasz állatot,
gyáraid füstjétől levegőt sem kapok.
s az ember legyintett,
a Föld csak könyörgött tovább.

Hallgass vén bolygó! Ez nem túl nagy változás,
ne félj, nem ez lesz az utolsó állomás,
s ha mégis, választok más bolygót magamnak,
gyógyulhatsz mikor már magadra hagylak.
az ember önhitt lett,
s a Föld nem könyörgött tovább,
előhívta hát egyik vírusát.

Kiürültek az utcák, leálltak a gyárak,
csend volt, ahol eddig kamionok jártak.
félelem lett úrrá, helyt adva halálnak,
rombolt, hogy utat adjon a változásnak.
az ember letérdelt,
s a Föld lélegzett tovább.

Kovács Sára

2020.03.24

TÚRMEZEI ERZSÉBET: Virágvasárnap

A nagy Király jön, hozsánna, hozsánna!
Zeng a kiáltás előtte, utána;
Zöld ágakat szeldelnek útjára,
Békességet hoz népe javára.
Áldott, aki jött az Úrnak nevébe',
Általa léptünk az Isten kedvébe;
Békesség ott fenn a mennyországban,
Áldott az Isten a magasságban!

Ó, lelki ország, Istennek országa,
Mily édes ebben Jézus királysága!
Szelíd, szegény ez és alázatos,
De nagyhatalmú és csodálatos.

Igaz ez és a bűntől szabadító,
Poklot és halált egyaránt hódító.
Vasvesszővel bírja ellenségét,
De szelíden őrzi örökségét.

Ó, áldott Jézus, ki bírsz a világgal,
Jöjj mihozzánk is alázatossággal,
Tégy tulajdon népeddé bennünket,
Vezéreld jóra egész életünket!

Áldott Királyunk, lelkünk nagy Királya,
Jöttödet néped ma is várva várja.
Jöjj hát hozzánk is nagy hatalommal,
Terjeszd országod diadalommal!

A nagy Király jön, hozsánna, hozsánna!
Zengjük, kiáltsuk előtte, utána;
Hintsük be útját mi is zöld ággal,
És ünnepeljünk szent buzgósággal!

Dicsőség legyen az Isten Fiának,
Áldás, békesség az égi királynak,
Hogy vele mi is, kiket megváltott,
Bírhassuk egykor a mennyországot!


Túrmezei Erzsébet (1912-2000), 
 evangélikus költő, műfordító, tanár.