Árvai Éva: Nagyot szeretnék tenni…

 

Nagyot szeretnék tenni, világrengetőt,
Ilyen vágy ég bennem, ilyen tűz lobog,
Az emberiség tanítója lenni,
Pedig magam is keveset tudok.

Bírni szeretnék, hogy másnak adhassak,
És tisztán élni, hogy másnak jó legyek,
Szeretni, adni, védeni, segítni,
Hogy ne hiába éljem éltemet.

Hogy minden percben áldás legyen éltem,
Minden szavam jó, megfontolt legyen,
Hogy megszépítsem mások életét,
Hogy ami legjobb, mindig azt tegyem.

És a vágy ég bennem, sarkall, éget,
S ha nem is lehetek nap, mely az égen ragyog,
De add Uram, hogy akárhol is élek,
Mindenütt legyek fénylő csillagod!

Hattelek, 1963. XI. 6.

Árvai Éva: Lépésről lépésre...

 

Mint a gyermeket a szülője 
Biztos kézzel írányítja 
Botló lépteit segíti 
Rossztól védi, bajtól óvja. 

Úgy vezet szent kezed minket
Lépésről lépésre menve,
Erős kézzel véded ügyünk,
S biztosan viszed előre.

Bár nehéz az utunk néha,
És nem tudjuk, miért van így,
Nem találjuk a megoldást,
De a hitünk Hozzád segít.

Hozzád jövünk, mint a gyermek
Bízva néz fel szülőjére
És Te vezetsz biztos kézzel,
Minket, lépésről-lépésre.

A jövő rejtély előttünk,
Hisz azt nem is tudja senki,
Mégis oly jó a kezünket
Bízva a kezedbe tenni.

Végigjárva Benned bízva
Nem kerülni a nehezet,
Mint kik tudjuk biztos hittel,
Hogy ez ez út haza vezet.

Besenyszög, 1964. IX. 21.

Árvai Éva: Ki vagyok én?

 

Kérdezem magamtól: ki vagyok én,
Keresem a választ, mert fontos nekem,
Tudom honnan jöttem és hová megyek,
S milyen hivatást tölt be életem.

Nem akarok sötétben tengődni,
Nem elég csak azt tudnom, hogy vagyok,
Nem szeretek bután úszni az árral,
Élni öntudatosan akarok.

Sokáig titok volt, de már tudom,
S e tudat boldoggá tesz engem,
Csillag vagyok és az feladatom,
Hogy tiszta fénnyel ragyogjon életem.

Bár nem tőlem ered e ragyogás,
A csillag is a naptól kapja fényét,
Mégis a sötét éjben ő segíti
Szárnyra, az égre nézők reményét.

Hattelek, 1964. II. 11.

Árvai Éva: Kegyelem...

 

Hogy süt rád a nap, békében élhetsz,
Vad rémület nem ül a szíveden,
Hogy szabad vagy, szebb jövőt remélhetsz,
Mindez nem érdem, ez kegyelem.

Hogy nem voltál ott, hol rengett a föld
Nem halt el sóhajod dőlt ház alatt,
Vagy nem süllyedt el veled a hajó
Hogy tested a bajban is ép maradt.

Hogy nem születtél silány kunyhóban,
És nem fenyeget az éhenhalás,
Kegyelem ez, hisz jobb te sem vagy,
És különb sem, mint akárki más.

Ajándék minden pillanat, perc
Amelyben élhetsz, amely a tiéd.
Ajándék az, hogy nem lettél züllött,
Hogy megőrizhetted tisztán a szíved.

Mert ajándék,- ajándékhoz méltón
Becsüld meg az elmúló perceket,
Hiszen tudod nem játék az élet,
Csak egyszer élsz, a perc csak most tiéd.

Élj a jóság mellett hitet téve.
Legyen benned teljes a szeretet,
Hogy tiszta szívvel tudd ezt mondani,
Megbecsülted az adott kegyelmet.

Hattelek, 1963. X. 21.

BAJOR LÁSZLÓ: ÚJÉVKOR...

 

                                                       saját fotóm: Téli havas táj...(H. Gy.)

Új évet írunk!
Álljunk meg hát egy percre.
S míg dáridózik
balga mámort keresve
a pusztulásra
már éretté vált világ,
mi elvonulva
mondjuk el csendes imánk.
Mert ki tudja, hogy
ez év mit hozhat reánk?

Most még sejtelmes,
titokzatos a holnap,
De remény és vágy
reggel köddé foszlanak,
s megmarad majd a
rút és csupasz valóság,
Lelkünkre szakad
válság után a válság!
Csak egy tart majd meg:
a szívbéli imádság!

Ne ábrándozz hát!
De készülj fel keményen
az Úr mellett, a
bűnöknek ellenében.
És határozd el,
mint ahogy én is teszem:
Jézusnak adom
át teljesen szívem.
S hogy megmenti, azt
gyermeki hittel hiszem!

Mendelssohn: Mint a szarvas... (42. zsoltár No. 1)

 

                                                               Árvai Márta festménye....

A Sola Scriptura Teológiai Főiskola Ének- és Zenekara közreműködésével.... Vezényel: Csurgó Tamás A felvételt az Advent Videó Stúdió készítette, 2008-ban

https://www.youtube.com/watch?v=J8GWmUP_3yo

Popper Péter: Lélekrágcsálók...(részlet)

 

„Kellékek szükségesek az élethez: lakás, bizonyos éghajlatoknál fűtés, ennivaló, és egy sor más dolog is. De ha a hangsúly ezekre kerül át, akkor kialakul egy olyan kultúra, egy olyan társadalom, amelyik csak a kellékekre figyel. Hogy van lakása, van fedél a feje felett, az nem elég. Nagyon szép lakása legyen! De az se elég: kilátása is legyen! Az se elég! Saját háza legyen! Állandóan cseréli a kellékeket, és úgy érzi, nem múlhat el az élete a legjobb technikai és háztartási felszerelések, ruhák, cipők, művészeti alkotások, egyszóval a legértékesebb dolgok megszerzése és birtoklása nélkül. És ezzel elmegy az élete. A modern társadalomban az emberek többsége az élet kellékeinek a megszerzésére fordítja minden energiáját. Élni már nem marad ideje. Mire összehozza a legjobb autót, a legjobb házat, a legjobb telket, a külföldi utazásokat, tehát mindazt, ami kell még, még, még, elviszi az infarktus, de legalábbis megöregszik, és már nem tud élni vele. De a kellékek nélkül sem tud élni, mert ez a danaidák korsója, ami sose telik meg. Sose jut el egy olyan pontra, hogy na, most már elég! Ez az egyik oka annak, hogy a maximális anyagi jólét sem hoz boldogságot.”

(Popper Péter: Lélekrágcsálók c. könyvéből részlet)