 |
| saját fotóm: Fehér cica...(H.Gy.) |
Egy szép, drága, egyedi ruhát viselő nő panaszkodik a pszichológusának, hogy úgy érzi, férjével az életük üres lett, már semmi nem olyan, mint régen. Azt szeretné, hogy végre újra boldog legyen.
A pszichológus megkéri a nőt, aki a mellette levő irodát takarítja, hogy jöjjön be.
– Hallgassa meg Mary történetét, ő megtalálta a boldogságot.
A takarítónő leteszi a porrongyot az asztalra, leül a székre és beszélni kezd:
– Nos, miután a férjem meghalt rákban, 3 hónap múlva a fiamat elütötte egy autó… senkim nem maradt. Nem tudtam enni, nem tudtam aludni, nem tudtam senkire sem mosolyogni, el akartam dobni az életemet.
Egy hónappal később egyik este munka után bejött a házba egy kiscica. Megsajnáltam. Hideg volt kint, hagytam, hogy bent maradjon, adtam neki egy kis tejet, mire tisztára nyalta a tányért. Aztán dorombolt és a lábamhoz dörgölőzött. És hónapok óta először mosolyogtam. Eszembe jutott, ha ezt a kis állatot boldoggá tudtam tenni, másoknak is okozhatok örömet.
Másnap sütöttem néhány süteményt és átvittem az egyik szomszédomnak, aki beteg volt sokat kellett feküdnie. Minden nap próbáltam valami jót tenni valakivel. És rájöttem, hogy az tesz engem boldoggá, ha másokat boldoggá tehetek.
Ma nem tudom, hogy van-e bárki, akinek jobb az étvágya, mint nekem és jobban alszik nálam. Megtaláltam a boldogságot, mások boldogságában."
Mire a takarítónő a története végére ért, a gazdag nő már zokogott. Rájött, hogy pénzen nem lehet boldogságot venni. Rájött, hogy az élet szépségét az tükrözi a legjobban vissza, hogy mennyire boldogok mások rajta keresztül.
