Bódás János: Lecke fösvényeknek...

saját fotóm: Harrods luxusáruház, London...
(H.Gy.)

I. 

Ha lenne egykét millióm,
vagy kihúznák a sorsjegyem,
nem kéne nékem mondani,
hogy szívem, kezem jót tegyen!

Százezreket szétosztanék,
meg se kottyanna, hogy adok,
Maradhatna nékem még elég –
- De így? – hisz oly koldus vagyok!

Így szól a zsugori rossz szívem,
s a mellem zord, vad sarkvidék...
(S tudom: ha százszor-annyi van,
a százszor-annyi sem elég.)

S tudom, hogy nincs olyan kevés,
miből ne jutna másnak is,
mert csoda ez bár, de igaz:
hogy vezethet vakot „vak” is.

És kétfillérnyi áldozat
Milliónál nagyobb lehet.
Legbőkezűbb adakozók
a bibliai özvegyek!

II.
Jaj, néked, te sopánkodó:
akárhogy is szorongatod,
Isten a bankóidba markol
s elvesz majd egy helyett hatot!

(Nemrég a fiam volt beteg,
én elestem, kezem törött,
egy új esernyőm elveszett,
s evickéltünk gond s baj között.)

Mert Isten tudja, hogy mi kell,
s nem hagy nálam fölösleget.
Nem adtam, hát elvette Ő,
s tán még kamatot is szedett!

III.
De jut, s marad is, ha muszáj.
Ó, én vak, önző, jég-eszem!
Hát nem jobb adni örömest,
előre, önként, szívesen!?

Időt, erőt, pénzt vagy ruhát,
vigasztalást és kenyeret!
- Jöjj, szállj szívembe isteni
lemondás, jóság, szeretet.

Hadd tékozoljak boldogan,
gyermek-nábobként könnyedén,
ne kényszerítsen lemondásra
gyógyszer, baleset, szenvedély.

Jobb adni másnak. Így tudom:
szegényen is gazdag vagyok,
s láthatom, ahogy sok borús szem
hálás örömmel felragyog!

Bódás János (1905 – 1987),  református lelkész, költő.