Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek karácsonyi panaszai...

1.

Ez az alkalom, mikor nekem is lámpalázam van. Egyébként nem szerepelek.

Ott felejtenek a sötét sarokban, gondjaim közepette, bánatom kibogozhatatlan

hínárjában, maszatos arcomon piszkos, forró könnyeimmel, a duzzogástól dagadt orral.

2.

Ilyenkor kimosdatnak, megcsutakolnak, tisztára vakarnak, mint a halat, s
bevezetnek a szalonba. A színpadra ráncigálnak. Most tartják a bemutatómat. 

3.
Reám fordítják a fényszórót, a karácsonyfa égi reflektorát, s az arany és ezüst-eső,
a csillagok, színes üvegek, szobarakéták, tükrök fényében állok.
4.
Kivételesen első helyen emlegetnek a jelenvoltak névsorában: "Ott volt a kisgyermek..."
Utánam következnek a többiek, a nép, a katonaság, stb. Jók voltak még: Apa, anya..."
5.
De erre az ünnepre egész évben kell készülődnöm. Úgyszólván az év 364 napja
szakadatlan próba az egyetlen előadásra.
6.
Még tavasz van, még nyár van, még ősz van, s már hallom: "várj, majd karácsonykor."
7.
Az év siralomvölgy, a kötelesség a földi élet: a karácsony a túlvilág, a mennyország.
Aki nem viselkedik illedelmesen, az elkárhozik, karácsonyra nem kap semmit.
8.
Apám a kellékes. Ő tárgyal az angyalokkal, egy titokzatos égi bankárral, aki csekklapján 

minden elképzelhető játékot kiutalhat. Anyám az ügyelő, a felügyelő, a rendező, az
áldott súgó, aki titokban értésemre adja, mit kell hazudnom Apámnak.
9.
A világosító - a fölvilágosító - az a barátom, aki már évekkel ezelőtt közölte velem,
hogy a karácsonyfát nem angyal hozza, hanem a sánta viciné, s az egészet a nagyok
találták ki, mert életük oly sivár és szürke, hogy szeretnének gyönyörködni a gyermekek
tudatlanságában és ártatlanságában.
10.

Épp ezért tilos őket felvilágosítani. Kegyetlenség volna. Hadd higgyenek egyetlen
káprázatuk boldog hazugságában. Csitt, ne beszéljünk a felnőttek előtt. Inkább zsaroljuk
mi is, a magunk módján, az úgynevezett "tág gyermekszemünkkel".
11.
Én erre a napra mindenesetre fehér kínálati-lapot kapok, melyet kedvem szerint
tölthetek ki. 
12.
Mit óhajtok? Várjatok, hadd gondolkozom. Nem olyant, mint tavaly, hanem másmilyent.
Olyan gömbölyűt, amit ki is lehet nyitni és be is lehet csukni, olyan sárgát, olyan
kereket, ami muzsikál is, olyan furcsát, görbét, nem szabályost, de azért mégis egyenest,
ami magától megy, süstörög, robban, tündököl, ezenkívül föl lehet kapcsolni a fülemre is.
13.
Ne szóljatok közbe, mert mindjárt sírva fakadok, bömbölök, toporzékolok. Úgysem
találjátok ki. Hagyjatok beszélni, beszélni.
14.
Olyant akarok, amit még senki sem látott, ami érdekes és borzasztó, ami csodálatos.
Olyant akarok, ami nincs.
15.
Csodát nekem, a csodát, ide a kezembe. Más nem kell.
16.
Ne adjatok hasznost, becsest, okost, ami fejleszti jellememet, értelmemet, megmozdítja
zsenge elmémet, ne számológépet, ne tollat, ne irónt, ne irkát, ne meleg téli kesztyűt,
ne bolyhos, vastag ruhát, melyben sohase fázom meg. Ezeket tűzbe vetem. Gyűlölöm a
hasznosat. Utálom a becsest. Leköpöm az okost.
17.
Én nem kívánok az emberi társadalom hasznos tagja lenni. Én az emberi társadalom
leghaszontalanabb tagja kívánok lenni.

18.
Vagy ti, bölcs felnőttek, nem ilyenek vagytok? Nézzetek lelketekbe, vessetek számot
magatokkal, és feleljetek, de őszintén, ti képmutatók, hogy mikor voltatok boldogok?
Akkor, mikor robotoltatok, vagy mikor vasárnap délelőtt az ágyban lustálkodtatok,
akkor, mikor a világra gondoltatok, vagy mikor a mámor, a füst, az őrület pillanataiban
megfeledkeztetek arról, hogy a világon vagytok? Lázat nekem is, lázat és önkívületet.
19.
Aztán a vacsora sem legyen olyan, mint máskor. Elég a csontképző, egészséges
főzelékekből, tápláló lencséből és sárgarépából, amelyet apám csuppogva szokott
előttem enni, pokolba ez egyszer az A-, B-, C- vitaminnal. Habot és cukrot, mely rontja
fogam, és táplálja lelkem. Valami édest, nagyon édest ebbe a keserű gyermekéletbe.
Gyomorrontást, alapos gyomorrontást!
20.
Értsétek meg, ember vagyok. Nem akarok más lenni. Csak ember. 

Megjelent a Nyitott Szemmel magazin 42. számában.

                                                                                www.nyitottszemmel.hu

Az ADVENT üzenete:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Az%20ADVENT%20%C3%BCzenete

Pilinszky János: Szilveszter, a "földön járó ünnep"...

Szilveszterkor lépjük át az új év küszöbét, s az elmúlás szomorúságán átragyog az újrakezdés mosolya. A szilveszteri „hangulat” nagyon is összetett valami, s kivált az a hívő számára. Hála és remény, számadás és tervezgetés, mulatság és komolyság, bánat és öröm találkozója a szilveszteri „tizenkettő”.

Az egyetlen ünnepünk, mely túlmutatva önmagán az egész esztendőt felidézi bennünk. Szilveszterre azt is mondhatnánk, hogy magának az Időnek ünnepe, magának a titokzatos földi Időnek a megszentelése. Épp ezért sokszor az az érzésem, hogy rosszul ünnepeljük. Tulajdonképpen csendben, szinte hallgatózva kellene fogadnunk, mint valaki a hóesés kezdetét lesi, vagy a csillagok neszére figyel, vagy mint a gazda, ki az éjszaka csendjéből a vetés növését szeretné kihallgatni.

A Szilveszter mégis a féktelen, a karneváli öröm órája lett, s mintha emögött az öröm mögött még ma is valamiféle pogány szív dobogna. Nem csoda aztán, ha újév napja sokak számára a kijózanodás szürke szomorúságával egyenlő.

Pedig gyönyörű alkalom az igaz derű s tegyük hozzá: a földi öröm számára. Mert valóban az: „földönjáró” ünnep, s ezt a „földi mosolyt” nem is szabad megtagadnunk tőle.

Tizenkét óra van. Az éjszakában most fejezte be körforgását a Föld, s most kezd egy újabb égi kör írásába. Fejünk fölött, mint forgó kristálygömb, a csillagos egyetem. De a mi szívünk e pillanatban egyedül Övé, e csodálatos mozgás, múlás és érkezés Uráé. S ezt ne feledjük el a legharsányabb szilveszteri zsivajban se: véghetetlen csendben és szelíden Isten most hajtja át csillagnyájait az óesztendőből az újesztendő mezőire.

(Új Ember, 1961. december 31.)


Pilinszky János (1921-1981) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, 
Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas.

A SZIKLA...(Ki mozdítja el?)

Éjszaka volt. Az ember a kunyhójában aludt, mikor hirtelen fény töltötte be a szobát és megjelent Isten. Az Úr azt mondta neki, hogy el kell végeznie egy feladatot, és odavezette egy hatalmas sziklához, ami a kunyhóval szemközt volt.

Az Úr elmagyarázta az embernek, hogy a hatalmas sziklát teljes erejéből kell tolnia. Így hát az ember ezt tette nap mint nap. Több éven keresztül reggeltől estig küszködött a kővel, nekifeszült a hátával, a vállával a nagy szikla hideg felszínének, és teljes erejéből nyomta. Minden este kimerülve és fájó tagokkal tért
vissza a kunyhójába. Úgy érezte, hogy az egész napja hiábavaló volt. Ahogy az ember elbizonytalanodott, Sátán elhatározta, hogy színre lép és a következő gondolatokat ülteti el az ember agyában. "Hosszú ideje napról napra kínlódsz azzal a sziklával és az mégsem mozdult meg." Sikerült azt a benyomást keltenie benne, hogy a feladat lehetetlen és felsült vele. Ezek a gondolatok teljesen elbizonytalanították és elcsüggesztették őt. "Miért töröd magad ezért? - kérdezte az ellenség. Felesleges annyi időt rászánnod. Csak éppen, hogy told egy kicsit, az is elég lesz."

Ez volt az, amit az elcsüggedt ember is tervezett, de elhatározta, hogy előtte imádságban az Úr elé viszi ezeket a zaklatott gondolatokat.
"Uram - mondta -, hosszú ideje fáradozom és keményen szolgállak Téged, minden erőmet latba vetve, ahogyan kérted. De még mostanra sem sikerült elérnem, hogy a kő akárcsak egy fél millimétert is mozduljon. Mit csinálok rosszul? Miért nem tudom teljesíteni a feladatot?"

Az Úr könyörületesen válaszolt:
"Barátom, én arra kértelek, hogy szolgálj engem, amit te elfogadtál. Azt mondtam, az a feladatod, hogy nyomd azt a követ teljes erődből, amit meg is cselekedtél.
Én egyszer sem mondtam neked, hogy azt el kell tolnod.
Neked csak annyi volt a dolgod, hogy nyomd a sziklát.
Most pedig hozzám jössz, mert úgy gondolod, hogy feleslegesen vesztegetted az idődet és az erődet.
De ez igazán így van? Nézz csak magadra! A karod erős és izmos, a hátad kigyúrt és barna, a kezeden bőrkeményedés van az állandó erőlködéstől, a lábad masszív és kemény lett. Az ellenállás megerősített és most sokkal többre vagy képes, mint eddig. Igaz, hogy nem mozdítottad meg a követ, de én csak azt kértem, hogy engedelmeskedj és nyomd azt teljes erődből, hogy gyakorold a hitedet és bízz az én bölcsességemben. Ezt te meg is tetted.
Most akkor, barátom, én elmozdítom a követ."

Vankó Zsuzsa: Év végi gondolatok...

Egerváriné Árvai Márta festménye...

„Átbóbiskoltam teljes életem.  

A látványok, mint álmomban forogtak, 

semmit se tettem, csak történt velem, 

……………………………………. 

Dúlt két világvihar, százmillió 

ember pusztult, meghalt apám-anyám, 

álomból serkentőnek mind kevés volt,  

………………………………….. 

(Weöres Sándor: Az élet végén, 1969; részletek)”

Ha év végi megemlékezésként a szabványos „boldog újévet” kívánást küldeném kedves rokonaimnak és barátaimnak, akkor arra az alvásra biztatnék, amiről a költő beszél.

Most azonban mindenképpen ébredni kell, mert felriaszt az éppen most zajló korszakváltás, ha csak nem merülünk el teljesen a mindennapi teszek-veszekben. Arra a több, mint figyelemre méltó változásra utalok, amit mind többen ismernek fel és neveznek helyénvalóan korszakváltásnak. Nem a szembetűnő, rémisztő dolgokra akarok rámutatni – terrorizmusra, jelenleg is dúló háborús borzalmakra, ökológiai válságra – hanem arra, ami mindezeknek a gyökere: az igazat kereső gondolkodás, az igazra törekvő emberek, egyáltalán az igazságban hívő emberek vészes fogyatkozása. Az eredmény: manipulálható, hitethető, vadítható tömegek jelölik ki az irányt, amerre a világ halad.

A lelki restség, a kényelemszeretet a gondolkodásban is, az eltéríthetetlenül igazságos, őszinte gondolkodástól való ódzkodás a legmeghatározóbb és legveszélyesebb emberi hajlandóságok egyike. És mihez kellene az ébredés, a lelki, gondolkodásbeli restség legyőzése? Ahhoz, hogy – ha késve is – fordítsuk figyelmünket a legfőbb kérdésekre, és keressük ezekre a választ szenvedélyesen, mielőtt elfutna „bóbiskolásban” töltött életünk.

Nemigen vitatható, hogy melyek a legfőbb kérdések: „Fogalmam sincsen róla, ki helyezett bele ebbe a világba, sem arról mi ez a világ, és mi vagyok én magam… Látom a világmindenség rettentő térségeit, amelyek körülölelnek, s én e roppant kiterjedés kis zugához vagyok láncolva, anélkül, hogy tudnám miért helyeztettem inkább ide, mint máshová, s az élnem adott kevéske idő miért az örökkévalóságnak erre a pillanatára lett kijelölve… Csak azt tudom, hogy nemsokára meg kell halnom, de éppen ez az elkerülhetetlen halál az, amit a legkevésbé ismerek.” (B. Pascal)

A költő belepillantott az ijesztő semmibe, amikor az alábbi, kiáltásszerű mondat szakadt ki belőle: „Szörnyűséges, lehetetlen, hogy senkié vagy emberé, az Élet, az Élet, az Élet.” (Ady Endre: Menekülés az Úrhoz). Idézett verssoraira rímelve fogalmazható meg ez a mondat is: Szörnyűséges, lehetetlen, hogy ne legyen igazság, valódi igazság, megtalálható igazság!

Szívből kívánom mindannyiunknak, hogy ébredjünk, ébredjünk fel igazán, és legyen a mi hitvallásunk is: „Szívem teljes erővel törekszik megtudni hol van az igazság, hogy követhesse.” (B. Pascal) Ne csak magunkért rázzuk le a lelki, gondolkodásbeli restséget, hanem gyermekeink, unokáink, a nem kívánatos új korszakba születő, abban felnövő nemzedék iránti felelősségből is.

Szeretettel, a növekvő külső sötétségben is belső virradást, reménységet, békességet kívánva:

2016. december 21.

Dr. Vankó Zsuzsa, a Sola Sriptura Teológiai Főiskola rektora 

                                                                                                           www.sola.hu    

Feltétel nélküli szeretet...

saját fotóm: Felhőkarcolók Londonban...
(H.Gy.)

Ez a történet egy katonáról szól, aki hazatért a vietnami háborúból.

San Frascisco-ból telefonált haza szüleinek.

„Anya, apa, megyek haza. Valamit még meg kell kérdeznem. Itt van velem a barátom, szeretném, ha velem jöhetne ő is hozzánk.”

 „Természetesen”- válaszoltak a szülők-” szívesen látjuk őt is”.
„Valamit még tudnotok kell.”- folytatta a fiú-”Az én barátom súlyos sebesüléseket szerzett. Egy aknára lépett, elvesztette egyik kezét és lábát. Nincs neki hova menni és én nagyon örülnék, ha velünk lakhatna.”
„Ez borzasztó fiam. Természetesen szívesen segítünk neki lakást keresni.”

„Nem, apa, anya. Azt akarom, hogy velünk lakjon.”
„Fiam,“- válaszolt az apa-“nem tudod, mit kérsz tőlünk.“
 „Valaki ilyen hátrányokkal óriási gondokat okozna nekünk.

Van nekünk egy életstílusunk, csak nem várod tőlünk, hogy miatta azt csak úgy megváltoztatjuk.

Szóval gyere haza, de azt a srácot felejtsd el. Bizonyára képes lesz magáról egyedül is gondoskodni.“

A fiú rögtön letette a telefont és többször már nem jelentkezett.
Pár nap múlva a szülőket San Francisco rendőrségéről hívták. 

A fiuk leugrott egy felhőkarcoló tetejéről és szörnyethalt.
A rendőrség öngyilkosságként zárta le az esetet.
A kétségbeesett szülők azonnal repülőre szálltak, hogy azonosítsák fiuk holttestét.

Felismerték őt és megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy a fiuknak hiányzott az egyik keze és lába.

E történet szereplői olyanok, mint sokan közülünk.

Nagyon egyszerű dolog szeretni a szép, vidám embereket, de nem szeretjük azokat, akik valamiben hátráltathatnának bennünket, vagy a kényelmünket veszélyeztetnék.

Szívesen feledkezünk meg azokról, akik nem egészségesek, szépek vagy elég ügyesek. 

Legyen bátorságunk nem elfordulni azoktól, akiknek szükségük van a segítségünkre, próbáljuk meg nem becsukni a szemünket hiányosságuk láttán.
Hiszen senki nem tudhatja közülünk, mikor fogunk mások segítségére szorulni, nem tudhatjuk, hogy holnap nem vár-e ránk valahol egy „akna“ esetleg egy elsuhanó autó, vagy alattomos betegség képében…

Nem szabad megfeledkezni arról az ajándékról, amit úgy hívnak, BARÁTSÁG, mert az igaz barátok minket olyannak szeretnek, amilyenek a valóságban vagyunk, még ha nem is vagyunk tökéletesek, a legszebbek, a legügyesebbek. 

Az igaz barátság ajándék. Az igaz barát meg tud nevettetni, tud buzdítani, meghallgat és kinyitja nekünk egész szívét.
"Minekutána pedig elvégezte a Saullal való beszélgetést, a Jonathán lelke egybeforrt a Dávid
lelkével, és Jonathán úgy szerette őt, mint a saját lelkét." (1.Sámuel 18: 1)

Füle Lajos: Ha csendben lennél...

„Ha csendben lennél... Lenne rá okod,
tán felfigyelnél, mint a pásztorok.
Ők hallottak és láttak, mert lehet
az éjszakában angyaléneket
hallani, csak a lélek csendje kell
hozzá, mikor nem ember énekel,
mikor felülről jön az üzenet,
mikor VALAKI nyitja füledet,
s az Ég, a Föld, a LÉLEK s az anyag
beszélni kezd mind,
vagy visszhangot ad.

Ha csendben lennél, szinte hallanád
a molekulák termikus zaját,
sőt hallanál – a földi zaj helyett –
égi Igét és angyaléneket,
szívig elérőt és csodálatost,
s véget nem érő ünnep jönne most!”

Füle Lajos (1925-2015), református költő, 

Ybl-díjas mérnök

„Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek…” (Titus 2,11)

Pascal: Isten módszere...

saját fotóm: Svájci-lak Nyíregyháza-Sóstón...
(H.Gy.)

A mindent szelídséggel intéző Istennek az a módszere, hogy az értelembe
észokokkal, a szívbe pedig kegyelme segítségével ülteti el a vallást. De ha
erőszakkal és fenyegetéssel akarjak beleplántálni az értelembe és a szívbe,
akkor nem a vallást, hanem a félelmet vetik el benne.

Blaise Pascal (1623-1662), francia matematikus, fizikus, vallásfilozófus, teológus
Gondolatok c. művéből részlet...