2020. április 10., péntek

Márai Sándor: A boldogságról és a feledékenységről...


“Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után! Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek.”
Márai Sándor: Füveskönyv (részlet)

Márai Sándor (1900-1989), eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik magyar író, költő, újságíró. (Posztumusz Kossuth-díjas) Márai életútja az egyik legkülönösebb a 20. századi magyar írók között. Már az 1930-as években korának egyik legismertebb és legelismertebb írói közé tartozott.

Dsida Jenő: Nagypénteki ima...

saját fotóm: Kereszt és árnyéka...
 (H.Gy.)

Uram, csúfoltak,
Kínoztak Téged
Aki szerettél
Minden szenvedőt.
Szegekkel vert a
Világ keresztre,
Aki mindig csak
Vigasztaltad őt.
Mi jót is tettem
Én a világnak,
Sok-sok napomon?
Csúfolnak?
Kínoznak?
Szegeznek engem?
Mért panaszkodom?
Uram, bocsáss meg!
Haragban égni
Nincs okom;
Egyebet kérni
Nincs jogom;
Uram, csak áldlak,
Nem panaszkodom.
1924. április 18.


Dsida Jenő (1907-1938) erdélyi magyar költő.

2020. április 9., csütörtök

Szent-Gály Kata: Tavaszi kezdés...



saját fotóm: Japáncseresznye virágok...
 (H.Gy.)


A frissen ásott föld szaga,
s az összetöppedő levél
fanyarkás, tompa illata,
kis pernyefüst,
és mindenütt
virág az ágakon
köszönt ma rám a domb felől,
s míg nagyra tárom ablakom,
átjár a fény kívül-belül,
s hogy élni jó: tudom.

Gyökössy Endre: Befelé vezető utak...





„Az első virágvasárnap óta kétféle keresztény van.
A virágos napokon lelkendezve hozsannázók és kifelé tartók. Akiknek Jézus magasabb rendű eszköz,
hogy kifelé segítse őket a bajukból, a problémák szövevényéből.

És olyan keresztény, aki tudja a nagy titkot: a valóban kifelé vezető utak előbb befelé vezetnek.
Előbb el kell tudnunk fogadni létünket, életünket, a próbákat, világunkat és szenvedéseinket is,
hogy azokat előbb életünkbe beépítsük, majd lényünk mélyén a Lélek által átalakítsuk, szolgálatokká, 
embertársaink javára és a világért is.”

Gyökössy Endre (1913-1997), református lelkész, pszichológus, egyházi író, költő.

2020. április 7., kedd

Reményik Sándor: Egyszer talán majd mégis vége lesz...

saját fotóm: Virágos ablak...
(H.Gy.)

 
És akkor, aki visszatérni bír,
Csak visszatér megint a régihez. 
A régi hithez, a régi házhoz -
Ecsethez, tollhoz, kapanyélhez,
És számon mit se kér, kit se átkoz. 
A mappás talán új térképet ír,
De másként minden régiben marad,
Csak egy darabig sok lesz a friss sír. 
Mi megnyugszunk, a szívünk mit se kérd,
A föld valahogy döcög majd tovább,
És lassú erők lemossák a vért.


Reményik Sándor (1890-1941) költő, a két világháború közötti
erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja.

Juhász Gyula: Azt álmodtam...


saját fotóm: Virág a kövek között...
(H.Gy.)

Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
Az ember és a föld csak élt tovább.
Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
És kivirítottak a violák.
A madarak vígabban énekeltek
És gondtalanul járt a szende őz,
A gólyák télre ismét útra keltek
És százszor szebben múlt a csendes ősz.
A börtönök küszöbét dudva verte,
Kivirágzottak az utcakövek,
Illat tömjéne szállt áldón az estbe
S örökre elhervadt -- a gyűlölet.
1925.

Juhász Gyula (1883-1937) magyar költő. A 20. század első felében Magyarország egyik
legelismertebb költője, József Attila előtt a magyarság sorsának egyik legjelentősebb 
magyar lírai kifejezője.

2020. április 5., vasárnap

Kovács Sára: Könyörgött a Föld...


A Föld könyörgött: - ó ember állj meg, ne bánts!
tengert, folyót, ne szennyezz, kincseim ne ásd,
az erdőt ne pusztítsd, állatnak hagyj helyet,
ne vágd ki a fát, min a madár csicsereg.
s az ember fűrészelt,
a Föld csak könyörgött tovább.
Ember kérlek nyugodj! Pihenj meg egy kicsit,
tisztelned kell a természet törvényeit,
a levegőt méreggel tele engeded,
nézd, egyre olvadnak a sarki jéghegyek.
s az ember mérgezett,
a Föld csak könyörgött tovább.
Várj ember! Hagyj tiszta forgást az anyagnak,
a földben nincs helye fémnek, műanyagnak,
fertőzöd a növényt, pusztítasz állatot,
gyáraid füstjétől levegőt sem kapok.
s az ember legyintett,
a Föld csak könyörgött tovább.
Hallgass vén bolygó! Ez nem túl nagy változás,
ne félj, nem ez lesz az utolsó állomás,
s ha mégis, választok más bolygót magamnak,
gyógyulhatsz mikor már magadra hagylak.
az ember önhitt lett,
s a Föld nem könyörgött tovább,
előhívta hát egyik vírusát.
Kiürültek az utcák, leálltak a gyárak,
csend volt, ahol eddig kamionok jártak.
félelem lett úrrá, helyt adva halálnak,
rombolt, hogy utat adjon a változásnak.
az ember letérdelt,
s a Föld lélegzett tovább.

Kovács Sára
2020.03.24