Túrmezei Erzsébet: IGEN, ATYÁM!

saját fotóm: Virágos mezőben...(H.gy.)

Igen, Atyám! Most már csak arra vágyom,
hogy míg fekszem a betegágyon,
Te nagyon meg tudj növekedni bennem,
s taníts meg újra kisgyermekké lennem.
Könnyű keresztem hogyne hordanám
örömmel, békén. Igen, Atyám!

Igen, Atyám! Most már csak arra kérlek,
ne haragudj, hogy amiért fel nem érlek,
hogy amiért utadat homály borítja,
és nem találom, hol a próbák nyitja,
nem tudja rögtön mondani a szám
örömmel, békén: Igen, Atyám!

Keresztül húztad, amit én akartam.
Felfedted bennem, amit eltakartam.
Minden erőmet szélbe szórtad széjjel.
Kerestem - nincs már... betakart az éjjel.
Csak a hit égett fényt ragyogva rám;
Köszönöm Néked: Igen, Atyám!

Olyan jó gyenge, erőtlennek lenni.
Olyan jó magam egészen letenni.
Olyan jó tudni, hogy semmit se érek,
semmit se bírok, gyarló földi féreg.
Kegyelem minden! Hogyne mondanám
hittel az Áment: Igen, Atyám!

Igen, Atyám! Gyönge erőtlen bárány,

pihenek most már jó Pásztorom vállán,

s Ő szelíden visz az úton előre,

híves forrásra, kies legelőre.

S hála dalával telik meg a szám:

Köszönöm Néked! Igen, Atyám!

Túrmezei Erzsébet (1912-2000),  evangélikus költő, műfordító, tanár