"A legtöbb ember nem az igazságot keresi, csak a maga igazát!"
Karinthy Frigyes (1887-1938), magyar író, költő, műfordító, eszperantista.
Karinthi Ada festő és illusztrátor öccse, Karinthy Ferenc apja.
2022. március 24., csütörtök
Karinthy Frigyes: Az igazság keresésről...
"A legtöbb ember nem az igazságot keresi, csak a maga igazát!"
Tollió Consalvatice: Dal a felebaráti szeretetről...
Csak az a víz üdít fel engem,
amelyet másnak nyújtok át.
A kenyér is csak annak étel,
aki az éhezőnek ád.
Csak az a ruha öltözék,
amelyet ajándékozunk.
Csak az a szó vigasztal minket,
amellyel mást vigasztalunk.
Az a beteg lesz gyógyulásunk,
akit mi is gyógyítgatunk.
S úgy szabadulunk bajainkból,
hogy mást elveszni nem hagyunk.
2022. március 21., hétfő
Petőfi Sándor: A KÖLTÉSZET...(A költészet világnapjára)
Oh szent költészet, mint le vagy alázva,
Miként tiporják méltóságodat
Az ostobák, s ép akkor, amidőn
Törekszenek, hogy fölemeljenek.
Azt hirdetik föl nem kent papjaid,
Azt hirdetik fennszóval, hogy terem vagy,
Nagyúri, díszes, tündöklő terem,
Hová csupán csak fénymázas cipőkben
Lehet bejárni illedelmesen.
Hallgassatok, ti ál, hamis proféták,
Hallgassatok, egy szótok sem igaz.
A költészet nem társalgó-terem,
Hová fecsegni jár a cifra nép,
A társaság szemenszedett paréja;
Több a költészet! olyan épület,
Mely nyitva van boldog-boldogtalannak,
Mindenkinek, ki imádkozni vágy,
Szóval: szentegyház, ahová belépni
Bocskorban sőt mezítláb is szabad.
Miként tiporják méltóságodat
Az ostobák, s ép akkor, amidőn
Törekszenek, hogy fölemeljenek.
Azt hirdetik föl nem kent papjaid,
Azt hirdetik fennszóval, hogy terem vagy,
Nagyúri, díszes, tündöklő terem,
Hová csupán csak fénymázas cipőkben
Lehet bejárni illedelmesen.
Hallgassatok, ti ál, hamis proféták,
Hallgassatok, egy szótok sem igaz.
A költészet nem társalgó-terem,
Hová fecsegni jár a cifra nép,
A társaság szemenszedett paréja;
Több a költészet! olyan épület,
Mely nyitva van boldog-boldogtalannak,
Mindenkinek, ki imádkozni vágy,
Szóval: szentegyház, ahová belépni
Bocskorban sőt mezítláb is szabad.
Szatmár, 1847. augusztus
Petőfi Sándor (1823-1849), magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és egyik legkiemelkedőbb alakja. Rövid élete alatt közel ezer verset írt magyarul, ebből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra, és az ismertebbeket sok más nyelvre lefordították.
Harmati Gyöngyi: LÉLEKSZIRMOK, biztató gondolatok az év 13. hetére....
MÁRCIUS 28.
“Fordítsd az arcodat a nap felé, és minden árnyék mögéd kerül.” (Helen Keller)
29.
"A gondolkodás nyugalom, békesség, vagy legalábbis annak kellene lennie, de szegény szívünk
túlságosan zakatol, szegény agyunk túlságosan lüktet hozzá." (Herman Melville)
30.
"Belső nyugalom híján úttalan utakon vándorol az ember. Az elérhetetlen messzeségek
szomjúhozása és a sóvárgás utánuk megfosztják őt a közeli, a jelenvaló áldás élvezetétől."
(Johann Heinrich Pestalozzi)
31.
"A lelki béke abból származik, ha megértjük és elfogadjuk, hogy kevesen látják pont olyannak
a világot, mint amilyennek mi." (Andrew Matthews)
ÁPRILIS - SZÍVESSÉG, JÓSÁG égből küldött ajándékok...
1. "A legnagyobb és legmagasabb fal is csak tégla a téglán, legmélyebb hó is csak pehely a pelyhen.Türelmes folyamatosság a
lépésr
(E.G.White)
2.
"A jó: olyasmi, amit senki sem tud meghatározni, de ami minden mást meghatároz." (Lev Tolsztoj)
3.
"A kedvesség az a nyelv, amelyen a süket hallani tud, a vak pedig látni." (Mark Twain)
Az idézeteket összeválogatta: Harmati Gyöngyi, a Békesség szigete blog szerkesztője
A teljes, egész évre szóló idézetgyűjtemény az alábbi linken megtekinthető:
https://abekessegszigete.blogspot.com/2021/07/harmati-gyongyi-lelekszirmok-biztato_31.html
Harmati Gyöngyi: LÉLEKSZIRMOK, bíztató gondolatok az év 12. hetére...
aktuálisabb most ebben a zaklatott, forrongó háborús világban?
MÁRCIUS 21.
"Ha nagyobb lelki békét akarsz, hagyj fel azzal, hogy mindent felcímkézel "jó"-nak
"
22.
„Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek,
amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (János evangéliuma 14:27)
23.
„Lelkünk békességét nem a hitünk szemlélődéséből merítjük, hanem Attól nyerjük,
Akiből – ha hitünk a ruhája szegélyét érinti – csodálatos erő áramlik belénk.” (Spurgeon)
24.
"Amikor a szeretet hatalma legyőzi a hatalom szeretetét, a világ meg fogja ismerni a békét."
(Jimi Hendrix)
25.
"A béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége." (Dan Millman)
26.
"Ha a békességet boltban árulnák, aranyon is meg kellene vennünk." (Gárdonyi Géza)
27.
"Azt mondják, hogy pénzért mindent meg lehet kapni, de ez nem igaz. Ételt vehetsz pénzért,
de étvágyat nem; orvosságot igen, de egészséget nem; csillogást igen, de szépséget nem;
jókedvet igen, de örömet nem; szolgákat igen, de hűséget nem; szabadidőt igen, de békességet
nem. Pénzért csak a kérgét kapod meg mindennek, nem a magvát." (Arne Garborg)
Az idézeteket összeválogatta: Harmati Gyöngyi, a Békesség szigete blog szerkesztője.
Teljes, egész évre szóló gyüjtemény az alábbi linken megtekinthető:
https://abekessegszigete.blogspot.com/2021/07/harmati-gyongyi-lelekszirmok-biztato_31.html
2022. március 19., szombat
Harmati Gyöngyi: A többször visszakapott gyermek...
Családi krónikánk lapjaira 1985 februárjában szomorú történések borítottak árnyat. Gyermekem 3 éves korához gombolyítjuk most vissza a történet fonalát. Az a hétfő reggel is a napi rutin szerint úgy indult, mint bármelyik család egyszerű hétköznapja. Estére azonban valódi rémálommá változott. Munka után siettem szokás szerint még semmiről sem tudva kisfiamért az óvodába. Öltöztetés közben vettem észre, hogy az egész testét nagy kiterjedésű véraláfutások, sötétlila duzzanatok borítják, a szája belső részét és a fejbőrét sem kímélték. Az első megdöbbenéstől felocsúdva azonnal bevittem a kórházba, ahol megállapították, hogy egy rendkívül súlyos vérképzőszervi betegséggel kell farkasszemet néznünk. Gyermekünk véréből szinte nyomtalanul eltűntek a vérlemezek, a trombóciták, amik azért felelősek, hogy a vér az érpályákon belül maradjon és ne szivárogjon ki az erekből. Egészségügyben végzett tanulmányaim folytán a helyzet komolyságával teljesen tisztában voltam. Az a rettegett kifejezés, hogy leukémia is a lehetséges okok között szerepelt. Sajnálatos módon a gyógyszeres kezelést nem sikerült megkezdeni, mert Balázs nem vette be a tablettákat bármivel is próbálkoztunk. Pár nap elteltével az egyik doktornő félreérthetetlenül a tudtomra adta, hogy mindenképpen rá kell vennem a fiamat a gyógyszerek bevételére, mert különben tragédia fog történni. Óvatosan, mint a hímes tojással kellett bánni a fiammal, sem elesnie, sem sírnia nem volt szabad nehogy az ütéstől ill. az erőlködéstől még nagyobb baj legyen. Ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben rám tört a kétségbeesés. Hogyan értessem meg ezt egy 3 éves gyermekkel. Erőm már fogytán volt, lábaim is felmondták a szolgálatot, lerogytam fiam ágyára és kitört belőlem a zokogás, amit nem tudtam abbahagyni. Ekkor hihetetlen dolog történt, a csöpp 3 éves fiam vékonyka kis hangján megszólalt:
- Anyukám, azért sírsz mert nem veszem be a gyógyszert és meg fogok halni?
- Igen, azért! - tört ki belőlem két sírásroham között.
- Jól van Anyukám akkor beveszem, szólt és már be is kapta a pirulákat.
Ezt a jelenetet míg élek nem tudom elfelejteni, mindig is tudtam, hogy milyen okos kisfiam van, de ez a fordulat nagyon szíven ütött. Még sokat volt beteg élete folyamán, de a gyógyszereket mindig rendesen beszedte. Kijelenthetem, hogy mintabeteg lett belőle, ezután ha kórházba került mindig dicsérték, hogy milyen hősiesen viseli a betegségeket és a velük járó vizsgálatokat, kezeléseket. Ezt az időszakot az is nehezítette, hogy a kórházban akkoriban egy járvány miatt látogatási tilalmat vezettek be. Számomra elképzelhetetlen volt, hogy ilyen állapotában ne látogathassam beteg gyermekemet. Késő este amikor már el kellett hagynom a kórházi szobáját szívbe markoló volt hallani a sírását és a kis hangját,
- Anyukám, ne hagyj itt!
Ha egy anya látni akarja a gyermekét akkor meg is találja a módját. Nekem egy különleges helyzet, egy éppen megkezdett építkezés sietett a segítségemre. Micsoda "véletlen" pont a gyermekosztály mellett a az építési területen a kerítés egy kis darabon hiányzott, ott sikeresen át tudtam mászni. Minden nap munkaidő után, így lopakodtam be fiamat a tilalom ellenére is látogatni. Egyik alkalommal egy fehér köpenyes kórházi dolgozó meglátott, de úgy tett mintha nem is vett volna észre. Talán mondanom sem kell, hogy mennyire megkönnyebbültem. Ismeretlenül is azóta is hálás vagyok, hogy nem zavart el. Fiam állapota a közben eltelt pár napban a már beszedett gyógyszerek és trombócita-transzfúzió ellenére is rosszabbra fordult. Nem maradt más hátra, mint mentővel levinni Pécsre, a gyermek-klinika onko-haematológiai osztályára, kisérőként én is vele utazhattam. Sajnos a klinikán is látogatási tilalom volt érvényben, de a fiam állapota miatt az orvos felajánlotta, hogyha vállalom akkor reggeltől estig ott lehetek vele, segíthetek az ápolásában. Amennyiben ezt nem tudom megoldani a tilalom miatt sajnos nem látogathatom a fiamat. Természetesen vállaltam, de volt egy kis bökkenő ekkor már napok óta lázas voltam, gyógyszereket szedtem. Ezt a tényt azonban elhallgattam és nem hagytam magára a gyermekemet. Minden lelkierőmre szükség volt, hogy ki tudjak tartani és ne lássák rajtam, hogy beteg vagyok. Közben pedig gyötört a lelkiismeretfurdalás, hogy ilyen súlyos beteg gyerekek közé nem hozok-e be még én is valamilyen betegséget. Azt hiszem ez volt életem egyik legkeményebb dilemmája. Soha életemben még ennyi simafejű, haj nélküli gyermeket nem láttam együtt, és remélem nem is fogok. Iszonyatos lelkierő kellett ahhoz, hogy mosolyogva, nyugodtan tudjak rá nézni fiamra és a kis betegtársaira is, és ne a pánikot, a félelmet, megdöbbenést olvassa, olvassák ki a szememből. Emlékszem a klinikán szinte folyamatosan a Bálint Ágnes által írt Kukori és Kotkoda c. mesekönyvből olvastam fel, akkoriban ez volt fiam kedvence. Még most is a fülembe cseng a meséből készült rajzfilm refrénje:
Kukori, Kotkoda,
tojásból lesz a csoda!
És valóban lett is csoda, de erről kicsit később, most visszakanyarodnék pár napot az időben, az első naphoz amikor fiam megbetegedett. Mint említettem 1985-öt írtunk, akkor még nem létezett nemhogy mobiltelefon, de még vezetékes telefon sem állt a rendelkezésemre. Azon törtem a fejemet hogyan fogom a férjemet gyermekünk betegségéről értesíteni, hiszen Ő abban időben egy katonai felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanult Budapesten. Éppen előző nap utazott el és majdcsak hétvégén fog újra hazajönni. Ezen gondolkodtam mikor este a sötétben, szakadó hóesésben a kórház udvarán átvágva próbáltam hazajutni. Az egyik lámpa fénykörében egy behavazott ruhájú alakot pillantottam meg felém közeledni. Nem akartam hinni a szememnek, a férjem állt előttem, azt hittem kísértetet látok. A kezdeti meglepetésből felocsúdva férjem elmesélte, hogy a nap folyamán nagyon furcsa érzés kezdte nyugtalanítani, nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy otthon valami nagyon rossz dolog történt. Délután az előadások után beteget jelentett, amit egy felmelegített higanyos lázmérővel támasztott alá. Azt hiszem ez a viselkedés egy gyermekéért aggódó Apának megbocsájtható. Miután hazaérkezett az üres lakásunkba és a szüleitől meg tudta mi történt azonnal besietett a kórházba. Megöleltük egymást, de szólni egyikünk sem tudott, némán álltunk a késő esti hóesésben a kihalt kórházudvarban, mint két szárnyaszegett árva madárka. E kis kitérő után térjünk vissza a pécsi klinikára. Betegségem a beszedett gyógyszerek hatására kezdett rendbejönni, de ez sajnos a fiamról még mindig nem volt elmondható. Állapota továbbra is válságos volt, láttam a viziten az orvosok arcán, magatartásán, ahogyan rám néztek, illetve kerülték a tekintetemet. A remény és a kétségbeesés között ingadozott a lelki állapotom, olyan voltam mint egy nyikorgó mérleghinta a téli fagyos udvarban. Fiam vérképét naponta kétszer ellenőrizték, egyik reggel még szinte semmi vérlemez nem volt a vérében, de délutánra hatalmas áttörés jelentkezett, szinte normális értéket jeleztek az adatok. Pár óra leforgása alatt látványos javulás állt be. Emlékszem az orvos hitetlenkedő, de aztán az örömtől mosolygósra váló arcvonásaira.
- Anyuka, kérem ezt határozottan le kell szögezni, itt bizony csoda történt.
Pont jókor, mert akkoriban, 1985-ben rendelkezésre álló gyógymódok kimerültek, már tényleg csak a csodában lehetett bízni. Én mindig is tudtam, hogy csodák bizony léteznek, hogy az isteni gondviselés működik. Ezekután hazaengedtek bennünket, de hetente vissza kellett járni ellenőrző vizsgálatokra. Pár hónap elteltével az orvos, miután minden ellenőrzés azt mutatta, hogy a betegség nyomtalanul eltűnt, így szólt hozzánk:
- Anyuka, mostantól már nem kell jönniük, minek szurkáljuk feleslegesen ezt a kis csodagyereket!
Hát így történtek a dolgok. Remélem a leírtak hátterén érthető miért is emlékszem vissza hálával a történésekre. Megtanultuk, hogy a reményt sohasem szabad feladni.
Gyermekemet nem csak ez alkalommal kaptam vissza súlyosabbnál súlyosabb betegségekből felépülve.
Kilencéves korában is a nyári szünet kezdetén ugyanilyen hirtelenséggel került kórházba, ezúttal agyhártyagyulladás volt a félelmetes diagnózis neve. Szokták mondani a baj nem jár egyedül, így volt ez nálunk is. Egész kicsi csecsemő korától nagyjából 20 éves koráig hűséges társként követte az asztmás hörghurut is, éjszakai fulladásokkal tarkítva, amit sokszor csak az éjszakai ügyeleten sikerült injekciókkal lecsillapítani. Megpróbáló élethelyzetek sora tovább folytatódott és folytatódik azóta is, de erről egy másik családi történetben szeretnék beszámolni, melynek címe: A láthatatlan kéz (1). Mikszáth Kálmán egyik gondolatával zárom a visszaemlékezést, mely így hangzik:
„Az Isten kamrájában a remény áll a legnagyobb zsákban,
s mindig ki van a madzagja oldva, hogy mindenki belenyúlhasson.”
- Igen, azért! - tört ki belőlem két sírásroham között.
- Jól van Anyukám akkor beveszem, szólt és már be is kapta a pirulákat.
Ezt a jelenetet míg élek nem tudom elfelejteni, mindig is tudtam, hogy milyen okos kisfiam van, de ez a fordulat nagyon szíven ütött. Még sokat volt beteg élete folyamán, de a gyógyszereket mindig rendesen beszedte. Kijelenthetem, hogy mintabeteg lett belőle, ezután ha kórházba került mindig dicsérték, hogy milyen hősiesen viseli a betegségeket és a velük járó vizsgálatokat, kezeléseket. Ezt az időszakot az is nehezítette, hogy a kórházban akkoriban egy járvány miatt látogatási tilalmat vezettek be. Számomra elképzelhetetlen volt, hogy ilyen állapotában ne látogathassam beteg gyermekemet. Késő este amikor már el kellett hagynom a kórházi szobáját szívbe markoló volt hallani a sírását és a kis hangját,
- Anyukám, ne hagyj itt!
Ha egy anya látni akarja a gyermekét akkor meg is találja a módját. Nekem egy különleges helyzet, egy éppen megkezdett építkezés sietett a segítségemre. Micsoda "véletlen" pont a gyermekosztály mellett a az építési területen a kerítés egy kis darabon hiányzott, ott sikeresen át tudtam mászni. Minden nap munkaidő után, így lopakodtam be fiamat a tilalom ellenére is látogatni. Egyik alkalommal egy fehér köpenyes kórházi dolgozó meglátott, de úgy tett mintha nem is vett volna észre. Talán mondanom sem kell, hogy mennyire megkönnyebbültem. Ismeretlenül is azóta is hálás vagyok, hogy nem zavart el. Fiam állapota a közben eltelt pár napban a már beszedett gyógyszerek és trombócita-transzfúzió ellenére is rosszabbra fordult. Nem maradt más hátra, mint mentővel levinni Pécsre, a gyermek-klinika onko-haematológiai osztályára, kisérőként én is vele utazhattam. Sajnos a klinikán is látogatási tilalom volt érvényben, de a fiam állapota miatt az orvos felajánlotta, hogyha vállalom akkor reggeltől estig ott lehetek vele, segíthetek az ápolásában. Amennyiben ezt nem tudom megoldani a tilalom miatt sajnos nem látogathatom a fiamat. Természetesen vállaltam, de volt egy kis bökkenő ekkor már napok óta lázas voltam, gyógyszereket szedtem. Ezt a tényt azonban elhallgattam és nem hagytam magára a gyermekemet. Minden lelkierőmre szükség volt, hogy ki tudjak tartani és ne lássák rajtam, hogy beteg vagyok. Közben pedig gyötört a lelkiismeretfurdalás, hogy ilyen súlyos beteg gyerekek közé nem hozok-e be még én is valamilyen betegséget. Azt hiszem ez volt életem egyik legkeményebb dilemmája. Soha életemben még ennyi simafejű, haj nélküli gyermeket nem láttam együtt, és remélem nem is fogok. Iszonyatos lelkierő kellett ahhoz, hogy mosolyogva, nyugodtan tudjak rá nézni fiamra és a kis betegtársaira is, és ne a pánikot, a félelmet, megdöbbenést olvassa, olvassák ki a szememből. Emlékszem a klinikán szinte folyamatosan a Bálint Ágnes által írt Kukori és Kotkoda c. mesekönyvből olvastam fel, akkoriban ez volt fiam kedvence. Még most is a fülembe cseng a meséből készült rajzfilm refrénje:
Kukori, Kotkoda,
tojásból lesz a csoda!
És valóban lett is csoda, de erről kicsit később, most visszakanyarodnék pár napot az időben, az első naphoz amikor fiam megbetegedett. Mint említettem 1985-öt írtunk, akkor még nem létezett nemhogy mobiltelefon, de még vezetékes telefon sem állt a rendelkezésemre. Azon törtem a fejemet hogyan fogom a férjemet gyermekünk betegségéről értesíteni, hiszen Ő abban időben egy katonai felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanult Budapesten. Éppen előző nap utazott el és majdcsak hétvégén fog újra hazajönni. Ezen gondolkodtam mikor este a sötétben, szakadó hóesésben a kórház udvarán átvágva próbáltam hazajutni. Az egyik lámpa fénykörében egy behavazott ruhájú alakot pillantottam meg felém közeledni. Nem akartam hinni a szememnek, a férjem állt előttem, azt hittem kísértetet látok. A kezdeti meglepetésből felocsúdva férjem elmesélte, hogy a nap folyamán nagyon furcsa érzés kezdte nyugtalanítani, nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy otthon valami nagyon rossz dolog történt. Délután az előadások után beteget jelentett, amit egy felmelegített higanyos lázmérővel támasztott alá. Azt hiszem ez a viselkedés egy gyermekéért aggódó Apának megbocsájtható. Miután hazaérkezett az üres lakásunkba és a szüleitől meg tudta mi történt azonnal besietett a kórházba. Megöleltük egymást, de szólni egyikünk sem tudott, némán álltunk a késő esti hóesésben a kihalt kórházudvarban, mint két szárnyaszegett árva madárka. E kis kitérő után térjünk vissza a pécsi klinikára. Betegségem a beszedett gyógyszerek hatására kezdett rendbejönni, de ez sajnos a fiamról még mindig nem volt elmondható. Állapota továbbra is válságos volt, láttam a viziten az orvosok arcán, magatartásán, ahogyan rám néztek, illetve kerülték a tekintetemet. A remény és a kétségbeesés között ingadozott a lelki állapotom, olyan voltam mint egy nyikorgó mérleghinta a téli fagyos udvarban. Fiam vérképét naponta kétszer ellenőrizték, egyik reggel még szinte semmi vérlemez nem volt a vérében, de délutánra hatalmas áttörés jelentkezett, szinte normális értéket jeleztek az adatok. Pár óra leforgása alatt látványos javulás állt be. Emlékszem az orvos hitetlenkedő, de aztán az örömtől mosolygósra váló arcvonásaira.
- Anyuka, kérem ezt határozottan le kell szögezni, itt bizony csoda történt.
Pont jókor, mert akkoriban, 1985-ben rendelkezésre álló gyógymódok kimerültek, már tényleg csak a csodában lehetett bízni. Én mindig is tudtam, hogy csodák bizony léteznek, hogy az isteni gondviselés működik. Ezekután hazaengedtek bennünket, de hetente vissza kellett járni ellenőrző vizsgálatokra. Pár hónap elteltével az orvos, miután minden ellenőrzés azt mutatta, hogy a betegség nyomtalanul eltűnt, így szólt hozzánk:
- Anyuka, mostantól már nem kell jönniük, minek szurkáljuk feleslegesen ezt a kis csodagyereket!
Hát így történtek a dolgok. Remélem a leírtak hátterén érthető miért is emlékszem vissza hálával a történésekre. Megtanultuk, hogy a reményt sohasem szabad feladni.
Gyermekemet nem csak ez alkalommal kaptam vissza súlyosabbnál súlyosabb betegségekből felépülve.
Kilencéves korában is a nyári szünet kezdetén ugyanilyen hirtelenséggel került kórházba, ezúttal agyhártyagyulladás volt a félelmetes diagnózis neve. Szokták mondani a baj nem jár egyedül, így volt ez nálunk is. Egész kicsi csecsemő korától nagyjából 20 éves koráig hűséges társként követte az asztmás hörghurut is, éjszakai fulladásokkal tarkítva, amit sokszor csak az éjszakai ügyeleten sikerült injekciókkal lecsillapítani. Megpróbáló élethelyzetek sora tovább folytatódott és folytatódik azóta is, de erről egy másik családi történetben szeretnék beszámolni, melynek címe: A láthatatlan kéz (1). Mikszáth Kálmán egyik gondolatával zárom a visszaemlékezést, mely így hangzik:
„Az Isten kamrájában a remény áll a legnagyobb zsákban,
s mindig ki van a madzagja oldva, hogy mindenki belenyúlhasson.”
Harmati Gyöngyi
S.D.G.
(1)
Láthatatlan kéz c. családi történet:
https://abekessegszigete.blogspot.com/2022/02/harmati-gyongyi-lathatatlan-kez.html
Hasonló családi történeteket, pillanatképeket az életünkből ezen a linken olvashatsz:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek
Hetente ünnep...
A teremtett világban egyedül az ember tud ünnepelni. Az ünneplés egyik fontos alkotóeleme az idő és benne az alkalom. Istentől kapta az ember, hogy dolgozzon és ünnepeljen. Tevékenykedjen, és hetente egyszer – szombaton – ne csak pihenjen, ünnepeljen is.
Tudunk-e vele élni? Tudunk-e Istenre figyelni? Tőle megtanulni a lét örömét? Sajnos az utóbbi időben összemosódott a munka és a pihenés ideje. A szombaton is dolgozó, nonstop üzemelő, szüntelenül elérhető ember, aki a telefonját és számítógépét mindig bekapcsolva tartja, állandó időzavarban él. Úgy rémlik számára, mintha ellensége volna az idő. Miközben technikai eszközeink, gépeink villámgyorsan végzik már helyettünk és nekünk a betáplált feladatokat, egyre több és több időre lenne szükségünk. De mire is?
Sürgős ügyeket intézünk, sietünk, robog velünk autó, vonat, repülő... De hova is? A felszabadult napokat és órákat még több programmal telítjük. Mind fontos, s mind sürgős. Ha más nem, meg kell nézni egy filmet, egy műsort, valamit, amit mások is néznek, hallgatnak.
„Egyre nagyobb felületen vagyunk egyre felületesebbek” – mondta a múltkorában valaki. Túl sok, amihez hozzáfogunk, hozzászólunk, elvállalunk, s nincs idő, lehetőség elmélyedni semmiben. Pedig érdekelne bennünket sok minden, de szorít az idő. Azonban hiába növeljük a mennyiséget, ha a minősége nem változik a dolgainknak. Nem többre, hanem másra volna szükségünk. Először is pihenésre, mert fáradtan nem lehet szombatra készülni. Az agyonhajszolt, elgyötört ember nem tudja átadni magát a szombat szentségének, legjobb esetben egész nap alszik.
Idő kell, hogy lecsengjenek bennünk a hétköznap zajai. Lehet hirtelen belezuhanni a csöndbe, de az olyan veszélyes, mint mozgó vonatról leugrani. Agyunk, idegrendszerünk nem erre van beállítva, s zavarokkal tiltakozik az ilyen váratlan helyzetek ellen. Lassítani, fokozatosan fékezni, és puhán megállni – tanítják az autóvezetőknek. Idő kell, amíg letisztul a lélek, és ráhangolódik a heti ünnepünkre.
S amikor beköszönt az ünnep estje, hirtelen csend van, s bár még kavarog sok ötlet a fejben, nem lehet mást tenni, el kell mélyedni, pihenni, és a családdal közös programokban megújítani a testet és lelket. Csonka családokban, elrendezetlen konfliktusokkal ez nem könnyű.
A szombat tudatos kiemelkedés a hétköznapokból, eltávolodás a megszokott helyzetekből, megállás a rohanásban. Elgondolkodás, tűnődés, emlékezés, elmélkedés, tanulás. Magunkba fordulás: minek is örülnénk igazán? Istenhez fordulás, megmerülés az Örökkévalóságban, Isten meg nem érdemelt szeretetében, bocsánatában. Milyen szép hetente elmondani: „Bocsásd meg, Uram, hogy nem tudok úgy élni, ahogy szeretnéd, ahogy szeretném.” Mindezeket átgondolva így lesznek szombatjaink igaziak, örömtől teljesek.
(Halmos Sándor, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem docense, Pro Urbe Díjas)
2022. március 17., csütörtök
Harmati Gyöngyi: Vers a tizenegyedik parancsolatról...
Vásárolj, fogyassz, szerezd meg
Szólt az Úr. Ja, NEM !
Vásárolj, fogyassz, szerezd meg
Szólt az ember és imigyen cselekedett.
Szólt az ember és imigyen cselekedett.
Világunkban minden eladó, kiadó
Ha nincs elég pénzed vedd meg hitelre.
Nem baj ha tartozol majd csak lesz valahogy,
Ha nincs elég pénzed vedd meg hitelre.
Nem baj ha tartozol majd csak lesz valahogy,
Szerezd meg, mi az ára ne kérdezd.
Szerezd meg mert jár neked, mert megérdemled.
Vedd el akár erővel is nehogy már a másé legyen.
Szerezd meg rakd halomba, a boldogság
Útján az akarnokság buktatóinak ócska halmazától
Szerezd meg mert jár neked, mert megérdemled.
Vedd el akár erővel is nehogy már a másé legyen.
Szerezd meg rakd halomba, a boldogság
Útján az akarnokság buktatóinak ócska halmazától
Csupán idő kérdése mikor undorodik meg a lélek.
Kaptunk az Úrtól Tízparancsolatot, melyről
Kaptunk az Úrtól Tízparancsolatot, melyről
Mintha balgán megfeledkeztünk volna
Nem érvényes már az, idejét múlta óság
Mondja a fogyasztás modernkori rabszolgája.
Új parancsolat kell nekünk a tizenegyedik.
Építünk magunknak magasabb tornyot Bábelben,
alapját az önzés, falait a szeretetlenség,
égig érő kupoláját az irigység és a félelem
mivesre kiégetett kerámiacserepei borítják.
Feláldozunk a Mammon oltárán időt, örömöt
Boldogságot, szeretetet, egészséget, békességet.
Nem érvényes már az, idejét múlta óság
Mondja a fogyasztás modernkori rabszolgája.
Új parancsolat kell nekünk a tizenegyedik.
Építünk magunknak magasabb tornyot Bábelben,
alapját az önzés, falait a szeretetlenség,
égig érő kupoláját az irigység és a félelem
mivesre kiégetett kerámiacserepei borítják.
Feláldozunk a Mammon oltárán időt, örömöt
Boldogságot, szeretetet, egészséget, békességet.
Vajon lesz ebből az ördögi körből időben ébredés?!
Vagy egy újabb özönvíz kell, mi elmossa örökre?!
Harmati Gyöngyi
S.D.G.
Megjelent a POET versoldalon:
https://www.poet.hu/vers/330222
További verseim az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/SAJ%C3%81T%20VERSEIM
Vagy egy újabb özönvíz kell, mi elmossa örökre?!
Harmati Gyöngyi
S.D.G.
Megjelent a POET versoldalon:
https://www.poet.hu/vers/330222
További verseim az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/SAJ%C3%81T%20VERSEIM
2022. március 16., szerda
Vas István: Dal az etikettről...
Az etikett, az etikett,
Mire tanít az etikett?
Hát arra, hogy bármi is adódik,
A halat késsel sose edd.
De arról megfeledkezett
Az etikett, az etikett,
Mi illendőbb az emberöléshez:
Ágyú, gáz, vagy bajonett?
Ó, ó, etikett,
Csak a halottak tudnak illemet.
Az etikett, az etikett,
Mire tanít az etikett?
Hát arra, hogy úri társaságban
A hölgyeknek csókolj kezet.
De arról megfeledkezett
Az etikett, az etikett,
Hogyan tisztelj gyerekes anyákat,
Ha rájuk dől az emelet.
Ó, ó, etikett,
Csak a halottak tudnak illemet!
Az etikett, az etikett,
Mire tanít az etikett?
Arra, hogy milyen alkalomra
Való a frakk, szmoking, zsakett.
De arról megfeledkezett
Az etikett, az etikett,
Hogy akkor mit is lehet csinálni,
Ha már a tetű ellepett?
Ó, ó, etikett,
Csak a halottak tudnak illemet.
Az etikett, az etikett,
Mire tanít az etikett?
Hogy mikor húzd fel a lakkcipődet
S az antilopbetéteset.
De arról megfeledkezett
Az etikett, az etikett,
Hogy akkor mit is szokás viselni,
Ha mindkét lábad elveszett?
Ó, ó, etikett,
Csak a halottak tudnak illemet.
Vas István (1910-1991), kétszeres Kossuth-, háromszoros József Attila- és egyszeres
Baumgarten-díjas magyar költő, író, műfordító. Harmadik felesége Szántó Piroska festő,
grafikus író volt. A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.
Baumgarten-díjas magyar költő, író, műfordító. Harmadik felesége Szántó Piroska festő,
grafikus író volt. A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.
2022. március 15., kedd
Buda Ferenc: Magzatmázas vers...
"Kiált hatezer éve,
Ábel vére az égre.
Kiül a tornácra Káin;
elmereng ükunokáin."
(Elhangzott 2021. november 3-án a kecskeméti Katona József könyvtárban.)
Buda Ferenc (1936 - ), a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth és
József Attila-díjas magyar költő, műfordító. Az Írószövetség Duna–Tisza-közi csoportjának titkára.
2022. március 14., hétfő
Harmati Gyöngyi: LÉLEKSZIRMOK, bíztató gondolatok az év 11. hetére...
(H.Gy.)
MÁRCIUS 14.
„A béke és a nyugalom virágai, bár a földön bimbóznak, csak a mennyben nyílnak
ki egészen.” (Spurgeon)
15.
Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.
(Gyökössy Endre)
16.
“Amit magadról gondolsz, hozzád tartozik; amit másokról gondolsz, az is hozzád tartozik.
Amit rólad gondolnak, azzal semmi dolgod, ha meg akarod őrizni lelked békéjét.” (Tatiosz)
17.
“Mit használ neked és nekem, ha az egész világ örömét és barátságát megnyerjük, de a békességet
és az Urunkkal való közösséget elveszítjük?” (Johnson Gnanabaranam tamil evangélikus lelkész)
18.
"Fölégettem az összes hidakat, Egyedül állok örök ég alatt...Nem lázadok már és nem álmodom
És nem sírok a földi romokon. Jövő minden reményét ringatom, Mint a vihart és fészket a falomb.
Így állok örök békességbe már S az Istent várom, aki földre száll." (Juhász Gyula: A várta)
19.
"A veszekedéshez legalább kettő kell, de a békesség elkezdéséhez egyetlen jó szándékú
ember is elegendő." (Szent-Gály Kata)
20.
„Az egyetlen erő, amely az igazi békét létrehozhatja, fenntarthatja Krisztus
meggyökerezik a szívben, kiveti onnan a gonosz szenvedélyeket, amelyek egyenetlenséget,
civódást okoznak” (
Az ídézeteket összeválogatta Harmati Gyöngyi, a Békesség szigete blog szerkesztője.
A teljes, egész évre szóló gyűjtemény az alábbi linken megtekinthető:
https://abekessegszigete.blogspot.com/2021/07/harmati-gyongyi-lelekszirmok-biztato_31.html
2022. március 11., péntek
Móra Ferenc: Esti imádság...(A háborús gyermekszobában)
Ki fényesebb vagy, mint a csillagok
S oly nagy, amilyen kicsi én vagyok,
Én nem tudom, mi az a háború,
De látom, hogy mindenki szomorú.
A katonák dolgát se értem én,
Csak a könyűt édes szülőm szemén
És reszketek, mint a fiókmadár -
Uram, a háborút parancsold vissza már!
Hogy miért bocsájtottad szabadon,
Szent akaratod én nem kutatom -
De ládd, azóta meghalt a derű,
A kenyerünknek íze keserű,
Még a kakas-szós hajnal is setét,
Hallgatni félek este a mesét,
Álmomba mindig ég a babavár -
Uram, a háborút parancsold vissza már!
Térdelve kérlek, szóm zokon ne vedd,
Hisz hogy szállhassak pörbe én veled:
De fű, de fa, de sok madárhalott,
Jó isten, téged mivel bánthatott?
S örömed abba néked lehet-e,
Hogy árvával van a világ tele,
Ki azt se tudja, hogy ő árva már? -
Uram, a háborút parancsold vissza már!
Ki ott villámlasz a kardok hegyén,
Mint a nagyoktól sokszor hallom én,
Az emberszívbe költözz már bele -
Az istennek csak ott lehet helye.
Nőjjön virág a holtak sírjain,
Az élőnek ne légyen élte kín,
Áldva nézzen föl rád a földhatár -
Uram, a háborút parancsold vissza már!
1916
Móra Ferenc (1879-1934), magyar író, újságíró, muzeológus, a „tiszteletbeli makói”.
Móra István testvéröccse, Móra László költő nagybátyja.
Móra István testvéröccse, Móra László költő nagybátyja.
2022. március 8., kedd
Márai Sándor: A nőkről általában...(Köszönet a nőknek.)
Köszönet a nőknek.
Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik,
ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben,
vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert
szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert a kezed szép volt. És neked, mert ostoba
és jó voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál.
És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől,
s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd puha ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert testedből a gyönyör
sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata
volt, mint a földnek az élet elején. Köszönet a nőknek, köszönet.
Márai Sándor (1900-1989), eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik magyar író, költő,
újságíró. Márai életútja az egyik legkülönösebb a 20. századi magyar írók között.
újságíró. Márai életútja az egyik legkülönösebb a 20. századi magyar írók között.
2022. március 6., vasárnap
Harmati Gyöngyi: LÉLEKSZIRMOK, Bíztató gondolatok az év 10. hetére...
MÁRCIUS 7.
Tulajdonképpen anyagilag nincs mitől félnem. Lényegében vágyakozni se vágyom semmire.
Túlontúl megtapasztaltam, hogy még a kevéske pénz is nagy bajok okozója. (Különben éppúgy,
mint a hiányérzete.) Az anyagiakra nem szabad odafigyelni. Azok a változások, amiket szeretnék,
úgyse vásárolhatók meg. A békességnek nincsen árfolyama. (Pilinszky János)
8.
Ha a földön van, vedd fel, Ha kifogyott, töltsd meg, Ha piszkos, mosd el, Ha tele van, vidd ki,
Ha szomorú, öleld át, Ha fáradt, altasd el, Ha hiányzik, írj neki, Ha kérdez, válaszolj, Ha mesél,
hallgasd meg, Ha távol van, hívd fel, Ha ünnepel, lepd meg! És ne feledd: összetartoztok.
(A családi béke titka - Ismeretlen szerző)
9.
"Csak az önszeretet rontja meg békénket. Amíg önző énünk él, mindig készek vagyunk minden
bántalom, sérelem ellen védekezni. Ha azonban önző lényünk már halott, és életünk Krisztusban
elrejtett élet, akkor a velünk szemben éreztetett lekicsinylés nem fáj többé. Süketek és vakok
leszünk a gúnnyal, bántalommal szemben." (E.G. White)
10.
"Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes (tökéletes) békében, mivel Te benned bízik"
(Ésaiás könyve 26: 3)
11.
"Nézd csak szívem, kinyújtom most Feléd, mint egy üres kezet. Néhány garas békességet TE adj
belé, URAM! (Füle Lajos: Kéregető)
12.
"Légy az, kiből árad a nyugalom. Légy az, kire nem hat a hatalom. Nyújtsd oda, hol kérik
a kezedet. S menj oda, hol fázik a szeretet." (Gárdonyi Géza)
13.
„A béke lényege a lemondás. Arról, hogy szétnyitom a tenyerem, és elengedem a
tervemet, a céljaimat, Istennel és másokkal, de még az önmagammal szemben
támasztott igényeimet is. A béke lényege a felismerés, hogy Isten szemében
minden ember épp olyan fontos, mint én.” (Ismeretlen)
Az ídézeteket összeválogatta: Harmati Gyöngyi, a Békesség szigete blog szerkesztője
A teljes könyv az alábbi linken megtekinthető:
https://abekessegszigete.blogspot.com/2021/07/harmati-gyongyi-lelekszirmok-biztato_31.html
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)