"A minap New Yorkban jártam, s egy barátommal taxiba ültünk. Amikor kiszálltunk, barátom így búcsúzott a sofőrtől: — Köszönjük a fuvart, igazán remekül vezetett.
A taxis megrökönyödött.
— Maga valami nagyokos?
— Szó sincs róla, kedves uram, nem szándékoztam élcelődni a rovására. Tényleg csodálatra méltó, hogy ebben az őrült forgalomban is képes megőrizni a nyugalmát.
— Ühüm — dörmögte a férfi és elhajtott.
— Mi volt ez az egész? — kérdeztem.
— Próbálom visszacsempészni New Yorkba a szeretetet — magyarázta a barátom. — Szerintem csak ez mentheti meg ezt a várost.
— Hogy menthetné meg egyetlen ember New Yorkot?
— Nem egyetlen ember. Azt hiszem, most szereztem ennek a sofőrnek egy jó napot. Mondjuk, hogy ma összejön még húsz fuvarja. Mind a húsz utasával kedvesen bánik, mert valaki kedvesen viselkedett vele. Az utasai viszonzásul több kedvességet mutatnak a beosztottaik, a bolti eladók, pincérek vagy épp a saját családjuk iránt. Végül a jóindulat szertesugárzik legalább ezer emberre. Ugye, nem rossz?
— De ez azon múlik, hogy a sofőr vevő-e a kedvességedre.
— Nem csak azon — ellenkezett a barátom. —Tudom, hogy a módszerem nem csalhatatlan, de ma még talán tíz emberrel is akad dolgom. Ha a tízből csak hármat boldoggá teszek, akkor végeredményben további háromezer magatartását befolyásolom.
— Jól hangzik, de nem biztos, hogy a gyakorlatban is működik.
— Ha nem, akkor sincs semmi vész. Nem tellett időmbe, hogy megdicsérjem a sofőr teljesítményét. Nem kapott érte se több, se kevesebb borravalót. Mit számít, ha süket fülekre találtam? Holnap majd egy másik taxist próbálok meg jobb kedvre deríteni.
— Neked agyadra ment a jólét.
— Úgy látszik, te viszont teljesen érzéketlenné váltál. Különben végeztem egy kis felmérést, és arra a megállapításra jutottam, hogy a postahivatalokban dolgozóknak alapvetően egy dolog hiányzik, persze, a pénzen kívül, éspedig az, hogy senki nem szól egy jó szót a munkájukra.
— De hiszen nem is dolgoznak jól!
— Azért nem, mert úgy érzik, senkit nem érdekel, hogy jól dolgoznak-e, vagy sem. Miért nincs hozzájuk senkinek egy kedves szava?
Közben egy építkezés mellett haladtunk el. Az öttagú brigád épp az ebédjét fogyasztotta.
— Gyönyörű házat építenek — állt meg a barátom. — Biztosan bonyolult és veszélyes feladat.
A munkások gyanakodva méregették.
— Mikor készül el?
— Júniusban — vetette oda foghegyről az egyik építő.
— Nem mondom, ez aztán tempó! Büszkék lehetnek a munkájukra.
Tovább sétáltunk.
— Hát tudod, a „La Mancha lovagja" óta nem láttam hozzád hasonló figurát.
— Ha ezek az emberek megemésztették a szavaimat, jobban érzik majd magukat. Valamiképp azután a város is hasznát látja jó közérzetüknek.
— Egymagad akkor se teheted jobbá New Yorkot! — tiltakoztam. — Egy ember az csak egy ember.
— Az a legfontosabb, hogy soha ne veszítsük el a bátorságunkat. Tudom, nagy fába vágtam a fejszémet, de azt akarom, hogy ennek a városnak a lakói újra kedvesebbé váljanak, s ehhez előbb-utóbb találok segítőtársakat is.
— Most meg mit vigyorogtál arra a jellegtelen külsejű nőre?
— Nézd, lehet, hogy tanárnő az illető, és akkor az osztályának ma fantasztikus napja lesz."
Forrás: Rási András
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése