Móra Ferenc: Szeresd a gyermeket!

 

Szeresd a gyermeket! A sivatag hegyen,

Hol villámok között vala az Úr jelen,

E legszentebb parancs nincs kőtáblára írva -

Mosolygó kedviben, pirosló hajnalon

Aranybetűkkel ezt az örök Irgalom

Az emberszívbe írta.

Szeresd a gyermeket! Még néki szárnya van,

A csillagok közé ő még el-elsuhan,

S kitárja vidoran a mennyek ajtaját:

Hiába könyveid, hiába lángeszed,

Az Isten titkait ki nem kémlelheted,

Csak gyermeklelken át.

Szeresd a gyermeket! A lét napfénye ő,

Estellik, hogyha megy, hajnallik, hogyha jő,

Csöpp lábai nyomán az öröm kertje zsendül,

Bimbónyi kis keze áldással van tele,

S melyik szeráf-zene érhetne föl vele,

Ha víg kacaja zendül?

Szeresd a gyermeket! Hisz oly hálás szegény,

Egyszerre könny, mosoly ragyog csillagszemén,

Ártatlan kis szívét az öröm megteli,

S köszönetét, akár az esti fuvalom,

Mely félve játszadoz a harmatos gallyon,

Oly halkan rebegi.

Szeresd a gyermeket, öleld szívedre őt,

Ringasd el lágyan a szegény kis szenvedőt,

Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:

S míg te a gyermekek könnyét törölgeted,

Egy láthatatlan kéz a csillagok felett

Letörli vétkeid.

1907 Móra Ferenc (1879-1934) író, újságíró, muzeológus, a „tiszteletbeli makói”.
A magyar irodalom általánosan elismert és népszerű írója, szerzője. Első műve a Rab ember fiai.