Ellen Niit: Azt hittem...

 

Dr. Reisinger János irodalomtörténész előadásában,
néhány gondolat kíséretében a vers meghallgatható:

https://www.youtube.com/watch?v=Fxvch1szLyo

ELLEN NIIT: AZT HITTEM...

Én azt hittem, hogy mindig kék,
ragyogó tükör a tenger,
s hogy rejtett aranyszemecskék
kincsével tele az ember.

Hogy járva a tengert, szembe kell
szállni merészen a széllel,
s akkor a hajós csodákra lel,
az idő nagy titkokat érlel.

Szálltam hát, Végtelen, feléd:
hullámok pörölye paskolt.
Ég s víz határa s a tengerfenék
derengett: messzi, deres folt.

S akkor megtudtam, hogy csak néha,
nagyritkán kék a tenger,
és hogy üres és szürke, még ha
csillog is sokszor, az ember.

Láttam földet, hol nincs tó, se folyó-
por és rög, semmi más:
nincs aranyszem a porban, melyből ott
gyúrják az ember fiát.

De tudtam: Nincs szebb feladat,
mint vágyva előre törni:
keresni, kutatni, hol rejlik a mag,
s szeretni, és gyűlölni.

És látni, hogy néha szürke homályon,
átragyog kéken a tenger,
s tudni: tisztább öröm nincs a világon
mint az, ha ember az ember.

Ellen Niit (1928-2016),  észt gyermekíró, költő és műfordító volt. Élete során több mint
negyven prózai és verses könyvet írt gyerekeknek. Emellett számos prózai és verses
gyűjteményt írt felnőtteknek. Munkáit tizennyolc nyelvre lefordították.