Petőfi Sándor: Mit daloltok még ti, jámbor költök...

 

Dr. Reisinger János irodalomtörténész tolmácsolásában meghallgatható a vers:
https://www.youtube.com/watch?v=Z6VKtO9cB4Y&t=2s

"Mit daloltok még ti, jámbor költők,
Ily időkben minek az a dal?
Ugysem hallgat a világ reátok,
Hangotok csaták zajába hal.
 

Félre mostan, jó fiúk, a lanttal,
Szép zenétek hasznot nem hozó,
Tudhatnátok azt, hogy elenyészik
Mennydörgésben a pacsírtaszó."
 

Meglehet. De a madár nem nézi,
Hallgatják-e őtet odalent?
A pacsírta fönn a kék magasban
Istenének és magának zeng.
 

Önmagától száll a dal szivünkből,
Ha bú vagy kedv érintette meg,
Száll a dal, mint szállanak a szélben
A letépett rózsalevelek.
 

Énekeljünk, társak, sőt legyen most
Hangosabb, mint eddig volt, a lant,
Hadd vegyűljön e zavaros földi
Zajba egy-két tiszta égi hang!
 

Romba dőlt a fél világ... kietlen
Látomány, mely szemet s szívet bánt!
Hadd boruljon e rideg romokra
Dalunk, lelkünk zöld repkény gyanánt. 

Pest, 1848. szeptember

Petőfi Sándor (1823-1849), magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet
egyik legismertebb és egyik legkiemelkedőbb alakja. Rövid élete alatt közel ezer verset írt 
magyarul, ebből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra, és az ismertebbeket sok 
más nyelvre lefordították.