Ady Endre: Május...

 

 

Tündéri május, lombot fakasztó,
Könnyű felöltőt szegre akasztó,
Légy üdvözölve:
Szívet fakasztó, emlék-marasztó...
 

Járok a korzón, szívembe' mámor:
Kacagva libben leányka-tábor.
De szép az élet...
Fél óra múlva - zuhog a zápor...

Zabpelyhes-banános vegán kókuszgolyó...

 

Hozzávalók:
50 gr kókusztejpor, 1 dl víz, 5 ek. zabpehely (ill. amennyit felvesz), 1 közepes
jó érett banán, 4 ek. kókuszreszelék

Elkészítés:
Egy tálban keverjük ki csomómentesre a tejport vízzel. Adjunk hozzá 1 jó érett
banánt, 2-3 ek. kókuszreszeléket, majd végül annyi zabpelyhet, amennyit felvesz a
massza. Keverjük jó alaposan össze, majd tegyük be a hűtőbe 2-3 órára pihenni.
Pihentetés után nedves kézzel golyókat formálunk belőle, majd a maradék
kókuszreszelékbe hempergessük meg.

JÓ ÉTVÁGYAT!!!

Tofus tojássaláta...

 

Hozzávalók:
2 db (2x180g) natúr tofu: egyik villával összetörve másik apró kockákra vágva,
fél-1 tk fekete só, 6 evőkanál növényi joghurt vagy házi vegán majonéz, 1-2 tk őrölt mustármag, fél tk kurkuma, 2 ek sörélesztőpehely, fél lilahagyma nagyon apróra 
vágva

Elkészítése: Egy nagyobb tálban mindent összekeverünk. Kóstolgassuk és ízlés
szerint adagoljuk a fűszereket. Néhány órára tegyük hűtőbe, hogy összeérjenek
az ízek.

JÓ ÉTVÁGYAT!!!

Müller Péter: "A virtuális világ csodálatos, de embertelen."

 

"Egy mai fiatalnak – és én az vagyok – azt tanácsolom, tanulja meg a számítógép és mobiltelefon használatát, de ne váljon függővé. Semminek és senkinek se. Se eszmének, sem italnak, se másik embernek ne legyen függőjévé. Szabaddá az embert csakis a valódi szeretet tudja tenni. Ahogy a valódi mester mondta: „Az igazság szabadokká tesz titeket!" Ha valaki kedvesével, barátjával, vagy akár egy másik emberrel beszél, tegye félre a telefonját. Ölelje át, érintse meg, nézzen a szemébe, figyeljen rá – egyszóval szeresse. Tegye ünneppé a pillanatot. A virtuális világ csodálatos, végtelen és gazdag – de embertelen. És ez azt jelenti, hogy lélektelen. Az igazság szó jelentése: valóság. Veritás. A virtuális világból ez hiányzik. Informálni tud, s ez nem elég."

Tóth Árpád: HÁT LESZ BÉKE?

 

HÁT LESZ BÉKE?
 

Kedves olvasóm, nyögve kérdem:
Érted te ezt a béke-dolgot?
Mert én nem értem.
Száz szónok szaval, majd belekékül,
Hogy ő szívesen, rögtön békül,
Neki békére van nyújtva karja.
Csak a másik fél is akarja!
 

Moszjő Clemenceau s Lloyd George, a mister,
A sok kövér ciril miniszter
Nem hagynak a fülemnek békét,
Hogy aszongya, ha lehet, bizisten,
Ők rögtön megkötik a békét!
Eszembe, lásd, most ez ötlött, ni,
A béke helyett, kérlek szépen,
Nem őket kellene megkötni?
 

1918

FILM: Schindler listája....

 

Egyetlen ember is képes lehet arra, hogy a körülmények ellenére megváltoztassa a dolgok menetét. A mondás igazát mi sem bizonyítja jobban, mint Oskar Schindler története. Steven Spielberg nem sokkal a megjelenése után elolvasta az ausztrál Thomas Keneally regényét, mégis tíz évnek kellett eltelnie, hogy elég érettnek tartsa magát a Schindler listája filmre vitelére. A film főhőse, Oskar Schindler született üzletember és szerencsejátékos. A II. világháború legelején elkerül a megszállt Lengyelországba, és azonnal megérzi, milyen hatalmas üzleti lehetőségek nyílhatnak meg előtte.....

https://videa.hu/videok/film-animacio/schindler-listaja-1993-amerikai-tortenelmi-drama-haborus-eletrajzi-1HjqJr5esSkO9yPt

Karinthy Frigyes: Ki kérdezett?

 

Karinthy Frigyes Ki kérdezett című műve Mácsai Pál elmondásában meghallgatható:

https://www.youtube.com/watch?v=PuYwz4rjClY


Karinthy Frigyes, született Karinthi Frigyes Ernő (1887-1938), magyar író, költő, műfordító, eszperantista. Karinthi Ada festő és illusztrátor öccse, Karinthy Ferenc 
édesapja.

Mefisztó és Margarita kettős szobra...

 

A Mefisztó és Margarita kettős szobra talán az egyik legkülönlegesebb,
leghihetetlenebb  alkotás a világon, ugyanis a szobor egyik oldalán egy férfi,
a másikon pedig egy női alak látható. Egy ismeretlen francia szobrász
készítette a XIX. században.
A szobor egy régi platánfa egyetlen darabjából készült. A Salar Jung
Múzeumban Hyderabad városában, Indiában van kiállítva. A szobor mögött
egy nagy tükör van, így mindkét figura látható. Misztikus alkotás, szimbolikus
alakok, fausti filozófia. A kísértő: férfi képében és a nő: aki a férfi befolyása 

alatt van. A Jó és a Rossz, ami egy gyökérből fakad.

Forrás: Internet

Maria Montessori „Tízparancsolata”...

                                                   Így neveljünk boldog gyermeket!

1. Soha ne érints meg egy gyermeket anélkül, hogy ő erre ne hívna meg (ne adna jelzést).

2. Soha ne beszélj rosszat a gyermekről a jelenlétében (vagy a távollétében).

3. Arra összpontosíts, hogy megerősítsd és segítsd benne mindannak a fejlődését,

ami pozitív.

4. Legyél aktív az előkészített környezet kialakításában. Gondozd azt aprólékosan

és folyamatosan. Segíts a gyermeknek, hogy pozitív kapcsolatot alakítson ki a környezetével.

5. Mindig állj készen arra, hogy válaszolj a gyermek hívására, ha szüksége van rád, és mindig hallgasd meg őt.

6. Segíts neki abban, hogy egyedül tudja megcsinálni a dolgokat, ezzel fejlesztve

az önállóságát.

7. Tiszteld a gyermeket, aki éppen pihen, vagy a többiek munkáját figyeli, vagy azon gondolkodik, amit tett vagy tenni fog. Soha ne szólítsd el, és ne kényszerítsd más típusú tevékenységre.

8. Segíts azoknak, akik tevékenységet keresnek, de nem találnak.

9. Fáradhatatlanul segítsd a gyermeket abban, hogy elsajátítsa azt, aminek még

nincs birtokában, és hogy leküzdje a hiányosságait.

10. Mindig a legjobb modorral bánj a gyermekkel, és a legjobbat nyújtsd neki

abból, amid van és ami a rendelkezésedre áll. Maria Montessori (1870-1952), olasz orvosnő, pedagógus és pszichológus, a róla
elnevezett pedagógiai-pszichológiai iskola megalkotója.

Pedagógiájának alaptézise máig nem avult el: „a gyermek tisztelete". 

Deák Ferenc gondolata a lelkiismeretről...

 

„Van egy hű barátom, kinek szava még a közvélemény szavánál is fontosabb előttem, kivel én soha nem alkuszom, mert parancsait szentnek tartom, s kinek neheztelését magamra nézve a legsúlyosabb csapásnak tekinteném, és ezen hű barátom: önlelkiismeretem.„

Kehidai Deák Ferenc (1803-1876), magyar politikus, jogász, táblabíró, államférfi, országgyűlési képviselő
és a Batthyány-kormány igazságügy-minisztere. A reformkorban és a dualizmusban is meghatározó 
államférfi „a haza bölcse” és „a nemzet prókátora” titulust kapta.

Dosztojevszkij: Legnagyobb illúzió menekülni a fájdalom elől...

 

"Legnagyobb illúzió, amelyben élünk, az a hit, hogy elmenekülhetünk a fájdalom elől. Próbáljuk elkerülni, elfutunk előle, elnyomjuk, de a fájdalom nem ellenség, hanem tanító. Az a tűz, amely edzi a lelket – nélküle puhák, törékenyek, formálatlanok maradnánk. A fájdalom formál és alakít minket, erősebbé, valóságosabbá tesz. Azok, akik menekülnek előle, elszalasztják a leckéit, és árnyékként élnek, elszakadva az élet mélységétől. Az igazi erő abban rejlik, hogy szembenézünk a fájdalommal, mert a szenvedésen keresztül ismerjük meg igazán önmagunkat."

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (1821-1881), orosz író. Az orosz irodalom és az egész világirodalom mindmáig legnevesebb képviselőinek egyike, a 19. századi orosz irodalom felemelkedésének kulcsfigurája, az ún. filozófiai-ideológiai regény műfajának megalkotója, a lélektani regény mestere.

REVICZKY GYULA: TÉLEN...

 

Hópelyhek szállnak, szálldogálnak,

Megint egy évet sírba zárnak.

Lágy szemfedője hólepel,

Bent lobogó láng fénye mellett

Talán a szép nyárról csevegnek,

Kiket fagy, hó nem érdekel.

Ha zúg a szél, havat söpörve,

Megtérnek csöndes házi körbe,

Feledni szélvészt, zúzmarát.

Ha künn a vihar egyre jobban

Tombol, megfér egy kis sarokban

Az ellenség s a jóbarát.

Óh, mindig igy van e világba'!

Kiket baj ér vagy sors csapása,

Együtt busúlnak rendesen.

Boldog, kinek van púha fészke,

Ki, ha bu gond szállott fejére,

Egy kis sarokba' megpihen.

Reviczky Gyula (1855 - 1889) magyar költő, író.

Fésűs Éva: Ha...

 

Ha visszavarrnád a letépett gombot
   és összeöltenéd, ami szakadni kezdett;
ha belátnád, hogy ideje levetned
   hamis gyöngyökkel díszített ruhádat,
   s a büszkeléptű cipőt is lerúgnád,
   amiben eltitkoltan fáj a lábad;
ha nem panaszkodnál újra meg újra,
   hogy napról-napra kevesebbre futja,
   mert jóságodból hitvány emberekre
   áldoztál könnyelműen túl sokat;
ha csípéseid nyomát kenegetve
   kihúznád a saját fullánkodat;
ha nem mindig a hegy csúcsát csodálnád,
   amit a nap vakító fénybe vont,
   de észrevennéd a riadt bogárkát
   a lábad előtt, nehogy eltaposd;
ha ékestollú madarak helyett
   a tenyeredből egyszer megetetnél
   egy ázott verebet;
ha időnként a füled is befognád,
   hogy annyi bolondító zaj után
   meghallgasd a csend mondanivalóját;
ha egyszer végigálmodnál egy álmot
   és elhinnéd a hihetetlent;
ha arra nevetnél, aki veled van
   és nem azután néznél, aki elment;
ha elfogadnád tövissel a rózsát
   és feltétel nélkül szeretni mernél –
   milyen boldog lehetnél!

Fésűs Éva asszonynevén Temesi Lajosné, (1926-2019),
Kossuth-díjas magyar írónő.

Dr. Vankó Zsuzsanna: Gondolatok az esztendő forduló küszöbén...

 

Minden esztendő fordulón szembe találjuk magunkat az idő feltartóztathatatlan 

haladásával és ezzel együtt életünk mulandóságával.
Megfogalmazódik bennünk a kérdés: Hány éves is leszek a most beköszöntő új 

esztendőben? És mennyi lehet még hátra? Majd próbáljuk kiszámolni – figyelembe
véve az átlagéletkort vagy elődeink életkorát –, hogy körülbelül mennyi. De ki tudja, 

hány esztendő lesz ez a valóságban?!

       Ezeket, az időnként mindannyiunkban felbukkanó, szorongást okozó gondolatokat szólaltatják meg az alábbi zsoltár részletek a bibliai költészet nyelvén: „Felhevült
bennem a szívem… Jelentsd meg, Uram, végemet, napjaim mértékét, mennyi 

az? Hadd tudjam meg, milyen mulandó vagyok…! Olyan az ember, mint a lehelet,
napjai, mint az átfutó árnyék.” (Zsolt 39,4–5; 144,4)
      Ahhoz az életérzéshez, amit e sorok kifejeznek, még egy további aggodalom is
társul ma: a világ, amelyben élünk, meddig lesz még élhető
világ? Természettudósok, jövőkutatók véleménye szerint akár a mi élet időnkben is bekövetkezhet már az elkerülhetetlennek látszó tragédia, a civilizáció összeomlása.
(Az sem kevésbé riasztó persze, ha gyermekeink, unokáink életében fog ez 

megtörténni.)

      Ezen a háttéren igencsak valószerűtlennek tűnik a keresztény reménység, az 

örök élet. A Biblia viszont reális valóságként, hangsúlyos, többszörösen megerősített ígéretként beszél róla: „[Isten] megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint. 

Azoknak, akik a jó cselekvésében való állhatatossággal halhatatlanságot keresnek, 

örök élettel.” (Rm 2,6–7) „A bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök 

élet, a mi Urunk Jézus Krisztus által.” (Rm 6,23) Jézus is kijelentette: „Az én juhaim
hallják az én szavamat…, követnek engem, és én örök életet adok nekik…”
(Jn 10,27–28) „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz
Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17,3)
     Hozzá kell tennünk e kijelentésekhez, hogy az örök élet bibliai fogalmán nem
jelenlegi életünk vég nélküli meghosszabbítását kell érteni.
Ha ezt jelentené örökké élni, akkor igaza lenne Márai Sándornak, aki így vélekedett:
„A keresztény tanítás perverz fenyegetése az örök élet. Szörnyű lehet.” 

      A Biblia azonban a végső egyetemes ítéletben „győzőknek” nyilvánított és ennek
nyomán a halál törvénye alól felmentett embereknek ígér örök életet, 

újjáteremtett testben és az újjáteremtett földön, ahol nincs többé „sem halál, sem
gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom” (Jel 21,4). Ilyen perspektíva tárul

elénk a Biblia utolsó lapján az elveszés alternatívájaként (Jn 3,16)! Az örök élet 
elnyerésének útját is kijelöli Jézus előbb idézett kijelentése:
„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és
akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17,3) Kulcsfogalom ebben a mondatban a
„megismerés”. Más dolog hallani, sejteni valamit Isten felől, vagy elméleti ismereteket 

szerezni felőle, és más közelről, személyesen „megismerni” Őt. Komoly szándék, 

elszánt törekvés nélkül ez nem valósulhat meg! Jézus kijelentésében közvetve benne foglaltatik az az állítás, hogy Isten annak ellenére megismerhető számunkra, emberek számára, hogy „soha senki nem látta” közülünk, amint az Írás is mondja (Jn 1,18).
Ha Istent nem ismerhetnénk meg, akkor az örök élet is valótlan ígéret, hiú ábránd
lenne csupán. Léteznie kell tehát olyan hiteles és elérhető forrásnak, 

amelyből „az egyedül igaz Isten” megismerhető. Isten Szentírásban foglalt beszéde
ez a forrás, amelyről elmondható:

„Nem a mennyben van, hogy ezt mondanád: Kicsoda hág fel érettünk a mennybe, 

hogy elhozza azt nekünk…? A tengeren túl sincsen, hogy azt mondanád:
kicsoda megy át értünk a tengeren, hogy elhozza azt nekünk…?” (5Móz 30,12–13)
         A Biblia őrzi a tanúságtételt Isten küldötte, Jézus Krisztus földi életéről,
tanításairól és cselekedeteiről. Ő pedig kijelenthette: 

„Én és az Atya egy vagyunk.” (Jn 10,30) „Aki engem látott, látta az Atyát.” (Jn 14,9)
És nem is csupán a négy evangélium őrzi Jézus „bizonyságtételét
az igazságról” a Biblián belül (Jn 18,37). Az ószövetségi irat gyűjteményről is ezt 

mondta Jézus: „Ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam” (Jn 5,39),
mert a próféták által is „Krisztus Lelke szólt” (1Pt 1,11).
       A Biblia utolsó, profetikus irata, Jelenések könyve is így kezdődik: „Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet adott néki Isten, hogy megmutassa
az ő szolgáinak azokat, amelyeknek meg kell lenniük hamar.” (Jel 1,1) A könyv 

epilógusában pedig – ami egyben az egész bibliai iratgyűjtemény lezárása is 

– ez olvasható: „Én, Jézus, küldtem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot
tegyen a gyülekezetekben…” (Jel 22,16) Mintegy hitelesítő pecsétként
szerepel ugyanebben az utolsó bibliai iratban az alábbi mondat: „Ezek az Istennek
igaz beszédei.” (Jel 19,9)
       „Az egyedül igaz Isten és az Ő küldötte, Jézus Krisztus” valódi, személyes „megismerése” mélyreható átalakulást eredményez az emberben:
legbelső lénye, gondolkodásmódja, indítékai megváltoznak. Ily módon alkalmassá
válik az örök életre az újjáteremtett földön. Kérdés azonban, hogy életünk folyamán
– a sok minden között, ami velünk történik, és ami körülvesz minket – fontosnak, sőt 

a legfontosabbnak tartjuk-e Isten megismerését?
       Blaise Pascal alábbi sorai mintegy tükröt tartanak elénk. Olvasva ezeket
megállapíthatjuk, hogy az itt bemutatott két embercsoport közül melyikhez
tartozunk jelenleg, illetve hogy melyikhez érdemes tartoznunk:
       Ha látom az ember vakságát és nyomorúságát, és elnézem ezt…, a mindenség zugában magára hagyott, sötétben tévelygő embert, akinek sejtelme sincsen róla,
ki tette ide, miért van itt, mivé lesz halálában…, olyan rémület vesz rajtam erőt, mint 

akit álmában félelmetes, puszta szigetre tettek ki, és amikor felébred, fogalma sincsen
róla, hol van, de nincs módja többé onnan el menekülni. Mindezt látva, elcsodálkozom
azon, hogyan lehetséges, hogy mégsem esik kétségbe e nyomorúságos helyzete miatt.
       Mellettem másokat, hozzám hasonlókat látok: meg kérdem tőlük, vajon ők többet
tudnak-e nálam, de azt felelik, hogy nem. És lám, e tévelygő szerencsétleneknek elég 

volt megpillantaniuk maguk körül egy-két szem gyönyörködtető dolgot, s máris
szívvel-lélekkel átadták magukat nekik. Én azonban nem tudtam rabjukká válni, hanem
arra gondoltam, mennyivel nagyobb a valószínűsége annak, hogy nemcsak az van, 

amit látok, és kutatni kezdtem, vajon Isten nem hagyott-e magáról valami nyomot a
világban… Szívem teljes erővel törekszik megtudni, hol van az igazság, hogy
követhesse. Az örökkévalóságért semmit sem találnék túlságosan drágának.”*

Dr. Vankó Zsuzsanna, a Sola Scriptura teológiai főiskola tanára, Rector Emeritus.
www.sola.hu

  

Arany János: Almanach 1878-ra...

 

Itt van tehát: megjött az Új év,
Mint biztató előlegem;
Háromszázhatvanöt nap-éjre
Halvány reményszínt hoz nekem;
Bár majd, ha eljön a valódi,
Nem lesz, mint most, ruhája zöld;
Inkább hiszem, hogy a küszöbnél
Fejér, halotti leplet ölt.

Légy üdvöz, Év, e zöld burokban!
Elfogadom a jóslatot,
És köszönöm, hogy a jövőre
Kilátásom’ tovább nyitod:
Hisz’ egy időtül fogva nálam
Látás, kilátás oly rövid!…
Ha meg nem érném: gondolatban
Hadd élvezem át örömid.

Aztán jön a farsang, – az árvíz
Mátyás körül, mely “tört jeget”;
Szegény kiöntött ürge-népség
Verdesi jajjal az eget;
Mi táncolunk a szenvedőkért,
Bőven fogunk pazarlani:
S ha nem csordúl – százezreinkből
Csöppen nekik is valami.

Aztán jön, amely “gólyafőt mos”
A híres márciusi hó,
Ha “Gergely megrázza szakállát” –
No meg böjt, exekúció.
E hó egy napját űltem én is
Már két közép embernyomig:
“Simplicius” napján születtem:
“Simplex” maradtam holtomig.

Ápril minden nedvet kiszáraszt,
Májusba’ jőnek a fagyok; –
S ha sáska, féreg, rozsda nem járt,
S a június szépen ragyog
S a július “meg nem szorítja”:
Még a vetés bőven terem;
Örvend az úr, – hát még az asszony!
Lesz csipke több is, meg selyem.

Míg a paraszt izzad, mi gazdák
Fürdőre járunk, hűsleni,
A repce -, gyapju- s más előleg
A csorbát szépen kifeni;
Nem, mint apáink sűltek, – itthon
Töltvén egész mélő nyarat,
S nézték a vén béres hogyan vet
S a tót napszámos hogy’ arat.

Szeptember – ah! szüret már nem lesz:
Vagy: lesz szüret, ha bor nem is:
Történeti jogát megőrzi
Híven az iszom-eszem is;
Különbség az, hogy míg apáink
Egy canga birkán “laktanak”:
Nekünk cukor kell, sütve, főzve,
Pezsgő bor, osztrigák, halak.

Így, ber, megint ber fogytig-untig
S “brrr!” míg az esztendő lefut;
Miközben egy nap a halottak
Fényűzésére is kijut,
Midőn gyertyával, zöld levéllel
S virággal megvendégelik,
S kitesz halottjáért az élő,
Mutatva dúsan, hogy: “telik!”

Majd a karácsony hozza végűl
Az apró szívek örömét;
De a “bubus” már nagy szakértő,
Bírálva hordja meg szemét,
S ha nem drágát hozott az angyal
Ajak lepittyed és befagy;
Biz’, édes Jézuskám, te is már
A luxus terjesztője vagy!

1877 november 4. 

Szendi Gábor: S.O.S.! Itt a karácsony! - részletek

 

„Egy hajszolt, szorongó, beteg világ tesz erőszakot önmagán, lovalja bele önmagát minden év végén egy utolsó, nagy, mindent elsöprő erőpróbába, melyben bizonyítani szeretné, hogy boldog, hogy elégedett, hogy mindenki szeret mindenkit, hogy élni szép. Giccs, csillogás, szentimentalizmus. És a nagy igyekezetbe szépen csendbe belerokkanunk...

Muszáj ennek így lennie? Muszáj bedőlnünk annak, hogy a rendkívüli fogkrémek, samponok,.. mosóporok és LCD tévék világában a karácsonynak is materiális értelemben kell rendkívülinek lennie? Mi lenne, ha egyszerűen csak örülnénk egymás örömének, örülnénk annak, amink van, örülnénk annak, amit az élet adott. Valószínűleg csak elkezdeni nehéz. De valakinek el kell kezdenie...

Nincs messze az idő, amikor a civilizált világ feleszmél, és polgári önsegélyező szervezetek alakulnak majd "Éljük túl a karácsonyt", vagy "Karácsonyellenes szövetség" elnevezéssel. Túlélő kézikönyvek jelennek majd meg, amelyben pontokba szedve áll, hogyan őrizzük meg lelki egyensúlyunkat egy őrült világban... Divatba jön majd az "ajándékmentes karácsonyt" köszöntés, és a gyógyszergyárak új gyógyszereket dobnak piacra, melyek hatásosnak ígérkeznek "karácsony-szindrómá"-ban. A szindrómában szenvedő egyént rögeszmés tépelődés, szorongás, kilátástalanság-érzés, kétségbeesés kishitűség jellemzi, és olykor még az öngyilkosság gondolata is megfordul fejében. A szindróma tünetei szenteste tetőznek, majd a beteg állapota lassan apátiába csendesül...

Jó lenne visszahódítani a karácsonyt a tőzsdétől és megint szívüggyé tenni. Ha a karácsony újra a szeretet és nem a jólét, nem a gazdagság és a kereskedelem ünnepe lesz, akkor szívében megint egyenlővé válik minden ember, aki szeretni tud. Az igazi karácsony lehetősége ott lapul mindannyiunkban...”

(Szendi Gábor: S.O.S.! Itt a karácsony! - részletek)

Füst Milán: Csend és régi csillagok....

 

"Mintha egy kis időre elengednénk e meghajszolt világ rettenetes gyeplőit, s nagy csend állna meg feletted a levegőben, s fejed felett kigyúlnának újra régi csillagaid, amelyeket úgy megcsodáltál valamikor..."

Füst Milán 1888 1967, Fürst Kossuth- és háromszoros Baumgarten-díjas magyar író, költő, drámaíró, 
esztéta, a magyar szabadvers megteremtője. 2000-ben a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz
tagjai közé választotta.

Kosztolányi Dezső: Téli rege... (részlet)

 

„Nézd a karácsonyfákat. Amihez az ember hozzá ér, azon rajta hagyja nyomát, kézjegyét, lelkét s képére, hasonlatosságára alakítja. Vállalkozni merek arra, hogy házról-házra járva, pusztán a karácsonyfák után megállapítom díszítőinek jellemét, ha az illetők ismeretlenek is előttem s kitalálom, melyik családtag műve. Vannak vidám és szomorú karácsonyfák, vannak egészségesek és betegesek, vannak kövérek és soványak,... Vannak ápoltak és kócosak, tenyeres talpasak, parasztosak, falusiak, vidékiek és fővárosiak, vannak adakozók, bőkezűek, pazarok, jószívűek,...melyek két kézzel szórják az áldást, a csillámokat, a hógömböket, az angyalhajat, az aranydiót és ezüst mogyorót s vannak takarékosak, szűkmarkúak, bizalmatlanok, kucorgók, zsugoriak is, melyek fogukhoz vernek egy szerény kis szaloncukrot is, csak azután akasztják föl a fenyőfa gályára. Láttam olyan karácsonyfát, amelyik nevetett és olyant is, amelyik sírt. Láttam egy karácsonyfát, amelyik széles ágaival átölelte az egész családot, s láttam olyant, amelyik karcsúan és fehéren libegett, mint valami táncosnő és senkivel se törődve, egy szemben lévő tükörben nézegette magát, az önimádat mámorában. Ezt egy színésznő díszítette föl...”

(Kosztolányi Dezső: Téli rege - részlet) Nemeskosztolányi Kosztolányi Dezső (1885-1936), teljes nevén Kosztolányi Dezső
István Izabella író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első
nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza
és líra egyik legnagyobb alakja. Csáth Géza unokatestvére.

Aranyosi Ervin: A szívek szabója...

 

Élt egy szabómester, szíveket foltozott.
Hozzá a sok ember, sok-sok munkát hozott.
Mert a szép szívüket sok sérelem érte,
s bár a szabó bérét vastagon megkérte,
ki sem látszott sajnos, a temérdek munkából,
s a szabóműhelytől egy nap sem volt távol.
Nagyon unta pedig e monoton munkát.
Mindig csak ugyanaz! Hidd el, te is unnád!

Kíváncsi lett tehát, a szívet mi bántja,
mi okozza vesztét, mért romlik el pántja?
Hová lesz belőle a sok tiszta érzés,
mért ül ki színére megszakadás, vérzés.
Miért változik meg mesés dobbanása,
s amikor kiürül, a csend koppanása
mért okoz fájdalmat, úgy hogy belé szakad,
ez a sok fájdalom, vajon miből fakad?

Egy napon úgy döntött, utána jár végre,
miért fáj a sok szív, miért hullik vére.
Letette a munkát, bezárta a boltot,
s indult, hogy megnézze, a szív mért nem boldog.
Álruhában járta végig a világot,
feljegyezte sorban, amit útján látott.
Sok magányos szívvel hozta össze sorsa,
amiből hiányzott a szeretetmorzsa.

A hit, a bizalom elfogyott belőlük,
szeretetlenséget láthatott csak tőlük.
Haraggal és dühvel, méreggel bélelték,
nem csoda, párjukat sehogyan sem lelték.
Irigység és önzés, félsz uralta őket,
látott férfiakat, hitet vesztett nőket,
a szívük mélyéről, a szeretet hiányzott,
szomorúság, bánat mételye virágzott.

Mind a pénzt hajszolta, s jónak lenni féltek,
bezárták szívüket, s mind maguknak éltek.
Kedves ölelésben sohasem volt részük,
elromlott motorjuk, legfontosabb részük.
És a szabó tudta, szükségük van másra,
nem csak szívcserére, vagy kijavításra:
a sok embert inkább tanítani kéne,
a szeretet tudása mindükre ráférne.

Nem aludt éjszaka, s mit hozott a reggel?
Körülvette magát sok-sok kisgyerekkel.
Árva kis lelkeket fogadott magához,
és ekképpen kezdett újra a dolgához.
Minden megfoltozott szívhez járt egy gyermek,
aki akkor boldog, ha reá figyelnek.
Hitte hogy a jó szív csak azon fog múlni,
képes-e gazdája a gyermektől tanulni.

Mert a kisgyerekek tiszta szívvel élnek,
szeretetet adnak, ölelést cserélnek,
mosollyal, hálával gyógyítják a szívet,
tőlük lesz boldogabb, nyíltabb a tekintet.
És Ők nem csak adnak, szeretetet várnak!
Otthonban, és szívben meleget csinálnak.
Örömmel lelkedet szép fehérre festik,
s meggyógyul a szíved, ha figyelsz rá estig.

Mert, ha az emberek megtanulnak adni,
és begyógyult szívük képes befogadni,
mikor egész évben van öröm-ajándék,
s nem csak karácsonykor ébred fel a szándék,
akkor szív-szabóra soha nem lesz szükség,
szeretettel telve a szép szívek büszkék.
Végre, a jósággal telik meg világunk,
mikor egész évben csupa jót kívánunk!

JOHN MILTON: Az időhöz...

saját fotóm: Egy utcai óra Londonban...

Rohanj, irigy idő, fuss célodig,

az ólomláb-órákkal versenyezz,

kiknek rest lépte elmaradozik,

s csak töltsön el, amit bendőd bevesz,

hisz' hiúság az, csupa semmi és

halálos unalom;

mit vesztünk: oly kevés,

s mit nyersz: oly gyér haszon!

S ha már befaltál minden gonoszat,

és vele vástad kapzsi önmagad,

az örökkévalóság csóközönt

áraszt ránk, úgy köszönt,

s az öröm sodor el mint nagy folyó;

s amikor minden, mi igazi jó

és mi üdvözitő

– igazság, béke, szeretet –, az Ő

trónusánál ragyog,

akinek boldog látására ott

időz lelkünk, az ég felé törő:

földi terhünk akkor hagy el,

s ülünk – körben csillagezer –

győzve halálon, sorson s rajtad is, idő!