2016. november 13., vasárnap

Reményik Sándor: Vagy-vagy

saját fotóm: Felemásan...(H.Gy.)


Vagy egy nagy mű, - vagy egy nagy szenvedély.
Vagy égő nyár, - vagy gyémántfényű tél.
Vagy az Úristen, - vagy az emberek.
Vagy a kolostor, - vagy fészek-meleg.
Vagy a csúcsok nagy, edző hidege,
Vagy egy asszony simogató keze.
Vagy fent, vagy lent, élőn, halálra-váltan,
Jaj, csak ne felemásan, felemásan!
1934. május 19.

Reményik Sándor (1890-1941) költő, a két világháború közötti
erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja.

2016. november 10., csütörtök

Édenkert...

Árvai Márta festménye...



https://www.youtube.com/watch?v=-mkJxCON5tQ






Mily számtalanok a te műveid, Uram! Mindazokat
bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.
(Zsoltárok 104: 24)

2016. november 8., kedd

Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség...




https://www.youtube.com/watch?v=3lBwxtBqzfM


Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem 
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen. 
de pattanó szívem feszítve húrnak,
dalolni kezdtem ekkor azúrnak, 
annak, kiről nem tudja senki, hol van, 
annak, kit nem lelek se most, se holtan. 
Bizony, ma már, hogy izmaim lazulnak, 
úgy érzem én, barátom, hogy a porban, 
hol lelkek és göröngyök közt botoltam, 
mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak 
vendége voltam.

(részlet a versből)


Kosztolányi Dezső (
1885 - 1936) író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró,
a 
Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar
széppróza és líra egyik legnagyobb alakja. 
Csáth Géza unokatestvére.

2016. november 6., vasárnap

Isten tudja, hogy mi miért történik...

saját fotóm: Virágzó tavacska...(H.Gy.)


Egy napon a király és az ő szolgája, (aki minden körülmények között, amikor az
uralkodónak 
rossz napja volt azt mondta: Királyom ne legyél kedvetlen, hitetlen,
mert amit Isten csinál az 
mindig tökéletes, hiba nélküli és jó.) elmentek vadászni.
A vadászat során egy állat megtámadta a királyt, aki csak annak köszönheti az
életét, hogy a szolgája megölte a bestiát, ezzel megmentve őt. Igen ám, de az
egyik ujját elvesztette az 
uralkodó a harc alatt. Felháborodva így szólt a szolgájához:
- Ha a te Istened tényleg jó, akkor mond meg nekem, miért veszítettem el az ujjamat?”

- Mindent figyelembe véve uram, csak azt tudom mondani, hogy Isten jó. Amit ő csinál
az tökéletes és hiba nélküli. – felelte. Erre a válaszra a király még dühösebb lett és
elrendelte, hogy zárják tömlöcbe ezt a némbert.

Teltek a napok és újabb vadászatra indult az uralkodó. Az erdőben viszont olyan
dolog történt amire nem számított. Elkapták a bennszülöttek, és a falujukba hurcolták,
hogy feláldozhassák 
őt az isteneiknek. Igen ám, de amint máglyára vetették volna
észrevették, hogy nincs meg az 
egyik ujja. Egy ujj nélküli, „nem egész” embert mégse 
áldozhatnak fel az isteneiknek. Így hát a király szabadon távozhatott. Visszaérve a
várba, azonnal a tömlöcbe küldetett katonákat, 
hogy hozzák elé a szolgáját.

- Drága szolgálóm! Isten tényleg jó! Az amit tesz tényleg tökéletes és hiba nélküli.
Viszont egy valamit nem értek. Ha ő tényleg ilyen jóságos, akkor miért engedte, hogy
téged börtönbe 
zárassalak, hisz te jó ember vagy? – fordult a király a szolga felé.
- Uram. Ha te nem záratsz engem tömlöcbe, akkor én is veled megyek a vadászatra.
Ebben az esetben engem is elkapnak, és így, hogy nekem megvan minden testrészem
biztos, hogy 
én lettem volna az áldozat. Azzal, hogy Isten engedte, hogy bezárj
megmentette az életemet. 
– felelte tüstént a szolga.

Isten tudja, hogy mi miért történik. Néha amikor azt gondoljuk, hogy ennél rosszabb
már nem lehet, jusson eszünkbe, hogy ez csak egy tömlöc, így elkerüljük a nagyobb
bajokat és 
hamarosan újra szabadok leszünk és boldogok! Semmi sem történik
véletlenül, mindennek 
megvan a maga oka. Csak higgy és bízz Istenben!

2016. november 4., péntek

Einar Lyngar: Hol lakik Isten?

Árvai Márta festménye...


- Hol lakik Isten? - kérdezte egyszer a tanító a gyermekektõl.
Különbözõ válaszokat kapott. Ilyeneket: A mennyben, a szívünkben,
a templomban...
Az egyik kis jelentkezõ pedig ezt mondta:
- Isten az alsóvárosban, a keresztutca baloldalán a sarokház
mellett lakik. Lett erre nagy kacagás.
Ám a tanító jól ismerte a fiút, és ezért barátságosan megkérdezte
tõle:
- Hogyan érted ezt, kisfiam?
A legényke komoly válasza ez volt:
- Vasárnap édesapámmal sétáltunk. Amikor ahhoz a házhoz értünk,
azt mondta édesapám:
- Itt egy cipészmester lakik nyolc gyermekkel, öreg vak apjával és béna nénikéjével. Szegények, de nagyon szeretik egymást. Imádkoznak Istenhez, szorgalmasan dolgoznak és elégedettek is. Velük lakik az Isten.

Most már egy gyerek sem nevetett.
- Igazad van, fiacskám - szólt a tanító -. Isten ott lakik az
alsóvárosban, a keresztutca baloldalán a sarokház mellett. ...
De nemcsak ott...


Einar Lyngar norvég újságíró, tanár.

A szabadon bocsájtott fogoly esete...


saját fotóm: Tükröződés...(H.Gy.)
Egyszer egy király álruhában bement a börtönbe, és ott elbeszélgetett a rabokkal. Mindegyik 
elmondta, milyen banális tévedés áldozata, hogy mennyire bánja, hogy észrevették, hogy a
barátai akik az 
egészet rákenték, elálltak mögüle. De volt egy rab, aki könnyeivel küszködött,
és őszintén azt 
mondta: 
- Szégyellem magamat, hogy szegény szüleim fejére szégyent hoztam. Nagyon bánt, hogy 
képes voltam ezt a bűnt elkövetni. Most méltán vagyok itt. Megérdemeltem. A király ránézett, 
majd a többi elítéltre, és azt mondta:
- Azért, hogy meg ne rontsa ez a bűnös ember a ti ártatlanságotokat, és nehogy még titeket is 

bűnre csábítson, őt szabadon bocsátom. Eddig a történet.

„Az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság meg halált szerez.” 2. Korintus 7:10.

2016. november 2., szerda

Ma eljövök hozzád, hogy meglátogassalak téged...





Élt egyszer egy idős asszony, aki nap, mint nap hosszú órákon keresztül imádkozott.
Egy nap Isten hangját 
hallotta, aki így szólt hozzá:
- Ma eljövök hozzád, hogy meglátogassalak téged.
Micsoda örömöt és büszkeséget érzett. Csinosítani kezdte otthonát és kitakarított,
tésztát gyúrt és süteményt sütött. Aztán felvette a legjobb ruháját és várni kezdte az
Úr érkezését. Egy kis idő múltán valaki kopogtatott az ajtaján. Az anyóka sietett, hogy
ajtót nyisson. De csak a szomszédasszonya volt, aki csak egy kis sót akart kölcsön kérni.
Az anyó elküldte:
- Az Isten szerelmére azonnal menj innen, most nincs időm erre a butaságra! Istent várom
az otthonomba! Na, menj már! - és becsapta a megbántott asszony orra előtt az ajtót.
Kicsit később megint kopogtattak Az asszony megnézte magát a tükörben, megigazította
a ruháját és futott ajtót nyitni. De ki volt az? Egy óriási kabátot viselő kisfiú, aki gombokat és
szappant árult fillérekért. Az öregasszony így tört ki:
- A Jóistent várom. Nincs egy csepp időm sem. Gyere vissza máskor!- és a gyermek orrára
csapta az ajtót. Azután megint kopogtattak. Az öreganyó kinyitotta az ajtót és egy
rongyos, sápadt öregembert látott maga előtt.
- Egy szelet kenyeret, jóasszony, legyen akár száraz is… És ha megengedné, hogy egy
pillanatra megpihenjek a lépcsőjén! - kérte könyörögve az öreg.
- Ó, ne! Hagyj békén! Istent várom! És takarodj el a lépcsőmről! Mondta bosszúsan az
öregasszony. A szegény ember sántikálva odébb állt, az öreganyó pedig visszatért és várta
Istent. Teltek az órák és a nap nyugovóra tért. Eljött az este és Isten nem érkezett meg.
Az asszony mélyen csalódott. Végül úgy döntött, hogy nyugovóra tér.
Furcsa mód rögtön elaludt és álmodni kezdett. Álmában megjelent neki a Jóisten és
ezt mondta:
- Ma háromszor jöttem el hozzád, és te háromszor utasítottál el.

(Forrás: Internet)